Archívum

‘Ali’ cimkével ellátott bejegyzés

Bye-bye Közép-Amerika, utolsó három nap Panamában

március 20th, 2015 Comments off

Irány a Karib-tenger! Utunk Panama várostól Colónig

Az utolsó Panama városi estét Aliéknál töltöttük, részben azért, mert náluk vendégeskedtünk vacsorára és az elhúzódott, így mire végeztünk, olyan késő lett, hogy nem tudtuk Oscarékat elérni telefonon, hogy a matracainkért felmehessünk hozzájuk. Így az estét velük, meg a lökött kutyájukkal töltöttük, aki imádta, hogy végre játszik vele valaki. Már alig kapott levegőt, úgy lihegett a fáradtságtól, de még hozta a rongyot meg a gumi-malacot, hogy rázzam meg dobáljam neki. Reggel nem sikerült valami fényesre a korai kelés – Ali meg Árpi elhatározták még este, hogy hajnali 5-re kimennek arra a lezárt útszakaszra, amit lezárnak a bringásoknak, hogy edzhessenek -, ebből újabb és újabb szundi lett csak. Tudjátok, ahogy a mondás tartja, egy felnőtt ember alvásideje “még öt perc”. Ehelyett reggeliztünk egy finomat és újra felmentünk a közös teraszra megnézni a kilátást, ugyanis este már sötét volt, mire felmentünk. Árpi: Kár, pedig szívesen csapattam volna 60km-t másfél óra alatt Ali karbonvázas országutijának szélárnyékában a táskák nélküli fekvőbringán, de ez most nem jött össze. :) Pedig Ali állítólag ilyen edzéseket szokott tolni hajnalonként… :) 40-es átlag, ezt megnéztem volna. :) Mondjuk utána tuti nem lettem volna túl vidám a csomagokkal, szóval talán jobb így.

Bridges of the Americas

Milyen szupi már, hogy az albérlethez jár közös medence, jacuzzi, grillező meg bulizásra, összejövetelre használható terem és nagy terasz.

Panama városból kifelé még sok mindent meg szerettünk volna nézni. Az egyik egy park, ahol lehet lajhárokat is látni, a másik pedig maga a csatorna illetve a csatornáról szóló múzeum. Elsőnek a Parque Natural Metropolitano parkba mentünk be, 8 dollárért fejenként. Bár lajhárokat nem láttunk, így is volt mit nézni.

Hát nem gyönyörű?

Olvass tovább…

Sok minden történt még Panamában

március 16th, 2015 6 hozzászólás

Bringás vasárnap, új barátaink és városnézés 2.0

Vasárnap reggel lezárják a Sinta Costera sugárutat, ezt a helyi kerékpáros szervezet nyomására érték el. Ez az a szervezet, amely többek között a szuper partmenti kerékpárutat is kiépítette, munkájuk hasonló ahhoz, amit a Magyar Kerékpáros Klub végez. Két ilyen nagy megmozdulás van hetente, az egyik ez a vasárnap reggeli kerékpáros buli, a másik egy hétközbeni esti közös bringázás, autós felvezetéssel. Valamint egy másik útvonalon is lezárnak egy-egy sávot az autók elől minden hajnalban 5-8-ig, hogy a versenybringások tréningezhessenek jó minőségű úton, gondtalanul, nem zavarva senkit, és ők is biztonságban vannak. Varásnap reggel találkoztunk két párossal: Alival és Karlával, valamint Oscarral és Estefaniával. Ők a GetOneBike-nál dolgoznak, bicikli kölcsönzéssel foglalkoznak, ezzel is népszerűsítve a kerékpározás szeretetét.

Alival ketten

A tetőn Oscar, az anyósülésen Karla, és egy másik kollégájuk együtt falatoznak a vasárnapi munka után.

Ilyen szupi családos bringákat is lehet tőlük kölcsönözni

Aliéktól kaptunk finom arepát, ami eredeti venezuelai recept alapján készült

Alival egyből nagyon jó hangulatban kezdtünk beszélgetni. Azonnal felajánlották, ha bármiben tudnak segíteni, például kell valamit szerelni a biciklin, akkor szóljunk bátran. Meg is akarták azonnal nézni az agydinamómat, ugyanis nemrég észrevettük elkezdett 1-2 minimétert billegni a kerék, de ezután beszéltünk SON-ékkal Németorszgában, és mivel még garanciás, ezért küldenek nekem egy újat, és ne piszkáljuk meg a régit, hanem küldjük nekik vissza. Ali, illetve mind a négyen venezuelaiak. Ali egy elég érdekes történetet mesélt el, ami vele történt meg. Egyik este vezetett haza a furgonjával Venezuelában, amikor fegyveres férfiak megállították, és Olvass tovább…

Egy hét Isztambulban – 2. rész

július 20th, 2011 8 hozzászólás

Hogyan lakjunk jól nagyon olcsón Isztambulban?

Az iráni nagykövetség mellett találtunk egy nagyon jó helyet, Antep Kebab & Lahmacun Salonu a neve, háromszor is jártunk nálunk. Érdekes, hogy az étterem nevében is benne van a lahmacun, de az étlapon nem szerepelt a kiváló 2 lírás eledel. Úgy látszik csak a helyiek kiváltsága olcsó és jó kaját enni, mert ezt máshol is tapasztaltuk. Lahmacun van, és olcsó, de ez a turisták felé nincs hangosan hirdetve. A lahmacun egyébként egy vékony tészta, amin van valami kis piros húsos-fűszeres szósz, és adnak hozzá néhány zöldséget, amit rápakolhatsz, majd feltekerve fogyaszható az eledel. Ezen kívül amit még fogyasztottunk, a Tavuk Döner / Yarum Tavuk volt, vagyis a csirkés szendvics. Ennek ára az Hagia Szophia-tól mért távolsággal fordítottan arányosan csökken. Az isteni bölcsesség templomának tőszomszédságában megkapod akár 10 líráért is, de ha kicsit továbbsétálsz – nem kell sokat, elég 3-400m-t – megkapod ugyanezt 2-2,5 líráért is. És finom, és igényes és van benne minden és még le is tudsz ülni a helyen… 3-400m-en múlik az egész! :) még sosem spóroltunk ilyen jól sétálással! :) Olvass tovább…

Egy hét Isztambulban – 1. rész

július 18th, 2011 5 hozzászólás

Megtalálni az otthonunkat Isztambulban – Nem könnyű

Isztambulba megérkezni eleinte azt hittük, hogy gyerekjáték, mert választottunk egy a forgalomtól viszonylag mentes, ám hosszabb utat, ami tényleg nagyon kényelmes és nehézségektől mentes volt. A dombok ellaposodtak, így nem volt többé meredek emelkedőnk, és a lejtők is sokáig tartottak. Volt leállósávunk a szinte kihalt autópályaszerű úton, majd ahogy beértünk a városba, a forgalom továbbra sem növekedett különösebben, és minden gond nélkül tudtunk csorogni befelé. Ám a belvárosban sajnos átzavart minket a GPS egy-két komolyabb dombon, ami nem esett annyira jól 6km-el az érkezés előtt. Erről már készült egy videó, amit már posztoltunk is, és az előző bejegyzés végén is szerepelt már, de aki még nem látta, az itt megnézheti.

Egy Cevahir nevű pláza elé beszéltük meg a találkozót Kivanc-al, de sajnos az utolsó két sms-em nem kapta meg, mert lemerült a keret a telefonomról. A tanulságot levontuk, feltöltőttük a telefonomat, és beállítottunk rajta egy visszaigazolást az sms-ek kézbesítéséről. Kivanc a -2-on lakik, oda pakoltuk le a bringákat, és kaptunk egy pici szobát. Ennek is nagyon örültünk, mert legalább volt hol, kinél laknunk. 001-007-egy-het-isztambulbanKivanc-nál csak átmenetileg voltunk, csak egy napra tudott minket fogadni a lakásában, aminek nem is ő a főbérlője, így másnap mennünk kellett. Persze csak este, napközbenre otthagytuk a bringákat és a cuccainkat.

Reggel sikerült elaludnunk, így kénytelenek voltunk egy taxit fogni, hogy még időben odaérjünk az iráni nagykövetségre, ami Isztambul egy másik negyedében van, Sultanahmed-ben. A taxiért 19 lírát fizettünk, ami kb. 2200 Forint. A taxival való utazás nem volt ám akármilyen. Először is a taxis úgy vezetett mint egy őrült, de ez még elment volna, de indulás után 2 perccel egy égő autóval találkoztunk. Olvass tovább…

Edirnétől Isztambulig – Az első négy nap török vidéken

július 15th, 2011 9 hozzászólás

Búcsú Alitól

Edirne-t sikerült még délelőtt elhagynunk. Alival tekertük az első 25km-t. A táj dombos volt, és viszonylag egyhangú, mezőgazdasági terület. 25km után megálltunk egy falu közponjában, beültünk egy teázóba.

Itt volt a helyi férfinép is, kártyáztak, teáztak, na és persze egymás után nyomták a teákat. Fél líra volt a tea, úgyhogy mi is ittunk párat, illetve vettünk egy literes jégkrémet is 3 líráért. Szóval eldőzsöltünk talán 500 Forintot is. A pihenő alatt megtisztítottuk a tefloncsöveket a bringákon Dani legújabb találmányával: egy apróra vágott mosogatószivacsot szorítottunk két láncszem közé, majd körbetekertük párszor a láncot, hagy szedje ki a dzsuvát a csövekből a szivacs. Ezután jött az újrazsírozása a láncnak. Ezt muszáj volt megtenni, mert Edirne előtt elég sok vizet kaptak a gépek, és bár még nem nyikorogtak kenésért, de érezni lehetett rajtuk, hogy itt az ideje. A pihenő után fájó búcsút vettünk Aliéktól. Nagyon jó volt Alival tölteni ezt a hétvégét, tényleg hiányzott nekünk, miután újra nekivágtunk ismét hármasban az országútnak.

Ayranos bulgur lavasba csavarva

Az út továbbra is hullámzott. A délutáni szieszta helyszínének a kimondhatatlan nevű Kirklareli-t tűztük ki célul 60km-re Edirne-től, de a dombok annyira megfárasztottak és belassítottak minket, hogy már inkább vacsoraidőben érkeztünk meg. Gyorsan találtunk egy BIM-et, ahová Zita és Dani bementek vásárolni, amíg én őriztem a bringákat. Mint pár perccel később kiderült, a rendőrség parkolójában hagytuk a bringákat. Erre a rendőrkapitány figyelmeztetett személyesen, persze kézjelekkel, mert nem beszélt angolul, és én sem törökül. Olvass tovább…

Megérkeztünk Törökországba

július 4th, 2011 16 hozzászólás

Alexander, Lubomir és a 100km-es görögdinnye története

Az indulás a podkrepai templomkertből nem ment olyan gyorsan, mint vártuk. Dani felkeltett minket, pontosabban csak engem, én meg Zitát hagytam még aludni, amíg én pakolásztam. Sikerült úgy rábontanom a sátrat, hogy közben észre sem vette, arra ébredt, hogy nekem már minden cuccom el van pakolva mellőle, és ő már csak egy félig üres hálófülkében fekszik, ami fölül hiányzik a külső ponyva. Reggelizni a templom és a magazin közötti parkocska asztalához ültünk ki és a menü margarinos (Dani után szabadon csak „Sz*rgarin”) mézes kenyér volt. A kilométerek viszont már annál jobban pörögtek, főleg miután túl voltunk az első tizen, az mindig nehéz, ilyenkor még sajognak az izmaink, és gondolatban még félig a hálózsákban vagyunk. Az első nagyobb kaptató teteje előtt szembetekert velünk két bringás, országútival voltak, nem volt sok cuccuk, csak az egyikőjüknek volt egy hátizsákja és ennyi. Megálltunk velük dumálni, kiderült róluk, hogy Alexander és Lubomir apa és fia, együtt bringáznak 5 napot, Szófiából Burgosba és most vissza. Napi 200km-t tekernek, ami elég durva, akkor is, ha „csak” öt napot tolják. Nem tartottuk fel őket sokáig, pár perc beszélgetés után jó utat kívántunk egymásnak, és ki-ki ment tovább saját célja felé. Mi a dombtetőn megálltunk egy adag nevetésre, ugyanis eszünkbe jutott, hogy Dani táskájában már tegnap reggel, vagyis kb. 100km óta benne van az a görögdinnye, amit ajándékba kaptunk. Olvass tovább…