Bejárat > Ázsia, Pakisztán > Történetek Iszlámábádból – #6 – A média támadása

Történetek Iszlámábádból – #6 – A média támadása

Nincs sok nyugtunk – pedig pont arra vágynánk

A takaros kis szobánkat mint már mondtam, igen nagy kedvezménnyel kaphattuk meg, ám ennek voltak árai. Pl. a már említett partin való részvétel és főszerep, majd a házigazda által leszervezett, messze a leghosszabb, és legkeservesebb TV interjú, a GeoTV-vel. December 31-én délután érkeztek meg a vendégházunkba, de mi még ekkor is fáradtak voltunk, mivel előző nap este volt az a bizonyos fogadás, ahol mi voltunk az egyik főszereplők. Szóval aludtunk volna egy nagyot a szilveszteri buli előtt, de ehelyett megérkezett a TV stáb, és kérte, hogy pakoljuk fel a bringákat, hogy forgatni tudjanak. Jó két órán keresztül dirigáltak minket kint egy lezárt utcaszakaszon, ahol a fiatalok kriketteztek. Menjünk erre, menjünk arra, menjünk így, guruljunk erre, amilyen lassan csak tudunk… Jó, most vissza, most meg tudnád fogni a kamerát, miközben tekersz? Aztán kitalálták, hogy játszuk el, ahogy megérkezünk. Ekkor történt egy aranyos jelenet, amire mondjuk jó visszaemlékezni: Nadeem apró gyermekei tekertek előttünk – csak hogy még giccses is legyen a jelenet – kis bicikliken, pakisztáni zászlókkal. Ám amikor a vendégház kocsibejárójához érkeztünk, ők ott megakadtak, mivel a feljáró enyhén lejtett, és ezt már nem bírták megtekerni. :) Így az első felvétel kudarcot vallott. Másodjára már sikerült a dolog, kézfogással, tapsolással, sőt Zita másodjára is megkapta azt a csokor virágot, amit előző nap este Attila átnyújtott neki. Ezután már csak a jó egy órás interjú volt hátra, és lakatolhattuk ki újra a már eltett bringákat, mert a végén még egy zárójelenet is kell… Ekkor már nagyon kivoltunk, de ezzel még nem volt vége a bosszúságnak, mert amikor elsején este leadták a hírekben a riportot, 50 percet vártunk rá. Nazim hívott fel minket 9 után pár perccel, hogy most jövünk! Mi bekapcsoltuk az TV-t a neten keresztül, és vártuk, hogy megpillantsuk saját magunkat… Csak vártuk, vártuk… Közben emberek tüntettek… A bemondók pedig sokszor mondták a furcsa szavaik között, hogy “he-he”, meg hogy “ha-ha”, és ezen mi igazán jól mulattunk, a végén félig meddig már csak kínunkban, mert az utolsó dolog volt az urdu nyelvű hiradó, amivel az időnket tölteni szerettük volna, de mégis maradtunk a képernyő előtt mert látni akartuk az 5 órás délutáni szenvedésünk végeredményét. Aztán egy turbános bácsi mérgesen kiabált egy emelvényen nagy tömeg előtt… és ezek váltakoztak, de a legtöbbet mindig dühösen magyaráző turbános bácsikát mutatták. Mi ezt nagyon untuk, mert egy mukkot nem értettünk belőle – bár ha értettük volna, az lehet, hogy még rosszabb lett volna, mert így legalább elszórakoztattuk magunkat, azzal, hogy alámondtuk a szöveget: „Nézzétek a fejemet, hát hogy nézek ki? Egyszercsak jött egy nagy lepedő, és a fejemre csavarodott. Aztán egy nagy barna pokróc is felém repült, ez meg itt a vállamon landolt. De én mondom néktek, ez biza jó dolog, úgyhogy viseljetek Ti is kék lepedőt a fejetek köré csavarva – így nem lát bele senki -, és ez a pokróc pedig jó télen nyáron, ha már a nőknek is csadort kell hordani, hát szolidalítsunk kicsit velük!” – és a tömeg éljenez, vagy mérges, mi pedig nevetünk a netbook előtt. Szóval így vártuk majdnem egész egy órán át azt a nyavalyás riportot, amit végül nem is sikerült végignézni, mert persze akkor kezdett el pufferelni az adás, így kb. az egészről lemaradtunk. Ráadásul a kedves GeoTV-s munkatárs azóta se küldi a linket a riportunkról, pedig még a forgatás előtt megígérte, hogy át fogja adni nekünk az anyagot. Az egész 5 órás hacacáréból egyébként nem maradt meg semmi, csak egy két és fél perces anyag, ennyit adtak le végül a tévében. Oké, hogy ez a legnézettebb csatorna, de ezen akkor is felháborodtunk, na nem a két és fél percen, hanem az öt órán, amibe ez került nekünk. Lehet, hogy ők a legnagyobbak, de attól még az ARY News egy sokkal fájdalommentesebb riportot készített velünk. Elkérték – és én örömmel odaadtam – a legjobb képeinket, így nem kellett ugrálnunk a bringákkal, máris három órát nyertünk. Aztán az interjú sem tartott tovább 10 percnél, csak jöttek, felállították a kamerát, kérdeztek párat, aztán már pakoltak is, mi pedig mehettünk vissza a nyugalmunkba. Ráadásul a kérdések is jók voltak, egyediek, és nagyon ügyesen az elején egy olyan kérdést tett fel a riporter, amitől mindketten megvigyorodtunk: „Are you satisfied with Zita/Arpi?” – Elégedett vagy a pároddal? Ez volt az első kérdés, és ezután már nem tudtunk nem mosolyogva válaszolni a többire. A riportot pedig annak leadása után egy nappal kézhez kaptuk e-mail-en keresztül egy youtube link formájában, így már bele is tudtam másolni a saját csatornánkba, és Ti is megnézhetitek, bár sokat nem fogtok érteni belőle – ahogy mi is szinte csak a saját szavainkat értjük. :)

Ezen kívül még egy másik riportot is adtunk a Such TV-nek, ők kb. egy másfél óra alatt lezavarták a dolgot és bringáznunk is csak az udvarban kellett, szóval ez még úgy ahogy elment. Ellenben a felvételt még ők sem küldték át, pedig szintén ígérték, mégis hiába kértem őket azóta is többször, több szálon, semmi…

 

Kicsit úgy éreztük, hogy kihasznál, pontosabban mondva csak felhasznál minket a média, és azt közöl rajtunk keresztül, amit ő akar, és nem azt ami a mi mondanivalónk, nem minket, csak rajtunk keresztül valamit, ami ugyan közel áll ahhoz amit mondani szeretnénk, de mégsem ugyanaz. Erre jó példa volt a The Nation nevű, állítólag második legnagyobb napilap által készített riport velünk. A vendégház előtti kertben ültünk le egy asztalhoz. Egy kellemes tea mellett beszélgettünk el, miközben feltűnt, hogy semmilyen diktafon nem üzemel, pedig azt még én is bármikor képes vagyok elindítani mindössze két gombnyomással a mobiltelefonomon. Ehelyett ők csak hébe-hóba jegyzeteltek néha egy kis noteszba, és a végeredmény persze olyan lett, amilyen. Ugyan tükröz valami olyasmit, amit mondani szeretnénk, de így abban a formában, ahogy az idézőjelek között van, egyetlen mondat sem hagyta el a szánkat, a “Pamira Highway”-ről írt orbitális baromságokról meg ne is beszéljünk. Ja, és a legfontosabb, vagyis ami a legfontosabb lett volna a számunkra, de a rádión kívül tudtunkkal egyik TV, se újság nem közölte le, a honlap címünk és a facebook oldalunk. Hiába kértük mindenkitől, nem írták bele, nem mondták be, vagy nem írták ki a TV-n. A végén arra jutottunk, hogy mégsem szabad nagyon haragudnunk rájuk, mert a média valószínű mindenütt ilyen, és igazából semmi rosszat nem írtak rólunk.

Még egy cikkünk nem jelent meg a The Diplomatic Insight-ban, ott az újságíró nő megígérte, hogy nem felejti el, hát majd meglátjuk… :) Na, szóval az ilyenek miatt éreztük, hogy a média igazából kihasznál minket, és bár a médiamegjelenés elsőre szépnek és jónak tűnik, de mi pont a hátunk közepére kívánjunk a további népszerűséget. Így is léptem nyomom megállítanak minket, ha nem azért, mert furcsa bringákkal vagyunk, akkor azért, mert külföldi, fakóbörű turisták vagyunk. Persze ez a dolog ennyi megjelenés után még fokozódott azzal, hogy már amiatt is megállítottak minket, hogy láttak a TV-ben, olvastak az újságban. Szó se róla, pozitív élményeink is származtak ebből, de ha jól utána gondolok, csupán egyetlen egy olyan 1 percnél hosszabb találkozásunk volt emiatt, amire örömmel emlékszünk vissza. De lehet, hogy Ő a TV szereplés nélkül is megállított volna minket.

Arra talán jók voltak az interjúk, hogy kicsit helyre billentettük pár percre a TV előtt ülő azon pakisztániak önbecsülését akiknek lerombolta azt a nemzetközi média, de ezen kívül Pakisztán promótálására nem hiszem, hogy alkalmasak voltak ezek a tévé interjúk, hiszen mindegyik csupán belföldi adás volt, ráadásul urduul beszéltek alánk. Azt pedig végképp nem látom még, hogy számunkra mi haszna volt az egésznek így, hogy sehol nem közölték a honlapcímünket. Így csak egy apró, színes, pozitív történet voltuk a hírek végén, ami az emberek túlnyomó részében nem hiszem, hogy megmaradt pár percnél tovább. Az viszont nem hiányzott nekünk, hogy lépten-nyomon megállítsanak minket, bámuljanak, vagy sugdolózzanak mögöttünk, nem látjuk ennek a fajta népszerűségnek az égvilágon semmi előnyét. Szó mi szó, nem is értem, hogy bírják ezt a sztárok, nekünk még akkor is terhes lenne, ha közben tudnánk, hogy ebből van a pénzünk – ami mint tudjuk, önmagában még rohadt kevés a boldogsághoz.

 

Ezeknél vidámabb dolgok is történtek velünk a médiával kapcsolatban, méghozzá egy két órás rádióadásban való részvétel. A történet úgy kezdődött, hogy csámborogtunk Nazimmal a városban, és épp amikor a unokatesója irodája mellett hajtottunk el, megemlítette, hogy egy újságíró a rokona. Mi ekkor még ártatlanok voltunk, még nem éltük meg mindazt, amit az imént leírtam a médiával kapcsolatban, ezért kapva kaptunk az alkalmon, és rákérdeztünk Nazimnál, hogy nem találkozhatunk-e vele. 5 perc múlva már az irodában voltunk, és a történetünket elmesélve hamar az igazgatónál kötöttünk ki, aki totál odavolt a sztoriért, és hamar odahívott egy műsorvezetőt. Ez a figura igazi laza csávó volt, szintén nagyon komált minket, és ez az érzés hamar kölcsönös lett. Elnevezte az utunkat Journey of Love-nak, aztán pedig lebeszéltük másnapra az interjút a műsorában, ami helyi idő szerint este 11 és éjjel 1 között ment. Ez alapvetően egy zenés műsor volt, de mi mint vendégek kapóra jöttünk a színes átvezető történeteinkkel két dal között. A stúdióban velünk volt Frida és Nazim is, így a zenék alatt még jobban mulattunk, mint élő adásban. A műsor neve egyébként Hymns to the Silence, vagyis himnuszok a csöndbe, és igazán üdítő egy két óra lehet hallgatni is, mert tényleg egész jó számokat nyomatott a csávó, és a szövege is jó volt. Különösen a „legal couple”-ön akadtunk fenn, ezt ugyan adásba azt hiszem nem mondta bele, de adáson kívül elnyomta a poént, hogy még a tálibok sem köthetnek belénk, hiszen házasok vagyunk. :) Igaz, ami igaz, jó, hogy összeházasodtunk az út előtt, hiszen már akkor elhatároztuk, hogy komolyan gondoljuk együtt az életet, és így lett ez az utazás egyben a nászutunk is. Most nézem csak, hogy a „Hymns to the silence” Van Morrisson 21. albumának is a címe. Nem csoda, hogy bírtuk a komát, ha ilyen zenéket szeret. Viszont az utolsó dalért én kérek elnézést, Niel Young-tól a Heart of Gold-nak nem éppen a legjobb változatát sikerült beraknia, amit szerintünk szebben szól, az ez a verzió.

Na és akkor jöjjön a felvétel. Ajánljuk főzéshez, mosogatáshoz:

 

[wpaudio url=”http://360fokbringa.hu/zita-arpi-power99-64.mp3″ text=”Power99 Pakistan – Hymns to the Silence – Journey of Love :)” dl=”http://360fokbringa.hu/zita-arpi-power99-64.mp3″]

 

Ekkor még Pindiben laktunk, ezért egyértelmű volt, hogy éjjel egykor taxival kell hazamennünk. Kb. négyszer állítottak le minket hazafelé menet a rendőrök, és az egyik még bátorkodott iratokat is kérni tőlünk. Ahogy túrtuk elő az útleveleket, Zita kivette a táskánkból a laminált családi és esküvői fényképeinket, hogy hozzáférjen ahhoz, ami alattuk volt. A rendőr meglátta a fotókat, és kézmozdulatokkal jelezte, hogy szeretné látni őket. Én először nem akartam neki odaadni, mondván, hogy ne rabolja annyit az időnket, nézze meg csak az útleveleinket, aztán engedjen minket utunkra. De Zita ennél okosabb volt, és megmutatta neki a fényképeinket. A rendőr végiglapozta, majd mosolyogva visszaadta őket, intett, hogy mehetünk, és közben hozzátette: „I see, I happy” – Láttam, most már boldog vagyok! Az útlevelünkre nem is volt kíváncsi. Házas ember, csak jó ember lehet? Ez ilyen egyszerű errefelé? :)

 

És ha már így bemutattuk a médiamegjelenéseinket, akkor legyen itt a végére egy TV2 Aktív riport, amit még Karimabad felett vettünk fel Barbara segítségével! Na ez nagyon tetszik nekünk, szép, színes, tartalmas, elmondtuk, amit szerettünk volna, szóval ezzel elégedettek vagyunk. Ha még nem láttátok volna, itt most már fent lesz:

  1. január 25th, 2012 08:46-nél | #1

    Megnéztem a riportokat, gratulálok az eddigi teljesítményhez! Majd mi is folytatjuk talán kelet felé, kicsit később… Biztos óriási kaland és gyönyörű helyeken jártatok. Na, sziasztok, indulok be melózni. :)

  2. Németh András
    január 25th, 2012 10:21-nél | #2

    A média külön állatfaj, én pl. néhány éve egy békamentési akcióval szoktam bejutni a hazai médai sodrába. És habár néha nekem is nagyon idegen a világuk azt azért próbáljátok a riporter helyébe képzelni magatokat. Nekik napi 8 órában menni kell az eseményekre. Lehet hogy előttetek épp egy közgazdasági riportot vett fel, utánatok meg egy zenés nyugdíjasklub vezetőjével cseverészni. A média munkásinak Ti csak egyek vagytok a napi rengeteg sztoriból, ha szerencsétek van érdekesnek és jónak találják a sztoritokat, de az is lehet hogy olyan embernek kell a riportot elkészíteni aki nem ért egyet veletek, de neki ez a munka. Pl. te is nehezen készítenél riportot a “nagyterepjáróval járjunk feleslegesen a városban és pöfögjük a benzint” klubbal (jobb nem jutott eszembe), mert más az értékrended.

    Az hogy nem teszik be a blogok és webes elérhetőségek címét, az egy általános dolog, a médiában eléggé túlszabályozott az ingyenreklám, még ha nem is egyértelműen arról van szó. Hisz a blogotok nem elsődlegesen reklám, de azért gondolom van olyan része is ha sokadlagos is :)

    Például abban az esetben amikor rólunk (békamentés) tudósítanak, még néha akkor is kimaradnak az elérhetőségek amikor a mondandó az hogy segítőket várunk, meg hogy lehet jönni csoportokkal. Na és mókás amikor itt sincs elérhetőség :) Erre megoldás hogy amikor elköszöntök akkor szépen elmondjátok a fészbúk elérhetőségeteket, max kivágják :D

    Szóval ilyen ez a média, azt viszont megértem hogy gáz amikor 5 órán keresztül szívatnak, én is jártam úgy hogy a melóhelyról elugrottam egy fél órára és ráment az egész délelőttöm, de szerencsére nem lett belőle gond.

    De végeredményben azért ahogy írjátok hogy mennyiszer vagytok úgymond vendégek abban az országban, ezért adni kell nektek is vissza valamit és ez az lehet hogy meséltek az embereknek, vetítéseket tartotok, vagy épp mosolyogtuk egy nem túl jó riporthoz, avagy megmutatjátok a fotóitokat a rendőröknek :)

    Mindemellett megértem a fáradságotokat sőt csodálom hogy ilyen jól bírjátok :)

  3. Tomas
    január 25th, 2012 13:19-nél | #3

    Kell egy poló vagy egy fejkendő 360fokbringa.hu felirattal az interjúk idejére :)

  4. január 25th, 2012 18:02-nél | #4

    Árpi!

    A póló jó ötlet, mert valaminek csak kell legyen rajtatok. Tudom, a melegítőfelsőt azért veszed fel, mert nemzeti sávos…
    Bizonyára van a blogolvasók között jó grafikai érzékkel és Corel-el, vagy Illustrátorral rendelkező személy, aki szívesen megszerkeszti és elküldi nektek fájlban a feliratot. Itthon a kivágás, vasalás és a póló együtt 1500-2000 forintra jön ki. Ott bizonyára fele-harmada. Ha csak reprezentálni használjátok, kitart 3 éven át.

  5. január 25th, 2012 18:42-nél | #5

    Ez remek otlet! Aki erez magaban indittatast ilyesmihez, attol szivesen veszunk poloterveket. Viszonozni kepeslappal tudjuk :) A logonkat keresre elkuldjuk nagyfelbontasban. Azt hiszem Hunornak vagy Nusinak meg is kell hogy legyen… Ha olvassatok, osszatok meg nyugodtan, mert en nem tudom, mikor jutok legkozelebb rendes nethez. Udv Amritsarbol. :)

  6. hkolga
    január 25th, 2012 18:44-nél | #6

    Kedves Olvasók!
    Árpi új rovatot nyitott Más olvasnivaló címen az oldal jobb oldalán a legutóbbi hozzászólások alatt.

  7. január 25th, 2012 19:36-nél | #7

    A poló remek ötlet, szívesen megcsinálom Nektek a grafikát, ha megkapom a logótokat!
    Legalább tudom viszonozni a mindennapjaim részévé vált blogotokat!

  8. január 25th, 2012 19:54-nél | #8

    A rovat meg nincs kesz csak elkezdtem kitenni lnkeket… Habar a ket oldalon ..Jand es Wetiko.. sok mindent megtalalni.

    A logo majd megy ha lesz net. Es most alvas mert itt mar boven elmolt ejfel. Mar negy es fel ora az idoeltolodas.

  9. január 26th, 2012 08:00-nél | #9

    Sziasztok!
    Nekem nincs meg a logó, csak a weboldal fejléce.

    @Arpi

  1. Még nincsenek visszakövetések