Archívum

A(z) ‘Európa’ kategória archívuma

Megérkeztünk Törökországba

július 4th, 2011 16 hozzászólás

Alexander, Lubomir és a 100km-es görögdinnye története

Az indulás a podkrepai templomkertből nem ment olyan gyorsan, mint vártuk. Dani felkeltett minket, pontosabban csak engem, én meg Zitát hagytam még aludni, amíg én pakolásztam. Sikerült úgy rábontanom a sátrat, hogy közben észre sem vette, arra ébredt, hogy nekem már minden cuccom el van pakolva mellőle, és ő már csak egy félig üres hálófülkében fekszik, ami fölül hiányzik a külső ponyva. Reggelizni a templom és a magazin közötti parkocska asztalához ültünk ki és a menü margarinos (Dani után szabadon csak „Sz*rgarin”) mézes kenyér volt. A kilométerek viszont már annál jobban pörögtek, főleg miután túl voltunk az első tizen, az mindig nehéz, ilyenkor még sajognak az izmaink, és gondolatban még félig a hálózsákban vagyunk. Az első nagyobb kaptató teteje előtt szembetekert velünk két bringás, országútival voltak, nem volt sok cuccuk, csak az egyikőjüknek volt egy hátizsákja és ennyi. Megálltunk velük dumálni, kiderült róluk, hogy Alexander és Lubomir apa és fia, együtt bringáznak 5 napot, Szófiából Burgosba és most vissza. Napi 200km-t tekernek, ami elég durva, akkor is, ha „csak” öt napot tolják. Nem tartottuk fel őket sokáig, pár perc beszélgetés után jó utat kívántunk egymásnak, és ki-ki ment tovább saját célja felé. Mi a dombtetőn megálltunk egy adag nevetésre, ugyanis eszünkbe jutott, hogy Dani táskájában már tegnap reggel, vagyis kb. 100km óta benne van az a görögdinnye, amit ajándékba kaptunk. Olvass tovább…

Plovdiv-tól a Templomkertig

július 2nd, 2011 12 hozzászólás

Ebéd Petya-val

A Plovdiv-ra szánt napunkon fél 10-kor ébredtünk Petya-éknál. Petya már elment munkába, ekkor szállingózott elő a család. Petya 4 éves kisfia végre megbarátkozott velünk, először rongyot húzott a fejére és lelőtt minket, aztán elbújt az asztal alatt, végül egy felpattintható fényvisszaverő szalaggal teljesen sikerült megszelídítenünk, és még Dani rekujába is beleült egy kiadós dudálás erejéig.
Sztanimir sajnos mégsem ért rá, így nem volt első osztályú idegenvezetőnk Plovdivhoz. Petyaval viszont sikerült megbeszélnünk, hogy találkozzunk vele az ebédszünetében. Megbeszéltünk egy találkozót délután 1 órára a belvárosban. Egy kis parkocska melletti étteremben ültünk le, és nagyon beletrafáltunk. Eszméletlen hangulatos kis hely volt, és nagyon olcsó. Fejenként 3 Leva-ért ettünk menüket, vagyis 400 Forintokért. A WC valami nagyon jól volt berendezve, kőből volt kirakva a fala, kis kirakatok voltak az oldalában mindenféle izgalmas dolgokkal telepakolva, a mosdókagyló pedig egy régi bádog edényből volt kialakítva. Mindemellett az egész nagyon ízléses és igényes volt, meg is beszéltük Zitával, ha egyszer lesz saját – földhözkötött – otthonunk, ilyen lesz a fürdőszoba.
Nagyon jó volt beszélgetni Petya-val. Vele úgy hozott minket össze a sors, hogy ő is informatikus, méghozzá szoftverfejlesztő. Olvass tovább…

Утунк Пловдивба – Egy rövid hosszú nap története

június 29th, 2011 9 hozzászólás

Reggel Svetláéknál 8 óra körül ébresztett Dani, hogy asztalon a reggeli. Merthogy reggelit is kaptunk, amitől szinte már zavarba jöttem. Nagyon rendesek voltak itt velünk. George, az öreg, aki tegnap idekísért minket, most is itt volt. Danival nagyon összebarátkoztak, így megtudtuk, hogy már háromszor volt infarktusa és műtötték is. Emellett dohányzik, kávézik és cigizik. Ahhoz viszont nem kellett Dani, hogy lássuk, ahogy mosolyog, nevet és csupaszív. Utóbbi háromnak köszönhetően sikerült nagyon jó érzéssel elhagynom Gorno Varshilo-t. Az öreg egyszerű angollal komunikált, 5 percenként közölte, hogy I’m happy, vagy hogy I’m very happy, és hogy my friends, meg, hogy Love. :) Szóval kedvelt minket, és ez látszott is rajta. Örült nekünk. Ahogy a falut elhagytuk, visszagondoltam azokra, akiket mi vendégeltünk meg Budapesten, Henry-re és Jamie-re, akik azóta már DK-Ázsiában járnak, vagy Elődre és Lehelre akik azóta már bejárták szinte egész Európát. Anno tiszta szívből segítettünk nekik és minden tőlünk telhetővel széppé és könnyűvé akartuk varázsolni a Budapesten való tartozódásukat, és ha úgy éreztük, hogy ez sikerült, az minket is nagy örömmel töltött el. Valami ilyesmi örömöt láthattunk most mi is George arcán, úgyhogy végül én is örömmel búcsúztam tőle. Valahogy mindig nehezen fogadok el ilyen nagy szeretetet olyanoktól, akiket előtte nem is ismertem, de miután ezt végiggondoltam, és beleképzeltem magam az ő bőrébe, mindjárt könnyebb volt. Olvass tovább…

Szófia után, a hegyek mögött – Szeretet vár

június 28th, 2011 10 hozzászólás

Megszakítjuk a tér-idő konténuumot a blogbeszámolókban! Először posztoljuk ezt a “tegnapi” szakaszt, majd egyszer, egy szép napon utolérjük magunkat a bolgár határ – Szófia rész megírásával. Addig is itt van ez a kecske, olvassátok történetét:

Szófiából való indulásunk reggelén nem keltünk túl korán, Zita ahányszor csak lehetett, Szundira rakta a telefont, szundikáltunk 8:25-ig. Reggelire az előző nap vásárolt péksüteményeket ettük, majd nekiálltunk összepakolni. Nagy meló volt, mert még a sátor is ki volt terítve a teraszon, hogy megszáradjon. Zita és Dani közben zenéket raktak be Dani laptopján a youtube-ra, ami először nem zavart, de aztán egy „Keressük meg Stacey-t” mondatra majdnem kifakadtam Olvass tovább…

Utunk Szerbiában – Első balkáni benyomások

június 26th, 2011 20 hozzászólás

Viszlát Temesvár, Helló Szerbia!

Temesvárról csak délután sikerült elindulni, mert éjjel Zita és Dani nagy youtube partit csaptak Dudival, én pedig hajnali háromig az útinaplót írtam. Délelőtt későn keltünk, és sokáig szedelődzködtünk, mire mind a három bringa lent volt a kapu előtt teljes menetfelszerelésben. Ekkor jelent meg egy idős magyar házaspár, akik Dudi szomszédjai. Jót beszélgettünk velük, sok szerencsét kívántak nekünk, és Zita még egy nyakláncot is kapott a hölgytől.

Kifelé menet Temesvárról megálltunk egy bevásárlóközpontnál feltölteni a kamrát, majd nekivágtunk az országútnak Dél felé. Forróság volt, a legmelegebb órákban tekertünk, ezért sűrűn megálltunk, mindig valahol árnyékban. Az első ilyen helyen megismerkedtünk egy kalapos fickóval, aki kicsit meg volt bolondulva, talán neki is sok volt a nap, mert folyamatosan beszélt hozzánk, nem igazán zavarta, hogy szinte egy szavát sem értjük. A végén még valami könyvecskéből is felolvasott nekünk, talán valami példabeszédet. A bolondunk után a következő megálló egy kisbolt előtt volt. Itt jégkrémet vásároltunk, darabját 50 Baniért, vagyis 33 Forintért.

A szerb határon kielőztük a jó 50 méteres autósort és elkezdtük előkotorni a csomagjaink aljáról a személyiket. Nem akartuk, hogy az útleveleinkbe pecsét kerüljön, mert az elvette volna a helyet a lapjaiból, amelyekre még szükség lesz pár határátkeléskor. A szerb oldalon miközben az iratainkat vettük elő, a határőr előjött a bódéjából és kézzel-lábbal jelezte, hogy forduljunk vissza Románia felé, mert Szerbiában nem jó / nem lehet biciklizni. Olvass tovább…

Budapest – Temesvár, a Kezdet

június 16th, 2011 26 hozzászólás

Az indulás

Az indulás előtti három nap nagyon durván sűrű volt, intéztük a pakisztáni vízumot, megittuk a második kolerakoktélt, és mind a három nap, mint a mérgezett egér rohangáltunk a városba, boltról boltra, szponzortól szponzorig, hogy meglegyen minden szükséges felszerelésünk indulásig. Esténként pedig sokáig fent voltunk, intéztük a dolgokat, pakoltuk a csomagokat, csinosítottuk a honlapot. Végül csodával határos módon minden kritikus dolog meglett, csak néhány kevésbe fontos dologgal maradtunk el, de ezeket igyekszünk majd pótolni az út első szakaszain.
Június 11-én szombaton 1-1,5 óra alvás után a tervezettnél később ébredtünk, valahogy úgy emlékeztem, hogy 9 órára megyünk a Hősök terére, azért hagytam magunkat „szundizni” 6:35-ig. Reggelire újdonsült anyósom (Kati néni – A Világ Legjobb Anyósa) készített nekünk egy-egy szelet kenyeret, de egyikünk sem tudott belőle pár harapásnál többet enni. Ott volt bennünk az izgalom. Előző éjszaka igyekeztünk útrakészre pakolni a 4-4 táskát, így bő egy óra készülődés után már készen is álltunk az indulásra. Ekkora már megérkeztek a szüleim a bátyámmal és Jutka nénivel. Készült pár fotó Zitáék háza előtt, majd elindultunk a fekvőbringákkal. Meglepően könnyedén gurultak a sok teher alatt.
A Hősök terén 40-50 fős tömeg várt bennünket, sokan olyanok is eljöttek, akikre nem is számítottunk. Mindenkinek nagyon köszönjük, aki eljött a búcsúztatásunkra, nagyon jólesett, hogy ott voltatok, igazán emlékezetes lett így a rajtolás.
Pestszentlőrincre kényelmes tempóban tekertünk át jó egy óra alatt. A Bókay utca és a Petőfi utca sarkán épp nyitva találtuk Oszi kerékpárszervizét, így sikerült Tihamérnak kicseréltetni az időközben megfáradt hátsó racsniját, és Daninak a váltóján is lett állítva. Ezúton is köszönet Oszkárnak a segítségért! Mialatt a bringákat szerelték, a csapat java a Madarász utcában piknikezett. Ekkor már jó éhesek voltunk Zitával, ezért nagyon jól esett a zsíroskenyér és a limonádé édesanyáméktól. Indulás előtt még gyorsan beszaladtam a szobámtól elbúcsúzni és felkapni egy-két cuccot, ami kimaradt a nagy rohanásban. Kemény volt elindulni otthonról. A Péter-halmi kiserdőn át kitekertünk Gyálra, majd elhagytuk a várost. Jó 15-20 maradtunk bringával ekkora. Olvass tovább…