Nászút a Föld körül

A gátnál kora reggel, csak könnyedén, „üres” bringákkal

Thinkeoban korán keltünk és miután Zita kimosott és kiteregetett, és megértettük a szállásadóinkkal, hogy azért nem fizetünk még, mert csak egy pár órás kirándulásra megyünk a Nam Gnum víztározóhoz, miközben még a cuccainkat a szobában hagyjuk, elindultunk a tóhoz. Thinkeo központja most így világosban már sokkal barátságosabb volt, mint tegnap este a sötétben, a nap végén fáradtan. Átkeltünk a hídon és gurultunk a gát felé, közben már kezdett gyanús lenni a terep, mert mindenfelé parkosításokat láttunk meg egy nagy csomó színes zászlót. A duzzasztógátnál aztán beigazolódott a gyanú: kilátóhelyet is építettek, ahonnan rálátni a gyönyörűség, boldogságot, békét és jólétet hozó gátra. Laoszban ezeknek szinte már kultusza van: egyik nagyobb címletű bankjegyükön valamelyik legnagyobb duzzasztógátjuk képe szerepel, az utakon pedig már száz kilométerre előre ki van táblázva minden duzzasztógát, hogy melyiket merre találod és az mekkora és mióta üzemel. Laosz exportálja is az így nyert elektromos áramot a szomszédjainak, tehát valahol érthető, hogy így odavannak ezért, és bár egy duzzasztógát sem a legzöldebb technológia, de jóval zöldebb egy szénerőműnél vagy egy tengeri olajfúró toronynál – ilyeneket is láttunk már bankókon a tbiliszii pénzmúzeumban!

Szóval Laosz a vízierőművek országa is, ám ezt konstatálva még nem fordultunk vissza, mert az igazi reggeli málha nélküli kaland csak ezután jött! Egy kis szerpentin!!! :) Föl a mellettünk lévő gerincre, hogy annak túloldaláról rálássunk a Nam Gnum víztározóra. Írnám, hogy tó, mert végül is az, de nekem a tó az egy természetes valami. Az Attabad-tóra, amit egy földcsuszamlás duzzasztott fel nagy duzzogva rámondom, hogy tó, de egy ilyen víztározóra, amit egy ilyen gát tart a völgyben… Az víztározó! :) Legyen akármilyen hatalmas is, merthogy ez a Nam Gnum bizony elég nagy, még egy Laosz térképen is látszódik a mérete. A csomagok nélkül egy-két 10% felett szakaszt leszámítva minden különösebb erőlködés nélkül, hamar felértünk a kanyargós úton, és odafent elénk tárult a “tó”.

Olvass tovább…

Strandpapucs, bagett és kóla sok jéggel, zacskóban

A Vientinane – Luang Prabang szakaszról találtam egy nagyon jó leírást az egyik kedvenc nemzetközi kerékpártúrás portálon, a travelingtwo.com-on. Ők is egy házaspár, végigcsináltak egy földkörüli utat, de aztán nem bírtak megülni a fenekükön azután sem, továbbvitték a weboldalukat ahol azóta rengeteg érdekes és hasznos dolgot találni, és ők azóta is túrázgatnak, illetve már azt tesztelik, hogy kisgyerekkel hogyan lehet utazni. Mert gyerekekkel is lehet kerékpártúrázni, bármily meglepő! :) Mindent lehet, csak akarni kell.

Na, a lényeg csak annyi, hogy nem a nagy ismeretlenbe vágtunk bele, hanem hála ennek a kis leírásnak, nagyjából tudtuk, hol vannak érdekes dolgok, kisebb és nagyobb hegymenetek és vendégházak az úton. Ezt a leírást lementettem a telefonomra és ennek később nagy hasznát vettük.

Vientiane-ból a kijutás nagyjából simán ment, és ahogy elhagytuk a város amúgy nem túl vészes forgatagát, úgy csendesedett el az út szinte teljesen. A forgalom elenyésző volt, egyáltalán nem zavart minket az a kevés autó és motorkerékpár. Még a város határában vettünk egy hatalmas bagettet, mert ezeket az út szélén árulták és egyszerűen nem bírtunk neki ellenállni. Amikor már nem ettél semmilyen kenyérfélét hosszú hónapok óta, csak azt az ipari kockakenyeret, amit Thaiföldön venni lehetett, akkor kapsz az ilyen alkalmakon. :)

Az első pihenőnkig sok érdekes nem történt, láttunk néhány izgalmas járgányt az úton és egy pár nagyon cifrán díszített buddhista kolostort. Egy árnyékos kiülő alatt fékeztünk le, hogy szusszanjunk egyet, és ehhez szégyen vagy sem, de kértünk egy-egy üveg kólát is. Az üvegek mellé kaptunk egy zacskót tele jéggel és egy szívószállal. Ez volt a pohár, ebbe kellett kitölteni az üdítőt, ami nagyon jól esett ezen a meleg napon. Amíg hűsöltünk, iskolás gyerekek gyűltek körénk kíváncsiskodni. Csak öten voltak és nagyokat nevettek, mindaddig, amíg elő nem került a fényképezőgép, akkor hirtelen próbáltak nagyon komoly képet vágni a fotóhoz, és erről nemigen tudtam lebeszélni őket.

Mielőtt még továbbindulhattunk volna, egy kb. 10 fős kerékpáros csapat húzott el az úton szemből jövet. Sereghajtójuk egy helyi bringás volt, ebből gondolom, hogy szervezett túra keretein belül utazhatnak. Meg abból, hogy eszükbe sem jutott megállni bájcsevegni velünk, illetve abból, hogy amikor meggoogliztam ezt a szakaszt, és az első néhány oldalon csak szervezett túra ajánlatott dobott ki a kereső. Olvass tovább…