Archívum

‘repülőjegy vásárlás’ cimkével ellátott bejegyzés

Bringasávfestés Caliban és kanyontemplom látogatás Ipialesben

április 27th, 2015 6 hozzászólás

Nemrég jól elhatároztuk, hogy gyorsan felhozzuk a blogot, hogy majd Zita írja az aktuális bejegyzéseket, én meg azt, amivel lemaradtunk. Hát, ebből eddig nem sok sikerült, mert azóta kb. minden este úgy estünk rá a matracainkra, hogy örültünk, hogy élünk. Szóval fáradtak, kimerültek, és új élményekkel csordultik töltöttek voltunk. De most végre van egy kis időnk megint, úgyhogy essünk neki! :)

A repülőjegy haza, és az európai útiterv

Ez nem túl kolumbiai, csak annyira, hogy Caliban, Kolumbiában főztük – Gulyásleves a vendéglátóinknak, Felipének és a szüleinek :) Első napunkon Caliban nem is történt nagyon más, csak a közértig sétáltunk le, örültünk hogy egy helyen vagyunk, és ma nem kell tovább menni. Egy hete folyamatosan úton voltunk, közel félezer kilométert toltunk le ezalatt, eleinte nem túl könnyű terepen. Ezek után jólesett egy kis pihenő. :)

Második napunkon úgy terveztük, hogy bemegyünk a városba körülnézni, de végül ebből se lett semmi, mert a Royal Air Maroc légitársaság ezen a napon 230 dollárral csökkentette a Buenos Aires – Marokkó – Párizs repülőjegyeinek árát néhány júliusi időpontra, amelyek nekünk pont jól jöttek. Év eleje óta néztem majd minden éten, vagy amikor megtehettem, akár minden nap a repülőjegyek árát, és ilyen olcsó, vagyis 450 dollár fejenként még egyszer sem volt az évnek erre a szakaszára (március 31-ig voltak 360 dolláros jegyek is, de utána már nem), ezért úgy döntöttünk, hogy itt az idő! Utánajártunk mindennek, felhívtam a légitársaság, megtudtam, hogy valóban 2x32kg feladott poggyász jár a jegyhez, igaz egyik csomag sem lehet 158cm nagyobb, már ami az éleinek az összegét illeti. Hát majd gömbölyűre csomagoljuk a bringákat, hogy ne legyenek éleik, úgy biztos nem lesz gond. :) Viccet félretéve, ez sok pluszmunkát igényel majd, mert úgy szét kell szedni a bringákat a repültetésükhöz, mint még soha, de cserébe kvázi ingyen visszük fel őket a gépre. A speciális, kerékpár-poggyász több száz dollár lett volna, de azt mondták, ha befér az adott súlykorlátba és méretbe, akkor akár biciklit is vihetünk a sima pottyászba. Ezek után utánanéztem mégegyszer az alternatíváknak, nem találtunk sehol semmi olcsóbbat, így hát érdekes érzések közepette megvettük a repülőjegyünket haza Európába.

Ezzel egyben megszabtuk az utunk végét is, hiszen ha már egyszer hazarepülünk Európába, ott nem fogunk különösebben nagyot csavarogni már, hanem viszonylag egyeneset hazatekerünk Magyarországra, Budapestre. Ez a “viszonylag” is lesz 2000km, először lemegyünk Taizébe, ahol Zita kívánságára eltöltünk majd két hetet – Ezt még indulás előtt meghagyta, hogy ő így szeretné, és én természetesen belementem. Ez a legkevesebb azok után, hogy rá lehetett venni egy ilyen útra. Mit rávenni! Hisz az ő ötlete is volt… :)

Szóval az útvonalunk Taizé után Genf lesz, majd Zermatt és a Matterhorn (csak megnézzük!), aztán néhány alpesi hágó megmászásával Lichtensteinen és Ausztrián át Sopronnál lépünk majd be Magyarországra, ahonnan az utolsó 3 nap alatt, ha minden igaz, szeptember 6-án, vasárnap fogunk megérkezni Budapestre. Ez a terv most. A magyar szakaszról majd készítek részletes útitervet, amit majd itt a honlapon publikálunk és természetesen mindenkit szeretettel várunk rá. Jelentkezés is lesz majd rá, hisz szállást(sátras és/vagy tömegszállásos, pl. tornaterem) és ételt is szeretnénk szervezni a bandának. Olvass tovább…

Újra Dhakában – Sikerként éljük meg azt, ami kudarc is lehetne

október 29th, 2012 5 hozzászólás

Érkezés

Dhakába ha jól emlékszem, hajnali négykor érkezett meg a buszunk. Szerencsénk volt, mert Prodipék irodájától csupán néhány kilométerre rakott ki minket. Következett a mutatvány visszafelé: Bringákat a tetőn eloldozni, leadni, alulról kipakolni a táskákat. Majd összeszerelés, lelkes nézőközönség közepette, aztán végre sisak, kesztyű felvesz, lámpák felkapcsolva, ééés indulás bele a dhakai éjszakába. Azért az valahol „csodás”, hogy egy város még ilyen hajnali órában is képes büdös lenni – és erre nem számítottunk, mert a maszkokat nem vettük elő. A World Concern irodája nem volt elmentve a GPS-ben, ezért csak emlékezetből kezdtük végigjárni az utcákat a környéken, de hamar ismerős helyen találtuk magunkat és ráleltünk a kapualjra is. A biztonsági őr már megismert minket, kinyitotta a kaput, mi pedig behajtottunk. Hát újra itt vagyunk! A második emeleti tárgyalóba pakoltunk fel, de aludni lent aludtunk egy földszinti nagy előadóteremben. Szűk két órát aludhattunk, mert 7 után felkeltettek minket mivel minden munkanap reggelén 8 órakor a lenti teremben reggeli ima kezdődött. Én ezen a reggelen már nem aludtam tovább, csak felköltözve a fenti tárgyalóba nekiálltam intézkedni. Sok dolgunk lesz, nagy és drága döntéseket kell meghoznunk. De mindenek előtt egy kérvényt írtam meg az itt állomásozó mianmari nagykövetségre, és előkészítettünk mindent a vízumhosszabbításhoz.

Tudtuk, hogy bringával kell mennünk mind a két helyre, mert csak úgy érhetjük el a „maximális hatást”. Ehhez sok kedvünk nem volt, bringázni Dhakában egy ilyen átbuszozott éjszaka után. Tegnap is kemény napunk volt, az este nagyrészét a buszon töltöttük és utána is alig aludtunk. De nem volt mit tenni, menni kellett, mert tudtuk, hogy minden nap drága most nekünk, hisz a vízumunk már több mint 15 napja lejárt.

A Passport Office-ban pofonként ér minket a hír…

Először a vízumirodába, a „Passport Office”-ba mentünk, csak hogy megtudjuk, mi a helyzet. Ez hála az égnek csupán három kilométerre volt az irodától, ráadásul majdnem teljesen útba esett a mianmari nagykövetség felé, ami viszont már több, mint 10km-re volt. Bringával viszonylag sima ügy volt, amin mi is meglepődtünk. Szerencsére egész úton végig „soksávos”, széles sugárúton kellett haladnunk, ahol elfértünk a forgalomban. Az iroda egy sokemeletes épület volt, aminek az aljában már kígyózó embertömeg állt sorba.

A negyedik emeletre kellett mennünk, ahová én már lungiban érkeztem meg, szintén a „maximuális hatás” érdekében. Igaz, ez sokat nem számított, mert csak ablakok voltak, ahol elmondhattuk a problémánkat, mire az illető átnyújtott egy csomó kitöltendő papírt, és közölte az összeget. 17×500 vagyis 8500 taka, tehát 23 ezer forint fejenként, és ez még csak a napi bírság, ezen felül még meg kell fizetnünk a vízumhosszabbítási díjat, ami 55 dollár fejenként! Micsoda? Miért 500 taka minden napra a bírság? Nem arról volt szó, hogy 200 taka a bírság az első 15 napra, és csak utána 500? De, de ez így van, de a 15 nap lejárta után már az első 15 napra is az 500 taka a bírság. Az fejenként 35600 forint, kettőnkre összesen 73200! Te jó ég, mennyi pénz, ezt jól megcsináltunk magunknak! Máskor ennyi elég lehetne egy hónapra, és most sutty, kifizetjük a bürokráciának, mert hülyék voltunk. Ez nagyon fájt nekünk. Próbáltunk hatni az ablakban ülő emberre, de teljesen reménytelen volt a helyzet, ő csak egy hivatali alkalmazott volt. Olvass tovább…