Nászút a Föld körül

Naranjitoban töltött nagyszerű este után bringára pattantunk, és ekkor jöttünk rá, hogy tegnap este a szálláskeresésben az egész falut keresztbe-kasul körbekerültük, holott a hídtól alig pár száz méterre volt a ház, ahol végül megszálltunk. De sebaj, legalább láttuk a falut és a helyiek is mind nevetgélhettek egy jót rajtunk. :)

Ha ezt előre tudjuk, hogy ilyen közel vagyunk a hídhoz… :)

Érdekes, hogy csak a hátulját díszítik így. Az oldalát miért nem?

Úgy szeretem ezeket a földrétegeket nézni. Egyszer Árpi viccesen megjegyezte, hogy nem teológiát, hanem geológiát kellett volna tanulnom. Tudjátok, mi a különbség? …Ég és föld! ;)

Mintegy élő megtestesülése a táblán látottaknak, nem gondoljátok? :)

Olvass tovább…

Reggel összekapartuk magunkat, hogy reggel 6-ra be tudjunk még köszönni Miguelnek a másik háznál. Persze még akkor ébredezett a város, meg a családban is mindenki. Végül valahogy 7-fél 8 magasságában sikerült elkészülni, átgurultunk az El Ciclista nevű másik házhoz és Miguellel meg a családdal beszélgettünk egy kicsit, készítettünk pár képet, írtunk a vendégkönyvbe meg ilyenek.

A bolt előtt a családdal

Árpi úgy emlékszik, hogy ezt a Lorenzót már sokan emlegették nekünk (nekem nem ugrik be), de említésre méltó, hogy ’97 óta úton van, 140.000 km-el a háta mögött. Ez már döfi!

Ezt is meg kell említsem, mielőtt tovább fonnám a történet fonalát. Én a nyitott hűtőktől, Árpi meg a torzított photoshoppolt képektől kap agygörcsöt. A vak is látja, hogy mennyire béna a plakát készítője. A fotós okosan használt panoráma funkciót, erre a plakát készítője (talán ugyanaz a személy) nem megvágta a képet, hogy ne 1/3 beton 1/3 iskolaépület legyen a képen, hanem összenyomta a képet és szegény gyerekek mind tök kövérek lettek, csak hogy elférhessen a kép a többi között. Nagyon “profi”… De tényleg… az épületet még megértem, hiszen az iskolához kötődik, de mi a szösznek az a tengernyi sok beton? Vagy: épp friss beruházás volt a szülők pénzén a parkoló építése, és az igazgató kikötötte, hogy annak is jól kell látszania az idei csoportképeken.

Reggeli fények… Milyen békés még most a város! Na mi nem leszünk mindjárt ilyen békések.

Egy fontos dolgot elfelejtettünk az itt töltött idő alatt: pénzt felvenni az ATM-ből. Illetve tegnap este eszünkbe jutott, de nem akartunk sötétedés után sok pénzzel a zsebünkben lófrálni. Szóval búcsúzáskor Miguel mondta, hogy elkísér minket a város határáig biciklivel, mi pedig kértük, hogy útközben vezessen minket oda egy ATM-hez, ígérjük, gyorsak leszünk. :) Na mi olyan villámgyorsak akartunk lenni, hogy egyszerre ketten lábatlankodunk a pénzfelvétellel, míg ő és a lánya kint őrizték a bicikliket. Már sétáltunk ki a felvett pénzzel, amikor kérdem Árpit, hogy hol van a kártya? Eltenném a helyére. “Nálam nincs.” Na, ne hülyéskedjünk, “akkor hol van?” A nagy zavarban, hogy ketten nyomogattuk a masinát én azt hittem, Árpi vette el a kártyát, ő pedig azt hitte, hogy én. Szaladtunk vissza a géphez, kártya nuku… ÁÁááááááágárrrrrrrrrrrrr!!!

Olvass tovább…