Nászút a Föld körül

A Chapati Corner és a helyi benzinkutas

Mandalay szintén egy volt főváros Mianmarban, ilyen városból van néhány az országban. :) Ide, mint már írtam az előző fejezet végén, pickup-al érkeztünk meg az U Bein hídtól, egy éjszakai buszozás és egy hajnali-reggeli hídlátogatás után. Szóval nem kicsit kivoltunk, mire megérkeztünk a négyzetrácsos utcahálózattal rendelkező belvárosba. Néhány sarkot bolyongtunk, mire megtaláltuk a szállónkat, a Green Garden-t, ahol 12 dollárért maradhattunk. Ezt olcsónak tudtuk be, főleg, hogy lent a recepción volt wifi is. Viszont amikor elindultunk a szobánkhoz, megtudtuk, miért ilyen „olcsó”. Mert a negyedikre kellett felmásznunk egy szűk, meredek lépcsőházban! :) Kétszer is meggondoltuk ezután, hogy mit felejtünk a szobánkban! Ezen az első napon nem sok mindent csináltunk, ugyanis teljesen készen voltunk az utazás és a hajnali hídlátogatás után, ezért csak eldőltünk az ágyunkon. Este, amikor kikászálódtunk, felnéztünk a felettünk lévő emeletre, ami már maga volt a tetőterasz, vagyis a Green Garden, amiről a szállodánk a nevét kapta. Hát se zöld, se kert nem volt ott, csak mindenféle odahányt hulladék, de a kilátás azért nem volt rossz, különösen, hogy most végre „klasszikus” viszonylag felhőmentes naplementénk volt… Óriáskerékkel és égre meredő parabola antennával! Ha most a hídnál lennénk, kezdtem volna bosszankodni, de aztán az eszembe jutott, hogy mennyi szépet láttunk ma reggel (ami egyébként az alvás miatt úgy tűnt, mintha tegnap lett volna), és ha nem akkor lettünk volna ott, akkor lemaradtunk volna a tornázó szerzetesekről és a kacsapásztorról.

Szóval minden jól volt és van így, ahogy, ekkor viszont már majd meg haltunk az éhségtől, ezért lecsámborogtunk a recepcióra és megkérdeztük őket, hogy merre találunk olcsó utcai ételt? A válasz a „chapati corner”, vagyis a csápáti sarok volt. Ez már kezdett gyanús lenni, és ahogy átsétáltunk két blokkal odébb erre a bizonyos sarokra, be is bizonyosodott a gyanúm: nagy örömömre ismét az indiai testvéreinket pillantottuk meg a forró vaslapok mögött. Talán nem meséltem még, de Mianmarban rengeteg az indiai, ezt a területet ugyanis később gyarmatosították az angolok, így gyakorlatilag egy gyarmat gyarmata volt, és mivel kellett a munkaerő a vasútépítésekhez, rengeteg indiai jött és végül költözött át ide. Ez főleg Kalaw-ban volt érezhető, de egyébként valamennyire mindenütt, ahol eddig jártunk az országban. Szóval vannak itt mindenféle népek, ami igazából jó és izgalmas is lehetne, de sokan közülük csak üldözött, menekült státuszban léteznek, (keleten a hánok, nyugaton a rohingyák és még ki tudja, hány ilyen népcsoport, akikről én most nem tudok), és hogy ez miért van így, azt én sosem fogom megérteni.

Na, de mindegy, most ne kanyarodjunk el erről a csápáti sarokról, mert éppen éhesek voltunk. Csirke curry-t rendeltünk rizzsel és sok csápátival! Olyan jót ettünk, amilyet régen nem… Érdekes, hogy Indiában a három hónap végén már annyira nem értékeltük az indiai ételt. Szerettük, de kicsit már untuk. Most viszont egyenesen faltuk és imádtuk! :) De nem csak az étel miatt volt jó ülni ott a sarkon a kis asztal körül a kis székeken, hanem mert az egész helynek volt egy nagyon érdekes és izgalmas miliője. Először is macskák sétálgattak az apró asztalok alatt és között, várva a leeső falatokra. :) Aztán észrevettük, hogy a vendégek hogyan szólítják a személyzetet magukhoz, és ez nálam totál kiverte a biztosítékot, ezen nem tudtam felülkerekedni, annyira vad volt számomra az egész. Mindenki cuppogtatott nekik, mintha két puszit küldenének nekik a levegőbe… :) Kész voltam, akárhányszor bárki is hívta őket körülöttünk. Végül Zita is rázendített a cuppogtatásra, mert kértünk még egy kört az ételből, annyira jó volt enni. Aztán cuppogtatott a számláért is! :) …és a „picnérek” tényleg jöttek… Ide másnap is visszatértünk, és én igazából már egész másnap délután ezt vártam, annyira jó volt itt az utcán lenni és enni. Ugyanitt, mint ahogy azt később sok más utcán is észrevettük, egy kis helyi benzinkút is üzemelt, na nem egy MOL-t kell elképzelni, hanem egy bácsit lungiban egy kis műanyag széken ülve egy szatyor és egy másik szék előtt. Ezen a másik széken van néhány folyadékkal teli 1 literes PET palack, na az az üzemanyag! :) Néha a bácsi hiányzik a hátsó sámliról, akkor biztosan elő lehet hívni valahonnan valamilyen egyezményes jellel, mondjuk egy képzeletbeli Ámor nyilát ki kell lőne felé, ha benzint szeretnél venni, vagy valami ilyesmi… :) Olvass tovább…