Nászút a Föld körül

Teheránban sikerült kifognunk egy, az adatlapjuk után nagyon kedves házaspárt Couchsurfing-en, és még Tabrizban voltunk, amikor visszaírtak, hogy szeretnének fogadni minket, ezért rettentően örültünk, hogy úgy indulunk el Teherán felé, hogy már tudjuk, hogy lesz kiknél maradnunk a fővárosban. Jó érzés volt így közeledni az óriási városhoz, különösen, hogy alig vártuk, hogy megismerjük Neda-ékat. Az érkezés aztán nem úgy sült el, ahogy szerettük volna, így az első találkozás egy rendőrség előtt volt velük, na de mint már írtam, aztán levették magukról a komoly álarcot, és ezzel mi is felszabadultunk.

Neda-val és Alirezával nagyszerű napokat töltöttünk együtt, két nagyon kedves, nagyon okos embert ismertünk meg bennük. Rengeteget meséltek Iránról, és a világról is, merthogy elég sokfelé utaztak már. Mind a ketten tájépítészek (Landscape Architecture), legújabb projectjük, amit épp az ottlétünk alatt nyertek meg, az egy új, óriási zászló körüli park megtervezése. Ez a zászló (gondolom iráni zászló, ezt meg se kérdeztük, de elég egyértelmű…), ha elkészül, a világ legnagyobb zászlaja lesz, ha jól emlékszem 140 méter magas. Egy dombtetőn fog megépülni Teherán közepén, és Alirezaék a domb körüli park és sétányok tervét fogják elkészíteni, illetve tették is már meg a project „pre-sales” fázisában, már ha tervezésnél lehet ilyesmiről beszélni. A tervezés mellett még egyetemre is járnak, mind a ketten PhD-znek.

Teheránban egyébként van egy nagy TV-torony is, ami 400m magas és egy időben ez volt a világ legmagasabb tornya, mára már visszacsúszott a 4. helyre. A városban egyébként nem sokat jártunk, semmilyen nevezetességet vagy „kötelező látnivalót” nem néztünk meg, csak a lakóhelyünk környékén mászkáltunk, illetve akkor, amikor Iszfahánba utaztunk, és amikor a türkmen nagykövetséget látogattuk meg, utóbbi megérdemel pár szót.

A türkmén nagykövetségen

Megérkezés utáni nap igyekeztünk a türkmén nagykövetségre, hogy megigényeljük a tranzit vízumot, amit még nem tudtunk, hogy itt, vagy majd Mashhadban veszünk fel, ez kiállítási idő, és az expressz illetve normál ügymenet közötti árkülönbség függvénye volt. Odafelé, hogy nehogy megint úgy járjunk, mint Isztambulban, hogy az orrunk előtt zárnak be 2 napra, háztól házig taxiztunk, gyakorlatilag átvágtunk szinte az egész városon, és ezért otthagytunk a taxisnak 80000 riált, vagyis 1600 forintot (akkor még ilyen rosszul váltották a riált dollárról :P). A városon nagyon gyorsan átértünk, mivel rengeteg a kétszer 3-4 sávos un. „Express Way” Teheránban. Ezeken kívül van olyan út is, ami csak kétszer 2 sávos, viszont középen a busznak korláttal el van választva egy-egy teljes sáv, itt középen még a taxisok se mehetnek, csak az expressz busz, aminek a megállójába keskeny felüljárókon lehet átjutni vagy életünket kockáztatva az úton keresztül. Mert ezeken a széles, jó minőségű aszfalttal burkolt sugárutakon nem gyakori, hogy 100-al is repesztenek az autósok, feltéve persze, ha nincs beállva az egész út, mint a cövek, mert ilyen is sűrűn előfordul.

Na de visszatérve a nagykövetségre, megérkezésünkkor tapasztaltuk, hogy itt nem túl humánusak az utazni vágyóval, nincs se váróterem, se semmi, még egy pad se, csak az udvarban tudsz leülni, amit amúgy elárasztottak vízzel, locsolás címszó alatt. Egy apró ablakocska volt, ami mellett sorba tudtunk állni, de ez a sorban állás nem adott túl nagy reményt, mert előttünk egy fickó 20 útlevéllel állt a sorban, valószínű egy utazási iroda küldötte volt. Végül mégis ő lett a megmentőnk, mert ő volt az egyedüli a környéken, aki beszélt angolul, így el tudta nekünk mondani, hogy ne aggódjunk, ha nem kerülünk sorra a zárásig, azaz 11-ig, akkor is fogadnak minket, addig is rohanjunk el fénymásolatot csináltatni az útlevelünkről, és a benne található üzbég vízumról. Ezt meg is tettük, de meglepő módon egy bankban. Mi csak fénymásolót kerestünk, azt mondták arra lesz, amerre a bank. Mivel az arab karakterekből egy büdös mukkot sem értünk, bementünk egy irodahelyiségnek tűnő helyre, ahol sorban álltak (mert ez alapján még fénymásolda is lehetett volna), és egyenesen a szemközti asztalhoz sétáltunk, ahol egy nő ült. Mint Liana-tól megtudtuk, egy bankban vagyunk, aminek ő a vezetője. A magas székből mégis kedvesen és készségesen kiszolgált minket, hivatott egy inast, aki lefénymásolta nekünk az útleveleink megfelelő oldalait. Mi közben Lia-val kellemesen elbeszélgettünk, átváltottunk nála 100 dollárt riálra, és még csokit, ananászlevet, és egy meghívót is kaptunk a teheráni expo-ra, ahol ezidőtájt a csokoládé és édességgyárak állítottak ki. Valószínű a férje a csokoládéiparban dolgozhat, mert az asztalán is annyi csokoládé volt kitéve, amennyi nem szokott egy bankfiókvezető asztalán lenni… :) Kifelé menet a bankból fülig ért a szánk Zitával, csak fénymásolni indultunk, de betévedtünk egy bankba, ahol nagyon kedvesek voltak velünk, nem hogy fénymásoltak nekünk, hanem még pénzt is váltottak, mindezt a fiókvezető vezényletével, aki kedvesebb volt velünk, mint otthon egy pszichiáter. Hiába, ez Irán, itt a külföldinek nagyon a kedvébe járnak, csak legyen meg hozzá a közös nyelv.

Visszaérve a nagykövetségre, kiderült, hogy az 5 napos tranzit vízum fejenként 35 dollárt kóstál, 2 hét alatt állítják ki és van rá lehetőség, hogy Mashhadban vegyük fel. Ha expressz ügyintézést kérünk, akkor 5 munkanap alatt adják ki a vízumot, de tekintve, hogy péntek-szombat-vasárnap a türkmen nagykövetségen nem munkanap, kb. majdnem ugyanott vagyunk, ha a 2 hetes ügyintézést kérjük, ami viszont naptári két hét, vagyis szeptember 30-ára lesz meg a vízumunk. Ez pont jó is lett nekünk így, hogy Mashhadban is fel lehet venni, ezért ezt az opciót választottuk, kettőnknek 70 dollárért szépen ideadják szeptember 30-án Mashhadban a tranzit vízumot, mi pedig szépen átkarikázunk 5 nap alatt Türkmenisztánon. Ez az öt nap elég húzós lesz, főleg ha Ashabadot is látni szeretnénk, mert akkor 700km-t kell majd megtennünk az 5 nap alatt. Ha Mashhadból egyenest Üzbegisztán felé vesszük az irányt és kihagyjuk Türkmenisztán fővárosát, akkor csak 500km… Ez az 500km kb. végig teljesen sík, a Karakoram sivatagon kell majd átvágnunk. Ha nem lesz szembeszél, elvileg nagyjából teljesíthető különösebb szétszakadás nélkül. Kérdés az országból mennyit látunk napi 100km mellett… Na de térjünk vissza Teheránba.

Nedáéknál összesen 4 napot töltöttünk, ha az iszfaháni kiruccanást levonjuk. Ez alatt az idő alatt rengeteget főzőcskéztünk együtt, Neda készített nekünk két alkalommal is „kuku”-t. Először spenótból, aztán krumpliból, utóbbit az útra, továbbindulásunk előtti este. A kukut egy kétoldalú, zárható tepsiben készítik el, így mind a két oldalát meg lehet sütni, mindenféléből el lehet készíteni, és készen kb. rántotta állaga van, persze az íze attól függ, milyen zöldségfélékből és fűszerekből állítjuk össze.

Neda-éknak háromszor főztünk, először egy gombapörköltet, aztán lángost, végül pedig utolsó este egy gulyáslevest. Mindhárom eledel egész jól sikerült, talán a gombapörkölt nem lett teljesen 100-as, de a sajtos tejfölös csodát és a gulyáslevest nagyon komálták a vendéglátóink. Utóbbi Zita érdeme, a lángost pedig én vállaltam el. Kicsit megijedtem, amikor csak por alakú élesztőt kaptunk, de végül azzal is megkelt a tésztája, és a tejföl helyett talált fehér krém is eléggé hasonlított ízvilágban a tejfölre, szóval a végén egészen lángoshoz hasonlító dolog kerekedett ki a történetből.

Összefoglalva tehát nagyon jó volt, és izgalmas volt Teheránban, ahonnan tovább folytatjuk utunkat, kettesben! :) Köszönjük Neda-nak és Alireza-nak, hogy megosztották ezzel a sokproblémás, lökött bringás-nászutas házaspárral az otthonukat és az életüket!