Bejárat > Észak-Amerika, USA > Hawai’i #4 – Hiloban értesülünk az amerikai oktatási rendszerről és a német fekete lyukról

Hawai’i #4 – Hiloban értesülünk az amerikai oktatási rendszerről és a német fekete lyukról

Ahol épp vagyunk, az nem az a hely, ahol egykönnyen le tudnék ülni naplót írni, de most mégis nekiállok. Utol szeretném érni magunkat!

A sziget zöld oldalán

Szóval miután reggel elbúcsúztunk a mexikói-hawaii barátainktól, az első 20km-en jóformán csak lefelé gurultunk, Hawaii Nagy Szigetének keleti partjai felé. Nagy változás volt a nyugati, lávakő sivatagos részhez képest, hogy most hiába gurultunk le majd tengerszintre, ezen az oldalon megmaradt a növényzet ezen a szinten is, hatalmas erdők között bicikliztünk néha.

Klikk a képre a nagyobb felbontáshoz!

Klikk a képre a nagyobb felbontáshoz!

Zita egy hídon a repedésből kinőtt paradicsomokat talált – később jól megmosta és meg is ette őket, illetve egyet tovább ültetett Richardék kertjében

Klikk a képre a nagyobb felbontáshoz!

Klikk a képre a nagyobb felbontáshoz!

Megálltunk egy pékségnél, majd egy völgy aljában, utóbbiakból összesen három volt, és valahol a környékükön volt egy vasúti műzeum is. Itt megálltunk ebédelni egy hatalmas, gyönyörű fa alatt. Megint SPAM-et készítettünk, tésztával és zöldségekkel. Jó nagyot lakmároztunk, utána kifeküdtünk a fa alá a fűbe, néztük a felettünk repkedő és beszélgető madarakat. Talán még el is szundítottunk egy pillanatra. Indulás előtt Zita még egy kis gyíkot, pontosabban, mint azóta megtudtuk, egy kis gekkót is felfedezett egy zöld levélen, őt is sikerült lencsevégre kapnunk.

Klikk a képre a nagyobb felbontáshoz!

Klikk a képre a nagyobb felbontáshoz!

Klikk a képre a nagyobb felbontáshoz!

Klikk a képre a nagyobb felbontáshoz!

Klikk a képre a nagyobb felbontáshoz!

Klikk a képre a nagyobb felbontáshoz!

Klikk a képre a nagyobb felbontáshoz!

E nagyszerű pihenő után újult erővel folytattuk, volt is még mit, hiszen Hiloig közel 40km volt még hátra. Ha csak pusztán bringázásról lenne szó, ez nem sok, de mi most Hawaii-on biciklizünk, és mint mindig mindenütt, most is sokat fényképeztünk, mindenhol megálltunk és mindent megnéztünk.

Klikk a képre a nagyobb felbontáshoz!

Klikk a képre a nagyobb felbontáshoz!

Ha az út nem ment le a völgy aljába, ahogy az elején megtette háromszor, akkor ilyen hidakon keresztezte az amúgy gyönyörű kanyonszerű völgyeket

Klikk a képre a nagyobb felbontáshoz!

Pár kilométerrel Hilo előtt Zita figyelmes lett egy Scenic Road feliratű tábláta, és a GPS-t is megszemlélve világos is lett, mit akar mondani. Van egy, a part felé kanyargó alternatív útvonal, ami valószínűleg nagyon szép. Egy percet vacilláltunk ezen, mert már igencsak a nap és így az erőnknek is a végén jártunk, ezért hát megkérdeztünk egy, az út mentén kóboroló helyi párost, akik azt mondták, hogy menjünk arra, nagyon szép, és teljesen lapos. Hát, lapos nem volt, de szépnek valóban szép volt, mi több, gyönyörű! :) Egy vízesés mellett, majd növényzettel teljesen körbenőtt úton, egy zöld alagútban hajtottunk.

Az út az éppen bezárni készülő botanikus kerthez vezetett minket, aminek már a parkolója is úgy nézett ki, mint valami gyönyörű őserdei mező, leszámítva persze azt, hogy ez a mező le volt aszfaltozva, és tele volt csillogó autókkal. Ez a csillogás megzavart egy éppen párzó szitakötőtő párost, szegények állandóan valamelyik autóra akartak leszállni, valószínű mert azt hitték, hogy vízfelszínt látnak, közben csak egy csilivili autókarosszéria volt az. Reméljük, miután a kétbetűs dolgainkat végezve elhajtottunk, és utánunk az utolsó két autó is, észrevették, hogy nincs ott semmi vízfelület és találtak maguknak valami vízfelületet.

Klikk a képre a nagyobb felbontáshoz!

Klikk a képre a nagyobb felbontáshoz!

Klikk a képre a nagyobb felbontáshoz!

Klikk a képre a nagyobb felbontáshoz!

Így néz ki a hawaii rendszám! :)

Klikk a képre a nagyobb felbontáshoz!

A kerülőről visszaérve a főútra már szinte bent is voltunk Hiloban, ahol nagy nehezen, sokadjára találtunk egy nyitott kóborwifit, amin már működött a Google Maps a telefonon, így meg tudtuk nézni, hol is lakik Richard, a vendéglátónk.

Az amerikai oktatási és közellátási rendszerről

Egy takaros kis utcába vezetett minket a GPS, ahol megtaláltuk a címet, és a kertben Richard-éket. Richard matektanár egy helyi gimiben, és a feleségével, Danie-vel itt élnek Hiloban. Sok érdekes dolgot meséltek nekünk, pl. hogy az Egyesült Államoknak ez az egyik legszegényebb vidéke, már ami a helyi őslakosokat illeti, akik még nem menekültek el az itteni drágaság elől a mainlandre, vagyis a szárazföldre, azok sokan elég nagy szegénységben élnek. Vannak gyerekek, akik azért nem szeretik a hétvégéket, különösen a hosszú hétvégéket, mert akkor nincs mit enniük. Az iskolába ugyanis sokszor érkezik egy-egy olyan szállítmány élelmiszer, amiből a rászorulók egyszerűen elvehetnek egy-egy dobozzal és a gyerekek is szívmelengetően önzetlenek egymással, magyarán akinek van mit enni, az rendszerint ad belőle az éhező osztálytársainak.

Richard helyzete sem egyszerű, és ez most megér egy összehasonlítást pl. az én esetemmel, már ami a főiskolai/egyetemi tanulmányokat illeti. Richard a főiskola(?) végeztével ráhúzott a tanulmányaira még két évet, hogy meglegyen neki a „master”, vagyis a mesterfok, alias egyetemi diploma – már ha jól gondolom. Igen ám, csak hogy az álmok és lehetőségek országában nincsen ám ingyen a közoktatás, ahogy az egészségügy sem. Aki valaha ilyesmit megpendített a politikai karrierje során, az ott helyben el is áshatta magát, mert szocialistának/kommunistának bélyegezték meg, az ilyesmitől pedig a nagytöbbség irtózik errefelé. Ha igazi háború nem is érte nagyon soha Amerikát (na jó, Pearl Harbort leszámítva, de Hawaii-ról néhány helyi csak úgy beszél, hogy USA katonai bázisa a Csendes-Óceán közepén – úgy vélik, csak ezért kellett nekik ez a sziget, mert stratégiailag fontos helyen van), azért hidegháború az volt, és ott ugye a szovjetek voltak az ellenség, meg hát a vietnámi háborút is a kommunista terjeszkedés megállításának indokával kezdték el.

Kicsit leegyszerűsítve tehát, az amerikaiaknak nem kell az ilyesfajta ellátás, és ennek egyik érvét már leírtam, a másik pedig az, hogy így, hogy minden pénzbe kerül, nincs benne senkiben az, hogy nekem ez meg az jár, hanem mindenki hajt, hogy kikaparja, megszerezze magának, amit szeretne. Ennek persze árnyoldalai is vannak, sok hajléktalant látunk, és hát az egész társadalom durva adósságban van. Nem szoktam erről itt senkit kérdezgetni, de szerintem nagyon kevesen vannak, akiknek nincs valami hitelük.

De ami a legdurvább az ez a diákhitel! Richard, ezért a plusz két évért, hogy egyetemi diplomás tanár lehessen, 60 ezer dollár hitelt vett fel, ennyi volt ugyanis a tandíja. Ez brutális összeg, forintban számolva több mint 12 millió. Viszont így most kicsit több a fizuja, mintha csak főiskolát végzett volna, és az egész dolog 10 év múlva meg fog térülni neki, és utána már szabad lesz, nem lesz több hitele, és csak élveznie kell magasabb fizetését. Ettől engem a hideg kiráz, 10 éves hitellel, ekkora kötöttséggel, függőséggel kezdeni az életet rögtön a suli után? Ehhez képest én szuper szerencsés voltam (és vagyok, vagyunk magyarok), felvettek államira a főiskolára, ingyen tanulhattam, sőt mivel a második évtől jól tanultam, tanulmányi ösztöndíjat is kaptam, illetve mivel jól sportoltam, sportösztöndíjat is. Mostani szemmel nézve, ezek nem voltak nagyon nagy pénzek, összesen talán havi 20-30 ezer forintról volt szó, de ez akkor óriási pénz volt nekem. Arról nem is beszélve, hogy akik nagyon jól tanultak, azok a barátaim köztársasági ösztöndíjat is kaptak, ami meg havi 50 ezer forint volt, ha nem csal az emlékezetem. Ehhez képest Richardnak csak a havi tandíja ennek több mint tízszerese volt, és még mindig azt fizeti vissza, még sok-sok évig.

Amikor csak mutogatunk, kifelé, másokra, politikusokra, nyugatra, gazdagabb országok felé, hogy nekik miért, nekik könnyebb, nekik jobb, ez nem igazság, stb, stb… Akkor gondolkodjunk el azon, hogy nekünk mennyi mindenünk megadatott és mennyi sok lehetőség áll előttünk, és figyeljünk, koncentráljunk ezekre. Nem háborogni, meg keseregni kell, hanem azt az energiát és figyelmet, amit minderre szánnánk, arra kell fordítani, hogy észrevegyük magunk körül az őrült sok, őrült jó lehetőséget, ami van, és kihasználjuk őket.

Richard benne volt a top 5%-ban a tanulmányai során, és mégis ekkora hitelt kellett felvennie, hogy folytatnia tudja a tanulmányait. Itt minden pénzbe kerül, az orvos, a legkisebb vizsgálat is, már a születésedtől fogva. Odahaza, doki, óvoda, iskola és még sok más ellátás ingyenes, vagyis hát a szociális ellátás része, amit ugye az adónkból finanszíroznak. Függetlenül attól, hogy Te vagy szüleid mennyi adót fizettek be, és függetlenül attól, hogy mennyit jársz dokihoz egy évben. Persze mindkét rendszernek megvannak a maga előnyei és hátulütői, de ebbe most ne menjünk bele, most csak annyit akartam, hogy lássátok, ha Amerikába születik valaki egy normális, de szegény családba, ha onnan „fel akar törni”, ahhoz hatalmas hiteleket kell felvennie, már a legelején az életének, mert úgy tűnik, itt már az oktatás is leginkább arról szól, hogy az iskolák óriási összegeket keresnek a diákokon.

Ugyanez odahaza (még?) nem teljesen így van. Ha jól tanulsz, bekerülsz jó gimikbe, onnan jó főiskolákra, vagy egyetemekre, és még relatív olcsó koleszokat is találni, illetve lehet dolgozni is az egyetem mellett. Ejj, ha mai fejjel lennék főiskolás, én is rámentem volna a tanárszakra, a köztársasági ösztöndíjra, a PLC tanulásra elektro-órákon, és a külföldi ösztöndíjas tanulmányokra is. Ezeket már mind megbántam kicsit, de mégis, minden pont úgy van jól, ahogy történt. Ösztöndíjjal nem jutottam ki soha Svédországba, de biciklivel igen. :) Na, ennyit erről.

Egy leendő magyar celeb geoládáit mind elnyeli a nagy német feketelyuk

Richard szeretett volna magyar celeb lenni, mire én elmondtam neki, hogy az ne akarjon lenni, mert annak semmi haszna, ha az embert nagy mennyiségben utálják, irigylik, vagy egyáltalán, foglalkozik vele a média. De ő hajthatatlan volt, és ezért el is készítettem velük egy bemutatkozó videót, amin már félig magyarul dicsérik az általánunk készített lángosokat:

Én megpróbáltam! :) Most már Richardon a sor, hogy hogyan csinál ebből pénzt, TV-sztár lesz, vagy szakácskönyvet ír, ez már rajta múlik! :) Szerintem marad tanár, és a feleségével felkeresik majd az összes geo-caching ládát a szigeten. :) Richardéknak ez az egyik hobbijuk, elmesélték, hogy a Mauna Kea, a sziget legmagasabb hegyén is vannak ládák, és hogy az utazó ládák fekete-lyuka Németország. Hiába írják oda minden ládához, hogy bárhová, csak Németországba ne vigyék be, valamelyik lelkes geocacher végül csak beviszi a németekhez, ahonnan aztán többé nem menekül, csak az országon belül vándorol össze-vissza. A németek ugyanis nagyon szeretik ezt a GPS-es kincskereső játékot, de a legtöbben közülük csak belföldön űzik.

Richardék első este pizzát rendeltünk, ehhez mi is csatlakoztunk, mert fáradtak voltunk főzni a hosszú nap után. 10 dollárt fizettünk az egyik ilyen pizzáért, amivel ketten Zitával jól is laktunk.

A pihenőnapunkon sétára indultunk a városban

Klikk a képre a nagyobb felbontáshoz!

Klikk a képre a nagyobb felbontáshoz!

Klikk a képre a nagyobb felbontáshoz!

Klikk a képre a nagyobb felbontáshoz!

Klikk a képre a nagyobb felbontáshoz!

Ezt hívják a helyiek Farmer’s Marketnek

Ez meg az üzletsor, szép színesre festve. :) A város szélén van teszkó is (Target+Safeway, meg amit akarsz..)

Minden nemzeten belül megvannak ezek a bolondériák… Indonéziában robogóra építenek versenymotor kasztnit, mert az a menő. Itt magasított felfüggesztésű hatalmas, böszme nagy pickupokkal járnak. Mielőtt azzal támadnátok, hogy ez itt kell: egyetlen egy sarasat sem láttunk, és a platójuk is szinte mindnek üres volt. Szerintem ez itt a helyi hülyeség, az amerikai a legnagyobb autóbuzi nemzet a világon… Az meg ott egy egydolláros kétliteres gyümölcslé a kezemben

…az utcai telefonokat meg lehallgatják… és valaki azt akarja, hogy ezt tudjuk, mert e matricákat ráragasztotta

Aprócska virág

Ha tele lenne a kezünk kólával meg hamburgerrel, lábbal is meg tudjuk nyomni a gombot a gyalogos átkeléshez

Ebben az utcában laktunk

Zita lángost süt apró viszonzásként a vendéglátásért – és mert finom! :D

Eszünk

Szörfdeszka a biciklin, mekkora!!! :)

Ilyen táblák jelzik a Tsunami biztos területek határát

Hiloban egy napot pihentünk, aztán elindultunk a sziget DK-i csücske felé. Még ki sem értünk a városból, mikor csörgött a telefonom. Józsi volt az, egy itt élő magyar, aki egy másik itt élő magyartól kapta meg a telefonszámunkat. Megbeszéltük, hogy félúton Kapoho felé egy városkában, ahol neki amúgy is dolga van, találkozunk.

Jordan éppen kampányol az út szélén – Érdekes módszer…

Az utat épp építették, így elválasztott sávon haladhattunk :)

Végül odáig sem kellett eltekernünk, mert egyszer csak egy fehér pick-up lassított le mellettünk, és valaki kiszólt belőle: „Hajrá magyarok!” :)

Hogy ezután mi minden történt velünk, azt a következő fejezetben fogom elmesélni! ;)

Történt Hawaii Nagy Szigetén, 2014. május 26-27-28-án, bicikliztünk 79,6 és 24,2km-eket. Lejegyezve június 15-én, beszerkesztve úgyszintén.

  1. Pető Márk
    július 6th, 2014 00:03-nél | #1

    SziasztoK!!!
    Kedves Zita és Árpi!
    Nagyon köszönöm a múltkori képeslapot és a kedves mondatokat!
    Nagy élmény látni és olvasni ,hogy milyen szép helyen jártok és itt is kiváló emberekkel tudtok találkozni!
    Nagyon tanulságos amit írtál Árpi tandíjjal kapcsolatban, bizony meg szívlelendő dolgok ezek !

    További jó utat! Szeretettel: Pető Márk Dunakesziről

  1. Még nincsenek visszakövetések