Bejárat > Észak-Amerika, USA > Zion #1 – A Kolob-terasz és az Angyalok leszállóhelye

Zion #1 – A Kolob-terasz és az Angyalok leszállóhelye

Az előző bejegyzés végén említett tüskés bigyók a talpunkban

Itt sátraztunk egy rövid éjszakát, mielőtt megérkeztünk Nathanékhez

Nathanék vega burritossal vártak minket. Ez egy mexikói étel, egy palacsintaszerű lapba csavart finomságok, esetünkben tejföl, sajt, és hagymás-paprikás-sült bab.

Nathanék egy nagyon érdekes mornom család, akiknél néhány felejthetetlen napot töltöttünk. Vagyis, hogy pontosak legyünk, velük, és nem mindig csak náluk. Az, hogy mormonok, csak annyit jelent, hogy a kereszténységben amúgy is jelen lévő szabályokat komolyabban veszik. Ennek nincs köze a vegetáriánizmushoz és ahhoz sem, hogy a gyermekeiket otthon tanítják, home-schooling rendszerben. Minden reggel az egyik szülő, Sarah az anyuka, vagy Nathan 1-2 órát foglalkozik a gyerekekkel. Ez kevésnek tűnhet, de mivel egy tanár jut két gyermekre, és mivel sokkal inkább a gyermek szája-íze, érdeklődése, és figyelme alapján tudnak tanítani, így gyorsabban haladnak, mindkét gyermek több osztállyal előrébb jár a koránál.

Mi is tartottunk nekik egy “földrajz órát”, ez egy slideshow volt külön a gyerekek számára kiválogatott fotókkal – Ezt persze a szüleik is nagyon élvezték :)

A Kolob-terasz

Nathannek nagyon tetszettek a biciklire szerelt kamerával készült timelapse videók, és támadt egy ötlete…

…Felszereltük a családi autójukra az utánfutót…

…Felpakoltuk rájuk a bicikliket…

…és elindultunk velük…

Fel egy több mint kétezer méter magas fennsíkra, a Kolob-teraszra

Fent kitettek minket Nathanék, és több mint egy órán át, a kezdeti lankás vidék és egy apró emelkedő kivételével végig lefelé gurultunk a meseszép tájban…

…ami folyamatosan változott. :)

Bár megtehettük volna, hogy kevesebb mint egy óra alatt végigszáguldunk a 26km-es útszakaszon, ez hiba lett volna. Ehelyett sokszor megálltunk csodálkozni és persze fotózni…

Zita egy hajtűkanyarban

Miután megmásztuk a rövid emelkedőt, ez a látvány volt a jutalmunk – Zita kedvenc sziklaalakzatai :)

Valóban érdekesen néznek ki – és ellentétben a táj legtöbb részével, ezek közel voltak az úthoz – ha több időnk lett volna, bizisten kisétálunk rájuk

Az időjárással is mázlink volt – július amúgy monszun-szezon itt, tehát simán zuhaghatott is volna az eső…

Mintha egy gyerek rajzolta volna a tájat, nem? :)

Lefeléééé! :)

A Zion-kanyon fölé magasodó sziklák a távolból

Szerintem többet álltunk és néztük/fotóztuk a tájat, mint amennyit bringáztunk :)

Hmmm, ezek között fogunk kirándulni a következő napokban! :) El sem akartuk hinni, hogy máris itt vagyunk a Zion Nemzeti Parkban

Ez a része a parknak (A Kolob-terasz) egyébként kevésbé ismert a turisták körében. Pedig ezt a felvisznek és legurulhatsz dolgot már mások is feltalálták, mert láttunk egy kisebb teherautót a platóján rengeteg biciklivel felhajtani a platóra.

Az út egyébként szinte elhagyatott volt, szinte nem is találkoztunk autókkal

Az én kedvencem a sárga mező volt a benne alvó sziklaóriások látványával – tényleg olyan volt ez, mint valami megálmodott mesevilág. Pedig nem, ez a valóság volt körülöttünk :)

…és valaki itt él, ennek a közepén!

Na ez a két kis erdőfolt nálam végleg kitette a pontot a látványra

Kezdtük megérteni, miért volt olyan lelkes Nathan e túrát illetően

Amíg mi lefelé gurultunk, először úgy volt, hogy a gyerekekkel egy pataknál játszanak és ott megvárnak minket, de aztán Sarahnak haza kellett mennie vacsorát főzni

Még az út is vörös kőből van :)

Ahogy haladtunk lefelé, úgy lett egyre melegebb és úgy változott meg körülöttünk a táj

…és úgy lett egyre eufórikusabb a hangulatunk Zitával

Végül Nathan jött értünk és vett fel a megbeszélt helyen. Pontosabban annak környékén, mert azt beszéltük meg, ha nem lesz a pataknál, mikor odaérünk, szembe megyünk egymással, és majd valahol találkozunk. Ez a valahol egy emelkedővel volt a patak után.

Visszaérve a házhoz izgatottan szereltük le a timelapse kamerát, hisz alig vártuk már, hogy visszanézzük a videót, amit egész idő alatt készített:

Az Angel’s Landing sziklatornyán

Két hely volt Zionban, ahová az addig hallottak alapján mindenképpen el szerettünk volna jutni. Az egyik az Angel’s Landing nevű sziklatorony volt, a másik pedig a Narrows nevű kanyon. Nathan felajánlotta, hogy elvisznek minket mindkét helyre és mikor kinek hogyan sikerül, kirándulnak is velünk, mert hiányolják a testmozgást, és imádják ezeket a túrákat, na meg beszélgetni is szeretnek távolról jött emberekkel. Így végül a tervezettnél tovább maradtunk náluk és nem mentünk fel kempingezni a Zionba, ahogy eredetileg terveztük, hanem velük csillagtúrázva fedeztük fel ezeket a helyeket. Elsőnek az Angel’s Landinget, amit magyarra úgy lehetne lefordítani, hogy az angyalok leszállóhelye.

Ez még nem az, csak útközben az autóból lefotóztuk ezt a dísz-vadnyugati “települést” (étterem+szuvenírboltok)

Odafelé amíg autóztunk, eleredt az eső, ami nem volt túl biztató, de persze emiatt vissza nem fordultunk:

Az előző videó a főút mentén egy parkolóban ér véget. Onnan a Zion Kanyon völgyében folytattuk, ahová nyáron csak az itt közlekedő ingyenes shuttle buszokkal lehet bejutni, vagy gyalog vagy biciklivel. Mivel nekünk pontos célunk volt, és a sziklán szerettük volna eltölteni az időnk nagy részét, a buszt választottuk. Útközben leszálltunk az egyik megállónál megcsodálni ezt a kilátást. Szemközt látható egy vízesés, ez olyannyira nem állandó, hogy Nathan azt mondta nekünk, ő még sosem látta ott ezt a vízesést. :)

Ahogy sétáltunk a sziklánk felé, észre sem vettük, hogy egy őz mellett haladtunk el. Nathan csak mesélt, mesélt, majd mikor kb. 1 méter közel ért az őzhöz, meg sem állva az állat felé mutatott, megjegyezve, hogy “Here is a deer!” – mintha csak egy mohás követ, vagy egy érdekes fát mutatna. Az őz pedig meg se rémült tőlünk, csak nézett egy picit kiváncsian, aztán odébb sétált. Mi is így tettünk, de mi azért kicsit jobban csodálkoztunk, hogy ez itt így megy. :)

Az ott a szikla, annak a tetejére lehet felmenni végig turistaúton. Ami állítólag néhol kicsit kitett… Na ezt megnézzük! :)

Egy ponton hirtelen erős zúgást kezdtünk el hallani, ami azért volt furcsa, mert pár lépéssel korábban még nem hallottuk. Fel is figyeltünk a távolban a sziklák között egy apró vízesésre, de mindez csak pár méteres volt, aztán eltűnt a kövek között. Mint kiderült, csak addig, amíg meg nem töltött egy medencét, ahonnan még nagyobb zuhatagként szakadt alá. Mindennek szemtanúi voltunk, láttuk ahogy elindul fentről egy vízesés, ami előtte nem volt ott. Még szerencse, hogy nem futamodtunk meg egy kis eső miatt, és így most ilyen élményekben lehetett részünk! :)

Az egykori vízszintről árulkodó jelek a sziklában

Lentről, ahonnan pár perce láttuk megszületni a vízesést, elképzelni sem tudtuk, hol vezet fölfelé az út a meredek sziklafalban. Pedig ott volt, és nem is kicsi útról van szó, csak lentről nem látszott

A kilátás visszafelé a kanyonra. Onnan jöttünk! :)

Ahogy felértünk a meredélyen, a kanyonfal és a sziklatorony közötti szorosban folytattuk az úton, ami még itt is nagyon érdekes volt

Majd ez is elindult fölfelé, sűrűn hajtűkanyarokat véve

Közben körülöttünk mindenfelé elképesztő sziklák magasodtak, csodaszép volt

Mókusok is szaladgáltak az úton

Vagy elbújtak a sziklahasadékokban… :)

A kilátás! Pedig még fel sem értünk a peremre

Volt egy rövid szakaszon egy szerpentin is. Nagyon gyorsan és nagyon könnyen vettünk fel sok szintet – hála a remek útnak.

Odafent a peremen, ahonnan kezdődött az igazi Rock N’ Roll, még egy pár WC is volt telepítve… Ha valaki esetleg becsinálna a magasságtól, vagy örömében a látványtól :)

Lent a kanyon aljában fel-le szaladgáltak az apró buszok :)

Mi pedig elindultunk az innentől már láncokkal is biztosított úton tovább a csúcs felé

Közben mások már lefelé jöttek. Nem sokan voltunk a sziklán, mert direkt késő délután mentünk. Állítólag korán reggel sincs nagy tömeg, de napközben itt tolonganak az emberek és sorbanállás van

Na ez már kezd parásan kinézni, de a valóságban nem volt annyira az

Ezek a fák mindenütt kinőnek a sziklából…

Woooohoooooo! :) Ez valóban ilyen félelmetesen nézett ki, de mivel láttunk lejönni embereket, és mivel Nathan csak úgy ment előre, mintha egy délutáni sétára mentünk volna, ezért mi is így tettünk.

Vissza-vissza nézve néha elképedtünk, hogy hol jöttünk fel :)

[caption id="" align="aligncenter" width="600"]Szemben egy másik túraútvonal is volt a kanyon szemközti oldalán

[/caption]

Fent a csúcson nem csak fotózkodtunk, hanem ültünk, ettünk és beszélgettünk is jó egy órácskát.

Nathan elmesélte, hogy anno mormon pioneerek fedezték fel ezt a környéket, vagyis inkább hogy a helyi őslakos amerikaiakkal (az “indiánokkal”) együtt ők járták be először a nyugati emberek közül. Innen a néveredet is, de erről majd részletesebben később egy Origo-cikk keretein belül! ;)
Addig is itt van még egy timelapse, igaz nem sok minden mozog rajta, mert eléggé álltak a felhők, de azért a cikázó buszok a völgy aljában viccesek. :)

A Zion Kanyon észak felé az Angel’s Landing tetejéről

Így nézett ki a csúcs gerince – nem is olyan rémisztő, mint lentről

Lefelé menet Nathan és Zita ismét előreszaladtak nagy beszélgetve, én meg hátulról paparadzultam :)

Képen nagyon durván néz ki, valójában akinek nincs tériszonya, az simán felsétál :)

Itt már újra lent vagyunk a szorosban, ezen a képen jól látszik, hogy milyen ügyesen építették ki a turistautat. Igazából a láncos részig akár még egy masszívabb kerekesszékkel is fel lehetne jutni. De egy MTB-vel tuti. Na meg lefelé is, annak akinek vannak hozzá elég jó fékei – és bátorsága. :)

Persze másnap sem maradtunk tétlenek, de erről majd legközelebb! ;)

Történt 2014. július 14-15-én, bicikliztünk (gurultunk lefelé…:D) 26km-t.

  1. Lohonyai Éva
    augusztus 12th, 2014 16:32-nél | #1

    Köszönöm a képeslapot, megkaptam, megleptetek vele!! Nagyon kedves, nem is reméltem már, ezért különösen nagy örömöt okozott.

    Örülök, hogy újra aktívan és rendszeresen jelentkeztek.
    A sajátos látásmód itt is azonnal feltűnik és kedvet csinál az együtt vándorláshoz.

    Mostanában, biztos valami bennem lappangó előítélet miatt, valahogy úgy voltam vele, hogy Új-Zélandig volt a felfedező út, Hawaiitól, de főleg az USA-tól kezdődően pedig a bónusz, a turista mulatság.

    Már várom, hogy hazaérjetek, gyűjtsetek sok erőt a kelet-európai mindennapjaink túléléséhez!

  1. Még nincsenek visszakövetések