Nászút a Föld körül

Yangon, a Swedagon Paya, és Mianmar összefoglaló

Yangonba végre nem hajnali 3-kor, csak 5-kor érkeztünk meg. Persze erre a buszra is azt ígérték, hogy 6-kor érkezik meg, én ezért aztán végül majdnem elkezdtem hőzöngeni a yangoni buszpályaudvaron, hogy nekünk ezt mondták, ezt ígérték, ezért most hagyjanak minket békén aludni tovább, Zitát a dupla ülésen, engem pedig a busz padlóján.

Ez már csak azért is ésszerű lett volna, mert az első busz 6-kor indult, és 6 előtt semelyik taxis nem volt hajlandó minket elvinni 7000 kyat alatt. Ezért aztán megvártuk a buszt, ami fejenként 500 kyat-ért, vagyis nem egész 140 forintért bevitt minket a Sule Paya-hoz.

Itt kerestünk egy olcsó szállót és eldőltünk az ágyon.
Hogy pontosan mikor, melyik nap, mi történt velünk, arra már nem is emlékszem, és talán nem is lényeges.

A helyi teherlift és gépírók az utcán

A lényeg, hogy újra bejártuk kicsit a downtown-t, vagyis a belvárost, de már nem tetszett annyira, mint elsőre. Ahogy a munka lehetősége sem, mármint az IT, hálózatos meló gondolata. Már csak azért sem, mert ezerrel a naptárra voltam rápörögve, ezt fontosabbnak tartottam, mint itt is építeni egy birodalmat, amelynek az elveivel nem értek egyet, és amely munka közben csak részben érzem jól magam, és csak bizonyos napokon tartom értelmes feladatnak és kihívásnak.

Az utcákon azonban még így is találtunk sok érdekes dolgot, amely lekötötte a figyelmünket, és örömmel töltött el minket. Ilyen volt például az a pillanat, amikor rájöttünk, hogy mire valók azok a színes kis kötelek, amelyek az erkélyekről lógnak le, és iratcsíptető van a végükön. Első yangoni napjainkon azt hittük, csak csengő helyett használják ezeket, de nem, az igazi céljuk a „teherlift”. Vagyis az iratcsíptető azért van a végükön, hogy a nejlonzacskót, benne a felküldendő holmikkal rá lehessen fogatni a kötélre, majd fel lehessen húzni azt. Zseniális, és zseniálisan egyszerű, nem is értem, ez elsőre hogy nem esett le egyből nekünk.

Aztán a fűszeres húsfondűt is újracsodáltuk és én most sem tudtam dűlőre jutni vele, hogy bírják a helyiek megenni ezeket a mindenféle – számomra igen gusztustalan – állati belsőségeket. Ezek apró kis pálcikákra vannak felfűzve, ezeket lehet belemártogatni a forró, bugyogó fűszeres löttybe, majd fogyasztani. Már akinek van gusztusa hozzá… :) Nekünk nincs, de azért valahol csodálatos, hogy másoknak meg ehhez van.

Egy másik érdekes dolog, amit megfigyeltünk a postára menet, az a gépírók utcája volt. Egy egész hosszú járdaszakaszt elfoglaltak, mögöttük a falra ki volt akasztva mindenféle hivatalos minta, amit egy kisebb összegért a te nevedre és a te adataiddal legépelnek. Ebben itt még mindig van üzlet, hiszen az embereknek nincsen otthon számítógépe, se nyomtatója, de ha hivatalba kell menni mindenféle levelekkel és kérvényekkel, akkor azt itt előállítják nekik. Még Bangladesben láttam, ahogy egy férfi begépelteti valakivel az önéletrajzát egy nyomtatókkal és számítógépekkel felvértezett kis boltban. Ugyanezen boltban történt, hogy megtanítottam a rohingya menekült Harunt e-mailezni a telefonján. Így tudtam meg tőle azóta, hogy megszűnt a munkahelye. :( Hogy most mihez kezd, menekültként egy országban, ahol nincs állampolgársága, nem tudom, mint ahogy azt sem, hogyan segíthetnénk rajta hosszútávon.

A Swedagon Paya – A 2500 éves sztupa 53 tonna arannyal borítva

Na de nem ugráljunk országok között, maradjunk csak Yangonban, és sétáljunk el a Swedagon Paya-hoz, hiszen ezért jöttünk vissza ide a repülőnk indulása előtt néhány nappal, hogy ezt a „legfőbb nevezetességet” még megcsodáljuk, mielőtt elhagyjuk az országot a 28 napos vízumunk lejárta előtt.

A Swedagon Paya egy dombon helyezkedik el, néhány kilométerre északra a belvárostól. Állítólag ezen a dombon helyezték el Buddha 8 hajszálát is, ezért kezdődött el itt e mára 98 méter magasra nyőtt arany sztupa építése, a legendák szerint már 2500 éve. A bearanyozása csak a 15 századtól indult meg igazán, amikor Shinshawbu királynő a saját testsúlyával megegyező súlyú aranylemezekkel borítatta a sztupát. Később ezt egy utódja, a saját és felesége testsúlyának négyszeresével egyező súlyú arannyal tetézte, és ez az őrület addig fokozódott, míg mára már állítólag 53 tonna arany található a sztupán, aminek a csúcsán ötezer gyémánt és kétezer egyéb drágakő is csillog.

Mindez persze naplementekor a legszebb, ezért mi is egy késő délutáni időpontot választottunk a Swedagon felkereséséhez. Ez konkrétan végül a legutolsó mianmari esténkre maradt, október 18-ra. Addig húztuk, halogattuk a legdrágább belépőt, mígnem az utolsó pillanatra hagytuk a 10 dolláros látogatást. Fejenként! Ez volt a legdrágább belépőnk az egész országban.

Már az odavezető út tele volt mindenféle szuvenír bolttal és árusokkal, majd ahogy az utca végetért, úgy kezdődött egy hosszú, meredek, fedett lépcsősor fölfelé. Ez már a pagoda része volt, de itt még nem kértek pénzt és itt még voltak árusok is. Egy ideig reménykedtünk, hogy megúsztuk és valahol átcsusszantunk a jegyszedők mellett, hogy észre sem vettük, vagy éppen már haza is mentek, mert késő van, de aztán ki kellett ábrándulnunk, és ki kellett csengetnünk a 10-10 dollárt, amikor odafent a lépcső tetején megállított minket egy hölgy, hogy „ticket-ticket!”.

De megérte, hisz ki tudja, visszajövünk ide még valaha, és különben is, ha azt mondják, hogy ezt nem szabad kihagyni, akkor nem szabad, nem igaz?! :) Főleg, hogy ezért igazából nem csak egy hatalmas sztupát csodálhatunk meg, hanem 82 másik épületet is körülötte, na és persze nem utolsó sorban az itt is zajló életet, ami valljuk be, még mindig a legérdekesebb, hiába közel 100 méteres a sztupa, Zita addig böködött, amíg le nem vettem róla a szemem, és észre nem vettem a padlót önkéntes munkában súroló hívőket, miközben egy másik önkéntes éppen itatja őket, kancsóból egyenesen a szájba, miközben ők két kezükkel el sem engedik a súrolókefét.

Azért gondoljuk, sejtjük szinte biztosra, hogy önkéntesek voltak, mert egy ilyen szent helyen nem tudnánk elképzelni munkát és munkást ilyen körülmények között úgy, hogy pusztán és csakis a cserébe kapott bérért így dolgozzanak. Ők minden bizonnyal hithű önkéntesek voltak, akik nagy örömmel, odaadással tisztították a márvány padlót mianmar arany földjének legszentebb, legaranyosabb pagodája körül.

Aztán volt itt még egy harang is kiállítva, amit az angolok állítólag megpróbáltak hazaszállítani a londoni múzeumaikba (jó esetben csak oda), de pancserek voltak és a szállítás közben beleejtették azt a Yangon folyóba. Mivel kiemelni nem tudták, vagy csak nem próbálkoztak elég keményen, ezért végül a harangot „visszaadták” a burmaiaknak. Mi az hogy visszaadták? Miért nem hagyták meg nekik eleve? Bizonyára „megvették”, vagy „megszerezték” azt valahogy tőlük. A burmaiak persze hamar kiszedték a folyóból, bambuszt használták és az eszüket, így a harang most megtalálható itt a Swedagon mellett.

Mikor kezdett sötétedni, észrevettük, hogy a második aksit nem tettük bele a fényképezőgép tokjába, hanem az a töltőn maradt. Na jól nézünk ki, az első aksi épp lemerült, visszamenni a másodikért már nincs idő, mert addigra eltűnnek a fények, mi meg itt vagyunk az utolsó esténken, és nem tudunk több fényképet készíteni a híres Swedagon Payáról. Be kellett hát érnünk annyival, amit eddig készítettünk és legfőképpen meg kellett próbálnunk nem bosszankodni a helyzeten, mert azzal csak saját magunkat és ezeket az amúgy igen szép és érdekes pillanatokat mérgeztük volna meg. Mindez nehéz volt, hiszen közben én a naptárra is gondoltam, hogy milyen szépen mutatna rajta a leghíresebb, legnagyobb, legfényesebb, legaranyosabb pagodája rajta Mianmarnak. Persze végül nem került rá és ez így is van jól, nem az a lényeg, hogy a leghíresebb, legnagyobb látványosságok lógjanak a falon egy hónapig, hanem a legszebb, legérdekesebb, legjobb történetet mesélő képek. És akárhogy is nézzük, ez nekünk csak egy nagy arany sztupa marad, de a másik előtt legalább… de nem árulom el, mert tudom, hogy vannak olyanok, akik direkt nem lapoztak még a decemberi oldalára a naptárnak, mert azt majd csak 2013 december elsején akarják megtenni. :)

Amit végül ismét igazi sikernek éltünk meg és könyveltünk el, azaz, hogy az akkumulátor otthon felejtése egyáltalán nem keserítette meg a Swedagon-os élményeinket, sőt… Én ezt eleve esélytelennek tartottam, de Zita kitartó volt, így végül elszaladt egy körre a sztupa körül, hogy megkérdezzen néhány turistát (volt belölük néhány ezer a környéken), hogy van-e náluk hasonló fényképezőgépbe való hasonló aksi, amit kölcsönadnának nekünk néhány percre. Hamar jött az ötlet valamelyikőjüktől, hogy miért nem egy SD kártyával szaladgálunk körbe, és kérünk kölcsön egy fényképezőt, vagy kérjük meg őket, hogy lőjenek nekünk néhány képet. Így történt, hogy megismerkedtünk egy német sráccal és egy amerikából származó, de most Szingapúrban dolgozó útitársával. Velük sokat beszélgettük, a német srác elmesélte, hogy szörföt oktatott valamelyik indonéz szigeten, és most ebből a pénzből utazgat. Elmondtam neki, mennyire nagyon szerencsés, de úgy tűnt, ezzel ő maga is tisztában volt – és ezt jó volt látni. Velük nagyon jókat beszélgettünk, amit még a sztupa alatt ülve kezdtünk meg és egész hazafelé menet folytattunk, mert együtt sétáltunk haza a belvárosba, ahol megvacsoráztunk, majd mikor hazamentünk, kiderült, hogy ugyanabban az utcában lakunk.

Mianmar – Összefoglaló és utazási tanácsok

A német srác még fel is ugrott hozzánk, és mivel ők most érkeztek az országba, nekiajándékoztuk a Mianmar térképünket (amit mi is így kaptunk), és elmeséltünk neki, hogy mi hol jártunk és miket tapasztaltunk.

Ezt most itt is megteszem, mivel tudom, hogy Gyöngyi (maganyosbolyongo.blog.hu) most épp Mianmarban van, és hogy Ákos (foldkereken.hu) hamarosan érkezik az országba, valamint egy „leendő barátunk”, Gábor Szingapúrból szintén a napokban érkezett Yangonba, ráadásul ő bringával igyekszik felfedezni az országot! Írom ezt tehát elsősorban most Nektek, és persze mindenki másnak, akit érdekel még Mianmar, és/vagy hamarosan meglátogatja ezt a sok csodát ígérő országot.

Szállás, közlekedés, étel és a pénz, az alkudozás

Mianmar nem egy nehéz hely (Banglades után éreztük ezt igazán!) az utazáshoz, mindenütt – ahol mi jártunk – találni szállókat, ezek ára 6 és 15 dollár között indul (duplaágyas szoba), a felső határról fogalmunk sincs. :) Ez nem túl olcsó Ázsia más országaihoz mérten, de még mindig nem olyan vészes. Ha egyedül vagy, lehet érdemes összeszedni valami jó arc útitársat, akivel hasonló az érdeklődési körötök, na és persze a büdzsétek, hiszen így sok pénzt spórolhattok a szálláson. Angolul sokan beszélnek, mi általában többre mentünk az angollal, mint a néhány megtanult burmai szóval, mert azokat nem nagyon akarták megérteni, vagy csak nem gondolták, hogy burmaiul (próbálunk) beszélni.

Pénz! Nagyon fontos! Csak gyűretlen, hajtás nélküli, 2006 után nyomott nagy címletű dollárt vigyél, és azt rögtön válts a reptéren, ahogy érkezel. Ezen kívül legyen nálad némi kis címlet is, mert a szállásdíjat általában dollárban kérik. Váltani a yangoni belvárosban is lehet, ezt fel is fogják ajánlani nektek pár tucatszor, amikor arra jártok, de azt hiszem, nem érdemes kockáztatni, mert a reptéren tuti nem vernek át, azok a csávók meg egyrészt nem is kínáltak elsőre jobb árat, másrészt ki tudja, milyen trükkel próbálnak majd átvágni.

Mi 650 eurót költöttünk ketten 28 nap alatt, és ebből a szállás nem volt 200 euró, tehát kevesebb, mint a harmada. De mi ketten voltunk és a dupla ágyas szoba általában majdnem ugyanannyi, mint a single room, tehát ez az arány változhat, attól függően, hogy hányan vagytok. És azt is vegyétek hozzá, hogy mi mindig próbáltunk spórolni, és volt, hogy egy órát is jártuk a várost a legolcsóbb szállóért, a buszokra pedig keményen alkudtunk.

Az utazás könnyű és olcsó, Yangon – Mandalay 12-15 ezer kyat, mert ezt már kyatban mérik. Egy kyat-ot mi 265 forintért szereztünk be, a banki költségekkel együtt. Pickup-al több órára csak akkor utazz, ha nagyon nem működik a stoppolás, és nagyon nincs pénzed, máskülönben megéri az alig drágább, de sokkal gyorsabb és kényelmesebb helyi busz. A nagy távokra pedig vannak a nagy légkondis buszok. A busz nem volt olyan szörnyű, mint ahogy sokan (az útikönyv is!) mondja, de vigyél magaddal meleg ruhát, próbáld meggyőzni a busz személyzetét, hogy kapcsolják ki a légkondit, de ha nem megy, akkor marad a függöny fölhajtása a kiömlő nyílások elé. Ezzel még hideg marad a buszon, de legalább nem egyenesen a nyakadba ömlik az. Számíts rá, hogy a buszok mindig az éjszaka közepén fognak megérkezni, nem pedig hajnalban, ahogy azt a jegy megvételekor ígérik. Fejlámpa tehát legyen kéznél és nézd ki jó előre, hogy hol fogsz megszállni a helyen, ahová mész, nehogy akkor kelljen improvizálnod az éjszaka közepén.

Az alkudozás itt relatíve könnyen megy, hamar megérkezel egy kemény ellenálláshoz, ahonnan nehezen megy még lejjebb az ár – ez lesz jó eséllyel a valódi ár. De hogy biztosra menj, kérdezz meg valakit előtte, aki kevésbé érdekelt az üzletben, hogy mennyi az annyi? Nekünk egyszer egy buszjegyet, ami a helyieknek 7000 kyat, próbáltak eladni 18000-ért is, és végül kénytelen voltunk megvenni 9000-ért, mert nem ment lejjebb az ár, noha bevallották, hogy a helyiek hétezerért utaznak, a külföldi turisták pedig tízért. Azt hiszem, pont a buszoknál kell a legjobban vigyázni, le ne húzzanak nagyon. A szállodások általában csak egy-két ezret tesznek rá és ez adott esetben még meg is éri, mert nem kell sehová rohangálnod, ők elintéznek, megtelefonálnak neked mindent helyben.

Ételt is mindenütt könnyű szerezni és ez még olcsóbb, pláne, ha az utcán / piacokon étkezik az ember.

Yangon

Yangon egy érdekes hely volt, kezdésnek jó, Banglades után felüdülés, Thaiföld után kicsit mocskos, kicsit zajos, de mindenképpen élvezetes, a Swedagon paya pedig tényleg szép és monumentális.

Bago

Bago szintén egy szép, érdekes, színes hely, itt is érdemes eltölteni egy fél napot, vagy egy teljes napot. A San Francisco Hotelben jól bántak velünk és a többi szállóhoz képest nem volt drága.

Golden Rock, Mt. Kyaiktiyo

Bagoból vagy Yangonból könnyen át lehet jutni a Golden Rock-hoz, ahová érdemes túrázva felmenni, mert közben sok érdekeset láthat az ember, és a túra maga is nagyon szép, persze végig fölfelé mászás. A pagoda fent szép, de drága, próbálj meg előtte egy nyakba akasztós belépőt szerezni valakitől, aki lefelé jön, ezek több napra érvényesek.

Kalaw, Kalaw – Inle-tó túra

Kellemes kis hely, a piacot és a környékét mindenképpen ajánljuk. Mi a Golden Lily-ben szálltunk meg (6 dollár volt egy duplaágyas szoba, külső melegvizes fürdővel, reggelivel, de 15-ért már lakosztályszerű szobácskát kapsz!), ezt egy sikh testvérpár vezeti, kicsit furcsák voltak elsőre, jól kérdezd ki őket, ha túrát ajánlanak, és ha akarsz egy érdekes figurával utazni, kérd Monszánt túravezetőnek, vagy keresd meg személyesen, kérdezősködés útján a piac környékén, esetleg telefonon, hívjátok a 09-493-84903-t, és kérdezzetek Mon Szán után, a kalaw-i trekking guide után.

A kalawi-i piac mellett, ha a Golden Lilly-ből kisétálsz a főútra, és onnan át a piac átellenes sarkához, ott megtalálod a „Skynet” netkávézót, ahol egész jó kapcsolat van – amikor van áram. A piacnak ugyanezen a sarkán nagyon jó paupszikat (gőzgombóc belül kókusszal, vagy csirkehús-hagyma-főtt-tojás kombóval) és a palater szintén finom, ezeket az utcán árulján, utóbbit látni fogod kiírva, a paupszit pedig a kerek egymásra rakott bambusztálcákról fogod megismerni, odabent főnek a gőzben, ki ne hagyd őket! ;)

A túra az Inle-tóhoz nekünk nagy élmény volt, és megérte a 10000 kyat-ot naponta, mindent leszerveztek, főztek ránk, sámánházban jártunk, hegy-völgyön, sáron, patakokon át sétáltunk, sok szép csodát láttunk és nem volt más dolgunk, csak élvezni őket.

Az Inle-tó, Nyaung Shwe

Az én személyes nagy kedvencem, nekünk ez a tó egy óriási élmény volt, kérjétek a csónakost, vagy még inkább már elöljáróban az utazási irodást (mi a Villager-ékkel –Nyuang Shwe főutcáján- voltunk, jó arcok voltak nagyon), hogy egy olyan piacra vigyen el titeket, ami igazi, és ne arra, ahol a turistákat várja a szuvenír árusok hada.

Telihold!

Próbáljatok meg egy teliholdkor az országban lenni és valami érdekes helyen, ahol valami izgalmas ünnepség megy – ilyen minden teliholdkor van, minden nagyobb helyen. Nézzetek utána, hol milyen fesztivál van, válasszátok ki azt, ami érdekel benneteket, és legyetek ott időben! ;) Mi ezt elmúlasztottuk, pedig a lábbal evezős csónakversenyt nagyon megnéztem volna az Inle-tavon! :)

Bagan

Szuper hely, bérelj biciklit és vessz el a templomok között! Mi Nyaung U-ban laktunk, az Old Bagan felől végén az út jobb oldalán van a New Wave Guesthouse (vagy hotel?), itt 8 dollár a legolcsóbb szoba, ahová átszűrődik a szomszédos, kicsit nagyobb, 12 dolláros szoba légkondija, ugyanígy a szomszédos étterem wifije, amikor bekapcsolják. A titkos kulcsot már nem árulom el, az már túl nagy pofátlanság lenne, menj át, ülj le, kérj netet egy órára és fizess érte, aztán használd potyára… :)

U Bein híd

Ez is egy gyönyörű hely, egy naplementét, vagy felkeltét érdemes itt eltölteni és figyelni a vonuló életet a hídon.

Mandalay

Chapati Corner!!! A belvárosban, ha hiányoznak az indiai ízek, itt megleled őket, kérdezz a chapati sarok után. A piac itt is érdekes, és a dombra is érdemes felmászni.

Pyin Oo Lwin, Kandawgy Garden

Ez egy szép hely, ha szereted a természetet, és szereted a végtelen apró csodáit figyelni, ezt a parkot is érdemes meglátogatnod, egy fél napig, napig simán el lehet itt bolyongani és fényképezgetni, ahogyan a kínai buddhista templomot is érdemes meglátogatni, illetve van itt még valami barlang/vízesés is, ahol mi nem voltunk, de mások szerint az is nagyon szép.

…és ahol mi még nem jártunk

Ilyen helyből még több van, mi most tényleg csak a hagyományos turista kört jártuk végig, ahogyan azt egyik kedves olvasónk már írta is kommentben. Ezeket a helyeket a turisták nagy része meglátogatja, mialatt az országban jár. Ez egyrészt jó, mert így jár oda kényelmes busz, és felkészülten várnak ránk az éttermek és a szállók, másrészt rossz, mert már ismerik a turistákat, ne adja az ég, de a pénzünkre hajtanak (rossz esetben csak a pénzünkre, de ne legyen igazam!), és betört már ide a nyugati kultúra. Majdnem írtam, hogy így már nincs akkora varázsa a helynek, de ez nem igaz, mert van! Nagyon is van, Mianmar egy nagyon izgalmas, érdekes hely (ezt most kb. egyenként is leírtam mindenhová, ahol jártunk… :D), ezer és ezer csodával és ezek megmutatják magukat bőven még így is, hogy „csak” hátizsákkal”, busszal látogattuk meg őket. Hogy milyen lehet Mianmar kerékpáron, nem tudom, de biztos úgy is gyönyörű.

Summa Summárum

Mi nagyon jól éreztük magunkat ezalatt a 28 nap alatt és rengeteg szépet láttunk, csupa olyan dolgot, amit előtte elképzelni sem bírtunk volna. Mianmar hozta és felülmúlta a várakozásainkat, és ez nagyon nagy szó, mert azokat magasak voltak, nagyon vártuk már, hogy láthassuk ezt az országot. Ezért aztán tiszta szívvel merem ajánlani bárkinek! Ha Ázsia ezen részén jártok, ezt a csodát ki ne hagyjátok!