San Ignacioban a Garifunákkal és két péniszű, három szemű lényekkel
Mostantól nem lesznek beágyazott videók a szövegek között, hanem kék linkként jelennek meg ezek is, mint bármely más külső hivatkozás, annyi különbséggel, hogy a videós linkek végére oda lesz írva, hogy milyen hosszúak a videók, amelyek így nem egy külön ablakban, hanem a képekhez hasonlóan egy felugró lightbox ablakban jelennek meg, de ugyanezen böngészőablakban. Ez azért jó, mert így gyorsabban betöltődik az oldal. Kérlek írjátok majd meg, hogy jobban tetszik-e ez az új megoldás, vagy maradjon esetleg a régi? És most jöjjön a blog!
El se hiszem, hogy csak tegnap reggel volt, mikor elhagytuk az Amigos éttermet, annyi minden történt azóta. Mikor tegnap reggel először felébredtünk, esett az eső, ezért lenyomtam a telefon ébresztőjét, ami úgy is maradt, így csak jó későn keltünk fel. Délelőtt még volt egy kevésnek hitt, de végül sokáig húzódó elintéznivalóm a naptárral kapcsolatban, így végül csak olyan dél körül sikerült végre elindultunk.
Amigos étterem – San Ignacio
Az Amigos étteremben rengeteg szeretet kaptunk, na és finom ételeket, italokat, szállást – egyszóval tejben-vajban fürösztettek minket, amit ezúton is ezerszer köszönünk! Ha Belizeben jártok, Ti is ugorjatok be, remek hely, egy remek magyar tulajdonossal, Gyurival – George ahogy itt ismerik.. :) – és nagyon közel van a szintén nagyszerű állatkerthez
On The Road Again! A délután 60km várt ránk, ami elsőre nem tűnt soknak, még a dombokkal és a lábát lógató esővel sem, még úgy se, hogy itt most 5:18-kor megy le a nap.
Amit a képen láttok, az a főváros, Belmopan mellett található útelágazás, a Western Highway és a Hummingbird Highway között, kábé az ország legeslegközepén. Ugye, milyen iszonyú forgalom van ebben a fontos csomópontban? És a városokat mutató táblákból is rengeteg van. GPS nélkül Belizeben bizony nem egyszer kérdezősködnünk kellene, hogy merre van az arra? (“…biztos nem erre?”)
Rice and Beans, a belizei nemzeti eledel, rizs babbal, és általában valami hússal – ez volt az ebédünk, ketten ettünk egy tányérral, 7 dollárét (840 forint) – Belize tényleg nem olcsó, na de azért nem is olyan rettentően drága: a maradék 40km-t le tudtuk tolni ebből
A pici leány már három nyelven beszél: kreolul, angolul és spanyolul! :o Jobb mint én, pedig még csak hét éves.
Ezek a házak nagyon népszerűek Belizeben. Átfúj alattuk a szél, ezért jó hűvösek, egyszerű a védekezés velük a rágcsálók ellen…
…és még ruhákat is lehet szárítani alattuk az ilyen esős, felhős időben mint a mostani :) Tél pedig itt nincs, vagyis ez a tél. Ma talán 19 fokra is lesüllyedt a hőmérő higanyszála, ezért ma valaki nem jött el találkozni velünk, arra hivatkozva, hogy túl hideg van! :D
Iskolás gyerekekkel kergetőztünk, persze csak játékból
Gyönyörű faluvilágon tekertünk keresztül, a Belmopan – San Ignacio szakasz eddig a legizgalmasabb, legérdekesebb szakasza volt Belizenek bringával – és egyben a legdombosabb is :) (de még ez sem volt vészes, 50m-es emelkedők, igaz majd egy tucat)
Zita kedvenc táblája: Könyvek, üditők, kávé, internet, fehérítetlen liszt és fagyi kapható! :)
Egy másik érdekes tábla
Gyerekszállítás hazafelé a suliból
Belize nemzeti zászlaja egy parabola-antennára festve :) – A két ember egy spanyol hódító és egy afrikai, középen a pajzsban favágó szerszámok és hajó, a latin sub umbra floreo pedig valami olyasmit jelent, hogy a fa alatt virágzunk (“flourish”), a fa pedig az egyik nemzeti jelképük, a mahagóni fa.
Utóbbi rögtön megmutatta magát élőben is, íme egy mahagóni fa. Persze ez csak egy fiatalka, apró példány :)
Érdekes felirat az egyik útszéli templomon… Azt hiszem San Franciscoban nem lennének ezzel népszerűek.
20 liter ivóvíz 2 dollár, vagyis 245 forint. Utántöltve, ha viszed a palackot. A hirdetés egyébként nagyon frankón meg volt csinálva, tényleg csobogott bele a víz a tartályba!
Közeledünk a Mennonitákhoz – Ők azt írták a templomukra, hogy mindenkit várnak. Vajon ha megjelenne egy misén kézenfogva Adam és Steve, mit reagálnának? :)
Megérkeztünk San Ignacioba. A várost egy folyó választja el San Elenatól, a folyón két híd van, Ignacioba ez vezet, a másik irányba pedig egy másik, komolyabb, nagyobb hídon lehet eljutni
Epyvhel a szállásadónkkal a buszállomáshoz beszéltük meg a találkát, ahol ez a fickó ezzel a zászlóval árult banán juicet :)
A megbeszélt helyen már várt ránk Epy, akivel elindultunk együtt az otthonába, ami a szomszédos faluban, Santa Familiaban van. Ez egy három kilométeres séta egy földúton. Közben Epy sok érdekes dolgot mesélt, pl. hogy 9 leánytestvére van és nem is tartja számon, mert talán több mint 100 unokatestvére. Az ilyen nagy családok itt normálisak Belizeben, de a tendencia itt is csökkenőben van. A bangladesi népsűrűségtől azért még nagyon messze vannak, tudjátok, az ország lakossága csak 311 ezer barátságos(!) ember :)
A folyóhoz érve meglepetten láttuk, hogy a híd, amiről Epy beszélt, csupán egy keskeny gyalogoshíd, két acélsodrony korláttal, amelyek alatt simán bele tud esni a bicikli a folyóba, ha kicsúszik a kereke a vizes fadeszkákon oldalra.
Éppen ezért nagyon óvatosan, egyesével, a bringákat ketten fogva vittük át őket, úgy, hogy az enyémről még az első táskákat is levettük és azokat külön vittük át. Miközben Zita és Epy keltek át, Epy elmesélte Zitának, hogy ő egyszer már belezúgott a folyóba biciklivel. Ezt a hírt úgy döntöttek, hogy egyelőre megtartják maguknak, és Zita csak később, az este folyamán mesélte el nekem. :) Ha mi belecsúsztunk volna a bringákkal, sok képünk és az útlevelünk is odalett volna, ami kb. az utunk végét jelentette volna.
…de nem csúsztunk bele, és ezt a túloldalt megünnepeltünk egy-egy kekkszel és zacskós kakaóval :)
Ez a kis váratlan kalandtúra ám ezzel még koránt sem ért véget. Santa Familia határában csúszós, saras földúton kellett átbűvészkednünk magunkat, miközben újra rákezdett az eső. Persze ezt is megjártuk, és mivel így is csak 65km lett a nap vége, nem fáradtunk el túlságosan. Epy pedig tovább mesélt, elmondta, milyen biztonságérzeted ad neki az, hogy egy ilyen pici országban él, ahol kvázi mindenkit ismer, nem csak azért, mert a környező házakban mind az unokatestvérei laknak, hanem mert minden nap ugyanazokat az embereket látja a faluban, a buszon, a városban, az iskolában, stb… És tudja, hogy számíthat rájuk, bízhat bennük.
Itt már Epy házában, ahol az egyik nővérével, Leliával él és az ő három gyermekével, Meijahval, Kourtneyvel és Alexandrával
Garifuna Settlement Day
Epy este azt is megemlítette, hogy idén először itt San Ignacioban is felvonulnak a Garifunák a Belizeben való letelepedésük évfordulója alkalmából. Ez az az ünnep, amit szerettünk volna Dangrigában megnézni, de végül úgy jött ki a lépés, hogy nem tudtunk ott lenni ezen a napon. Ezért most nagy örömmel hallottuk, hogy itt is lesz ilyen, és eszünk ágába sem jutott kihagyni. Reggel 6-kor keltünk, és a reggeli után elindultunk gyalog vissza San Ignacioba, ahol a felvonulás kezdődött. Még ki sem értünk Santa Familiaból, mikor lelassított mellettünk egy fekete pickup, aminek a platójára Epy szó nélkül felugrott, majd intett nekünk is, hogy kövessük. Ez itt természetes, ha valaki megy be autóval a városba, fölkapja a szintén arrafelé tartókat. Fizetni nem szokás érte, amúgy is arra ment volna, elvitt hát minket szívességből, ez itt normális, bevett szokás. :)
Épphogy letettek minket lent San Ignacioban egy kereszteződésben, csak pár sarkot sétáltunk befelé, mikor hangos dobolást hallottunk. Egy utcából színes tömeg fordult ki, doboltak, énekeltek és táncoltak.
A felvonulás kezdetébe csöppentünk bele, épp a reggeli ünnepi misére vonultak a templomhoz. Egy helyen megálltak egy pillanatra és csak egyhelyben táncoltak és doboltak, itt sikerült róluk egy egész pofás videót készítenem (1:32). A tempomban a mise sem volt egyszerű! :)
A templom lépcsőjén, mise előtt
A hölgy a mise közepén sorra mondta, hogy kiket áldjon meg az Isten, és minden mondata után az oldalt ülő, dobolós éneklős kórus utánamondott valamit. A hölgy egy mondatánál megakadt a fülem, azt mondta “God bless our prime minister so he can make wise decitions for the country!”, vagyis Isten áldja miniszterelnököt, hogy okos döntéseket hozzon az országunkért. Elképzeltem ezt a mondatot Magyarországon, és ahogyan utána egymásnak esik a politikailag megosztott társasága a templomnak… Mert otthon az ilyesmi elképzelhetetlen lenne. Beszélgettem erről a garifunákkal későb és elmondták, hogy itt Belizeben nincs ilyen ellenségeskedés a más politikai nézetet vallók között. Vitatkozni néha vitatkoznak, de ez nem komoly, mert mikor arról van szó, hogy együtt kell dolgozni, vagy pl. teszem azt együtt kell ünnepelni, mint ezen a napon, akkor azt együtt teszik, és nem számít, ki melyik pártot vallja jobbnak. (a kettő közül, mert Belizeben két nagy párt van) A kérdésem, hogy otthon miért lett az ország ennyire megosztott? Persze, most rögtön lehet jönni azzal, hogy a politikusok tehetnek róla, de ha ezt valljuk, akkor valójában megettük, amit főztek nekünk.
A misének egyébként több érdekes momentuma is volt, pl. a miatyánkot én fel sem ismertem, mert az is dobolva és énekelve ment, de egészen máshogy, mint ahogy eddig bármikor bárhol hallottam. Közben egymás kezét fogták az egy sorban álló emberek és jobbra-balra lépegetve táncoltunk, Az én jobb kezemet egy mögöttünk ülő enyhén ittas, alkoholtól kissé bűzlő, de amúgy nagyon barátságos rasztahajú garifuna férfi fogta meg, aki a piától megmámorosodva még az amúgy nagyon lelkes többségnél is sokkal nagyobb beleéléssel ropta. Aztán a felajánlásokat is tánvolva hozták be (0:17), és a “Peace be with you” vagyis a “Béke legyen Veled” kézfogós rész is sokkal beleélősebb volt, mint amit eddig bárhol láttam. Kb. mindenki körberohangált 3 percig a templomban, és mindenkit jó alaposan megölelgetett. :) Szóval volt hangulat, Zitával alig bírtunk eleget videózni.
Ez a fekete kutya követte a bandát egészen a templomig, aztán pedig a mise őrzője lett, lefeküdt a templom ajtaja elé – aztán meg, mikor továbbindultunk, megint követett minket körbe az egész falun
A templom előtt egy cassavából készült italt és szintén cassavából készült “plastic puding”-ot árultak – ezek tradícionális garifuna ételek – mindkettő túlontúl édes volt számomra
Kivondulás a templomból, természetesen dobolva, énekelve és táncolva, hogyan máshogy? :) A fekete-sárga-fehér trikolor a garifunák zászlaja, és a következőket jelképezni: a fehér a békét, a sárga a reményt, a fekete pedig nehézségeket és a küzdelmeket
Vagány póló! :) A zöld ágakkal pedig azokat a növényeket jelképezik, amelyeket a letelepedéskor magukkal hoztak
A garifunák eredetileg egy karibi és egy afrikai népcsoportból alakult ki. Az Afrikából érkező rabszolgaszállító hajó hajótörést szenvedett és a karibi népcsoportnak a szigetén kötött ki. Őket később az angol hadsereg kiutasított erről a szigetről, de itt Belizeben menedéket kaptak, itt letelepedhettek – ezt az költözést, ezt az új otthon megtalálását jelképezi az egész ünnepség, ezért kezdik kenuzással (de nem itt Ignacioban, vagy talán csak a rossz idő miatt maradt el…), és ezért hordják a növényeket magukkal.
A Garifunák Belize lakosságának csupán 6.1%-át teszik ki, mégis a teljes országban, mindenki számára nemzeti ünnep a Garifuna Settlement Day (vagyis magyarul valami ilyesmi: Garifuna letelepedési nap), zárva volt a boltok többsége, zárva voltak a bankok, nem volt suli és kevesebb busz járt
A templomtól a rendőrség (a többi épülethez képest) patináns épülete előtti kis térre vonult át a doboló-táncoló tömeg
A fiatalok is ropták rendesen…
Ahogyan a rendőrség előtti téren táncolnak, énekelnek és dobolnak (0:45) arról egy videót is készítettünk.
Belize 1981-ben lett angol gyarmatból független ország (régen British Hondurasnak is hívták az országot)
Egy kedves Garifuna család, akik nem csak, hogy megengedték, hogy lefényképezzem őket, hnem a fenti információk egy nagy részét ők mesélték el
A rendőrség előtt gyönyörűen és igényesen, nemzeti jelképekkel megfestett domború betűkből ki volt rakva, hogy Welcome…
…To San Ignacio Town
Ezen a kis téren még elénekelték a himnuszt is, majd még egyszer a miatyánkat, ám ezek a felvételek olyan hosszúra és nagyra sikerültek, hogy nem hiszem, hogy fel tudom őket tölteni, mielőtt ezt a bejegyzést publikussá teszem.
A rendőrségtől “karneválként” folytatódott a menet, egy pickup és egy traktor vontatta utánfutón ment tovább a dobolás és a tánc, így vonultunk át a nagy híron
A pickupban gyerekek is ültek
Na itt kicsit sajnáltam, hogy munkaszüneti nap van, nagy már a bozontom, jó lett volna beülni egy fodrászhoz – hajvágás közben talán a videók is felkúsztak volna a netre
Láttunk pofás házakat, miközben vonultunk a karnevállal végig San Ignacioban
Mások is megnézték a hangos menetet
Az alsó felirat kreolul van, de megfejtenünk csak annyit sikerült, hogy “this is the … chicken”. Hogy a “FU WE” mit jelent?…
Fairh FM 94.1 :) Talán egy kicsit hardcore. :) “Thou shalt not covet thy neighbor’s house, nor .. nor … nor his ass” – biztos, hogy így van ez az eredetiben is? :)
Helyi gyümölcsök – a végén volt garifuna ételvásár
De az első tapasztalatok után mi inkább itt ettünk :)
Zöldséges-csirkés-babos burritost :)
A három szemű és két péniszű iguanákkal
Ebéd után beültünk a buszmegálló melletti kávézóba netezni, és mivel erre csak egy eszközünk volt, a másik addig a Kindle-n olvasgatta az útikönyvet, így kiszúrtuk, hogy fent egy domb tetején a San Ignacio Hotel Resort mögött van egy Iguana Conservation Center, ahol meg lehet látogatni az állatokat. Egyből berémlett nekem Malajzia és a Cameron Highlands ahol több gyíkféle mellett talán ezekből a gyönyörű állatokból is láttunk néhányat a Butterfly Farmon, és az is, hogy ez anno mennyire nagyon tetszett nekem. Ezért e felismerést gyors elhatározás, majd tett követte, és elindultunk fölfelé ezen a dombon a rendőrség melletti utcán. A szállóban elmondták, hogy pont lekéstünk egy csoportot, és négykor indul a következő. Sebaj, volt wifijük, megvártuk a hallban, és közben még a naptár legeslegutolsó verziójára is rá tudtunk így nézni még egyszer. 4-kor megjött a vezetőnk, egy nagyon jó fej fiatal srác, aki hátravezetett minket az iguanákhoz, és közben kismillió érdekes dolgot mesélt róluk.
A világon hét féle iguana faj létezik, ebből kettő él Belizeben, de nagyon veszélyeztetettek, mert az iguana hús különlegességnek számít a belizeiek körében, finom csirkeíze van, ezért és a természetes ellenségeik miatt már alig maradt az országban az iguanákból. Ezen próbál javítani ez a központ, ahol csak néhány hím van és a többség nőstény, amire azért van szükség, mert a hímek nagyon védik a területüket és aggresszívek lehetnek. Ezt az arányt a tojások hőmérsékletével tudják fenntartani, a hidegebben tartott tojásokból ugyanis rendre hímek kellnek ki, a melegebbekből pedig nőstények. Azok a szerencsés példányok, akik hímnek születnek ebben a központban, úgy tudják tartani a tempót a sok nösténnyel, hogy két péniszük van, így egy nap akár 25 közösülésre is képesek a nőstényekkel. És a központon kívüli, vadonban élő hímeknek is két péniszuk van, ez a természetes az iguanáknál. :) – A képen egyébként egy zöld iguana látható, egy jól megtermett hím példány
Egy nőstény zöld iguana, levelet eszik Zita vállán. A másik itt élő faj a fekete iguana, amelyik nem csak zöldségeket, hanem húst is eszik, akár a saját, kisebb példányait is (kannibálok, mint a komodói sárkány!), és akár zöld iguanákat is. Egy fekete iguana képes megtermékenyíteni egy zöld iguanát, ebből fekete iguana születik, ami nem szerencsés – monda nekünk az idegenvezető. Az igaunák “rossz szülők”, az anya csak lefekteti egy üregbe a tojásait és utána nem törődik velük többé. Egy iguana életében akár háromszor is rakhat tojásokat, első alkalommal 20-30-at, aztán 50-60-at, majd végül akár 90-120-at is. Ezeknek a 75%-a kel ki, amelyből a vadonban kb. 5-10%-nyi iguana éli meg a felnőtt kort, hiszen odakint rengeteg a természetes ellenségük, akik ellen nem nagyon tudnak hatásosan védekezni. A tenyésztő központban született iguánák között ez az arány sokkal jobb, itt a kikelt iguanákból 90-95% megéli a felnőttkort, mivel a legkritikusabb első évet elzárva, védelemben töltik.
Az egyik védekezési formájuk a megtévesztés. Ha rájuk támadnak, képesek hatalmasra felfújni a pofájukat. Ekkor az a nagy lapos lemez, amit ennek az iguanának a szája csücske alatt láttok, álszemként funkcionál, tehát az ellenséget úgy tévesztik meg, hogy egy sokkal nagyobb (arcú…) állat látszatát keltik. Ezzel a módszerrel egyébként úszni is nagyszerűen tudnak, mert a pofájukba eltárolt levegővel akár 20 percig is képesek lent lenni a vízalatt. Szeretnek is úszni nagyon, sokszor azzal szórakoznak, hogy a faágakról becsobbannak a folyókba, ahogy azt egyszer már Mexikóban sikerült is látnunk. Ezt nem csak a móka kedvéért csinálják, hanem utazás végett is. Az iguana ugyanis szeret utazni, sokan egész életükben vándorolnak. Volt már, hogy egy itt kiengedett iguanára trackert rakta és azt látták, hogy a folyón 65 mérföldet is leutazott egy Toledo nevű faluig. Ha az iguanák becsajoznak és/vagy találnak egy nagyon kényelmes helyet az életre, akkor szívesen megtelepednek azon a helyen a hátralévő életükre, ám ha azt megszokták, és utána az a fa, amin élnek, kidől, vagy kivágják, akkor elpusztulnak, mert nem képesek újra vándororokká válni, és belehalnak a környezetváltozás okozta stresszben, mert elfelejtenek étkezni.
Vannak jó kis karmaik, egész jó kis fejmasszázst adnak velük, mikor rámásznak az ember fejére
Az a világosabb folt a szájuk csücske mögött a fülük.
Van egy harmadik szemük is, igen, ez hihetetlen, de így van. Ez a fejük tetején van, a képen középen, hátul a sötétebb, durvább pikkelyek között elől, a kör alakú világosbarnás-szürkés folt az. Ez a harmadik szem nem annyira fejlett, mint a két “hagyományos” szemük, és nem is olyan látványos, mert szinte épp ugyanúgy néz ki, mint bármelyik másik pikkely (vagy akármik is ezek a foltok rajtuk) a testükön. Ám ez is egy szem, amely mozgást képes érzékelni, méghozzá olyannyira hogy ha bekötik az iguana két másik szemét, az állat még úgyis képes biztonsággal mozogni.
A hímeknek zöld-fekete farkuk van felnőtt korukban, és a párzási időszakban színt váltanak, narancssárgásak lesznek a nyakuk körül – de a képen valószínű egy nőstény látható, illetve ezt nem lehet eldönteni róluk egy bizonyos kor alatt
“Megkaparintom a nődet, hiába nézel, már késő…” :D
Bezzeg én egy óriási hímet kaptam a nyakamba, aki karmolt, de rendesen :D
Aztán a kezemben már rendben volt
A másik védekezési módjuk az egyszerűen az, hogy a fákon, magasban élnek – valószínű ezért szeretnek egyből felmászni az ember fejére, amint ránkteszik őket :)
Zitára egész állatkertnyit pakolt belőlük az emberünk :)
Azok meg csak másztak egyre feljebb és feljebb egymás nyakára :)
…és talán mert fáznak, ez az idő ugyanis hideg nekik, és ilyenkor a hideg ellen szeretnek egymáson üldöfélni
A farkuk védelemre szolgál, oda tudnak csapni vele, illetve ha levágják, ahogy a sörényük is, visszanő! :)
Most mondjátok meg, nem gyönyörű teremtmények? Mi mindent tudnak, mennyi mindenben különböznek tőlünk, micsoda ügyes lények… :)
Ezért az élményért bőven megérte a 9 amerikai dolláros belépő fejenként! :)
Ez lesz az új igazolványfényképem! :D Ha újra betelik az útlevelünk, majd ezt adom be a nagykövetségen útlevélfényképnek! :) Szerintetek elfogadnák? :)
Ahogy már az előző bejegyzésben is írtam, nincs jogunk irtani más élőlényeket az élőhelyük, az esőerdő kiírtásával! Ez egyszerűen nem fair, nem helyes! Olyat pusztítunk el, amit aztán soha nem tudunk visszaállítani, mindezt kicsinyes, rövidtávú, eszement céljaink érdekében, mert nem vagyunk képesek globálisan, ilyen mértékben gondolkodni. A kérdés, hogy mit tudunk tenni, hogy ez ne így folytatódjon? Meddig marad ez így? Míg végül tönkre nem tesszük az egész bolygót, hogy a végén már mi magunk is belepusztulunk?
Egy óriási hím.
Bundáskenyér és lufimajom a lányoknak
Hazafelé jövet megint esett és hát előtte egész éjjel is, így a függőhíd alját már majdnem elérte a folyó felszíne (szerintem holnap reggelre ellepi, vagy rossz esetben akár megint leszakítja, mint állítólag nem rég tette…), és a faluba érve most még nagyobb sártengeren kellett átkelnünk, mint tegnap este. Azóta is esik, szóval reggelre jól fogunk kinézni, nem tudom, hogyan jutunk át az első 5km-en, ami iszonyú saras, csúszós földút. Utána már jó lesz az aszfalton, ami állítólag Guatemalában is folytatódik. Merthogy holnap jön a 32. ország! :) (de Belizenek még nincs vége, ide még visszajövünk majd!)
Egy nyitva lévő kínaiak üzemeltette élelmiszerboltban bevásároltunk, hogy vacsorára fokhagymás-tejfölös bundáskenyeret készítsünk a lányoknak – nagy sikere volt! :) Nálam is, én 9 szeletet ettem :)
Aztán lufimajmokat készítettünk a lányoknak, nagy mosolygások, nevetések voltak, és nekiálltak kifesteni őket. Nagyon ügyes, okos lányok, és tök jó, hogy tudunk velük beszélgetni angolul. A legnagyobb 9, a legkisebb 2 éves.
A legnagyobb lányt, Meijaht Zita megtanította majmot készíteni, és ügyesen sikerült is neki.
Hát ennyi. Aztán elvonultam a szobába, ahová pár perccel később Zita is utánam jött, és felállítottuk a szúnyoghálót, aztán nekiálltam kiválogatni a képeket és megírni ezt a bejegyzést. Ja, és azt még nem meséltem el, hogy a vietnami koleszos lányok után ez a második legszerényebb Couchsurfinges hely, ahol valaha megaludtunk. Epy szobája, ahogy az egész ház is csak vékony farostlemez falakból áll, ha nem gerendának vetem neki a hátam (ahogy most is, mikor ezt írom), akkor ez a fal kidőlne csak a testsúlyomtól. Az ajtók gyakorlatilag függönyök, a tető csak egy hullámos bádoglemez, amin hangosan kopog az eső, és tegnap este egérke szaladgált át a lábunkon az ágy tetején. De ez mind nem számít, mert szeretettel fogadnak minket, és nagyon jókat beszélgettünk velük. A bundáskenyér sütés közben például megkérdezte Lelia, hogy hogyan bírjuk már 3 éve ezt, mire visszakérdeztünk, hogy ő hogyan bírja 9 éve? Mert ő a miénknél egy sokkal komolyabb küldetést tol, hiszen, ha mi elfáradunk, egyszerűen megállunk, és pihenünk valahol pár napot, míg ő már 9 éve neveli a gyermekeit és ha elfárad, nem tud így tenni, hiszen a legkisebb lánya még csak 2 éves, és jövőre fog csak pre-schoolba, vagyis oviban járni. Onnantól lesz egy kis nyugta, de azután se sok. Ez a hasonlat tetszett Leliának. Közben már este fél 12, és az előbb egy kuzin bejött a szobába, aki azt hitte, hogy Epy van itt – elnézést kért, aztán kiment. :) Reméljük több ilyen nem lesz az éjjel. Epy egyébként napközben elutazott, úgyhogy ő most itt sincs, de azt mondta, ha kedden jövünk vissza, akkor is nagyon szívesen lát minket. Mi is szívesen visszajövünk, és reméljük addigra az út is fölszárad majd. :)
Sziasztok!
Mit gondoltok erről?
http://szegedma.hu/hir/szeged/2014/11/kinaig-biciklizne-szerelme-utan-a-szegedi-egyetemista.html
További jó utazást! Lecso06
Egy-két fénykép sokkolt egy kevéssé!!! Bármennyire aranyosak is az iguanák, én inkább messzebbről csodálnám őket! :)
@lecso06
Most skypeoltunk Gergővel vagy egy órát. Egy szimpatikus ember, aki mer nagyot álmodni, és megpróbálni! …és szerintem, bár nagyon nem lesz egyszerű és sok meglepetés fogja még érni, de ha a bürokrácia is engedi, akkor végig fogja csinálni a tervét! :) Ha nem elektromos rásegítéses szoláros, aksik utánfutós biciklin, akkor egy egyszerű paripán, de el fog indulni, és meg fogja próbálni. És már ez önmagában hatalmas dolog!!! Drukkolunk neki nagyon, és segítjük, ahogy bírjuk.
@s
Az iguanák ártalmatlanok az emberre… :) Csak kellemesen masszíroznak, kapargásznak a karmaikkal… :) Azóta már mászott rajtunk tenyérnyi méretű madárpók is, az is aranyos volt :) Remélem lesz erőm és időm megírni ebből a bejegyzést holnapra….
Szurkolok neki én is de ez elég nagy feladat szerintem ti már csak tudjátok!
Amire gondoltam mikor a kérdésem fel tettem a realitásra gondoltam, bár álmodni és terveket megvalósítani csak így lehet! Ti vagytok a példa rá nektek is sikerült!
@lecso06
Nézd, Gergő mert nagyot álmodni, és lelkes. – Ezt máris sokan nem mondhatják el magukról. Sajnos… Akármeddig is jut, és bármi is lesz az utazás vége, rengeteg tanulsággal és élménnyel fog gazdagodni. És ez a lényeg! ;) Ha jól emlékszem, 21 éves. Én nem mertem ekkorát álmodni ennyi idősen… Biztos, hogy fog pofonokat is kapni az úttól, ez nem is kérdés, a kérdés hogy mekkorákat és hogyan fogja állni őket, illetve mit fog belőlük tanulni és az hová, melyik irányba viszi őt majd tovább… Nagyon fogunk neki szurkolni, és amiben tudjuk, segítjük az álma megvalósításában. Nagy feladat, de majd felnő hozzá. Mi sem gondoltunk bele igazán az elejébe, mert ezt ép ésszel nehéz felfogni, hogy az ember elindul egy ekkora útra. Hogy is volt valamelyik idei naptároldalunkon? “Hinni annyi, mint nem tudni biztosan, hová, de mégis menni – bizalommal. Egy utazás térkép nélkül.” :)
Thou shalt not covet thy neighbour’s ass – az “ass” itt szamarat jelent.