Archívum

‘Nagy Bazár’ cimkével ellátott bejegyzés

Egy mozgalmas nap Tabrizban – avagy hogyan kezeld az irániak Őrült Kedvességét

szeptember 27th, 2011 3 hozzászólás

Séta Tabrizban Mahdi-val és Amirreza-val

Harmadik egyben utolsó napunkon Tabrizban elindultunk bringákkal a városba, felfedezni azt, hiszen még csak éjszaka láttuk. A táskáink és cuccaink nagyrészét az Eligoli kempingjének egy zárt helyiségében hagytuk. Könnyedén siklottunk lefelé a városba a bringákon, a vártnál könnyebben és gyorsabban beértünk a városba, aminek a belsejében már igen nagy forgalom volt. A nagy bazár előtt még megálltunk egy helyen, mint kiderült, a kék mecsetnél. Gyönyörű park volt mellette, itt tettük le a bringákat és mentünk be a dzsámiba egyesével. Közben hatalmas embersereg gyűlt körénk, és csak nézték, nézték a bringákat, teljesen körbeálltak minket. A furcsa az volt, hogy bár nagy kommunikációra nem voltak képesek velünk, de ennek ellenére nem tágítottak. Beszélgettek egymást közt, néha ektivitiztek velem egy kicsit, vagy én soroltam nekik az országok nevét, de ennél több nem történt, mégis, ennyire elég volt nekik, hogy ne tágítsanak a bringák mellől 20-30 percig. Olvass tovább…

Egy hét Isztambulban – 2. rész

július 20th, 2011 8 hozzászólás

Hogyan lakjunk jól nagyon olcsón Isztambulban?

Az iráni nagykövetség mellett találtunk egy nagyon jó helyet, Antep Kebab & Lahmacun Salonu a neve, háromszor is jártunk nálunk. Érdekes, hogy az étterem nevében is benne van a lahmacun, de az étlapon nem szerepelt a kiváló 2 lírás eledel. Úgy látszik csak a helyiek kiváltsága olcsó és jó kaját enni, mert ezt máshol is tapasztaltuk. Lahmacun van, és olcsó, de ez a turisták felé nincs hangosan hirdetve. A lahmacun egyébként egy vékony tészta, amin van valami kis piros húsos-fűszeres szósz, és adnak hozzá néhány zöldséget, amit rápakolhatsz, majd feltekerve fogyaszható az eledel. Ezen kívül amit még fogyasztottunk, a Tavuk Döner / Yarum Tavuk volt, vagyis a csirkés szendvics. Ennek ára az Hagia Szophia-tól mért távolsággal fordítottan arányosan csökken. Az isteni bölcsesség templomának tőszomszédságában megkapod akár 10 líráért is, de ha kicsit továbbsétálsz – nem kell sokat, elég 3-400m-t – megkapod ugyanezt 2-2,5 líráért is. És finom, és igényes és van benne minden és még le is tudsz ülni a helyen… 3-400m-en múlik az egész! :) még sosem spóroltunk ilyen jól sétálással! :) Olvass tovább…