Nászút a Föld körül

Irány a Karib-tenger! Utunk Panama várostól Colónig

Az utolsó Panama városi estét Aliéknál töltöttük, részben azért, mert náluk vendégeskedtünk vacsorára és az elhúzódott, így mire végeztünk, olyan késő lett, hogy nem tudtuk Oscarékat elérni telefonon, hogy a matracainkért felmehessünk hozzájuk. Így az estét velük, meg a lökött kutyájukkal töltöttük, aki imádta, hogy végre játszik vele valaki. Már alig kapott levegőt, úgy lihegett a fáradtságtól, de még hozta a rongyot meg a gumi-malacot, hogy rázzam meg dobáljam neki. Reggel nem sikerült valami fényesre a korai kelés – Ali meg Árpi elhatározták még este, hogy hajnali 5-re kimennek arra a lezárt útszakaszra, amit lezárnak a bringásoknak, hogy edzhessenek -, ebből újabb és újabb szundi lett csak. Tudjátok, ahogy a mondás tartja, egy felnőtt ember alvásideje “még öt perc”. Ehelyett reggeliztünk egy finomat és újra felmentünk a közös teraszra megnézni a kilátást, ugyanis este már sötét volt, mire felmentünk. Árpi: Kár, pedig szívesen csapattam volna 60km-t másfél óra alatt Ali karbonvázas országutijának szélárnyékában a táskák nélküli fekvőbringán, de ez most nem jött össze. :) Pedig Ali állítólag ilyen edzéseket szokott tolni hajnalonként… :) 40-es átlag, ezt megnéztem volna. :) Mondjuk utána tuti nem lettem volna túl vidám a csomagokkal, szóval talán jobb így.

Bridges of the Americas

Milyen szupi már, hogy az albérlethez jár közös medence, jacuzzi, grillező meg bulizásra, összejövetelre használható terem és nagy terasz.

Panama városból kifelé még sok mindent meg szerettünk volna nézni. Az egyik egy park, ahol lehet lajhárokat is látni, a másik pedig maga a csatorna illetve a csatornáról szóló múzeum. Elsőnek a Parque Natural Metropolitano parkba mentünk be, 8 dollárért fejenként. Bár lajhárokat nem láttunk, így is volt mit nézni.

Hát nem gyönyörű?

Bringás vasárnap, új barátaink és városnézés 2.0

Vasárnap reggel lezárják a Sinta Costera sugárutat, ezt a helyi kerékpáros szervezet nyomására érték el. Ez az a szervezet, amely többek között a szuper partmenti kerékpárutat is kiépítette, munkájuk hasonló ahhoz, amit a Magyar Kerékpáros Klub végez. Két ilyen nagy megmozdulás van hetente, az egyik ez a vasárnap reggeli kerékpáros buli, a másik egy hétközbeni esti közös bringázás, autós felvezetéssel. Valamint egy másik útvonalon is lezárnak egy-egy sávot az autók elől minden hajnalban 5-8-ig, hogy a versenybringások tréningezhessenek jó minőségű úton, gondtalanul, nem zavarva senkit, és ők is biztonságban vannak. Varásnap reggel találkoztunk két párossal: Alival és Karlával, valamint Oscarral és Estefaniával. Ők a GetOneBike-nál dolgoznak, bicikli kölcsönzéssel foglalkoznak, ezzel is népszerűsítve a kerékpározás szeretetét.

Alival ketten

A tetőn Oscar, az anyósülésen Karla, és egy másik kollégájuk együtt falatoznak a vasárnapi munka után.

Ilyen szupi családos bringákat is lehet tőlük kölcsönözni

Aliéktól kaptunk finom arepát, ami eredeti venezuelai recept alapján készült

Alival egyből nagyon jó hangulatban kezdtünk beszélgetni. Azonnal felajánlották, ha bármiben tudnak segíteni, például kell valamit szerelni a biciklin, akkor szóljunk bátran. Meg is akarták azonnal nézni az agydinamómat, ugyanis nemrég észrevettük elkezdett 1-2 minimétert billegni a kerék, de ezután beszéltünk SON-ékkal Németorszgában, és mivel még garanciás, ezért küldenek nekem egy újat, és ne piszkáljuk meg a régit, hanem küldjük nekik vissza. Ali, illetve mind a négyen venezuelaiak. Ali egy elég érdekes történetet mesélt el, ami vele történt meg. Egyik este vezetett haza a furgonjával Venezuelában, amikor fegyveres férfiak megállították, és Olvass tovább…

Irány Panama! Első napok és utunk Panama városba

Panamában úgy tervezük, hogy nem fogunk végig biciklizni, mert csak nagy autópálya van, és más bringásoktól azt hallottuk, nem éri meg itt tölteni az időnket. Ezért úgy gondoltuk, hogy a kecske is jóllakjon, meg a káposzta is megmaradjon, egy darabot biciklizünk, aztán buszra szállunk Panama városig, onnan majd újra biciklizünk Colónig, ahonnan a hajó megy Kolumbiába. Tervnek jó, lássuk, mi sül ki belőle.

Határátlépést egy-egy finom kókusszal ünnepeltük. Itt nem azt írják ki, hogy “coco frio”, hanem “pipa fria”, mivel a coco az már a megérett, húsáért fogyasztott kókusz, a pipa pedig a zöld kókusz, aminek még sokszor semmilyen húsa nincsen, csak lé van a kemény dióban.

Itt, a kókuszosnál csodálhattuk meg először a helyi, dollárral azonos pénzeket. A méret és az érték ugyanaz, csak más a neve. Dollárral is mindenhol lehet fizetni.

Valaki nagyon vicces kedvében volt.

Megérkeztünk a ma esti célállomásra, La Concepcion-ba. Itt találkoztunk először ezekkel a szép ruhába öltözött hölgyekkel, és amikor kérdeztük, hogy mi a neve annak, amit viselnek, csak annyit mondtak értetlenkedve, hogy “ruha”. Vagy nem kérdeztem jól (ami valószínű), vagy nem jelent tényleg semmi különöset ez a viselet.

Akció volt a helyi pizzásnál, mókás, hogy sajtszelőt adtak a pizzaszeletek kiemeléséhez. Formára végül is hasonló…

Egy kis földrajz órát tartottam a gyerekeknek, mert nagyon izgatta a fantáziájukat, hogy honnan jöttünk, ha nem vagyunk gringók. Először mindig azt keressük meg együtt, amelyik országban vagyunk, aztán megnézzük, az melyik kontinensen van; eddig még szokott menni a dolog, de a többi kontinensről nagyon kevés gyereknek, vagy felnőttnek van fogalma. Amit itt ismernek, az legtöbbször Ausztrália, és rácsodálkozak, hol van például Spanyolország meg Németország, amely országokat névről ismerik, de nem tudják merre van. A nagy fekete folt Afrika, de Ázsiát is csak úgy találjuk meg, ha rákérdezek Kínára, Mongóliára vagy Oroszországra. Az ezzel szöges ellentétes tapasztalatunk, amikor egyből megkérdezik, hogy budapestiek vagyunk-e? Ilyenkor szégyenlem el magam, mert én nem tudom sok ország fővárosát, de ezen a helyzeten mindig lehet javítani. (Például ezzel az utazással) :)