Pyin Oo Lwin és a Kandawgyi Garden
A low-budget kálváriáink Pyin Oo Lwin-ben
Pyin Oo Lwin-be egy rövid egynapos kitérőt terveztünk tenni, mielőtt visszatérünk Yangonba, mianmari első és egyben utolsó állomásunkhoz. A Mandalay-tól 2 órányi távolságra lévő városkát a „National Kandawgyi Garden” nevű parkja miatt terveztük meglátogatni, és ezt úgy gondoltuk, hogy előző délután felpattanunk egy pickup-ra Mandalayban, másnap napközben megnézzük a parkot, majd egy este induló busszal leutazunk Yangonba, ahová harmadnap hajnalban érkezünk meg.
A probléma ott kezdődött, hogy az orrunk előtt ment el az utolsó pickup arról a bizonyos sarokról, ahonnan ezek a kis személyszállító teherautók indulnak Pyin Oo Lwin-be. Kétségbe nem estünk, hanem nekiálltunk kérdezősködni, aminek a vége az lett, hogy találtunk egy mikrobuszost, aki hajlandó volt minket elvinni a városba még ezen a napon, 
ráadásul az árat is sikerült lealkudni nála a pickup-éval majdnem azonos szintre.
Pyin Oo Lwin sok száz méterrel Mandalay felett helyezkedik el a hegyekben, és amíg ide felkapaszkodtunk a mikrobusszal, legalább négy pickup-ot előztünk le. Mivel tudtuk már, milyen pickup-al utazni, így utólag végképp nem bántuk, hogy ebből most kimaradtunk, örültünk, hogy lekéstük a pickup-okat, és így a picit drágább, de sokkal kényelmesebb és gyorsabb megoldást választottunk.
A szállással Pyin Oo Lwin-ben már nem volt ilyen szerencsénk. Körbejártuk az összes szállót a központban, de mindegyik nagyon drága volt, vagy amelyik nem, annak nem volt licence külföldieket fogadni. Itt Mianmarban ugyanis csak azon szállodák fogadhatnak külföldi vendégeket, akiket előtte bevizsgált egy állami szerv és erre engedélyt adott nekik. Itt találkoztunk először olyan szállókkal, amelyeknek nem volt ilyen engedélye. Persze ők lettek 
volna a legolcsóbbak, de nem voltak hajlandóak elszállásolni minket, amit meg is értek.
Végül visszatértünk abba a szállóba, ahol a legkedvesebben fogadtak minket és itt sikerült kialkudni egy vicces beszélgetés keretében a 15 dolláros árat egy kétágyas szobára, reggelivel – utóbbiért 1-1 dollárt kértek fejenként és ennyit most is megért nekünk. Még azzal is megpróbálkoztunk, hogy Zita felajánlotta, hogy ő majd kitakarít utánunk és erre a szállónak nem lesz gondja, de ez nem hatotta meg őket, ennél lejjebb már nem ment az ár. :)
Reggel egy tetőtéri reggeli után elindultunk, hogy a lehető legolcsóbban eljussunk a tőlünk kb. 5km-re lévő parkba. Én kicsit gyengélkedtem, ezért eszünkbe sem jutott sétálni, pláne, hogy időnk sem volt annyi, a busz este 6:30-kor indult Yangonba, és a szállodásunk azt tanácsolta, hogy 6-ra érjünk oda a buszállomásra. Próbáltunk bringát bérelni, de azt csak egy helyen lehetett, és piszok drágán. A riksások szintén horror áron akartak minket elvinni. Lám, mégsem 
olyan egyszerű és könnyű a hátizsákos turista élete. Ha most velünk lennének a bringáink, nem is lenne kérdés, hogyan menjünk a parkba. Közben megcsodáltuk a városban üzemelő giccses lovas szekereket, amelyek valahogy nekünk nem tűntek túl autentikusnak, és van egy olyan érzésem, hogy nincs is nagyon közük semmilyen helyi kultúrához, hacsak nem érthetjük bele ebbe a kategóriába a turizmust. :)
Végül a főúttól kicsit távolabb egy motoros taxist sikerült meggyőznünk egy „elsétálásos” trükkel, hogy vigyen el minket 1000 kyat-ért (265 forint, még mindig…) a park bejáratához. Elméletileg nem szabad nekik két utast vinni egy motoron, de emberünk nem akart elesni az üzlettől, ezért ez most nem érdekelte. Nem is volt ebből baj és mi néhány perc alatt megérkeztünk a parkhoz.
Legutóbbi hozzászólások