Nászút a Föld körül

2011.05.17. – csütörtök

Ma egy könnyű napot tartottunk. Reggel nem sikerült csak 7:40-kor kitápászkodnom az ágyból, mert éjfélig naplót írtam az este. Reggel a szokásos köröket nyomtuk, most azzal a plusszal, hogy sütöttünk magunknak lepényt is a rántottához. Liszt, víz, só, foghagyma, lilahagyma, és ezt sütöttük ki, mint a palacsintát. Egész finom lett, persze a reggelihez egy öt tojásos tükörtojás és hozzátartozott. Ezután már csak pakolni kellett és átpumpálni 5 liter vizet a vízszűrőn. Mire mindennel végeztünk és a hátizsákok rajtunk voltak, már fél 10 volt.
Talból kifelé menet láttunk egy újabb vízesést, de ez már a tegnapiak után nem mutatott sok újat. :) Errefelé a vízesés úgy tűnik elég általános dolog, és kezd olyan lenni táj, hogy lassan azon lepődök meg, ha úgy körbe tudok nézni, hogy egyetlen vízesést sem látok valahol a hegyoldalban. :)

A falu határában rengeteg szamár közé keveredtünk, ugyanis az állatok hordták fel a holmit a felsőbb falvakba, és nagy konvojokban közlekedtek. Amikor elértünk arra a pontra, ahol választhattunk, hogy vagy a sziklákon megyünk fel-le, vagy a folyómeder szélén, laposon, akkor mi az utóbbit választottuk, de a szamarak is, így lett egy kisebb torlódás előttünk, amikor a folyóhoz értünk, mert a csacsik megálltak inni. Ilyenkor a terelőjük beszél hozzájuk valamit, és előbb-utóbb megmozdulnak. Aztán ahogy újra összeszűkült a völgy, úgy lett egyre meredekebb a mi utunk is, de sajnos itt sok szintet nem vettünk fel, mert leginkább csak fel-le vitt az ösvény, persze meredek sziklalépcsőkön természetesen. Ezt a szamarak gyorsan vették, és tőlük tudtuk meg azt is, hogy nem maradunk a folyó bal oldalán, mert lent egy függőhídon pillantottuk meg őket átkelni. Itt vettük észre, hogy a túloldalt épített autóút véget ér a sziklafalban. Még csak most építik, de még nincs kész. Akkor ezért van hát ez a sok teherhordó szamár, innentől tényleg nem fogunk több autót látni. Vagy ha igen, akkor az helikopterrel kapja az üzemanyagot. Vagy szamárháton… :) Szóval kétlem, hogy sok járművel találkoznánk ezután. A túloldalt meredek murvás felfelé várt ránk, aminek a tetején kilyukadtunk egy szélesebb útra, amin már egy dzsip is elfér. Persze jármű nem volt rajta, csak újabb szamárkaravánok. Olvass tovább…

2011.05.16. – szerda

Reggel Ghermuban

Ma egy hosszú, esemény- és élménydús napunk volt, ami persze nagyon fárasztó is volt. A 12,1km valójában sokkal több volt, és kőkemény terepen, rengeteg sziklalépcsővel és le-fel mászásokkal.
Na, de kezdjük az elején: reggel 7 óra körül keltünk, a napot vízszűréssel, majd főzéssel kezdtük. Pontosabban sütéssel, merthogy rántottát készítettünk, két nagy fej lilahagymával, és fokhagymával is. Kértünk volna hozzá csápátit is, de abból 2 darab 110 rupi volt, ezért inkább elhatároztuk, hogy veszünk majd lisztet, és elkészítjük újra a Dani féle lepényeket. Anno Szerbiában egyszer csináltam belőlük néhányat, és ízlett is nekünk, csak aztán érdeklődés hiányában elmaradt a folytatás, de most itt az alkalom, hogy újra elővegyük a „receptet” (liszt, víz, só, fűszerek, apróra vágott hagyma vagy egyéb zöld – ez kevés olajon kisütve), mivel itt már a csápáti is drága. Ráadásul többen 500 rupis dálbáttal riogatnak minket, úgyhogy tényleg, komolyan elhatároztuk, hogy ilyen összetettebb étkeket is elkészítünk magunknak. A reggeli mosogatás már Zitára várt, de meg kell hagyni, nem ám akármilyen helyen mosogathatott, a háttérben ott volt az a hatalmas vízesés, amit már tegnap is láttunk, de ma reggel még szebb volt, mivel most szemből sütött rá a nap és nem volt árnyékban.

Amikor a kis ösvényen, amin tegnap este érkeztünk, elsétáltam pár métert, hogy fogat mossak, a közeli háztól három kisgyerek szaladt oda hozzám. Így, hogy én guggoltam, épp egyforma magasak voltunk. Írtó édesek a nepáli gyerekek, mert nagyon aprók, egy 4-5 éves forma gyermek még olyan pici, hogy szinte alig nőtt ki a földből – és ettől persze még aranyosabbak. Némelyikükön szinte nagyobb az iskolatáska, mint a gyerek. És persze egyenruhát viselnek a sulihoz, ami megint csak nagyot dob a megjelenésükön. Miközben fogat mostam, beszélt hozzám a három csöppség, igaz, semmit nem értettem belőle, mert nepáliul, vagy gurungul (a helyi népcsoport, saját nyelvvel) beszéltek, de azt megértettem, ahogy a szakállamra mutattak, hogy jelezzék, fogkrémes lett. Én pedig letöröltem, aztán megkérdeztem tőlük, hogy így rendben van-e: „tik cha?” (oké?) Na erre aztán lett nagy öröm, boldogság, és nevetés. Sajnos a fényképezőgép ekkor nem volt nálam, na de sebaj, majd legközelebb. Olyan boldogak voltak a csöppségek, és annyira aranyosak, ahogy visszamondták nevetve, hogy tik cha, tik cha… Szóval már jól indult a nap. Olvass tovább…