Bejárat > Belize, Közép-Amerika > Glover Reef #1 – Kókuszdió, pálmafák, tűzhalak és ráják

Glover Reef #1 – Kókuszdió, pálmafák, tűzhalak és ráják

december 9th, 2014

A 22m hosszú katamaránunk kis késéssel, valamivel 9 után indult útnak a Sittee folyón, tele dobozokkal, táskákkal, 5 gallonos vizespalackokkal és mindenféle cuccal, na meg velünk, utasokkal.

A folyó torkolata előtt még megálltunk tankolni egy vizi-benzinkútnál

Aztán kihajóztunk a nyílt vízre és elbúcsúztunk a szárazföldtől

Kb. egy órányi hajózás után néhány sziget mellett haladtunk el…

Ez a sziget már a miénkel szomszédos!

Ez pedig a mi szigetünk! :) Itt fogunk eltölteni 6 napot

A Glover’s Atoll Resort and Island Lodge nevű helyen fizettünk be a vasárnaptól szombatig tartó egy hetes programra. A 150 amerikai dollár (+9% adó) tartalmazta az oda-vissza hajóútat (2,5-3 óra, kb. 90 mérföld egy irányba), a dormitory-t, vagyis a közös hálószobás szállást, a konyhahasználatot a gáztűzhellyel és a “végtelen sok kókuszdiót”, melynek nem csak a husát lehetett megenni, hanem a kókuszvizet is meginni. Bár utóbbiról azt hallottuk, hogy ha kettőnél többet iszunk meg naponta, a WC-re fogunk járni tőle… Kb. ennyit ettünk-ittunk naponta, és semmi bajunk nem lett tőle. Erről a helyről egyébként először itt olvastunk egy másik kerékpáros utazó páros honlapján.

Emellett a móló mellett kötöttünk ki kicsit kintebb a katamaránnal, majd egy kisebb csónakra átpakolva a holmikat kikötöttünk a sziget egy hátsóbb részén

A szigeten futó ösvények valahogy így festenek

A sziget nagyon pici, alig tart három percig körbekocogni (a 370m-nél azért hosszabb volt, de nem sokkal – a mérés pontatlan, biztos sűrű volt a pálmaerdő a jó GPS jelhez :) ). Északi oldalában a szigetnek a vízre, cölöpökre épített házakat lehet bérelni, a dorm pedig az északkeleti sarokban van egy nagyon pofás pálmaligetben, kb. 30 méterre a parttól és 20 méterre a kültéri zuhanyzótól és a komposzt WC-től. A vízen lévő Cabanák, vagyis házikók 300 dollárba kerülnek a hétre fejenként, míg a szárazföldi szomszédaik amelyekből egyébként csak három darab van, 250 dollárba kerülnek. A 150 dolláros közös szobás szálláson kívül egyébként van lehetőség sátrazás is, ami csak 100 dollár egy hétre, de mivel elég sok esőt mondtak a hétre, és a sátrunkat hátra hagytuk, nem mertünk bevállalni egy ponyvás megoldást matracokkal a szabadban, főleg, hogy azt is hallottuk, hogy a szigeten elég sok a sandfly vagyis az apró, kellemet csípésű rovar, amelyekből a víz feletti cabanákban és a magasra épített házakban kevesebb van. Szóval úgy gondoltuk, hogy plusz 50 dollárt megér az, hogy legyen egy szilárd tető a fejünk felett. Nem kellett csalódnunk. Ugyanezek a dolgok egy igazi resortban, egy szomszédos szigeten egyébként akár 3500 dollárba is kerülnek, de a tízszer drágább árért nem biztos, hogy sokkal jobb körülményeket és kiszolgálást kapunk, viszont a tenger, az élővilág és a környezet mindenkinek ugyan az, még nekünk is, akik adózás után sem fizettünk többet fejenként 6800 forintnál, és ebben már az utazás is benne volt. Ha azt nézzük, hogy ez már egy főre is sokkal több, mint a napi átlag büdzsénk, akkor bizony ez drága dolog volt, de ha azt nézzük, hogy most vagyunk itt a Karib-tengernél, és ki tudja mikor (vagy egyáltalán valaha?) legközelebb, és hogy bárhol máshol ez a sokszorosába kerülne, akkor bizony ott tartottunk Zitával, hogy ezt nem kéne kihagynunk, kerül, amibe kerül. Na meg az egy hét totál off (értsd offline és off from the bringa, from the road) is elég csábító volt, amire 3500km mexikó bringázás, sok blogbejegyzés, Origo cikk és a naptár elkészítése után már vágytunk. És jól is esett ez a kis váltás, talán összesen háromszor vettem elő a netbookot, akkor sem azért, hogy dolgozzak rajta, csak kétszer írtam rajta blogbejegyzést, abból egyszer friss élmények kerültek betűbe (következő bejegyzés), egyszer régiek (előző bejegyzés), máskor pedig csak a képeket rendeztem és mentettem le a fényképezőgépekről, mert hát volt mit… :) Lássuk is őket!

Napfelkelte a házunkkal szemközti parti cabanák előtt

Zita egy gyönyörű kagylót, és egy kókuszdiót találtam

A barnább, fáról leesett, érettebb (húsosabb) kókuszdiókat így kellett kinyitni egy földből kiálló vasrúd segítségével

Ilyen amikor a külső puhább héjat már lehántottuk róla – a szupermarketben már csak így látni a kókuszdiókat

Robi kettényitotta

…és találtunk benne egy magot! :) Ez már valószínű túlérett volt, ha picit hagyjuk, talán még ki is hajtott volna

Robi lereszeli a kókusz belső, fehér húsát

A barnákban van bőven… :)

Az érkezésünkkor volt néhány macsak a szigeten, de mivel kedvtelésből levadászták a madarakat és a gyíkokat, így menniük kellett… Ez a macsek már tudna mi vár rá, ezért bújdosott el a házunk alatti konyha egyik gerendája felett! :)

Így nézett ki a házunk oldalról, a piros emelvényen mosogattunk, a ház alatt volt a konyha, fent a terasz két függőággyal és két szobával, bennük 4-4 ággyal

Mivel más vendégek nem béreltek a közös szobás szállásban ágyat, így az egész hétre miénk volt az egész ház :)

Így nézett ki a szobánk belülről

A kút a ház mellett – innen csak enyhén sós és kénes víz volt nyerhető, amit némi bleach hozzáadásával mosogatásra tudtunk használni – másra nem nagyon

Ezen kívül 10 gallon, vagyis kb. 40 liter víz volt nálunk két palackban, és amikor esett az eső, és sikerült gyűjteni anélkül, hogy a kutyák nem ittak bele, akkor esővízzel főztünk és mostunk fogat. Fürödni szintén az enyhén sós vizet pumpálták fel egy-két tartályba és onnan folyt a zuhanyba és egy kerti mosdókagylóba. A WC-be faforgácsot kellett dobni a nagydologra, nem volt büdös odabent.

A zuhany

A mosdókagyló – egy gyönyörű, nagy kagylóból folyt ki a víz a kézmosáshoz, amit lábbal

Egy víz feletti cabana így néz ki belülről

A cabanáknak van saját konyhája, de WC és zuhany ezekben sincs, ahhoz ki kell sétálnia a vendégeknek a szárazföldre

Robival kókuszt szüretelünk :)

A házunk szemből – nem szűkölködött a vidám színekben :)

Első két nap elég sokat esett az eső, ezért előkerült a Rizikó társasjáték – Robit elsöpörtük, mint vonat a mókust

A ház körül tele volt a pálmaliget függőágyakkal

Az északi part vizén végig cabanák sorakoznak

Hétfőn délután, mikor kisütött a nap, kimentünk snorkellezni és rögtön láttunk egy kis ráját :) Ezzel már boldogok voltunk egész napra… :)

A rájáról egy rövid kis videót is készítettünk (0:11).

Robi kagylót gyűjt :)

Underwater triple selfie :)

Vízalatti óriás saláta?

Fa repülő hallal

Hal sörénnyel

Barrakuda

Robival szemlélődünk

Ez nem tudjuk micsoda (élősködő, esetleg termés?), de az új TG-850-es 10m-ig vízálló kameránk makrójával meg vagyok elégedve :)

Öröm a vízből kimászva :)

Robi odáig meg vissza van a gyíkokért

Kimentünk horgászni, de nem fogtunk semmit (én nem is próbáltam, csak snorkelleztem)

Minden este ellepték a házunk alatti konyha homokját ezek a kisebb-nagyobb rákok, amelyek a halott csigák házát használták páncélnak

Találtunk nem odavaló dolgokat is a vízben, amikor másnap reggel kimentünk a sziget déli oldalába nézelődni

Valamelyin Trigger Fish – elnézést, elfelejtettem megvágni a képeket újraméretezés előtt…

Az árnyékosabb helyeken, mólók, házak alatt rengeteg színes halat találtunk

lila végű tengeri valami

Cuki hal szúrós dolgok között

Ilyet se láttunk még eddig, valami tengeri sün

Ebben laktak, úgyhogy otthagytam

Ez állítólag egy élő hal, amit én nehezen hiszek el, mert nem mozdult, de állítólag épp ezért élő… Ha viszont tényleg élt, az elég ijesztő, nézzétek pl. a szemét! :o

Ez egy tűzhal, avagy Lionfish – a csápjainak érintése akár 7-8 órás karbénulást is okozhatnak, és állítólag itt invazív faj, ezért szigonnyal vadászható, fejbe kell lőni, hogy a húsa még evésre felhasználható legyen, a csápjait ott helyben érdemes ollóval levágni az elejtés után, mert még a halott állaton is mérgezőek lehetnek – amúgy gyönyörű állat és csodálatos volt megpillantani

A tűzhalról szintén készült egy rövid kis videó (0:12)

Upside down underwater selfie Robival, egy nagyon szép sznorkellezés végén :)

A keleti lagúnában kajakkal, szerda reggel

Az egyik ház alatt

Csodaszép volt ez a sekély víz is

Ez egy fiatal hal, amelyik csak fiatal korában néz ki ilyen fekete alapon sárga csíkosan, később teljesen más színe lesz

Jön majd még két bejegyzés erről a csodás szigetről, újabb állati találkozásokkal és sok timelapse videóval! ;)

Történt november 30. és december 3. között. Ezalatt kajakoztunk, úsztunk, futottunk, társasoztunk, főztünk, ettünk, ittunk, kókuszoztunk… Egyszóval nagyszerűen voltunk! :)

  1. Németh Ági
    december 9th, 2014 11:56-nél | #1

    Én szeretnék itt élni. Nagyon gyönyörű.

    Nagyon jó Nektek!
    Ági

Hozzászólások lezárva