Archívum

‘hajókázás’ cimkével ellátott bejegyzés

Hajókázás és krokodilokkal fürdés San Blasnál

szeptember 23rd, 2014 6 hozzászólás


Maná – En el muelle de San Blás

A fenti dal egy hölgyről szól, akinek a vőlegénye San Blasból kihajózott halászni, de viharba került, és soha nem tért vissza. A nő egész életében, 41 évig, 2012-ig várta vissza a kikötőben a férfit. Ez egy igaz történet, amit Maná, egy pueblai zenész 1997-ben meg is énekelt. A dolog érdekessége, hogy ezt a bejegyzést Pueblában sikerült megírni. :)

San Blas városában Robertékhez úgy kerültünk, hogy Robert látta az “Open CouchRequest”-ünket és meghívott minket a családjához, akiknél a hétvégét töltötte.

Ezen a képen Robert és apukája, Thomas látható

Már a lakásuk előterében két nagyon érdekes dolog fogadott minket. Egy motorral szerelt bicikli és roller

Roberték Tostadával kínáltak minket – ez egy újabb mexikói étel, olajban ropogósra sütött tortillán zöldséges halsaláta

Olvass tovább…

Hanoi – Ninh Binh, Egy hosszú szürke nap sok érdekességgel

február 25th, 2013 Nincsenek hozzászólások

Doán, a terminátor

2013. január 4-én végre elindultunk Hanoi-ból. Az időjárás az új esztendővel sem változott, maradt a hideg, szürke, esős idő. Ezért úgy számoltunk, hogy ha belehúzunk és akár már egy hét múlva sok száz kilométerrel lejjebb, valahol Vietnam középső részén újra megtaláljuk majd a tavaszt. A Hanoi-ban töltött idő alatt alig láttuk a napot, ráadásul mindkét alkalommal, amikor megérkeztünk a városba (másodszor a Ha Long öböl után), 1-2 napig fájt a fejünk, arra gyanakszunk hogy a szmogtól. Ami duplán szörnyű, hiszen az, hogy elmúlt a fejfájásunk, azt jelenti, hogy megszoktuk a rossz levegőt.

Szóval elég volt már a városból és a rossz időből, másra vágytunk, így hát útra keltünk. Első napi úti célunk a Hanoi-tól 100km-re délre található Minh Binh volt. Mivel e város mellett található Tam Coc, avagy a „Dry Halong Bay”, vagyis a száraz Ha Long öbölnek is hívott hely, itt úgy terveztük, hogy egy napot csavargunk a környéken.

Hanoi-t korán elhagytuk és viszonylag jól haladtunk, hátszelünk volt. Bár a viszonylag forgalmas és ugyanilyen unalmas úton haladtunk, azért történt egy s más ez alatt a 100 kilométer alatt. Ez az út a Highway 1 volt, Vietnam elsőszámú útja, amely a két nagyvárost, Hanoi-t és Ho Chi Minh City-t (HCMC – régebbi nevén Saigon) köti össze. Ez az út nem épp a legjobb választás kerékpározásra, de mindenképpen ez a leggyorsabb és a legrövidebb, és mivel mi csak el akartunk jutni minél előbb a déli, melegebb részeire az országnak, ezért ezt az utat választottuk. Nem volt egyébként olyan szörnyű, mint vártuk, de azért semmiképpen nem nevezném a legszebb, legizgalmasabb szakaszának az utunknak.

Erről a napról csak néhány dolog jut eszembe, ami említésre méltó és a Highway 1-en történt velünk. Ezek közül az első, amikor találkoztunk egy őrült vietnami kerékpártúrázóval. Doán Saigonból való, onnan indult, és kicsit több, mint egy hónapja van megcsinálni a maga elé kitűzött 5000km-es kört az a terve, hogy Laoszon és Kambodzsán keresztül hazakerékpározik. Ezt meghallva mi rögvest odaadtuk neki a Laosz útikönyvünk és a Hanoi várostérképünket. Mindkettőt mi is így kaptuk, és most végre megszabadulhattunk tőlük, nem kell tovább cipelnünk őket! :) Fúj, de önzőek vagyunk… :) Vicc nélkül, Doán örült a holmiknak és annak is, hogy végül megállítottuk és beszélgettünk vele. Ez nem volt könnyű művelet, ugyanis úgy ment szembe a széllel, mint a golyó, csak előre nézett, ő észre se vett minket, Zita fordult meg utána, és bizony beletelt pár száz méterbe, mire utolértük Doán, a terminátort! :) Olvass tovább…

Chittagong Hill Tracks #4 – Rangamati, a pisztoly, és a Kaptai-tó

október 3rd, 2012 5 hozzászólás

Biciklivel a tóhoz – Csillaghajó sűrített tej

Az ékszerboltban korán keltünk, összecsavartuk a matracainkat, elpakoltunk, megreggeliztünk a szomszédos étteremből, majd egy gyors köszönet és búcsú után elindultunk. A tekerés nem fájt, ha feküdtem az ülésben, nem éreztem a mellkasom, csak ha felültem. Ezen a reggelen visszaszereltük Zita két táskáját az ő biciklijére, így egy kicsit könnyebben haladtam, mint az elmúlt két napban, de ez nem sokat számított most, mert elég nyűgösek voltunk mind a ketten, és csak oda akartunk érni Rangamati-ba, a Kaptai-tó partjára. Ez persze sose megy olyan könnyen, bár azt meg kell hagyni, a 28 kilométer első felében nem sok nehézség volt. A dombok maradtak olyan szolidak, mint tegnap késő délután, és a táj talán még varázslatosabb lett. Bal oldalt több olyan völgy mellett is elhaladtunk, aminek az aljában rizsföldeken dolgoztak, a háttérben pedig, a katlan túl végén egy vízesésben szakadt le a víz. Az egészet mintha megrajzolták volna, úgy nézett ki. Ezt még a fáradtságunk ellenére is megcsodáltuk, pár percig csak álltunk és néztük az útról a képet.

Ahogy becsatlakoztunk a Rangamati – Chittagong útba, úgy lett az aszfalt hirtelen háromszor szélesebb alattunk, és ezzel egy időben megkezdődött az utolsó nagy megpróbáltatásunk, egy igen combos, hosszú, meredek kaptató, aminek a túloldalán már tudtuk, hogy ott van Rangamati és a tó. Szépen lassan, megfontoltan, néha halszálkázva, amikor azt a forgalom engedte, de feltekertünk, és valóban, onnan jött a suhanás, de csak addig, amíg be nem kellett húznunk a fékjeinket az elénk kanyarodó riksák miatt. Ugyanis a város, vagy annak valamilyen elővárosa már több kilométerrel a Rangamati-nak jelzett pont előtt elkezdődik, még azelőtt, hogy megpillantottuk volna a tavat. Szóval kb. az utolsó 5km-t városban tettük meg, de ez már nem számított, mert időközben feltűnt a Kaptai-tó, és tudtuk, hogy mindjárt megérkezünk.

Talán még nem említettem, de itt a vidéki, kültéri reklámfelületek nagy részét nem nyomtatják, majd ragasztják, hanem festik! Mindegyiket külön-külön, emberek ecsettel, vagy festékszóróval! Ez még egy kevésbé ipari világ kevésbé ipari megoldása. A tej azonban még iparibb, mint nálunk, a képen a Starship az egyik közkedvelt konzerves édesített sűrített tej márka, amikor teát vagy kávét kapunk, akkor általában ilyenből dobnak bele egy-egy kanállal. Hogy miért hívnak egy sűrített tejet csillaghajónak, azt ne kérdezzétek! :) A másik népszerű tejtípus a tejpor. Így valószínű tartósabb ezen az éghajlaton a „tej”, dobozos tejet vidéken alig láttunk, és a városok nagyobb boltjaiban sem az volt a nyerő formátum. Olvass tovább…