Nászút a Föld körül

Ebéd Petya-val

A Plovdiv-ra szánt napunkon fél 10-kor ébredtünk Petya-éknál. Petya már elment munkába, ekkor szállingózott elő a család. Petya 4 éves kisfia végre megbarátkozott velünk, először rongyot húzott a fejére és lelőtt minket, aztán elbújt az asztal alatt, végül egy felpattintható fényvisszaverő szalaggal teljesen sikerült megszelídítenünk, és még Dani rekujába is beleült egy kiadós dudálás erejéig.
Sztanimir sajnos mégsem ért rá, így nem volt első osztályú idegenvezetőnk Plovdivhoz. Petyaval viszont sikerült megbeszélnünk, hogy találkozzunk vele az ebédszünetében. Megbeszéltünk egy találkozót délután 1 órára a belvárosban. Egy kis parkocska melletti étteremben ültünk le, és nagyon beletrafáltunk. Eszméletlen hangulatos kis hely volt, és nagyon olcsó. Fejenként 3 Leva-ért ettünk menüket, vagyis 400 Forintokért. A WC valami nagyon jól volt berendezve, kőből volt kirakva a fala, kis kirakatok voltak az oldalában mindenféle izgalmas dolgokkal telepakolva, a mosdókagyló pedig egy régi bádog edényből volt kialakítva. Mindemellett az egész nagyon ízléses és igényes volt, meg is beszéltük Zitával, ha egyszer lesz saját – földhözkötött – otthonunk, ilyen lesz a fürdőszoba.
Nagyon jó volt beszélgetni Petya-val. Vele úgy hozott minket össze a sors, hogy ő is informatikus, méghozzá szoftverfejlesztő. Olvass tovább…

Reggel Svetláéknál 8 óra körül ébresztett Dani, hogy asztalon a reggeli. Merthogy reggelit is kaptunk, amitől szinte már zavarba jöttem. Nagyon rendesek voltak itt velünk. George, az öreg, aki tegnap idekísért minket, most is itt volt. Danival nagyon összebarátkoztak, így megtudtuk, hogy már háromszor volt infarktusa és műtötték is. Emellett dohányzik, kávézik és cigizik. Ahhoz viszont nem kellett Dani, hogy lássuk, ahogy mosolyog, nevet és csupaszív. Utóbbi háromnak köszönhetően sikerült nagyon jó érzéssel elhagynom Gorno Varshilo-t. Az öreg egyszerű angollal komunikált, 5 percenként közölte, hogy I’m happy, vagy hogy I’m very happy, és hogy my friends, meg, hogy Love. :) Szóval kedvelt minket, és ez látszott is rajta. Örült nekünk. Ahogy a falut elhagytuk, visszagondoltam azokra, akiket mi vendégeltünk meg Budapesten, Henry-re és Jamie-re, akik azóta már DK-Ázsiában járnak, vagy Elődre és Lehelre akik azóta már bejárták szinte egész Európát. Anno tiszta szívből segítettünk nekik és minden tőlünk telhetővel széppé és könnyűvé akartuk varázsolni a Budapesten való tartozódásukat, és ha úgy éreztük, hogy ez sikerült, az minket is nagy örömmel töltött el. Valami ilyesmi örömöt láthattunk most mi is George arcán, úgyhogy végül én is örömmel búcsúztam tőle. Valahogy mindig nehezen fogadok el ilyen nagy szeretetet olyanoktól, akiket előtte nem is ismertem, de miután ezt végiggondoltam, és beleképzeltem magam az ő bőrébe, mindjárt könnyebb volt. Olvass tovább…