Bejárat > Ázsia, Pakisztán > Történetek Iszlámábádból – #5 – Pizzáscsiga és mosóbuli Mike-nál

Történetek Iszlámábádból – #5 – Pizzáscsiga és mosóbuli Mike-nál

Iszlámábádban több “buliban” is voltunk, amiket nagyon élveztünk. Na nem olyan hátonpörgős őrületeket kell elképzelni. Nazim egyszer elvitt minket egy helyre, mondván hogy „látni akarnak minket”. Végül egy házaspár vett fel minket autóval akik tényleg nagyon odavoltak a nászutas föld körüli kerékpártúra ötletéért, ők voltak Sana, és az ő türkmén férje Sadar. Ők elvittek minket Mike lakására. Mike a US AID-nek dolgozik, saját biztonsági őre van és egy hatalmas házban lakik egyedül. Ezt rengetegen elmondhatják magukról Iszlámábádban egyébként, tehát elég „hétköznapi” dolog, ha valakinek őrbódé van a kapuja mellett – főleg, ha amerikai. Miután túlestünk a szokásos körökön, az első találkozáskor igazából csak mindenki mesélt magáról – főleg mi az utunkról, hogy hogyan jött ez az egész, meg hogy milyen bringával utazni -, de aztán a szilveszteri buliban elkértük Mike számát, és egy olyan önző, galád tervvel álltunk elő nála, hogy mi lenne, ha pizzás csigát készítenénk az ő nagyszerűen felszerelt konyhájában, és aztán azt együtt fogyasztanánk el egy jó kis dumálás keretében. A dologba egyből belement Mike, így már csak az időpontot kellett fixálnunk, és az adott este előtt bevásárolni a hozzávalókat. Mint már írtam, Attila segítségével ez jóval gyorsabban sikerült, mint nélküle tettük volna, így röpke egy óra alatt nálunk volt minden, alig fértek be a cuccok az egyetlen 20l-es Ortlieb táskába, ami nálunk volt. Hagyma, fokhagyma, tejfölhöz leginkább hasonlító natúr joghurt (tejfölt nem kapni errefelé), sűrített paradicsom, oregano, liszt, élesztő, sajt, felvágottak(csak fagyasztottan kapni, piszok drága és nem is olyan, mint otthon, de pizzára elég), gomba. Gondoltuk, hogy rendben vagyunk, és mindent megvettünk, ami a pizzás csigához kell, de tévedtünk. A tejjel még nem volt gond, az volt otthon Mike-nak, de amikor a sót szerettem volna hozzáadni a liszthez, máris koppantunk. Mindenféle fűszerei voltak Mike-nak, de só az nem volt a konyhájában. Itt elkövettük a másik hibát, és még mielőtt Mike elszaladt volna a sóért a közeli boltba, nem gondoltuk végig, hogy kell-e még valami. Hát a cukor is hiányzott az élesztő tejben való felfuttatásához, így aztán az éppen felénk tartó Nazim-ot csörgettük meg gyorsan, hogy hozzon cukrot is, ha szeretne pizzáscsigát enni. Erre föl Nazim beállított 10 perc múlva egy zacskó cukorkával a zsebében, kaján mosollyal az arcán. Azon vigyorgott, hogy mit reagálok a cukorkákra, de közben a másik zsebében ott volt egy zacskó kristálycukor… :) Így végre nem hárult több akadály a várva várt pizzáscsiga elkészítéséhez. Egészen addig a pillanatig, amíg a tészta készen nem állt a kinyújtására. Ugyanis sodrófa sem volt a konyhában, na de kétségbe nem estünk, sokszor találkoztunk már ezzel a problémával otthon is, és mindig sikerült megoldani, ebben most sem volt kétségem. Mike-hoz fordultam egy borosüveg után folyamodva, és ilyen persze volt neki, így megmenekült a haza és a pizzáscsiga. :) Ami a másfajta alapanyagokhoz képest igen jól sikerült és nagyon hasonlított a hazaira. Nagy sikert arattunk vele a kis társaságunkban, és ami azt illeti, nekünk is nagyon jól estek az ismerős ízek, és az érzés, hogy az otthontól ilyen távol el tudtuk készíteni a kedvenc ételünket. Mert a többes szám kötelező, Zita rengeteget segített a munkában, ami nem volt egy rövid folyamat, mert összesen kb. 1,5 kiló lisztből 5 tepsi csigát készítettünk. Ezeket aztán a fokhagymás tejfölbe mártogatva fogyasztotta a nép, és hála Mike piákkal rendesen telepakolt hűtőjének, néhány sör is lecsúszott közben, ami igen jól esett, tekintve, hogy a főzés úgy az igazi, ha közben iszogathat az ember, arról nem is beszélve, hogy a szilvesztert leszámítva nem is tudom, mikor ittam utoljára sört, vagy más bódító italt. Ez az utazás az alkohol fogyasztásunkra is hatással van, kb. megtizedelte azt – és ez egyáltalán nem baj, de azért az a tized még jól esik néha! :)

Our love is Conditional

Mike-al mindig azon nevettünk össze, hogy őt csak kihasználjuk, egész pontosan úgy mondtuk, hogy „Our love is conditional”, és ebben volt valami, mert a következő alkalommal egy ilyen sms-el kerestük meg: „How about Avatar Extended Edition + Homemade croissants with sausage & mustad + popcorn + using your wasing machine on Friday or Sunday evening? Zita & Arpi” – magyarul valahogy így szólt volna: Mit szólnál az Avatar bővített változatához + virslis kroásszán + popcorn + kimosnánk a ruháinkat a mosógépeddel péntek vagy szombat este? Végül ha jól emlékszem, egy hétfő estére tolódott a dolog, amikor is összejött a szokásos társaság Zohebbel (amerikai-pakisztáni srác, időközben lejött a hegyről, és Nazimon keresztül ugyanott lakott, ahol mi, a szomszéd szobában) kiegészülve. Mivel a kroásszán elkészítése feleannyi munkával sem járt, mint a pizzáscsiga, Zita ezúttal a mosó- és szárítógépet kezelte, amíg én a konyhában próbáltam varázsolni. A kroásszán is jól sikerült, és kiváló éteknek bizonyult az igen izgalmas és érdekes beszélgetés mellé. Merthogy az Avatart nem sikerült rávarázsolni Mike nagyképernyős tévéjére, de ez azt hiszem, így is volt jól, mert a beszélgetés alatt sok új dolgot megtudtunk és rengeteget nevettünk.

Természetesen újra előkerült a Knife Healer, vagyis a késes gyógyító legendája, sőt mi több, ezúttal kiterjesztettük, hiszen rájöttünk, hogy a KKH valójában nem a KaraKorum Highway-t rövidíti – hogyan is gondolhattunk ilyen badarságot… -, hanem a Késes Gyógyító monogramja: Karimabad Knife Healer. Innentől már az is nyilvánvaló volt, hogy a félelmetes késes gyógyító mozgási területe a Karakorum Highway-re terjed ki, vagyis Kashgar és Iszlámábád között mozog a srác. (vagy nő?) Ekkor kezdett igazán gyanús lenni nekünk Zoheb, hiszen vele először Gulmitban találkoztunk, aztán Karimabadban, majd Gilgitben, és most tessék, végül Iszlámábádban is megtalált minket. Megbeszéltük, hogy Lahore-ben is találkozunk, és figyelmeztettük Zoheb-et, hogy vigyázzon, mert ha nem jön el, és nem futunk össze Lahore-ben is, az egyértelmű jele annak, hogy ő a Knife Healer, hiszen nem hagyta el a területét – a KKH-t.

Kultúrák furcsaságai – avagy férfiként miért legyél óvatos Peshawarban

Ennél durvábbat is hallottunk, ami sajnos valóság. Amikor szóba került Peshawar, és hogy Frida egyedül ment el megnézni a várost, akkor valaki megjegyezte, hogy „Jó, de ez számára nem veszélyes, hiszen ő egy nő…”, ezen én fennakadtam, és rákérdeztem, hogy miért van ez így, és miért veszélyesebb Peshawarban idegen férfiként mászkálni, mint nőként?

Nem tudom, észrevettétek-e már az utcai fényképeken, pl. a beshami, dasui fotókon, hogy az utcákon nem látni nőket. Csak férfiak vannak az utcákon, esetleg gyerekként még kislányok, akik az iskolába jönnek-mennek, de ezen kívül nagyon-nagyon ritka a nő, és akkor is általában teljesen be van takarva, még a szeme sem látszik ki a sátor alól. Az ilyen kultúrában a férfi – ha nincs pénze prostituáltakra – életében először akkor találkozik nővel szemtől szembe, amikor megszerezte a házassághoz szükséges anyagi fedezetet és a szülei találtak számára egy megfelelő nőt, akivel összeházasítják. Ez az „arranged marriage”, és errefelé ez a szokás, a nálunk ismert „love marriage” csak egy romantikus, elérhetetlen dolog az itteniek jó nagy részénél. – De közel sem mindenkinél! Szóval elég nehéz nőhöz jutnia a férfinak, a barátnő fogalma pedig szinte ismeretlen, és az ilyen fajta tevékenység (házasság előtt egymás kezét megfogni, ölelkezni, csókolózni, hogy a továbbiakat ne is említsem…) teljesen felháborító és erkölcstelen. Férfiak és nők között. Férfi a férfival ölelkezhet (ez a köszönés általános formája is), abban nincsen semmi kirívó, sétálhatunk vállvetve a haverokkal, a kutya nem szól ránk. Bezzeg, ha Zitával összeölelkeztünk az utcán, vagy jókedvünkben kicsit táncra perdültünk, volt, hogy nem is a rendőr, vagy a biztonsági őr, hanem az utca egyszerű embere szólt ránk, hogy ezt errefelé nem szokás. :) Ezekből a dolgokból kiindulva én már az előbb említett városok utcaképéből kiindulva sejtettem, hogy ezeken a helyeken magasabb lehet a homoszexuálisok és/vagy a biszexuálisok aránya, de amit Mike-nál elmeséltek a pakisztáni barátaink, azon ledöbbentem.

Bizonyos Peshawar környéki kultúrákban az teljesen elfogadott, hogy férfi a férfival nyomja a házasság előtt, hiszen a nővel ugye tiltott… Óhh… Sőt, ezt is mondták, hogy ez igazából a férfiasság jelképe, aki nem csinálja, az nem férfias! Aztán felhozták, hogy figyeltük-e már azoknak a díszes teherautóknak a legénységét. Általában két idősebb, és egy fiatalabb férfi alkotják a bandát, és a két idősebb a két sofőr, akik felváltva vezetnek, a fiú pedig hát… :( Szóval ez elég meredek volt számunkra. Durva, hogy ennyire elfajult néhány helyen ez a „nőt a csadorban és otthon tartjuk, őrizzük” dolog, hogy a vége az lett, hogy ilyen kultúra alakult ki. És aki ebbe születik, annak ez a természetes, ez a normális. Persze mi erkölcstelennek és undorítónak tartjuk az egészet, és azt hiszem, ez már tényleg túl messze van a „normális”-tól. De nyomatékosan megkérném a kedves olvasót, hogy ne általánosítson ez alapján, és ne kiáltsa ki Pakisztánt a b**ik gyülekezetének, mert ez amit az imént leírtam, csak egy szűk rétegre jellemző, nem a 180 millió pakisztánira! Akikkel mi találkoztunk, azok mind normális, rendes emberek voltak, számunkra is elfogadható beállítottsággal és értékrenddel. Olyan értékrenddel és szemlélettel, ami bármelyik fejlett országban megállná a helyét, sőt, irigylésre méltó, ahhoz képest, hogy néha a nyugati világ milyen embereket tud szülni. És most gondolkodjunk el, hogy a „mi kultúránkban” van-e olyan dolog, ami számunkra természetesnek hat, de egy más kultúrából jövő ember számára hasonlóan őrültnek, abszurdnak, vagy felháborítónak tűnik, mint mondjuk számunkra az előbb leírt történet? Gondolkozzatok nagyban, tágabban, vonatkoztassatok el a szexualitástól!

  1. január 24th, 2012 08:18-nél | #1

    Árpi!

    Tőled mindig tanulunk valami újat :)
    Köszönjük a “mindennapi” bejegyzéseket!

  2. Doktor Shitpál
    január 24th, 2012 08:55-nél | #2

    Pl. A kínaiak köpőcsészét használnak. Szerintük iszonyatosan undorító, hogy az európai ember zsebre vágja a taknyát. De én nem jártam Kínában, szemben veletek, tehát ti ezt is jobban tudhatjátok,,,

  3. sanya
    január 24th, 2012 10:44-nél | #3

    Nazimnak volt humora! ( lásd cukor! )

  4. Krisztián
    január 24th, 2012 11:53-nél | #4

    Sziasztok!

    Peshawar-ban se dolgoznék külföldiként. Mert mint tudjuk, úgy a legkönnyebb beilleszkedni egy idegen társadalomba, ha felvesszük a helyi szokásokat. Azt hiszem passzolok :)

    További jó utat

  5. Reku Papa
    január 24th, 2012 12:33-nél | #5

    USA-ban, a keresztények körében pedig terjed az igény, hogy szűz lányt vegyenek feleségül, ezért az ottani csajok iparszerűen nyomják az anál- és orál szexet.

  6. sunday76
    február 2nd, 2012 16:27-nél | #6

    Az én férjem pakisztáni, és a mi házasságunk “love marriage”, és ő még nem volt senkivel előttem, se nővel, se férfival :)

  1. Még nincsenek visszakövetések