Nászút a Föld körül

Az előző bejegyzés vége kicsit kesze-kusza lett, ezért most úgy döntöttem, hogy a Guatemala-Belize határtól folytatom. Odáig busszal mentünk és nem történt semmi érdemleges. Tikalról pedig azóta megjelent egy cikkem, amit most nem láthattok, de valószínű már kint van a Facebook oldalunkon és utólag majd odabiggyesztem az előző bejegyzés végére is. Azért csak utólag, mert ezt a bejegyzést most egy akkora szigetről írom, amit nem tart 3 percig körbefutni. :) De kezdjük a határtól.

Eljutni a következő barátig

A határátkelés simán ment, és a buszállomásra menet most kikerültünk egy dombot, mert a falu négyzetrácsos utcáit választottuk a főúttal szemben. Egy saras, szemetes parkolóban megtaláltuk a három iskolabuszt.

Egy ott várakozó ember – aki állítása szerint maga is nagy bringás volt, amíg az USA-ban élt – így köszönt rám: “Man, what the f@ck are you riding?!

Azt is elmondta, hogy hamarosan indul egy busz Blackman Eddy felé, és hogy a sofőrt kérdezzük, hogy felférünk-e a buszra – ami egyébként az összes többi belizei busszal egyetemben régi, leselejtezett amerikai iskolabusz. A sofőr hezitált egy kicsit, de aztán végül kinyílt a busz hátulján lévő ajtó és kezdtük bedobálni a táskákat, majd a végén a bringákat. Azok azonban a busz hátuljába pakolt óriási pótkerekektől pont nem fértek be. Csak egy kis híjja volt, ha a fejtámlát leszereljük, be fog férni. Ennek neki is álltunk, de közben emberünk azt mondta, hogy ez nem lesz így jó és azzal a lendülettel kezdte is lepakolni a táskáinkat. Azt mondta, indulnia kell, és nagy tömeg lesz később a buszon, ezért nem engedheti, hogy felpakoljuk a bringákat. Meggyőzhetetlen volt, na meg nem is volt erre sok időm, mert 3 perc múlva tényleg elviharzott a busz.

Most mi tévők legyünk? Olvass tovább…

Mostantól nem lesznek beágyazott videók a szövegek között, hanem kék linkként jelennek meg ezek is, mint bármely más külső hivatkozás, annyi különbséggel, hogy a videós linkek végére oda lesz írva, hogy milyen hosszúak a videók, amelyek így nem egy külön ablakban, hanem a képekhez hasonlóan egy felugró lightbox ablakban jelennek meg, de ugyanezen böngészőablakban. Ez azért jó, mert így gyorsabban betöltődik az oldal. Kérlek írjátok majd meg, hogy jobban tetszik-e ez az új megoldás, vagy maradjon esetleg a régi? És most jöjjön a blog!

El se hiszem, hogy csak tegnap reggel volt, mikor elhagytuk az Amigos éttermet, annyi minden történt azóta. Mikor tegnap reggel először felébredtünk, esett az eső, ezért lenyomtam a telefon ébresztőjét, ami úgy is maradt, így csak jó későn keltünk fel. Délelőtt még volt egy kevésnek hitt, de végül sokáig húzódó elintéznivalóm a naptárral kapcsolatban, így végül csak olyan dél körül sikerült végre elindultunk.

Amigos étterem – San Ignacio

Az Amigos étteremben rengeteg szeretet kaptunk, na és finom ételeket, italokat, szállást – egyszóval tejben-vajban fürösztettek minket, amit ezúton is ezerszer köszönünk! Ha Belizeben jártok, Ti is ugorjatok be, remek hely, egy remek magyar tulajdonossal, Gyurival – George ahogy itt ismerik.. :) – és nagyon közel van a szintén nagyszerű állatkerthez

On The Road Again! A délután 60km várt ránk, ami elsőre nem tűnt soknak, még a dombokkal és a lábát lógató esővel sem, még úgy se, hogy itt most 5:18-kor megy le a nap.

Amit a képen láttok, az a főváros, Belmopan mellett található útelágazás, a Western Highway és a Hummingbird Highway között, kábé az ország legeslegközepén. Ugye, milyen iszonyú forgalom van ebben a fontos csomópontban? És a városokat mutató táblákból is rengeteg van. GPS nélkül Belizeben bizony nem egyszer kérdezősködnünk kellene, hogy merre van az arra? (“…biztos nem erre?”)