Pihenőnap Karakulban – Székkorcsolyázás a helyi gyerekekkel
Érkezés Karakulba
Karakulba megérkezve először egy „Yurtstay” táblára lettünk figyelmesek, de ez 500m-re jelölte a szállást jobbra, ezért inkább nem kockáztattunk, hanem hallgattunk a másik „Homestay” táblára, ami csak 50m-t ígért az úttól balra. Hamar megtaláltuk a helyet, és az előterében két ismerős Thorn Nomad kerékpárt. Katy és Anthony borult a nyakunkba, újra összetalálkoztunk hát! :) Jill és Lee is megérkeztek fél órával később, így újra együtt volt a hatfős csapatunk. Katy-éktől megtudtuk, hogy ők is megszenvedtek a jéggel 
Karakul előtt, nagyokat estek a bringákkal, de semmi komolyabb bajuk nem esett. És amin meglepődtünk, hogy a hágót is bringával mászták meg, ezek után nem értettük, Dzsángibáj miért magyarázott nekünk autóról, meg fuvarról, amikor Katy-éket emlegette. Mindenesetre örültünk, hogy nem úgy történt, ahogy hittük, sajnáltuk volna, ha kihagyták volna a 4655m magas Fehér Ló hágó élményét kerékpárral.
“Homestay”
A szállásunk egy nagyon jó kis „Homestay” volt, teljesen el voltunk szeparálva a családtól, volt egy külön kis szobánk hatunknak, matracokkal és takarókkal, egy kis asztallal és persze vaskályhával, amit pamíri tartózkodásunk alatt először nem tehén vagy jakszarral, hanem szénnel fűtöttek fel nekünk. Reggeli-ebéd-vacsorát kaptunk, és esténként, amíg volt dízel a generátorban egy-két órára villanyáramunk is volt, így tudtuk kicsit tölteni a cuccainkat. Mindez összesen 10 dollárunkba került per fő per nap.
Katy, Anthony, Jill és Lee nekivágnak a Kizil Art hágónak
Karakultól a kirgiz határ már csak 58km-re volt, ám ezen a szakaszon volt még két kisebb hágó, az Uy Bulak (4232m) és Kizil Art (4336m). Ezekről próbáltunk információkat szerezni a helyiektől, de mindenki mást mondott. Sokaktól azt hallottuk, hogy hóban áll a Kizil Art, és lehetetlen az átjutás, mások viszont tudtak egy taxiról, ami átjutott. Akármi is volt az igazság, Kary, Anthony, Jill és Lee következő reggel útra keltek, mert Jill és Lee-nek november 4-ére esett a 30. napja Tádzsikisztán, ami azt jelentette, hogy ha nem hagyják el ezen 
a napon az országot, regisztráltatniuk kell magukat, máskülönben fejenként 200 dollárról indul a bírság.
Ez a regisztráció viszont itt Karakulban nem volt lehetséges, legközelebb csak Murgabban, ami viszont több napnyira volt mögöttünk, és persze eszükbe se jutott visszamenni ezért, inkább a sokkal logikusabb előremenekülést választották. Katy és Anthony pedig egy napot már eltöltöttek itt Karakulban, így nekik is mehetnékjük volt. Búcsúzáskor még tréfálkoztunk egy kört, hogy ha nagyon rossz a helyzet, lehet, hogy visszajönnek és még ma este újralátjuk egymást, vagy hogy majd a hágóból adnak nekünk füstjeleket, hogy tudjuk, mi a helyzet odafent: három karika azt jelenti, hogy az út nagyszerű, és nincs rajta hó, két karika azt jelenti, hogy az út járhatatlanul havas, az egyik karika pedig, hogy menekítsük ki őket.
Mi a reggeli alatt mérlegeltük, hogy nincs értelme ezen a napon továbbmennünk. Ez a nap egy szerda volt, és tudtuk, hogy a hétvégék és különböző nemzeti ünnepek végett a kirgiz-kínai határ szombat-vasárnap-hétfőn zárva tart, a pénteki átkelés pedig lehetetlennek tűnt, mert ez a határátkelő 182km-re volt ekkor tőlünk, ami lehetetlenül és értelmetlenül sok lett volna 3 nap alatt tekintetbe véve a fáradtságunkat, és az előttünk álló hágókat. Szóval úgy döntöttünk, hogy nincs értelme a rohanásnak, inkább kivettünk egy pihenőnapot ezen a csodás helyen, hisz a vízumunkból hátravolt még 5 teljes nap, Kínába pedig még volt 12 napunk, hogy belépjünk.
Séta a Karakul tó partján – Székkorcsolyázás a pamíri gyerekekkel
Délelőtt csak döglöttünk az ágyban, amit nagyon élveztünk. Végre nem aggasztott a ránk váró nagy hágó, nem kellett sehová rohanni és nem kellett semmit szervezni, de még főzni sem, mert még az ételt is elénk tették. 
Zita gyomra is jobban lett, nem kellett azonnal a WC-re rohannia, ha evett valami normális ételt. Délután aztán felöltöztünk és kimentünk kicsit a szabadba. Gyönyörű időnk volt, és a Karakul tó ezen a napon még csodásabbnak tűnt, mint előző nap. Lesétáltunk egészen a partjára, ahonnan nem győztem eleget fényképezni és ámulni, a tó tükre és a hegyek a bárányfelhős, fényes éggel együtt valami nagyon durván szép összhatást nyújtottak. Kicsit odébb a tó partja mellett sok-sok apró fekete pontot láttunk a távolban, ezekről először azt hittük, hogy legelő állatok, de közelebb érve láttuk, hogy a jégen játszó helyi gyerekekről van szó. 
A gyerekek egy apró kis székecskén ültek, aminek volt két korcsolyaszerű éle. Volt még náluk két vaspálca is, ezekkel lökték magukat a jégen, ez volt a nagy játék. Érkeztünkkor azonnal felajánlották a sportszert kipróbálásra. Hát egy élmény volt az biztos, ahogy az is, hogy nem leszünk világbajnokok ebben a sportban. Mindenesetre ők úgy használták, mint én a futócipőt, és nagyon élvezték, kergetőztek, kiabáltak. Már csak két kapu, meg valami korong hiányzott volna a teljes mókához.
A Magazin és a Dzsámi Karakulban
Visszafelé tettünk egy kört a faluban is, bár ez már kevésbé volt élvezetes, mivel időközben feltámadt a jeges szél. Megtaláltuk a dzsámit, ami egészen furcsa látványt nyújtott ezzel a hátérrel. 
Igazából csak a boltot kerestük, amit végül szintén megtaláltunk, de odabent sok jót már nem. Sok minden értelmes dolgot nem árultak, ezért végül csak néhány édességet vásároltunk pár somani-ért.
Este, hogy kicsit kiszakadjunk ebből a gyönyörű, de ugyanakkor hideg és nagyon kemény magashegyi valóságból, kihasználva a generátor nyújtotta nyugati kényelmet (Az elektromos áramot, igen!), elindítottunk egy filmet a netbook-on. A felénél se tartottunk még, amikor odakintről ismerős hangokat hallottunk meg: „Hello guys!” – Katy és Anthony érkeztek vissza autóstoppal a hegyről…
És, és, és….
Jaj már, ez nem volt szép.
És igen hol van a többi része, mindent tudni akarok! :) :) Fantasztikusak vagytok!
Árpi, ne menj át retekklubba!!! :-)
Majd holnap jön a folytatás, reggel 8-kor. De hol van az NRÉ arról, hogy éppen most merre vannak? Szombat óta nincs Napi Rövid Életjel. Ez pedig kötelező a családnak, mindenkinek akik szorítanak nekik. Ha minden igaz 2. napja a KKH-n tekernek. De ez csak a terv volt. Árpi!
Zita! Jelentkezzetek!!!!!!
Azt hittem,hogy a Család tájékozottabb.Talán még ne aggódjunk!
Fantasztikusak vagytok, megmondom az oszintet en a nagy felfedezok,mint Scott, Amundsen, Peary koze teszlek benneteket . Arra viszont ne szamitsatok,hogy bekerultok a Fabry showba mert a musor jelenleg is haldoklik.
Azért belegondoltatok már abba, mekkora ajándék Istentől, hogy az egyik időjárásilag legzordabb, talán legelhagyatottabb helyen kaptatok 4fős társaságot?! Ez azért gondolom nagy biztonságérzetet ad. Így gondoskodik rólatok.
Köszi, hogy mindig szakítotok időt a beszámolókra!! Így tényleg egy kicsit Veletek tekerhetünk :-))
Ügyes vagy Árpi! Ez a<> nagyon el lett találva… Kész dramaturg vagy. Azt néztem, milyen hirdetésre kell kattintani a folytatáshoz. Mi itthon a beszámolóitokat olvasók jobb szeretjük azt a típusú befejezést, amikor az esti elalvással ér véget a történet napi epizódja.
idézőjelben befejezés lett volna a két csücskös között