Egy kamionsofőr vendégszeretében – Sivrihisarban
Cüneyt-től egészen emberi időben elindultunk, mivel már előző este összepakoltunk. Vendéglátónkat már várta egy kollégája a ház előtt, amikor búcsúzkodutnk. Ő indult a munkába, mi pedig az utunkra. Még Eskisehirben megálltunk egy helyen reggelizni, saját ételt ettünk egy kis vendéglő kültéri asztalainál, ahol a helyiek reggeliztek. Persze előtte megkérdeztük, hogy szabad-e, és persze szabad volt, és persze kaptunk egy-egy teát a határtalan török vendégszeretet jegyében. És ami nagyon-nagyon jólesett, hogy angol WC-jük volt. Tudom, most többen nevettek magatokban, de igenis nagyon jó leülni egy WC deszkára több hét „kihagyás” után. Szóval jól indult a napunk.
Mehmet Ali, az őrült kedves kamionsofőr
Eskisehir után a táj olyan lett, amilyet még nem igazán láttunk. Üres, méghozzá nagyon üres. Csak mezők voltak körülöttünk, és más semmi, mentünk bele a nagy semmibe a kétszer két sáv mellett. Mert ugye szokás szerint volt gyönyörű leállósávunk, aminek nagyon örültünk. Talán 20km-t sem haladtunk még, amikor azt láttuk, hogy út szélén egy ember a kamionja mellett veszettül integet nekünk, hogy álljunk meg és menjünk oda hozzá. Mehmet Ali elképesztő mi mindennel megajándékozott minket. Kaptunk tőle vizet, gyümölcslevet, szénsavas üdítőt, ayrant, süteményt és névjegykártyát. Az egész kis szekrényét kipakolta elénk, és amit nem bírtunk megenni/inni, azt pedig ránk hagyta és ragaszkodott hozzá, hogy vigyük magunkkal. Örültünk, hogy nem volt nála görögdinnye. :) Olvass tovább…
Az országútnak, ami innen, 627m-ről, a 980m-es hágó előtti 100 métert leszámítva már csak enyhe emelkedőket tartogatott számunkra. Ezt azért tudtuk ilyen pontosan, mert még Isztambulban a netbook képernyőjét max. fényerőre téve átrajzoltam a domborzati grafikont egy vékony papírcetlire. Így pontos képünk volt arról, mikor milyen emelkedők várnak ránk, és a grafikon meglepően hasonlított a valósághoz, ezért ekkora már megbíztunk benne.
Legutóbbi hozzászólások