Nászút a Föld körül

Harmadik nap – megmásszuk a Sátán Vasvilláját. Saraguro – Loja

Reggel arra ébredtünk (a telefon csipogása mellett), hogy kopog az eső a fedett kert műanyag tetőjén. Ah, lenyomtuk az órát, kicsit aludjunk még. Aztán megint lenyomtuk, megint esett, majd elállt, majd megint esett. Egy pillanatra még az is felmerült, hogy akkor itt maradunk egy napot, de végül az éhség kivitt minket reggelizni és láttuk, nem lesz ez tartós. Reggeli után vettünk pár pékárut útravalónak, majd visszamentünk a szállásra pakolni. 10-ig lehet elhagyni a szobát. Késői az indulás, de hát ha esett az eső és nem volt kedvünk kimenni megint elázni?

Mordor hegye, a Sátán Villája rögtön balra, ezzel kezdjük a napot. Épp csak Mordor gonosz szeme nem világít ott… De gondolom mindenki oda tudja képzelni.

Árusok

És portékáik – a gyöngyből készített nyaklánc itt tradícionálisnak számít.

Például itt láthatjátok, ahogy a néni visel egyet.

Főtéren lévő szép parkocska

Nagyon tetszik, hogy kalaposak a nők, vajon honnan szedték ezt az ötletet? A spanyolok tuti csak a férfi viseletben vitték be és biztos elmondták, hogy csak a férfiak viselnek kalapot. Vagy nem? Kinek van ötlete erről?

Olvass tovább…

Lohában sikeresen találtunk egy olcsó és kellemes kis hotelt, apró, de elégséges szobával. Nem ütötte meg a saraguroi hotel mértékét, de ez várható volt, hogy nem fogunk egy ilyen városban kisvárosi hangulatú, rózsakertes, családi vállalkozásban futtatott hotelecskét találni. :) De a közelben volt vagy öt salchipapás is (sültkrumplit virslivel árusító gyorsétterem – igen, csak ezt lehet kapni. Kis adagot, nagy adagot, dupla adag virslivel, szimpla adag virslivel, vagy csak szalmakrumplit, tisztára mint a Forrest Gumpban a rákételek), ez Árpi igényeit oly mértékben kielégítette, hogy ettől már én is boldog voltam. Ráadásul volt mosoda egy sarokra, így befizettünk erre a luxusra, mivel a hotel városias jellegére tekintettel itt nem volt könnyen elérhető beton mosóvályú, és nem akartam a pici közös zuhanyban kuporogni a többnapos-büdös ruháinkkal, ráadásul nem is lett volna hova kiteregetni. Így csak összekészítettünk a ruhákat, lefürödtünk, majd a fáradság kellemes kábulatában kibaktattunk a szomszédos utcákat felfedezni vacsora reményében.

Lojáról valami olyasmit olvastam, hogy a zenészeiről híres, valószínűleg sok az itt vagy a környéken született, itt tanult zenész

Főterecske a szállodánkkal szemközt.

Eco-gyufa. Szerintetek kisebb az ökológiai lábnyoma egy viaszból (?) készített gyufának, mint a fából készült társainak? (Megjegyz.: nem tudom, milyen anyagból készült. Tapintása viaszos, könnyen hajlik. Ezerféle anyaggal kezelhették, vagy lehet benne.)

Vacsorára először ettünk egy salchipapast. Aztán még egyet (evett Árpi). Azután hamburgert sültkrumplival. Annyi sültkrumplit megevett Árpi ma este, hogy egy szava sem lehet. Másnap pedig nekiláttunk bejegyzés írásának meg a képeslapoknak. Eleve nálunk voltak még a kolumbiaiak, mert Kolumbiában sokalltuk a bélyeg árát. Azt nem tudtuk, hogy itt még drágább lesz, de miután utánaolvastunk, hogy Peruban még ennyél is több, végül itt adtuk fel ezeket is. Szóval ne lepődjetek meg, kedves kolumbiai lapot kapók, hogy Ecuador bélyegei feszítenek a lapon. Megírtam azt a bejegyzést is, amit előzőleg olvashattatok, a várost is megnéztük (nagyjából).

Olvass tovább…