Nászút a Föld körül

Chuquicarából korán elindultunk, mert tudtuk, hogy egy hosszú nap vár ránk

Őket Zita fotózta induláskor. Hát így megy errefelé a tömegközlekedés. Mármint ez csak az egyik véglet, de közben már cirkálnak emeletes luxusbuszok is szerte az országban, persze azok csak a nagyobb, vagy népszerűbb városok között közlekednek.

A rendőrörs a falu végén. Azért ezek a lőrések elég kemények!

Az aszfalt balra kanyarodott, mi pedig mentünk egyenesen, rá a murvára… :)

Ez bizony nagyon nem volt finom, iszonyat rázott és dobált minket az út, meglazított telóval vagy anélkül, mindkét esetben borzasztó volt. Ja és nem lapos az elsőm, csak úgy esik rá a nap, mintha… :)

Az első alagúúút! :)

Tom, akinél az indulás előtti este laktunk La Penitában, egy amerikai expat, vagyis egy külföldön – esetünkben Mexikóban – élő amerikai. A szobája falán ott lógott egy gyönyörű mountain bike, de ettől még nem fogtam gyanút.

Never Believe a Mountainbiker (if you are a cycle tourer)!

Amikor először néztem ezt az alternatív útvonalat, hamar lemondtam róla, mikor láttam, hogy részben földútról van szó. Aztán mikor előző délután megérkeztünk Las Varasban a forgalmas, keskeny főútra, ahol folyton hangos, nagy teherautók előzgettek, újra elgondolkodtam, hogy inkább a kisebb, nehezebb, de kevésbé forgalmas és feltehetően kalandosabb útvonalat kéne választanunk. Ebben Tom is megerősített, ahogy abban is, hogy hol murvás, hol köves az út, és nagyon szép. Ezért végül hosszas vacilálás után úgy döntöttünk, hogy reggel a hosszabb, nehezebb, szintesebb, de kevésbé forgalmasabb és valószínű kalandosabb utat választjuk Puerto Vallarta felé. Fogalmunk sem volt, mire vállalkozunk…

Az első tíz kilométer nem hogy kalandos, hanem egyenesen dögunalmas volt. Persze csak azért, mert ugyanott tekertünk, ahol előző nap délután, hogy elérjük a földút – a régi főút – kezdetét.

Ezen a szakaszon csak egy érdekes dolgot láttunk: a helyi temetőt

Nézzétek ezt a sírt! Igen, ez a sír, egy kis ablakos, ajtós helyiség.

…és most nézzétek ezt! Másik elhunytak, feltehetőleg szegényebb családoktól. A társadalmi különbségek még a temetőkben is láthatóak. Na nem mintha az elhunytaknak nem lenne már mindegy… Ezt érdekes volt látni.

És most érkezzünk meg arra a bizonyos “alternatív útvonalra”. :)

Kezdetben egyáltalán nem volt nehéz dolgunk, kemény murvás úton haladtunk, széles volt, forgalom pedig szinte semmi nem járt rajta

Hú, ma is milyen napunk volt! Nem indult egyszerűen és nem adta könnyen magát, nagyon kemény volt, de ennek ellenére – és részben ezért is – az egyik legszebb napunk volt eddig Nepálban. Pedig csak 24km-t haladtunk, és ha ezt reggel előre elmondják, hogy csak ennyit gurulunk ma, bizony mérges lettem volna és csalódott, most a nap végén azonban mégsem vagyok az. Na, de kezdjük el az elején, és hagyjuk a végét a végére! :)

Az ébresztőt 5 órára állítottuk, de nekem sikerült úgy lenyomnom a szundit, hogy az többet nem is ébresztett minket, így csak magunktól keltünk fel, 6:17-kor, amiért Zita rögtön már így hajnalban jó mérges volt rám. Az én reszortom lett az elrámolás, Zita pedig nekiállt elkészíteni a reggeli rántottánkat. Két tojás kiborult a serpenyőnkből, és hát ettől sem lett sokkal boldogabb Zita. Aztán egy, a tegnapinál ugyan kisebb, de még mindig túl nagy gyerekcsapat is megjelent, és jó szokásukhoz híven minden mozdulatunkat lesték, Saroj pedig mindegy, mit csináltunk, mindig ott volt, és kérdezett, néha nehezeket. Nem a témát, hanem az angol kiejtését és mondatfonását illetően nehezeket. :) De aranyos volt, és igazából jól teszi, hogy ilyen kíváncsi, csak nekünk nem volt olyan jó, hogy pakolás, reggeli és készülődés közben kérdésekre kellett válaszolnunk, és a gyerekeket lesni, hogy mit emelnek el. Persze semmi ilyesmi nem történt, ezek jó gyerekek, ahogy Saroj is jó ember, de ugye ezt nem tudhattuk előre, és mindig jobb óvatosnak lenni!

7:51-kor tudtunk elindulni, és lefelé már nem kellett, hogy toljanak minket, szépen lassan, óvatosan legurultunk a terepen az aszfaltozott utunkra. Nem voltunk épp a kedvünk csúcspontján, és erre az sem tett rá, amikor észrevettük, hogy Zita megint elhagyta az egyik hátsó fékpofáját. Olvass tovább…