Bejárat > Ázsia, Banglades > Siliguri – Patgram, Érkezésünk Bangladesbe

Siliguri – Patgram, Érkezésünk Bangladesbe


Ebéd Aruppal

Siliguriból csak egész későn, 11 óra körül sikerült elindulnunk, mert a kesztyűmet kerestük. Hordom ugyanis a jobb kezemen az Ironclad Mach-5 kesztyűt, pontosabban most már Zitáét, mert az enyémet végül nem találtuk meg. Ez azért kell, mert annyira izzadok, és annyira csúszik a kezem, hogy máskülönben kesztyű nélkül nem tudnék váltani a Rohloff markolatváltójával.

A kezdet nem volt egyszerű, szép nagy forgalom várt ránk Siliguriban, aztán pedig szakaszokban borzasztóan kátyús út. Megint próbálkoztunk újraéleszteni az indiai SIM-kártyát, amit még az első itt jártunkkor használtuk, de ismét csak feleslegesen öltük bele a pénzünk a feltöltésbe, és az útszéli butikosok nem tudtak mit kezdeni a helyzettel… Itt Indiában már egy fél négyzetméretes utcáranyíló, koszos kis dohányárúsnál is fel tudod tölteni a SIM-kártyádat. Apropó, dohány, itt nem szívják, hanem mindenféle egyéb színes dolgokkal, egy fehér masszával megkent zöld levélbe csavarják, amit aztán elrágnak. Ez a töltelék sokszor erős piros színű, ami kirakódik a fogakra és az ínyre, hagy ne részletezzem, milyen szép mosolyt eredményezve a helyieknek… és milyen szép, bordós-piros foltokat az utcákon, ahová a végén kikulázzák az egészet. Ez a dolog a pán, ha jól tudom, de lehet hogy van egy másik neve is, és az is lehet, hogy csak Nepálban hívják így, nem az egész szubkontinensen, ezt sajnos nem tudom. Mi erre eleddig még nem voltunk most nyitottak, így az ízéről és az „élményről” nem tudok beszámolni, és félek tőle, hogy ez így is marad. :)

Mivel Arup munkahelye csak pár száz méter kitérő volt arról az útról, amin haladtunk, ezért az előre megbeszéltek szerint betértünk hozzá ebédelni. Épp csak a másfél órás késésünkről nem tudtuk őt értesíteni, mivel a telefonunkba, mint írtam, nem sikerült újra kreditet teremteni. Persze a késés őt nem zavarta, csak minket. :) De végül minden pont úgy volt tökéletes, ahogy történt, mert amíg Arup rendelőjében a finom csirkés csómint majszoltuk így „elkésve”, addig odakint igen szépen leszakadt az ég. Hiába, monszun van, és a világ egyik legcsapadékosabb környékének a közelében vagyunk! :) De az eső nem tartott soká, mialatt még néhány utolsó jó szót váltottunk Aruppal, és amíg Zita meghallgatta a saját szívverését Arup orvosi műszerével, addig az eső is szépen alábbhagyott, mi pedig készülődtünk az induláshoz.


“NO HORN” – Könnyen és vidáman Changrabandha-ig

A délután jól és viszonylag könnyedén haladtunk, noha még mindig volt egy kisebb szembeszelünk, mert a 20km/h-t még most is csak nagy ritkán érte el a sebességünk. Éreztük, hogy most sokkal pihentebbek vagyunk, mint a Kathmandu – Siliguri szakasz végén voltunk, és leginkább ez a kipihentség tette könnyűvé és élvezetessé ezen a napon az utat. Először egy tábla miatt álltunk meg, amin egy kürt volt áthúzva, és aláírva, hogy „NO HORN” – ezt mi hangosan, és nagy örömmel, na meg néhány fotóval üdvözöltük, noha tudtuk, hogy a helyiek, akik a közlekedésben részt vesznek, ügyet sem vetnek az ilyesmire, mint pl. a közlekedési táblák. Talán nem is tudják, hogy nekik szólnak… De legalább mi jól szórakoztunk néhány percre. Nem álltunk meg talán csak kétszer, egy-egy rövid teára és süteményre. Miközben ezeket fogyasztottuk, a helyiek persze sorra gyűltek, mi meg néztünk, hogy mi ez a szerelés, mert némelyiküknek csak egy törülköző volt a derekára csavarva.

A táj is változott, az út két oldalán is sok újat láttunk. Először is rengeteg vizet, az mezőket víz borította, és ez eddig számunkra ismeretlen látvány volt. Ugyanakkor ezen a mezőn volt termés, igaz, ekkor még nem tudtuk, mi ez a furcsa, magas, zöld növény, amit bálákba hordanak a helyek, és valószínű ugyanezt a növényt aztán ki is szárítják, vagy legalábbis valamilyen célból sokkal szellősebb, kisebb halmokba döntik egymásnak, ahol már nem zöld, hanem sárga a növény. Ez az egész egyébként csuda jó látvány volt, és tetszett nekünk. Nem csak azért, mert ismét csak a két kezükkel dolgoztak az emberek a földeken és semmilyen gép nem dübörgött, hanem mert egyszerűen szép volt. Szép volt, hogy az ég, és a világ tükröződik a vízen, mintha kettőt látnánk mindenből.
Eredetileg nem terveztünk a határfaluig menni, de végül olyan jól haladtunk, hogy egészen Changrabandha-ig pumpáltuk a gépeket, s rajtuk magunkat. Itt felhívattuk egy butikossal Arup szomszédjának a barátját, aki még mielőtt személyesen megérkezett volna hozzánk, már a barátai elhelyeztek minket egy készülő szálló épületében. Egy nagy üres szobát kaptunk, és ez pont tökéletes is volt nekünk. Elfértek a bringák, és középen felállítottuk a sátor hálófülkéjét, megint csak, mint szúnyoghálót. Még konnektorunk is volt, igaz, ezt végül sokat nem használtuk, mert fáradtak voltunk. Inkább a nagyszerű zuhanynak örültünk, és a remek vacsorának, amit az időközben befutó barátunkkal töltöttünk, közben egy-két bangla szóval és kifejezéssel ismerkedve.

Este a szobánkba beköltözött egy bogár, ami neonzöld színben villogott, méghozzá rengeteget, és elég erősen. A szentjánosbogár hozzá képest eltűnne a sötétben, ráadásul ez az itteni teremtmény meg nem állna, röpköd össze-vissza a szobában. Én meg közben nézek ki a fejemből, és próbálom felfogni, hogy holnap belépünk Bangladesbe. Ide nem terveztünk eredetileg jönni, de meggyőztek minket Petiék (Grúzia, lakókocsival utazó magyar család), mert mióta találkoztunk, havi átlag egy-két e-mail erejéig tartjuk egymással a kapcsolatot, és ezalatt rengeteg hasznos tanáccsal és ötlettel gazdagították az utunkat. Bangladesről is ők győztek meg, és Mianmarról nem csak ők, hanem mások is mondták, hogy nagyon szép, nagyon jó, és biztonságosabb, mint Thaiföld! Ahhoz képest, hogy kezdetben ez volt az az ország, ami miatt Tibet és Yunnan felé akartunk kerülni, vagy repülni, mint B terv… Most drukkolunk, hogy bejuthassunk! De ez még a jövő zenéje, most még ne rohanjunk így előre, most még csak fekszem itt a szobában, nézem ezt a bogarat, és próbálom feldolgozni, hogy hová jutottunk, és hová tartunk. Kicsit felfoghatatlan, de ugyanakkor örömteli, hogy itt vagyunk.


Pár szót elöljáróban Bangladesről

Először is itt van a wikipedia és a wikitravel link az országról, ha az enyémnél bővebb és akkurátusabb leírást szeretnétek erről az országról, ami a tömegmédiában általában csak a katasztrófák, a nagy éhínség, az esőzések és az áradások kapcsán jelenik meg. Persze Nektek talán már mondanom sem kell, a teljes kép ennél sokkal tágabb, amit a TV-ben és az újságokban látni Bangladesről, az a valóságnak csak egy apró töredéke, sajnos ismét csak a legszörnyűbb dolgokból merítve, hiszen csak annak van hírértéke. Bangladest 150 millióan lakják, és ezzel talán a világ legsűrűbben lakott országa. Egy biztos, a népsűrűséget nézve biztos ott van a felső tízben, pláne ha nem számoljuk a parányi városállamokat. Az ország „moderate muslim country”, ami azt jelenti, hogy a lakosság túlnyomó hányada muszlim, de nincsenek szigorú szabályok és a muszlim nem államvallás. Ha bangladesi vagy, lehetsz hindu, buddhista, vagy keresztény is, nincs megszabva semmi. Ugyanakkor a muszlim messze a legelterjedtebb és ez már a nyelvben is látszik (Aszalam Aleikum), és a történelem is megmagyarázza: ugyanis 73 évvel ezelőtt ez az ország még „East Pakistan”-ként volt ismert, vagyis Kelet-Pakisztánként. 1971-ben vívták ki a függetlenségüket egy véres, sok áldozatot követelő szabadságharcban. Azóta Banglades független ország, Banglák, vagyis ahogy mi mondjuk, bengáliak országa: Bangla-Desh (desh = country / land / ország).

Banglades nagyrésze sík vidék, csak keleten és északkeleten találhatóak kisebb hegyek, de nem ez a jellemző, hanem a tengerszint feletti néhány méteres magasság, és a hatalmas folyók által létrehozott szigetek, és mellékágak. Itt folyik össze a két hatalmas folyó, a Gangesz és a Brahmaputra, elképesztő mennyiségű víztömeget hozva a Himalájából és a tőle délre található vízgyűjtő területről. Sőt, nem csak hogy vizet, hanem a hordalékokkal értékes termőtalajt is magukkal hoznak! Egyébként ezeket a folyókat itt Bangladesen belül máshogy hívják, a Gangeszt Padmának, a Brahmaputrát pedig Jamunának. A folyók egy hatalmas deltában végzik a Bengáli-öbölben. Az útikönyv szerint hajóval is nagyon szép bejárni az országot, ezért ha majd megfáradtunk, mi is tervezünk felszállni egy-egy hajóra, és élvezni, hogy a táj „magától” mozog előttünk. :) Bangladesben található a világ leghosszabb természetes, homokfövenyes tengerpartja Cox Bazar-nál, és szintén a világ legnagyobbjának mondott mangrove erdője is itt van, ezt Sundarban-nak hívják.

Banglades a világ egyik “legszegényebb” országaként van nyilvántartva, és valóban sokan éheznek, és “nélkülöznek”, az iskolázottság pedig valahol 50% alatt van, ha jól tudom. Ugyanakkor az előző országokban már megtanultuk, hogy a boldogság nem egyenesen arányos a materiális javak birtoklásával, így tudtuk, hogy a határ után nem kell majd szörnyen szomorú, boldogtalan, nyomorúságos emberek tömegével, kéregetők hadával vagy hasonló dolgokkal szembesülnünk. Az útikönyvünk is említi, hogy bár sok a katasztrófa és a tragédia, az emberek mégis boldogok és életvidámak. Ezt olvasva, és az eddig megjárt muszlim országok tapasztalatai után nagy várakozással voltunk Banglades felé. Beszéltük is egyik este Zitával, hogy sose gondoltuk volna ezelőtt az út előtt, hogy kifejezetten vágyni fogunk rá, hogy újra egy muszlim országban lehessünk! – Pedig tényleg így éreztünk! :) Ezt köszönhettük részben annak, hogy a muszlimok nagyon vendégszeretőek, és bár ennek semmi köze a hinduizmushoz és a buddhizmushoz, de Indiában és Nepálban már annyi a turista, hogy az emberek már máshogy viszonyulnak a külföldi látogatóhoz. Ilyesmitől nem kellett tartanunk Bangladesben.


Csepettó bácsi és az első élmények Bangladeshban

Reggel Changrabandha-ban reggeliztünk, majd miután a fél település körénk gyűlt, kis utcákon át megszöktünk, és egy kilométert sem kellett tekernünk, hogy kilyukadjunk a határállomásoknál. Itt pénzt váltottunk, és kilépési pecséteket kaptunk, miután kitöltöttünk néhány már ismerős papírt. A bangladesi bankjegyek nagyon szépek, van kettes, ötös, tízes, húszas, ötvenes, százas, ötszázas és ezres. A kettes olyan apró, hogy talán még a Capitali játékpénze is nagyobb nála. A tízestől fölfelé talán az összes többi bankjegy ugyanakkora, de ez a méret még mindig nincs akkora, mint nálunk az ötszázas! :) És mindegyik bankó tele van gyönyörű ábrákkal, rajzokkal, nemzeti motívumokkal, mind nagyon szépek. És persze van régi, és új bankó, mindkettő érvényes még, és persze van, hogy még a színűk is különböző, csak hogy igazán összezavarodjunk! :) Az átváltásnál rögtön kiszámoltam, hogy ha anno 270-ért tettem át Euróba a pénzem, majd most visszatettem forintba (mert csak a forintos számlán való bankkártyám működik és van nálunk), majd az kivettem még Kathmanduban nepáli rupiba, annak egy részét átváltottam dollárba, egy részét aztán indiai rupiba, és most ebből a két halomból vásároltam itt kb. 7000 bangladesi takát, akkor most egy taka nekem hány forintba fáj? Szóval nem volt egyszerű a képlet, viszont a végeredmény annál inkább: egy taka három forint, vagy legalábbis valami 2,967845-szerű szám, amit én bátorkodtam felkerekíteni az egyszerű számolás érdekében. :)
Pénzünk is volt, kilépési pecsétünk, már csak át kellett gurulni a sorompók alatt. A bangladesi oldalon egy kis bádogkunyhóban kaptuk az első pecsétet, majd később még hármat, egy már nagyobb épületbe. Mindenhol nagyon kedvesen és érdeklődően fogadtak az első bangladesiek, akikkel találkoztunk. Azért nem bengáliakat írok, mert Velük már találkoztunk India West Bengal nevű államában, pl. Arup is bengáli… Szóval itt sem úgy van ám, hogy egy ország = egy népcsoport. A második háznál, ahol a legtöbb papírt kellett kitölteni, és ahol egy újabb oldalt beterítettek pecsétekkel az útlevelünkben, találkoztunk Csepettó bácsival a Pumukliból. A szemüveg, a szakáll, minden épp úgy nézett ki a fickón, mint ahogy az Zita képzeletében élt, és valahol mélyen az enyémben is, bár a névre ő emlékezett – most nézem, hogy rosszul, Csepettó Pinokió megfaragója volt… :D Mindegy! Szerintetek kire hasonlít a vörös szakállas úr? :)

Ahogy túlvoltunk a határon, az első falu Burimari volt. Itt rögtön betértünk egy vendéglőbe, ahol megkóstoltuk az első bangladesi falatokat. Csirkét ettünk csilis szaftban, rizzsel és uborkával. A helyiek most is kíváncsian, kedvesen és érdeklődően fordultak felénk, noha angolul, csak a szomszéd boltos beszélt pár szót. Ő rögtön meg is tanított néhány szóra minket, kezdve a számokkal. A legtöbb szó hasonlít a szomszéd nyelvekre (hindi, nepáli, urdu), de azért szinte mindenben találni egy kis különbséget, csak hogy ne legyen egyszerű! :) Az öt például nem pács, vagy páncs, ahogy eddig megszoktuk, hanem pász! Viszont a köszönési forma a jó öreg Aszalam Aleikum / Aleikum szalam, és a köszönöm is ugyanaz, igaz itt kicsit inkább ósan mondják, valahogy így: Donnobád! :)
Amiért igazából megálltunk Burimariban, azt nem tudtuk elintézni. Azt már tudtam, hogy Grameenphone-t kell választanunk a legjobb lefedettséghez, de itt Burimariban az egyetlen helyen, ahol Grameenphone SIM-et árultak, az egy olyan butik volt, ahol egy 13 éves forma kölyök szolgált ki, aki egy szót nem beszélt angolul, az én bengáli tudásom ekkor pedig még csak a „koto taka?”-ban (hány taka?) merült ki, így nem jutottunk dülőre, igaz, valószínű ő nem is tudta volna nekem aktiválni az internet csomagot, nem hogy még tájékoztasson a valószínű kismilliónyi lehetőség közül… Szóval a helyiek tanácsára továbbgurultunk Patgramba, ami kb. 10km-re volt innen.

Közben megállított minket egy iskolás csoport, már akkor nagy csordában szaladtak kifelé az egyenruhás gyerekek az útra, amikor mi még csak a távolban voltunk, nem is értettük, hogyan vettek észre minket ilyen messziről.

És az úton is videóztunk:

Az első, legszembetűnőbb különbség West Bengalhoz képest a riksák kinézete volt. Emelett az út is jóformán már csak egy töltés volt a kétoldali mezők között, amelyek a legtöbb helyen vízben álltak. A forgalom ezen a szakaszon itt a távoli, északi országrészben még elenyésző volt, amit mondanom sem kell, igen élveztünk! :)


Patgram, Grameenphone

Patgramban hamar találtunk egy biciklis segítőt, aki a Grameenphone szó hallatán először tévesen az adótoronyhoz vezetett minket! :) Nem tudom, mit gondolhatott, miért akartunk volna az adótoronyhoz menni? Felmászni és körbenézni odafentről? :) Persze a toronynál volt ugyan valami iroda, de ott nem találtunk SIM kártyát, így megpróbálkoztunk az „Office” és a „SIM Card” varázsszavakkal is. A varázslat működött, pár perccel később már egy Grameenphone iroda előtt parkoltuk le a bringákat. A Grameenphone egyébként az itteni Telenor leányvállalat, a logó ugyanaz, de a tulajdonosi bandában benne van a Grameen Bank is, akinek a tulajdonosa egy nagyon híres fickó, a nevét most így zsigerből nem tudom, de ő találta ki a mikrohitelezést (Microcredit / Microfinance), ami itt Bangladesbe igen elterjedt és sokak életét megváltoztatta.

Az irodában először elkeseredett ektiviti harcot vívtunk az egy fős személyzettel, mind addig, amíg elő nem került Bappi, aki folyékonyan beszélt angolul! Ő alapjaiban változtatta meg a patgrami napjainkat, mert végül 3 napot töltöttünk itt, részben, mert megfáradtunk, aztán meg, mert lebetegedtem. Na de nem akarom negatív dolgokkal zárni ezt a bejegyzést, úgyhogy ezekről majd legközelebb! ;)

Kérlek NE aggódjatok, a betegség ellenére jó és vidám napjaink voltak, és azóta már meg is gyógyultam! ;) Igaz, annyi minden nem történt velünk, mint máskor és naplót sem írtam, ezért ahogy azt talán már észrevettétek, egy ideje ismét már csak hétfő-szerda-péntek vannak, és lesznek bejegyzések.

  1. Reku Papa
    augusztus 1st, 2012 09:28-nél | #1

    Lovári nyelvlecke: Köp: csuláz. Szarik: kuláz.
    :))

  2. augusztus 1st, 2012 09:38-nél | #2

    Sziasztok!

    A Pumukliban Éder úrnak hívták az öreg asztalost, vagy ezermestert, vagy mit is csinált. Pinokkio készítője pedig szerintem Dzsepetto :D

    Amúgy jó utat, irigyellek titeket, bár én szibérián keresztül mentem volna ;)

    U-dash

  3. Halmos Ferenc
    augusztus 1st, 2012 15:31-nél | #3

    üdv !
    A vörös cucc neve amit köpködnek bétel,ez valami dióféle. Ezt összekeverik ,bármennyire hihetetlennek is tűnik, oltott mésszel és levélbe tekerve rágcsálják. Állítólag nagyon sokan szájüregi rákot kapnak tőle.

  4. augusztus 1st, 2012 15:32-nél | #4

    Ez a levélbe csavart cucc a bétel. Próbáltam Burmában, enyhén eufórikus hatása van, és mivel mésszel keverik (az oldja ki a hatóanyagot), az íze nem túl kellemes. A szájpadlást teljesen lezsibbasztja, és niagaraszerű nyáltermelést okoz. Burmában minden kiülős kajáldában láttok majd direkte kihelyezett vödröcskéket, melybe arasznyi vörös nyál gyűlik :D

  5. augusztus 2nd, 2012 09:16-nél | #5

    Bételt rágó embereket és azt áruló árusokat én is láttam fenn Lehben a Nyugat-Himalája vidékén és Indiában is sokfelé. Ajanta mellett egy igen erőszakos márvány-murti árusnak olyan vörös volt az egész szája és a fogazata, mintha Drakulaként vért ivott volna. Jó egészséget és további jó utat; újabb szép élményeket kívánok nektek!

  6. Ajsa, Peti, Marianna
    augusztus 2nd, 2012 13:01-nél | #6

    Indiában és Pakisztánban gutkának vagy ghutkának hívját. Ennek az erősebb hallucinogén változata a paan vagy pán- Hadim barátunk rendszeres függője volt ezeknek onnét tudom. Nagyon olcsó darabja 10 fillére jön ki ha sokat veszel. Sok helyi ezt használja fogmosás és dohányzás helyett. Nem mindegyiktől lehet vöröset köpködni, vannak amitől lila, vagy narancssárga esetleg zöld a nyál. Ízesítik őket, a mentától a guaváig, és zöld curry-sbe is van kb. 15 fajta. Vannak gagyibb ghutkák is pl. Bangalori Metróáruházban láttam Aro-s ghutkát.
    Én egyszer kipróbáltam egy barátom hatására de nem tetszett, édes volt aztán meg keserű, mint valami vegyi anyag mosópor jelleggel.
    Itthon egy ismerősöm rendszeres függője lett, nagy mennyiségű elfogyasztása után nehéz állítólag leszokni róla, talán olyan mint a cigi, de nem drog.

  7. Németh András
    augusztus 6th, 2012 10:10-nél | #7

    Árpi: http://www.budgettravel.com/feature/natural-wonders-phenomena-you-need-to-see-to-believe,8576/ a villogó bogárnak keressétek meg a haverjait mert a természet egyik leglátványosabb csodája tartozik hozzá :) beszélnek valami világító, villogó fákról Délkelet-Ázsiában aminek a lényege hogy sok ilyen bogár a fákon vagy a fák körül teljesen egymásra gerjed és egyszerre villognak, valami olyannak tudom elképzelni mint a karácsonyi égősort, csak természetesen sokkal-sokkal jobb :D

  1. Még nincsenek visszakövetések