Nászút a Föld körül

Ahogy ráfordultunk a bazársorra, annak a túl végén a stég mellett megpillantottuk a hajót, és ekkor nagy kő esett le a szívünkről. De ez a kő még nem ért földet mindaddig, amíg oda nem értünk a hajóhoz. Ott már vártak ránk, egy csomó hajós ember, és a rendőrkapitány is ott volt, na meg a bazársori barátaink. Sürgettek minket, de ez nekünk már nem számított, tudtuk, hogy most már nem megy el a hajó nélkülünk. Mialatt pakoltunk fel a hajóra, Sukur is megjelent. Nem értettük, hogy sikerült ilyen gyorsan idejutnia, hisz gyalog volt. Talán végigszaladt a parton? Végül ő volt az, aki a hajókötelet leszedte a stég egy erre a célra épített vastömbjéről – ő oldozta el a hajónkat. Ahogy elkezdtünk távolodni és visszanéztünk, integettünk a stégen álló embereknek, az egész olyan volt, mint egy színdarab vége, amikor a színészek mind kiállnak meghajolni a végén a közönségnek. Csakhogy ez valóságos volt, ez a sziget létezik, itt voltunk és ezeknek az embereknek ez nem színjáték, hanem ez az életük! :)

A hajó a változatosság kedvéért megint esőben tette meg a távot. De most nem volt érkezésem naplót írni, ellenben a kütyüjeinket és a netbookot most is feltettem tölteni, mert azt már tudtuk, hogy a szárazföldön sem olyan gyakori az áramszolgáltatás. Még a hajón megismerkedtünk egy másik rohingya menekülttel, aki Bluetooth-on megosztotta velem ezt a videót, kicsit hosszú, és van benne néhány durva kép, szóval csak óvatosan:

Telefonszámot cseréltünk és ő is meghívott minket a menekülttáborába, ahol él a családjával. Ezek után elhatároztuk, hogy ezt a napot, ha már így alakult, arra szánjuk, hogy rápihenjünk Mianmarra és meglátogassunk egy rohingya menekülttábort. Olvass tovább…