Chittagong Hill Tracks #1 – Veszélyes(?) nyugalomban
Minden kezdet nehéz
Chittagongból korán reggel indultunk volna tovább, ha rögtön az utcára való kigurulás után nem észlelünk az első kerekemnél egy nagyon furcsa hangot. 
Halk, de éles kattogás, sercegés hallatszott az agy felől, és a kerék nem fordult rendesen, ha megpörgettem, bizonyos pontokon meg-meg akadt. Először nagyon megijedtünk, hogy az agydinamó krepált be, és most szerezhetünk egy új agyat, és nagyobb küllőket, majd fűzhetem újra az első kerekem és fújhatjuk az első lámpám világítását. Amikor azonban szédszedtem az első fékem, hála az istennek beigazolódott a másik gyanúm: a fékkel van a baj, és konkrétan megint azzal a kis rugóval, azzal a kis fémdarabbal, ami egyszer már eltört Zitának. Úgy néz ki, túl sokáig hagyjuk kopni a fékpofáinkat, és ez azzal jár, hogy a fékpofa széléről, arról a peremről könnyen kiakad ez a kis rugó, és vagy eltörik, mint Zitánál tette, vagy hajlik és beakad a féktárcsába, ahogy most nálam történt. Sebaj, még van pótfékpofánk, nem is egy, hanem két pár, gyorsan kicseréltem őket rugóstul és már pakoltam is az induláshoz. 
Közben a lakónegyed utcájában, ahol megálltunk Didarulék házától kb. 20m-re, zajlott az élet, és a résztvevők előszeretettel szakították meg a nem túl sürgős tennivalójukat, hogy megcsodálják, mi a fenét szerelnek oly nagy gonddal a holdjárójukon a földönkívüliek. :) Najó, azt azért nem gondolták, hogy földönkívüliek vagyunk, csak hogy egy teljesen másik világból jöttünk, ami valljuk meg, valahol igaz is. Ugyanígy mi is megcsodáltuk a zöldségest, aki széles platós riksáján szállította a zöldséget körbe-körbe eladásra az utcákon. Olvass tovább…
Tbilisiből egy vasárnap indultunk tovább, az volt aznapi célunk, hogy még aznap elérjük a térképen tőlünk 70km-re jelölt Örményországot, és az éjszakát már ott töltsük. A délelőtt eléggé elúszott, és ha már így történt, bementünk egy 10 órai angol nyelvű misére a templomba, amit én kb. a felénél meg is bántam, mert csak Zita miatt mentem be a templomba, álmosan, éhgyomorral ott ülni, állni a templomban, nézni ki a fejemből, na ez annyira nem volt finom. Zita is szédelgett már a végére, úgyhogy azonnal szaladtunk „reggelizni”, miután véget ért. Ezután viszont igazán összekaptuk magunkat és gyorsan összerámoltunk, hamar kint voltak a bringák felmálházva az udvaron. Artúrt, az őrült papunkat sikerült még elkapnunk indulás előtt, így készítettünk vele pár fotót, illetve megköszöntünk neki mindent.
Legutóbbi hozzászólások