Nászút a Föld körül

Alexander, Lubomir és a 100km-es görögdinnye története

Az indulás a podkrepai templomkertből nem ment olyan gyorsan, mint vártuk. Dani felkeltett minket, pontosabban csak engem, én meg Zitát hagytam még aludni, amíg én pakolásztam. Sikerült úgy rábontanom a sátrat, hogy közben észre sem vette, arra ébredt, hogy nekem már minden cuccom el van pakolva mellőle, és ő már csak egy félig üres hálófülkében fekszik, ami fölül hiányzik a külső ponyva. Reggelizni a templom és a magazin közötti parkocska asztalához ültünk ki és a menü margarinos (Dani után szabadon csak „Sz*rgarin”) mézes kenyér volt. A kilométerek viszont már annál jobban pörögtek, főleg miután túl voltunk az első tizen, az mindig nehéz, ilyenkor még sajognak az izmaink, és gondolatban még félig a hálózsákban vagyunk. Az első nagyobb kaptató teteje előtt szembetekert velünk két bringás, országútival voltak, nem volt sok cuccuk, csak az egyikőjüknek volt egy hátizsákja és ennyi. Megálltunk velük dumálni, kiderült róluk, hogy Alexander és Lubomir apa és fia, együtt bringáznak 5 napot, Szófiából Burgosba és most vissza. Napi 200km-t tekernek, ami elég durva, akkor is, ha „csak” öt napot tolják. Nem tartottuk fel őket sokáig, pár perc beszélgetés után jó utat kívántunk egymásnak, és ki-ki ment tovább saját célja felé. Mi a dombtetőn megálltunk egy adag nevetésre, ugyanis eszünkbe jutott, hogy Dani táskájában már tegnap reggel, vagyis kb. 100km óta benne van az a görögdinnye, amit ajándékba kaptunk. Erről készítettünk egy videót, de sajnos a fényképezőgépünk olyan új és modern, és olyan HD-ben vesz fel, amivel több száz mega lesz pár perc, így se feltölteni, se lejátszani, se átkódolni kisebbre nem tudjuk a netbook-kal. A megoldás valószínű az lesz, hogy videófelvételre a régi, tartalék fényképezőgépet fogjuk használni. Egyikünk fog videózni, a másik fényképezni! :)

Irány a török határ! – A kilométerhuszár és az ő kilométerei

A domb utáni városba, Harmanliba szélsebesen gurultunk le, csikorgó fékekkel álltunk meg egy LIDL-nél. Olcsó és ócska nyugati termékeket talán most vásárolhatunk utoljára, ezért úgy döntöttünk, benézünk. :) Igazából nem is sikerült sok értelmes dolgot venni: csokoládét, fagyit, édességeket és bundás mogyorót vettünk. Dani kicsit megfáradt, Zita pedig mosni szeretett volna, ezért elhatároztuk, hogy keresünk egy helyet a sziesztára, ahol Dani tud aludni (gyakorlatilag bárhol), ahol Zita tud mosni (víz kell hozzá), és ahol én tudok netezni – na ez utóbbi lett volna a nagy kihívás, ha nem jön szembe 100m múlva egy titkosítatlan wifi hálózat internet eléréssel. Ha ilyet keresünk, általában azt szoktuk csinálni, hogy én megyek elől, egyik kezemben a mobiltelefon (ami tud wifit), és azon nézem, hogy hol található hálózat. Ahol találok olyat, amin nincs titkosítás, lelassítok, és kipróbálom, hogy bejön-e valamilyen weboldal. Ha igen, bingó, és megállunk.

Most is ez történt, egy úszómedencés kemping melletti szabadtéri vendéglőben foglaltunk helyet. Danival alibiből rendeltünk egy-egy sört, Zita eltűnt kimosni a ruháit, én pedig rászabadultam az internetre. Bár a délelőtti bringások, és tegnap Arman is azt mondta, simán bringázható az autópályának jelölt út Svilengrad(Bulgária) és Edirne(első város Törökországban) között, én azért utánanéztem a neten, és persze elsőnek Zsófi és Félix blogját dobta ki a google. Ők tavaly erre bringáztak, a görög oldalt választották Edirne felé viszont ott autópályával találkoztak. Viszont mit olvasok, hopp, ők couchszörföltek Edirne-ben. Hogy ez eddig nekünk miért nem jutott eszünkbe?!? Gyorsan írtam 3-4 srácnak, akik épp nemrég voltak online, hátha jön még válasz a last minute couch request-re. Last minute, hiszen ma este meg tudunk érkezni Edirne-be. Hagytam nekik időt válaszolni, még a sziesztánk elején voltunk, tudtam, hogy még legalább egy órát online leszek. Ezt az órát képek feltöltésével töltöttem. És lám, a végére visszaírt Ali couchsurfing-en. Vár minket Edirne-ben! Öröm és boldogság, felkeltem Danit, és Zita is előkerül, megbeszéljük, hogy akkor ma eltekertünk Edirne-ben, és házban alszunk! Ez ránk is fért már, úgyhogy nagyon örültünk a hírnek.

Várnak minket Törökországban, micsoda jó érzés lesz így megérkezni egy új országba! Ennek ellenére, amikor átsétáltam a strandon WC-re menet, és megláttam a medencéket, elgondolkoztam, hogy nem kéne-e ezt a napot itt befejezni, és itt pihenni, úszkálni, naplót írni. Tudtam, hogy ezt Zita nagyon értékelné, és talán a Kilométerhuszár (legújabb becenevem) is el tudná engedni mára a kilométereit. A maradás fejenként 7 Eurónkba fájt volna, ezért végül a menés mellett döntöttünk. Ali-nál is kínos lett volna talán áttenni az érkezést egy nappal, ezért sem bántam, hogy továbbmegyünk. Később még annyira sem bántam meg, mert ahogy elindultunk Harmanli-ból, rákezdett az eső. Először csak kóstolgatott minket, aztán egész szépen megindult, ezért felvettük a dzsekiket. Örültünk, hogy elindultunk, most enne minket és a hét Eurónkat a harmanli kempingben ázva.

Szivárványkapu Törökországba

Annyira nem zavart minket az eső, mert közben jó 30-as tempót tudtunk diktálni az ellaposodott tájban. Így nyomtuk Svilengrad-ig, ahol megálltunk a vendéglő terasza alatt szusszanni és száradni. Most Zita rendelt kávét alibiből, 0,8 Lave-ért, kb. 100 Forintért. Itt még váltottunk pár levelet Ali-val, megbeszéltük a találka helyét, majd felpattantunk a lovakra, és irány a határ! Egyszer azért még megálltunk pénzt váltani a városban.A határátkelő monumentális volt, kb. mint egy reptéri terminál. Danit itt ismét elhagytuk egy kicsit. Az történt, hogy előrehúzott, majd kiállt egy benzinkútnál feltölteni bárral a kürtjét. Ekkor mi elhúztunk mellette úgy, hogy észre sem vettük. Azt hittük előttünk van, és átment a határon, ezért mi is gyorsan előtúrtuk az útleveleinket, és átmentünk az első kapukon. A török kapuk előtt bemenekültünk a hatalmas terminál épület terasza alá az eső ellen, és ekkor láttuk, hogy Dani sms-t írt, még Bulgáriában van, minket keres. Gyorsan válaszoltam, majd jó húsz perc várakozás után vissza is kaptuk hű útitársunkat. Épp az orra előtt történt az őrségváltás, ezért jött ilyen későn. A török kapuknál megváltottuk a 90 napos török vízumunkat fejenként 15 Euróért, kétszer megmutattuk az útleveleinket a kapuknál, majd egy őr a bringák papírjait kérte. Mondtuk, hogy ez kerékpár, nincs rajta motor, mire az őr legyintett, hogy  oké, akkor rendben, mehetünk! :) Elindultunk a szivárvány közepe felé, be Törökországba. Merthogy időközben Bulgária felől előbújt a nap a horizont és a felhők között, ezzel egy hatalmas, teljes, sőt egyik oldalt dupla szivárványt varázsolva az égre, pontosan elénk, mintha azon kéne átkelnünk, hogy átjussunk Törökországba.

Ali Edirne-ben, aki pontosan tudja, mire van szükségünk

A kultúrsokk egyébként már a határon érezhető, hatalmas dzsámi a kapuk mellett, szól a török zene a terminálnál, LCD kijelzőkön megy a szöveg Törökországról. Edirne még jó 15km volt innen, meghúztuk a leálló sávban, merthogy itt az út már tényleg úgy nézett ki, mint egy autópálya, leszámítva, hogy nem voltak felüljárók, lámpával lehetett balra kanyarodni a belső sávból, és nem voltak ritkák a 40-es, 50-es táblák sem. Egyszóval volt egy két méteres biciklisáv az út szélén. Egy helyen 4-5 nagytermetű fehérbundás kutya ugrott ki elénk az útra, és alaposan megugattak, megkergettek minket. Ez nem volt finom. A következő benzinkútnál megálltunk, és még ekkor is bennem volt az adrenalin. A Dazer kutyariasztó nem volt kéznél, de ezek után elővettük, és Zita kapta meg, mivel neki tönkrement a kürtje, amire Dani szerint reagáltak a kutyák. A kútnál a változatosság kedvéért egy másik állatfaj, a szúnyogok támadtak ránk, ezért innen is gyorsan továbbálltunk. Át kellett kelnünk egész Edirne-n, mire megtaláltuk a találkozóhelyet, a Margi Outlet-et, ahol már várt ránk Ali néhány barátjával. Mire megérkeztünk, már elég stresszes voltam, késésben is voltunk, sms-t is kellett írni, sietni is kellett, forgalom is volt, emelkedő is, és időközben az eső is elállt és igen melegem lett a dzsekimben, de idő nem volt megállni, rohantunk, hogy ne késsünk sokat Ali-tól.

Aliék is bringával voltak, így együtt tekerünk át Ali lakásához, egy 100nm-es 3. emeleti lakáshoz. Itt betettük a kádba az Ortlieb táskákat, és a zuhannyal lemostuk róluk azt a rengeteg mocskot amit a vizes út rájuk hordott. Ali mindenben nagyon készséges volt hozzánk, és mivel ő is nagy bringaturista, pontosan tudta, mire van szükségünk. Elmentünk egy közeli étterembe, ahol megvacsoráztunk, majd mindenki sorban lezuhanyozott, Zita ágynak dőlt, mi pedig még beszélgettünk kicsit Alival. Nagyon jó érzés volt Ali-hoz megérkezni, valami fantasztikus dolog ez a Couchsurfing és a tagjai. 1400km-re otthonról megérkezel egy nagyon jó fej, helyi emberkéhez, akivel bőven tudtok miről beszélgetni, és pontosan tudja a problémáidat, tudja, hogy mi kell most neked, és nagyon készségesen segít mindenben. Kitett rólunk egy posztot a legnagyobb török kerékpáros fórumon, segített az útvonaltervezésben Isztambulig, rengeteget mesélt Törökországról, elmondta, hogy ha sátrazni szeretnénk, Apec benzinkútat keressünk, mert van nagy füves kertjük, ahová általában beengednek a sátorral, és 0-24 nyitvatartó üzlet, illetve igényes mellékhelyiség is tartozik a kutakhoz.

Szóval Ali valami nagyon-nagyon jó fej velünk. Felajánlotta, hogy maradhatunk akár több napot is, ha fáradtak vagyunk, és ezek után úgy döntöttünk, hogy bizony kijár most egy kis pihenő, így legalább feltöltődünk, és lesz idő megírni az útibeszámolókat is, kimosni a ruháinkat, főzni, enni egy jót, és persze nem utolsó sorban megnézni Edirne-t. Ali is jókat mesélt a városról, és este kaptam egy egész korrekt, hosszú ismertetőt sms-ben Huber [pele_nka] Tamástól, amiért ezúton is köszönet! Ali még azt is elmondta, hogy ismeri azokat a kutyákat, akik idefele jövet megkergettek minket. Őket is kergették már meg többször, és az egyik ilyen alkalommal elesett a bringával. Ekkor a kutyák abbahagyták az ugatást, és békénhagyták Ali-t. Szerinte a kutyák a kerék mozgásától mérgesednek fel, és amiatt kergetik a bringást. Ja, és Ali-nak is van pontosan ugyan olyan Dazer kutyaelkergető berendezése, mint amilyen nekünk is, és azt mondta, nagyon hatásosan működik a kutyák ellen. Egyszóval megnyugtatott minket kutyaügyileg. Sőt, most jut eszembe, hogy kurd ügyileg is. Elmondtam, merre tervezünk tekerni Kelet-Törökországban, és azt mondta, arrafelé nem kell számítani ránk támadó kurdokra. Szülőket megnyugtató bekezdés vége! :)

Ali ma ránk hagyta a lakását, neki órái vannak egész nap (5. éves orvostan hallgató, gyógyszerész lesz, szóval amúgy komoly arc). Zita már betette a mosást, és lement boltba kajáért, Dani bekeverte a maradék (még Temesváron vett) lisztből a lepénytésztát, amit én kisütöttem, mialatt ezt a bejegyzést írtam. Most eszünk, aztán bemegyünk Edirne-ben. Este igyekszem pótolni a szerb-határ – Szófia elmaradt útibeszámolót.