Nászút a Föld körül

Teheránban sikerült kifognunk egy, az adatlapjuk után nagyon kedves házaspárt Couchsurfing-en, és még Tabrizban voltunk, amikor visszaírtak, hogy szeretnének fogadni minket, ezért rettentően örültünk, hogy úgy indulunk el Teherán felé, hogy már tudjuk, hogy lesz kiknél maradnunk a fővárosban. Jó érzés volt így közeledni az óriási városhoz, különösen, hogy alig vártuk, hogy megismerjük Neda-ékat. Az érkezés aztán nem úgy sült el, ahogy szerettük volna, így az első találkozás egy rendőrség előtt volt velük, na de mint már írtam, aztán levették magukról a komoly álarcot, és ezzel mi is felszabadultunk.

Neda-val és Alirezával nagyszerű napokat töltöttünk együtt, két nagyon kedves, nagyon okos embert ismertünk meg bennük. Rengeteget meséltek Iránról, és a világról is, merthogy elég sokfelé utaztak már. Mind a ketten tájépítészek (Landscape Architecture), legújabb projectjük, amit épp az ottlétünk alatt nyertek meg, az egy új, óriási zászló körüli park megtervezése. Ez a zászló (gondolom iráni zászló, ezt meg se kérdeztük, de elég egyértelmű…), ha elkészül, a világ legnagyobb zászlaja lesz, ha jól emlékszem 140 méter magas. Egy dombtetőn fog megépülni Teherán közepén, és Alirezaék a domb körüli park és sétányok tervét fogják elkészíteni, illetve tették is már meg a project „pre-sales” fázisában, már ha tervezésnél lehet ilyesmiről beszélni. A tervezés mellett még egyetemre is járnak, mind a ketten PhD-znek.

Teheránban egyébként van egy nagy TV-torony is, ami 400m magas és egy időben ez volt a világ legmagasabb tornya, mára már visszacsúszott a 4. helyre. A városban egyébként nem sokat jártunk, semmilyen nevezetességet vagy „kötelező látnivalót” nem néztünk meg, csak a lakóhelyünk környékén mászkáltunk, illetve akkor, amikor Iszfahánba utaztunk, és amikor a türkmen nagykövetséget látogattuk meg, utóbbi megérdemel pár szót. Olvass tovább…

Irány a hegy! – Tényleg repülni fogunk?

Zita szülinapja szeptember 16-án volt, ami a második teheráni napunkra esett. Első nap sikerült elég jól összeismerkednünk Neda-val és Alireza-val, így nem volt nehéz rávennem őket, hogy részt vegyenek és segédkezzenek a Zita ellen készülő meglepetések előkészítésében. Előző este lefekvés előtt elég fáradtnak és elgyötörtnek éreztem magam, ráadásul egy fejfájás is gyötört, mindezek ellenére reméltem, hogy jól fog sikerülni Zita szülinapja. Olvass tovább…

Stoppoljuk az utolsó 100km-t Teheránig

A Quazvin utáni kb. 100km-es hátralévő távot nem terveztük bringával megtekerni, nem csak azért, mert nagyon húzós lett volna, hanem azért is, mert nem kívántunk továbbra is fulladozni az egyre növekvő autóforgalomban. Hallottuk Teheránról, hogy a világ egyik leg légszennyezettebb városa, és el se mertük képzelni, milyen lehet ez a 20 milliós város, ha már 100km-el előtte ilyen zsúfolt és büdös a főút. Azt viszont tudtuk, hogy nem a kerékpárban ülve akarjuk megtudni. A másik fontos dolog, ami miatt a stoppolás mellett döntöttünk, az szerdai nap volt. Úgy voltunk vele, hogy ha még ezen a napon sikerül megérkeznünk Teheránba, akkor másnap, csütörtökön van esélyünk felkeresni a türkmenisztáni nagykövetséget. Ha másnap érkeztünk volna csak meg, biztos, hogy csak pénteken értünk volna a követsége, viszont pénteken 90%, hogy zárva találtuk volna, mivel Iránban a péntek az egyetlen munkaszüneti nap a héten. Ezek miatt a dolgok miatt úgy döntöttünk, hogy egye meg a fene a kilométereket, a Tabriz-Teherán szakasz 610km-es távjából 500-at már letekertünk, dolgunk volt Teheránban, és úgy éreztük, ez az utolsó 100km nem nyújtott volna sok újat, ellenben elkéstünk volna a nagykövetségről és megfulladtunk volna forgalom bűzétől. Szóval kiálltunk az út szélére integetni. A hüvelykujjunkat nem nyújtottuk az ég felé, mert tegnap este megtanultuk, hogy az csúnya dolgot jelent… :) 3 percet nem kellett várnunk, és megállt nekünk egy pontosan olyan kék, üres platós furgon, amilyet már kinéztünk magunknak. Sok ilyen szaladgált az utakon és méretre pont megfelelt arra, hogy feldobjuk a bringákat hátra a raktérbe és elrobogjunk rajta Teheránig. Így is tettünk, emberünk segítőkész volt, felraktuk együtt a bringákat, én felültem melléjük hátra, Zita pedig előre az anyósülésre az emberünk mellé.

Nem gondoltam volna, hogy egy Teherautó platója ennyire rázós lehet, különösen a fekvőrendőrök dobáltak nagyon. Erre a sofőrünk is rájött, ezért a harmadik ilyen bukkanótól már lassan hajtott át rajtuk, így nem repültek a magasba a bringák velem együtt a platón. 15 percet sem haladtunk, és megálltunk egy útszéli épületsor mellett, ahol egy irodaszerű helyiségben fél órát telefonálgatott az emberünk, mi közben a falon lévő Irán és Teherán térképeket tanulmányoztuk. Emberünk az Azadi Square-re bólogatott, vagyis vette, hogy odáig szeretnénk elmenni vele. Ez az a „Szabadság tér” Teherán nyugati oldalán ami egy hatalmas körforgalomban található és egy nagy kapuszerű épület magasodik a közepén. Ez a város egyik, ha nem a legnagyobb jelképe, és ez az a hely, ami biztosan útba esik a nyugatról érkező autósoknak, és ahonnan már csak pár kilométert kell nyílegyenesen észak felé tekernünk egy utcán, hogy találkozzunk a szállásadóinkkal az este. Merthogy a Couchsurfingen még Tabrizban tartózkodásunk alatt sikerült megbeszélnünk egy nagyon aranyosnak tűnő párral, hogy maradhatunk náluk pár napot, amíg Teheránban leszünk. Szóval úgy tűnt, minden klappol, voltak barátaink Teheránban, és a fél óra pihenő után ismét robogtunk a hatalmas főváros felé. Egyszer még lehajtottunk a főútról, de ez már csak egy öt perces pihenő volt, sofőrünk felvett egy pendrive-ot tele zenékkel a barátjától. Utána persze ezek az mp3-ek bömböltek a kocsiból. Olvass tovább…