Sarah kedvenc helyére, a Narrows nevű kanyonba is elmentünk kirándulni. Persze ezúttal Sarahval, míg Nathan otthon maradt a gyerekekkel. A Zion Kanyonban járó busz legvégső állomásáig mentünk, ahonnan még jó egy kilométer séta következett egy kiépített úton.
A Narrows – Séta a patakban, egy kanyon mélyén
Ahol az véget ért, ott elkezdődött a sétánk a patakban
A Narrows arról híres, hogy a legtöbb szakaszán a kanyonnak nincsen út, hanem egyszerűen a patakban kell sétálnunk fölfelé a két sziklafal között
Rögtön pár száz méter vízben való sétálás után egy vízesés mellett is elhaladtunk
Kora reggel látogattuk meg ezt a helyet – ekkor még alig voltak rajtunk kívül mások
A kanyar külső ívét jól alávájta a patak
Útközben egy szuper szőrös hernyót is láttunk :)
Sok helyen visszahajlott felettünk a szikla
Azért a térdig érő víz nem volt gyakori, legtöbbször meg lehetett úszni sipcsontközépig merülve
Sőt néha még száraz talajon is tudtunk néhányat lépni :)
Ez az lányok, dumáljatok csak, addig én tudok nyugodtan mindenfelé fényképezni :)
Azért végig nem volt ilyen csudajók a “fények”, keresni kellett a témát és a helyet, hogy szép fotók készülhessenek
Jövőre Sarahék gyermekestül elindulnak egy több hónapos családi európai útra. Mivel maguk tanítják a gyermekeiket, és mivel Nathan Java programozó és így bárhonnan tud dolgozni, ezt minden nagyon bonyodalom nélkül megtehetik. Ugyanezen okból nem vesznek már új autót, ki akarják húzni a régivel (amit szintén használtan vettek) az útig. Ugyanezen okból volt mint beszélgetnünk Sarahval, már nagyon várják ezt az utat. :)
Utelágazokodásh… Utálakodáshoz… Ööö, “nehéz nyelv a magyar.” :) Szóval kettészakadt a kanyonunk, és mi jobbra, a szűkebb járaton keresztül folytattuk, ahol rögtön egy kisebb vízesésen is át kellett másznunk. Na itt már combközépig vizesek lettünk. :)
Szűkül a helyzet!
Nem tűnik nehéz terepnek, de ha belevesszük, hogy a víz néhol 1 méter mély is volt, néhol már gondolkodni is kellett, hogy akkor most hogyan tovább…
Volt, ahol egy kidőlt fa volt a segítségünk
Ahogy mentünk bele a délelőttbe, úgy lett egyre több fény a hasadék alján
Ahol üledéket hagyott a sziklában a patak, ott rögvest kizöldelt a természet
Egy másik apró lény, akkor jött oda hozzánk, amikor leültünk tízóraizni
Voltak, akik a nehezebb utat választották :) Odébb csak bokáig ért a víz
Nagyon bírtuk ezeket a formákat, és a fotózásban is új kihívást adtak
Élveztem nagyon! :) Nézzétek balra a kanyon oldalát! :)
Brutális! :)
Visszafelé menet szembesültünk vele, hogy milyen jól tettük, hogy korán mentünk. Ekkor már néhol kész tömegek voltak a vízben
A kő, amire ki kell mászni! :)
Most más színek voltak, és a nagy fény-árnyék különbségek miett igazából nehezebb volt fotózni, mint korábban, amikor még nem sütött be közvetlenül a nap a kanyonba
Ez látszott fölfelé
Na, a kanyon bejáratánál már ilyen tömeg volt. De minél tovább mentünk fölfelé a patakban, annál kevesebb ember volt. És fent a tetején, kb. egy napi járóföldre még kempingek is vannak, tehát legközelebb nagy hátizsákkal jövünk és egy több napos túra keretében nézünk körbe jobban. :) Azt hiszem érdemes. A Zion ismét egy csodás hely volt, más mint a Yosemite, de a maga nemében legalább olyan érdekes.
Hazafelé menet a kocsiból is volt mint nézni
Autóval keresztül a Zion Nemzeti Parkon
Ahogy közeledett a hétvége, Nathan kitalálta, hogy menjünk együtt a Grand Kanyonhoz, az Északi Perem nincs messze tőlük, és az hűvösebb is, meg a turista is kevesebb arra, és ők szívesen kirándulnának velünk arra. Ez az ötlet nekünk is tetszett, bár az először egy kicsit zavart minket, hogy így nem kerékpárral fogunk megérkezni a kanyonhoz, ezért kitaláltuk, hogy a táborhelyünk (mivel a perem melletti kemping amúgy is tele volt) távolabb lesz a peremtől és majd reggel jól odabiciklizünk Nathanék előtt, akik majd picit később autóval követnek minket és folytatjuk együtt a túrát. De most ne rohanjunk előre, ezek még csak a tervek voltak, most lássuk, milyen volt autóval átkelni a Zion Kanyon Nemzeti Parkon.
Nathan a kedvünkért nem a picit gyorsabb főúton keresztül hajtott át Arizonába, hanem a Zionon át, így láttunk új tájakat
A Zion Kanyon elágazása után egy nagy szerpentinen másztunk fel a völgy oldalába, majd egy alagutat kereszteztünk. Ezen az alagúton át amúgy is stoppolni kényszerűltünk volna, mert tilos keresztülbiciklizni rajta
Az alagút túloldalán is folytatódott az egész Zionra jellemző vörös sziklás, fenyőfás terep – A Ziont anno a nyugatiak közül elsőként a mormonok fedezték az indiánok segítségével. Ők nevezték el Zionnak, mert a hely szépsége arra emlékeztette őket. A Mormonok Könyvében, amit ők a biblia kiegészítesékent olvasnak, Zion egy olyan ideális hely, ahol mindenki békében és boldogságban él, mindenki gondoskodik magáról, a családjáról, és ha szükség van rá, akkor a közösség más tagjairól is. Ezt a kanyont és vidékét olyan szépnek találták, hogy elnevezték Zionnak. Hivatalosan először egyébként a hely indián neve volt a nemzeti park neve, de mivel azt képtelenség volt kiejteni, később hivatalosan is átkeresztelték a helyet Zionra.
Egy második, rövidebb alagút
Ha itt biciklivel mentünk volna, egy napba is beletelt volna, annyiszor megálltunk volna fotózni…
Ahogy kiértünk a parkból, kilaposodott a táj
Majd végül végleg kitágult minden és egy hatalmas pusztaságban találtuk magunkat.
Az autóba természetesen most is leraktam a timelapse kamerát, de előre szólok hogy csak az eleje izgalmas, amíg a Zionban autózunk, utána már főleg sivatagban haladunk és csak a végén újra erdőben.
…de az már egy következő történet lesz, a Grand Kanyon! ;)
Ha unnátok már a 360°bringát, vagy nem lenne új bejegyzés, de épp nagyon olvashatnékotok van, íme néhány gyűjtemény vagy írás, amiket ajánlunk, és amelyek megváltoztatták a gondolkodásmódunkat:
Legutóbbi hozzászólások