Bejárat > Általános > Levél nőtársaimhoz

Levél nőtársaimhoz

Egy buddhista kóan szerint:
– „Mester, mi kell a jó zarándoklathoz?”
- „Menj.”

Kedves amazonok, fitness királynők és maszkulin hölgyek!

Had szögezzem le rögtön az elején, hogy nem tartozom közétek. Kicsit sem. Plötyhedt, lusta, hétköznapi nő vagyok, az egyetlen extrém sport, amit rendszeresen űzök, az a kora reggeli kelés (iskolába, munkába járás…). Soha életemben nem voltam sportos, tornaóra alól is felmentésem volt – gyógytornára jártam. Szeretem a tejeskávét, utálok meredeken fölfelé menni, a liftet választom a lépcső helyett. A sport engem messze elkerül. Az egyetlen, amivel föl lehet cibálni egy hegyre, az a megígért tejeskávé / gumicukor / masszázs, vagy ezek kombinációja. Nagy húzó-erő még a csúcson elfogyasztható csokoládé, vagy ahogy mi hívjuk: csúcs-csoki.

Na egy sportot talán mégis felróhatok magamnak: a síelés. Telente egyszer, ha volt rá pénz, hozzácsapódtunk nővéremmel, Ildivel egy-egy általános iskolai csoporthoz, hogy áldozzunk családunk ősi sportjának, a síelésnek. (Erdélyben van is egy ősömről elnevezett Zárug pálya. Szégyenemre még nem síeltem le rajta. Még.)

No de mégis aktívan sportolok most, nemde? Igazából a kerékpározás nálam a tömegközlekedést hivatott felváltani. Amúgy pedig ha valaki kérdezi: a férjem kerékpáros, én utazó vagyok: kerékpáron. A plötyhedt combjaim helyén most kemény izmok vannak – nem volt más választásom. :) Tehát aki kerékpározásra adja a fejét – mint én tettem-, annak üzenem: ne aggódjon, a kondíció megjön útközben.

(Külön puszit küldök Annamari barátnőmnek, akivel sokszor bíztattuk egymást a bringázásra, írtuk a bringás naplót – BAM –, lelkesen nyomtuk a napi 18 km-t melegben-hidegben egyetemig és vissza. Nusinak pedig köszönet, hogy a stílust és plusz lelkesedést adott hozzá…) :)

 

Ezeknek ismeretében tehát inkább így címezném a levelem:

Kedves hétköznapi (de nem hétköznapias) nőtársaim!

Egy csésze igen finom kínai tea mellett, a Himalája hegyeinek tövében, Pakisztánban írom nektek ezeket a sorokat, hogy elmeséljem, milyen itt. Tudniillik, fejünkbe vettük frissen szerzett férjemmel, hogy világot látunk, méghozzá kerékpáron. Fekvőkerékpáron természetesen, áldozva a kényelem oltárán, no meg hogy nehogy a kelleténél jobban megerőltessem magam. (Mert ugyebár én nem vagyok sportlady.) Csak a fölfelék mennek nehezebben. (A fenébe…) Cserébe viszont igen jól látni mindent, nem fájdul meg semmim (így összesen 8000 km után ezt bizton állíthatom), a fotel kényelmével kerékpározunk és ez bizony igen jó. Nem is cserélném le a fekvőkerékpárom normális kerékpárra, az biztos.

No és amiket útközben látunk és tapasztalunk, az valami fenomenális! Sokszor eszembe jut, milyen lesz majd a gyerekeimnek, ha sikerül valóban megkerülnünk a golyóbist kerékpáron. Hazatérve letelepszünk, gyermekeket szülök (ötöt-hatot – „Insallah”:)), majd mikor iskolába járnak, mi leszünk a „mert neked világjárók a szüleid” szülők? A „bezzeg” anyuka? No, nem hiszem, remélem nem. A fentebb leírtak ismeretében elmondhatom, nem vagyok és nem is leszek semmivel sem „bezzegebb” más anyukánál, méghozzá azon okból kifolyólag, hogy erre a címre semmivel sem tudok rászolgálni. Hogy megkerültem a földet kerékpáron? … És aki nap mint nap izzad, szenved a lakástörlesztésért? Aki keményen dolgozik betegeket ápolva? Aki a sarki újságosbódéban minden nap kedvesen mosolyog az emberekre? Aki keményen tanul, hogy meglegyen (jó eredményekkel) az érettségije, a szakdolgozat védése? Aki minden reggel 4-kor kel, hogy takarítsa az irodaépületet? Aki 9 hónapot fekszik, hogy egészségesen születhessen meg a gyermeke? …

Nem vagyok különb, sem erősebb ezeknél az embereknél, csupán három dolgot bírok, amivel megtehető ez az út: szívósságot, amely minden nő sajátja. Mi nem erősek, hanem szívósak vagyunk, ez Isten adta erősségünk. Másodszor egy szerető férjet, aki oltalmaz, megvéd, bíztat és erőt ad, őt sem kaphattam mástól. Végül Isten kegyelmét, ami által minden lehetséges, ezt sokszor férjemen és az embereken keresztül tapasztalom. Nem más ez az út, mint egy tanúságtétel, mint egy kemény lelkigyakorlat, ahol a tanárok: a helybéli emberek, a különböző helyzetek és az önmagammal való találkozás nyers valósága – minden nap.

Csupán azért, mert kemény testi próbatételekre általában férfiak mennek (benned is meg van ez a sztereotípia, igaz?), nem jelenti azt, hogy nőként nem lehetne kitűnően teljesíteni és (!) élvezni az utat egyszerre. Sok női kerékpárossal találkoztunk útközben, nem is eggyel, aki egyedül utazott. Mikor azt írtam az elébb, hogy „nőként” lehet kerékpártúrára menni, akkor nem úgy értettem, hogy „nőneműként”, hanem hogy igazán nőként. Egy-egy csinos szoknya vagy felső megfér a táska alján, amit pihenőnapon fel lehet venni, a szempillaspirál vagy rúzs is megkapható minden országban, a sampont meg szappant errefelé is ismerik (még mindig van a Zöldbolttól kapott bio-szappanokból, nagyon szeretjük mindketten!), az Ortlieb vödörben nagyszerűen meg lehet fürdeni és ruhát mosni is, nem is beszélve az Ortlieb zuhanyzsákról… Ódákat tudnék zengeni szuper és víztakarékos, mégis tökéletesen higiénikus fürdési technikáimról. Na de csak röviden:

- Először is, ha van egy fürdésre alkalmas „fürdőszoba”, ahol nyugodtan le lehet vetkőzni és akad egy szög vagy faág, akkor az Ortlieb zuhanyzsákot lehet nagy kényelemmel használni. Ez eredetileg egy vízhordó zsák, de egy rászerelhető kiegészítővel zuhannyá alakítható – 10 litert bír, így ketten-hárman is lefürödhetünk egy töltéssel.

- Másodszor az Ortlieb vödör, amiből (szintén 10 literes) akár 2-3 deciliter (akár meleg) víz és egy szivacs gyanánt használt rongydarab segítségével le tudja magát törölni-mosni az ember – függően a rendelkezésre álló vízmennyiségtől, akár a sátron belül is. Ugyanebben a vödörben tudok mosni is. A rongydarabot egy konyharuhából vágtam le (1/4 része a konyharuhának elég), ezt még a pusztavacsi büféből kaptam ajándékba, ezúton is köszönet érte. :)
Valamint ne felejtkezzünk el egy roppant praktikus megoldásról: egy pet-palack kupakjába fúrt apró lukak a pet-palackból kézre álló zuhanyt varázsol. Két ilyen kupakot kaptunk ajándékba az első napunkon még Magyarországon – igazán nagyszerű ajándék!

- Harmadszor pedig a klasszikus patakba-folyóba-tóba beleugrós módszer, amennyiben az időjárás ezt megengedi. Külön örültünk a Zöldboltos bio-szappanoknak meg bio-mosópornak, ezekkel még fürdeni meg mosni is nyugodt(abb) lelkiismerettel tudtam a természetes vizekben.

Azért azt meg kell hagyni, kemény volt a Pamír-fennsíkon, amikor 10-14 naponta egyszer volt lehetőségem fürdéshez és hajmosáshoz. Khorog – Murgab, és Kahsgar előtt egy nappal, ez a bűvös hármas, amikor „nőiességem” visszabillent normális állásba. :)

(Azért nehogy félreértés essék, tudom ám, hogy nem attól lesz valaki igazán nőies, hogy mennyire illatos, vagy mit visel. De azért valljuk be, a rendszeres tisztálkodás és csinos ruhák hozzáadhatnak némi pluszt legalább a nő szépségéhez.)

Egy dolgot még mindenképp meg kell említenem. Van egy igen fontos dolog, amiről senki sem beszél (még nő a nővel sem sokszor), mégis alapvetően kényelmessé vagy kényelmetlenné teszi az ember lányának utazását, ez a sokszor tabuként kezelt menzesz. Bocsássa meg nekem, aki erről még olvasni sem szeret, de úgy gondolom, ez olyannyira természetes téma, mint az, hogy hol aludjunk, mit együnk, merre menjünk?

A megoldás kulcsa az intimtölcsér. Férjem a megmondhatója, hogy menzesz idején mindig úgy sóhajtozom, hogy milyen fantasztikus ez a találmány, miért nem találtam rá előbb és miért nem tud erről minden nő? Nem pazarlom a betűket ennek a terméknek a részletes leírására, azt mindenki elolvashatja itt, ahol én is rátaláltam: www.ladycup.hu

Viszont szeretném tanúsítani, hogy kisebb gyakorlás után hihetetlen egyszerűen használható, teljesen higiénikus, és elképesztő, hogy nem kell havonta nagy összegeket kidobni „női védelemre”. Ráadásul egészségesebb is, nem kell érintkeznem a tamponok meg betétek gyártása során használt vegyszerekkel, és ebből kifolyólag környezettudatosabb is. Annyira megszerettem ezt a terméket, hogy nem bírom magamban tartani örömömet, amit az intimtölcsérre való rátalálásom okoz, annyira jó, egyszerű és könnyű! Bárcsak minden nő tudna róla!

Az első olyan ország, ahol különösebb bánásmódban volt részem, az természetesen Irán. No, ne gondoljon senki rosszra, pusztán az ott élő viselkedéskultúra más az általunk megszokottnál, a ruházkodási szokásokat nem is kell említenem. Érdekes észrevétel volt, hogy a ruházatra vonatkozó parancsok nem csak a nőket korlátozzák (védik?), a férfiakra is ugyanoly szigorú passzusok vonatkoznak, csak az európai szemünknek a női öltözet a feltűnőbb. Kérem, férfiként sem lehet rövid ruhában megjelenni. Kötelező a hosszú nadrág, a minimum póló-hosszúságú ingujj. Úgy tudom, sapkát is illik viselniük, ezt több férfin láttuk is a nagy meleg ellenére.

A nők megítéléséről alkotott vélemények megoszlanak. Nem kívánom szaporítani a vitát, csak megjegyzést fűznék hozzá. Két családot elemelnék ki. Egyikőjüknél a családanya megilletődött (talán inkább megijedt), mikor személyesen odamentem hozzá, kezét megfogva elköszönni. Ugyanitt a férfiak megrettentek, mikor kezem nyújtottam nekik köszönésre. (Mielőtt bárki megszólna: lázadásból tettem, és – elfogadták a kezem!) Mily apró momentuma az életnek! Köszönni egymásnak…

Egy másik családnál födetlen fővel együtt ültem a férfiakkal (!) és (szintén kendőtlen) nőkkel egy asztalnál. Nem hogy kezet foghattunk, de apró, baráti ölelés is járt az elköszönéshez.

Türkmenisztán igazán furcsa volt a hosszú iráni tartózkodás után. A sok tarkán öltözött nő igazi felfrissülés volt a szemnek. Egyik este egy „nomád” családdal aludtunk. Azért csak idézőjelesen, mert úgy hiszem, az igazi nomád élet az autózás elterjedésével megszűnt már. Egy nagycsalád együtt, kisebb házakban egymás mellett. Míg Árpi a férfiakkal beszélgetett, én be lettem invitálva egy szobába, nőtársaimhoz. Fényképeket mutogattam nekik, azt az 5-6 képet, amelyet kinyomtatva hordunk magunkkal az esküvőnkről és családjainkról. Erre ők is elővették fényképeiket – több százat. Meg is ijedtem rendesen, hogy én innen nem szabadulok vagy három-négy óráig, míg végig nem nézem az összes fotót, végigmutogattatva rajta, ki kicsoda, ki kinek a fia-borja. Szerencsémre nem kellett minden képet tüzetesen végigvizsgálni, de volt szerencsém több esküvői képet is látni. (Ez az egyik leggyakoribb alkalom, hogy fotózásra kerül náluk sor, több tucat esküvői kép volt a csomagban – hétköznapi életről semmi.) Mennyire sajnálom már, hogy nem készítettem másolatot azokról a fotókról, pedig igazán érdemes lett volna. Szívemben még élnek a képek: gyönyörű ruhája van a menyasszonynak: színesen hímzett felső ruházat, hozzá fátyolszerűen felkötött sál a fejre. Némelyik ifjú asszony kendőt tartott a szája elé, mintha csak tüsszentenie kellene. Ennél mélyebb a magyarázat. Eddig szabad lány volt, most már asszony, a férje lett az ura, szájának eltakarása szimbolikus jele annak, hogy urát követi. Volt olyan nő, akinek egész feje lett eltakarva – nem tudom jobban kifejezni, mint így: egy pulikutya szőréhez hasonlító bojtokból álló kendő-szőnyeggel. Nem is tudom, hogy látott ki onnan?

Ami a sivatagot illeti, kemény menet volt. Napfelkelte előtt kelni, naplemente után megérkezni, több nap 100 kilométer fölött tekerni, többnyire sík terepen, az igaz, de végig szembeszélben. Ez olyasmi volt, mint „hajrá, gyerünk, megcsináljuk!”. Öt nap, ennyi adatott, és végigcsináltuk. Nagyon fárasztó volt! Ugyanakkor nagyon gyönyörű. Először voltam sivatagban, elbűvölt annak látványa. Meg kell valljam, nehezebbnek hittem a sivatagi életet eleinte, például vízkérdés miatt is. Meglepő, de nem volt szükségünk több vízre, mint amúgy, így egy idő után feleslegesnek bizonyult rendre sok-sok palackos vizet vásárolni (a nehézfémeket nem szedte volna ki a vízszűrőnk a csapvízből…).

Az ennél nagyobb megmérettetést a Pamír-fennsík jelentette, erre igazán büszke vagyok! Lehetek is magamra, úgy hiszem – de előbb szeretném megemlíteni Bukharát, ezt a ragyogó gyémántot, melynek túláradó szépsége, mint a gyémánton áttörő napfény, úgy vakított el minket. Nem számítottunk ilyen fogadtatásra a várostól: a legszebb ember által épített hely, amelyet eddigi utam során láthattam. Gyönyörű építészet! Elragad szépsége. Szamarkand hasonló értékekkel bír, de Bukhara kis belváros-szigete olyan hely, amely mintha csak külön a mi számunkra építtetett volna. Órákra el tud veszni a tekintet a gyönyörű kupolák, kis utcácskák, a napfényben úszó épületek láttán.

A Pamír-fennsík másképp gyönyörű. Isten kezét látni lépten-nyomon a természetben, az emberek meghatározhatatlanok. Nem tudom eldönteni, hogy mennyire vannak szokva a turistákhoz, ugyanis nagy természetességgel viszonyultak hozzánk, ugyanakkor mégis érintetlennek tűntek. Szerettem, mikor rájuk kellett hagyatkozzunk. Kitéve a természet kénye-kedvnek, majd ráhagyatkozni az emberekben megnyilvánuló vendégszerető Istenre. Szépek a pamíri emberek. Tetszik az egyszerűség, amelyben élnek és ez visszaragyog az arcukról. Az a sok konyhai berendezés, ruha, ékszer és egyéb más bútorok mind úri huncutságnak tűnnek az ő egyszerű életükhöz képest. Ágy, asztal, szék felesleges, a szőnyeg és pokrócok minden igényt kiszolgálnak. Egy polc az ágyneműknek, egy polc a konyhának, középütt egy kis kályha, tetején egy lukkal, amelybe beleillik mindenféle gömbölyű aljú lábos, akár egy vaslappal le is fedhető a nyílás. Egy kis fali polc a gyermekek játékainak, néhány apró személyes holminak, mint például az MP3 lejátszó, fényképek, esetleg egy-egy könyv. Generátor, vagy akkumlátor szolgál áramforrásként, világítani többnyire gyertya vagy a tűz lángja szokott. A TV vagy egyéb figyelmet és időt lekötő elektronikai eszköz helyett inkább egymással beszélgetnek, a gyerekkel foglalkoznak. A nappal kelnek, a holddal fekszenek. Szép és egyszerű élet, amelyet megtapasztalva rájöttem, mennyi felesleges dolog vett körül korábbi életemben. Egy érdekes példát mondanék: itt, Pakisztánban találkoztunk egy magyar-ausztrál lánnyal, Barbarával. Lassan 10 éve, hogy utazik, Java-programozói állását feladta, és most nincs egyéb elektromossággal működő felszerelése, mint egy fejlámpa. Se telefon, se laptop, se fényképezőgép. Azt mondta, ha valakivel beszélgetni szeretne, meglátogatja; ha emailt szeretne írni vagy skypeolni, net-caféba megy; ha tetszik neki egy hely, fotózás helyett inkább visszamegy oda még egyszer. Mennyire egyszerű, nem? …

 

Ha valaki megkérdezné, mi volt az a szakasz, amire legbüszkébb vagyok, egyértelműen a Pamír-fennsíkot fogom megemlíteni – legalább is egyelőre így látom. Természeti szépsége lenyűgözött (jobban tetszik, mint a KKH…), nehézsége megpróbált. Máig csodálkozom, hogy ilyen magasságban és sokszor olyan cudar és kemény időjárási körülmények között hogy bírtam? Volt egy nap, amikor 4000 méter magasság felett tekertünk 100 km-t. Vagy az Akbajtal hágó előtt, mikor abban a jeges, havat-homokot arcomba csapó kegyetlen időjárásban kerestük a házat… félholtként, átfagyva estem be mindkét alkalommal a meleg, fűtött házba és majd egy órán keresztül csak feküdtem a földön és vártam, hogy visszatérjen a vérkeringés a kezeimbe-lábaimba, és a lelkem a testembe. Sokszor a légszomj gyötört; ha fel kellett állni valamiért, megszédültem; ha csak két lépésnyit is gyorsabban léptem, levegő után kapkodtam. Nem bírtam 3000 méter felett rendesen aludni, rendszeresen felriadtam arra, hogy nem kapok levegőt, vagy hogy nem tudom, hogy hol vagyok. Fejlámpát kellett kapcsolnom és körbenézni, megnyugtatni magam. (Nagyon ijesztő érzés…) Rendszeresen voltak rémálmaim, napközben elhangzott szófoszlányok terebélyesedtek rém-történetté. (Az Akbajtal hágó előtti éjjel, mikor 4400 méteren aludtunk, nem mertem éjjel kimenni pisilni, mert még félálmomban is rettegtem a rám leselkedő hópárductól.) Nagyon vártam, hogy lejjebb menjünk, hogy végre kialudhassam magam, mégis az egyik, talán legszebb emlékem a Pamír-fennsíkon való átkelés. Gyönyörű és nem csak nehéz napjaink is voltak, napsütéssel, elképesztő hegyekkel és a jó társaság sok nehézségért kárpótolt. Rengeteget nevettünk, hogy csak mi lehetünk ilyen lököttek, hogy nekivágunk a Pamírnak tél elején. Sokat nevettünk az előttünk álló akadályokon, a „20 méterenként meg kell állnom levegőt venni!” légszomjon, vagy egymás történetein. Karakul tó előtti szakaszon volt egy jó 2-3 km hosszú nyílegyenes útszakasz, történetesen tükörsima, néhol kb. 1 cm vastag jégpáncéllal. Katy és Ant előző nap értek a városba, mi Gillel meg Leevel egymástól eltávolodva, pár óra különbséggel futottunk be a szállásra. A szálláson este mind a hatunknak nagy hős-története volt, hogyan estünk el mindannyian azon a jeges útszakaszon. – No így lett a nehézségekből nevetés, a bajból erőforrás, amiből meríthetünk.

Ami az evést illeti, rendszeresen tudunk meleget enni és ez nagyon jó. Amikor nem a helybéli emberek vendégszeretetét élvezzük, akkor vagy főzünk vagy „étteremben” eszünk. Reggelire általában rántotta-tükörtojás, vagy kenyér mézzel-felvágottal, kakaó, tea, vagy csak víz, mikor mi jut. Hozzá kell tenni, hogy rendesen lefogytunk mind a ketten, de nem olyannyira, hogy aggódnunk kellene, mégis ha lehetőségünk van, igyekszünk sokat enni, pótolni a leadott tartalékokat. Bár azt sosem hittem volna, hogy valaha hátrányom származhat az oly hőn áhított, és minden nő által álmodott modellszerű karcsúságból: nem bírok már annyit! Hamarabb elfáradok, hamarabb éhes leszek és ez bizony nem jó. Kész vagyok a bikini-szezonra, de nem az erőt próbáló tekerésre. (Édesanyám, ne kezdj aggódni, bár tudom, hogy úgy is azt teszed. Nem vagyok annyira vékony, vagy annyira gyenge, csak ahhoz képest, mint ahogy utoljára láttál a Hősök terén júniusban…)

Karácsony… készítettem adventi koszorút, készítünk majd karácsonyi díszeket is. Érdekes és furcsa lesz az első messze töltött karácsony, igyekszünk lélekben készülni. Egy szép Pilinszky idézetet kaptam nemrég egy kedves barátomtól, ezt had adjam tovább, had osszam meg veletek is:

 

“Az adventi várakozás lényege szerint: várakozás arra, Aki van;
ahogy a szeretet misztériuma sem egyéb, mint vágyakozás az után, aki van, aki a miénk.”

Pilinszky János

 

Szeretettel,
Zita

Categories: Általános Tags:
  1. Ivi
    december 14th, 2011 08:44-nél | #1

    Nem vagyok nő, mégis olyan jól esett ez az írás. Köszönöm! Büszke ember lehet a férjed, Árpesz, hogy ilyen fain gondolkodású és érzelmű neje van. :) További fantasztikus embereket és csodálatos tájakat kívánok nektek az úton!

  2. irshad anayat
    december 14th, 2011 09:58-nél | #2

    wish u all the best in all journy

  3. hvcsaba
    december 14th, 2011 10:07-nél | #3

    Kedves Zita!

    Úgy látszik, hogy bár nőknek írtál, mégis elsőnek férfiak szólnak hozzá. Be kell, hogy valljam, hogy férfi létemre örömmel olvastam az írásodat. Nagyon tetszik, hogy írtok mindenről, nincsenek tabu témák. Gyanítom, hogy most nők százai kezdenek el érdeklődni az általad említett termék iránt. Most már a blogotok valódi ismeretterjesztő honlappá változott.

    (Csak így zárójelben jegyzem meg, hogy egyszer engem még nagyon érdekelne a blogotok informatikai hátteréről egy ismertetés Árpi részéről. Én is szívesen készítenék hasonló honlapot, de mivel nem vagyok informatikus, gőzöm sincs, hogy kell. Én már ott elvesztem, hogy a twittereteket hogy kötöttétek össze a facebook oldalatokkal,mm meg hogy ágyaztátok be ide.)

    Nekem férfinak is sok örömet jelentett az írásod. Az irigység nem jó szó, amit érzek, de én is nagyon szeretném bejárni a világot, ahogy ti. A feleségemet nehéz rávennem, a gyerekeim meg még kicsik.

    Nagy örömömre szolgált írásod a fogyásról, mert én meg pont az ellenkezőjével küzdök, a hízással. Elképesztő, hogy hogy le tudok ereszteni a holtszezonban. Ezért olvastam örömmel, hogy nem jó a nagy fogyás, mert nem bír annyit az ember. Én most a jövő nyári svájci zarándoklatunkat tervezem, szervezem, Madonna del Sassoba. És az enyhe időnek köszönhetően futással elkezdtem saját magam felkészítését is.

    Nagyon nagy örömömre szolgál a hitedről való tanúságtétel. Hidd el, nem is marad el érte a jutalmad. “Aki megvall engem az emberek előtt, azt én is megvallom Atyám előtt.” Értékes az Úr szemében, hogy mindezt nem rejted el, hanem bátran megvallod.

    Szintén tetszett a Pilinszky idézet, a 20. sz. egyik legnagyobb magyar költője.

    További jó utat, az Úr vigyázzon rátok,

    Csaba

  4. december 14th, 2011 10:19-nél | #4

    Zita!

    Már vártam ezt az írást, nagyon! :) Amikor a barátnőimnek mesélek rólatok, az általad leírtakat kérdezik meg tőlem (tisztálkodás, menstruáció egy ilyen úton, stb.). Most el is küldöm mindenkinek a cikkedet. :)

    Köszönöm, hogy megosztottad ezeket az élményeket velünk! További jó tekerést, élmény gyűjtést kívánok!

    Zita (Ivi párja :))

  5. Gregory
    december 14th, 2011 10:46-nél | #5

    Mi ez a kirekesztés, hogy csak nőtársaidhoz írsz, azért is elolvastam! :)
    És nem bántam meg, lelkifurdalásnak még csak nyoma sincs bennem :)
    Szóval komolyan, jó olvasni mindkettőtök írásait, örülök, hogy rátok találtam.

    Egy kérdésem lenne, csak így elgondolkoztam rajta, az eddigi utatok alatt egy-egy nehéz helyzetben előfordult-e már, hogy azon gondolkoztatok, estleg haza jönnétek egy picit? Akár csak megszakítani, aztán folytatni? Sejtem, hogy ilyenre nem fog sor kerülni, csak kíváncsi vagyok, hogy egy ilyen hosszú és azért időnként nehéz és fárasztó útnál jön-e ilyen érzés, ami nem csak honvágy, hanem mint döntéshelyzet merül fel?

  6. R0fike
    december 14th, 2011 10:57-nél | #6

    Szia Zita!

    Nagyon jó az írásod! Remélem, sok egyéb teendőd mellett jut máskor is időd, energiád, hogy írj.

    További jó utat és minden jót kívánok nektek!

  7. Vica
    december 14th, 2011 11:04-nél | #7

    Fantasztikus írás, fantasztikus történet, fantasztikus NŐ! Köszönöm, hogy olvashattam! :)

  8. december 14th, 2011 11:09-nél | #8

    Kedves Zita,

    Így ismeretlenül, de számomra mégis inkább ismerősként, nagyon örülök, hogy írtál nekünk, mert már nagyon vártuk! Hasonlóan sokszor eszembe jutott miközben olvastam a napi beszámolókat, hogy nőként vajon, hogyan éled meg az utat. (igen pl. a női tisztálkodás kérdéskör) Nagyon üdítő volt más szemszögből is olvasni,hallani az élményeiteket.
    Szóval, én csak biztatni tudlak, hogy időnként légy szíves írj Te is, mert nagyon jó olvasni a bejegyzéseid.
    És végül egy idézet ami sokszor eszembe jutott miközben olvastam a blogot.

    „…Olyan nehéz dühösnek lenni, mikor annyi szépség van a világban. Néha, úgy érzem, mintha mindent egyszerre látnék, túl sok a szívem úgy megfeszül, mint kidurranás előtt álló léggömb… és aztán eszembe jut, hogy el kell engednem magam, nem szabad ragaszkodnom mindenhez, és olyankor úgy folyik át rajtam, mint az eső, és nem érzek mást, csak hálát, hálát ostoba kis életem minden percéért…”
    –Amerikai szépség–

  9. Z atya
    december 14th, 2011 11:12-nél | #9

    Ez az írás remekbe készült. A kutyaszorítókba az ember vagy belepusztul, vagy remekel. Ti remekelni tudtok – mind a ketten. Micsoda Karácsony!

  10. Viki
    december 14th, 2011 11:16-nél | #10

    Szia Zita:) orulok ennek a post-nak nagyon,mert annyira szivhez szolot irtal:) melegseggel toltott el ahogy olvastam a sorokat,es buszke voltam rad,igy ismeretlenul is hogy kepes vagy ilyen dolgokra;) nagyon irigyellek benneteket hogy ennyi kalandon keresztul mentek.koszi hogy megosztottad a gondolataid es a tapasztalataid:) kitartast es sok sok oromot kivanok nektek:)) es biztonsagos utazast:) udv : Ausztraliabol:)

  11. december 14th, 2011 11:45-nél | #11

    Sziasztok, nekem is furcsa, hogy nem is ismerlek Titeket, mégis minden nap eszembe juttok.
    Jó olvasni a mindennapjaitokról, a nem mindennapi élményeitekről!
    Szorítok, hogy minden úgy sikerüljön legalább, mint eddig!
    üdv

  12. maja
    december 14th, 2011 11:50-nél | #12

    csodálatos, amit műveltek és ahogyan művelitek:)…az még csodálatosabb, hogy mindezt megosztotod, azokkal akik kíváncsiak rá.

    Isten segítsen Titeket és továbbra is leljétek örömötöket abban aminek nekivágtatok….igazából csak gratulálni és bíztatni szerettelek volna, de annyira levettél a lábamról a beszámolóiddal, hogy nem találom a megfelelő szavakat… szóval hajrá!!

  13. Daniel Geszti
    december 14th, 2011 12:08-nél | #13

    Látod Zita!

    Már én is nő akarok lenni. Olyan szépet írtál.:) Azt a lefogyós részt sajnálom kicsit. Szívesen átadnék neked egy kis utazási tartalékot.:))

  14. december 14th, 2011 12:44-nél | #14

    hvcsaba! A blogunk egy wordpress motoron fut, ez egy tartalom kezelo rendszer, kifejezetten blogoknak. Nem kell hozza specialis tudas, Te is meg tudod tanulni par nap alatt es utana szinte semmivel se lesz nehezebb egy bejegyzes felrakasa egy e-mail megirasanal. http://www.wordpress.org <- itt el tudsz indulni. Kezdednek javaslok egy ingyenes regisztraciot es igy lehet mondjuk egy hvcsaba.wordpress.com-od, amit ha kesobb ugy tetszik, atkoltoztethetsz egy profibb helyre, sajat domain ala (pl. hvcsaba.hu vagy amit csak szeretnel), ez mar belkerul evi egyketezer ft-ba, de tobb funkcioval es szabadsaggal birhatsz igy. Szoval hajra! ;)

  15. Krisztián
    december 14th, 2011 15:08-nél | #15

    Gratulálok Zita!

    Nagyon szuper írás. Nagyon jó volt a te gondolataidat is olvasni, remélem lesz folytatás.
    További kitartást és jó utat kívánok!

  16. Szilvi
    december 14th, 2011 16:57-nél | #16

    Szia Zita,
    Nagyon vártam már én is, hogy írj Te is, és most annyira meghatódtam ahogyan olvastam, hogy még a könnyeim is eleredtek. Csatlakozom az előttem szólókhoz abban is, hogy – bár sosem találkoztunk – mégis a családban és a baráti körben úgy emlegetünk Titeket, mintha közeli barátok lennénk, és úgy is érezzük.
    Nagyon közel hoztál magadhoz az írásoddal és úgy olvastam, hogy nem csak engem hanem sokakat, férfiakat és nőket egyaránt. Amúgy hiába is próbálod kicsinyíteni a teljesítményedet, igazából szerintem mindannyian felnézünk rád és példaként állsz előttünk. Árpi minden nap, minden írásával közelebb lökdös ahhoz az elhatározáshoz, hogy végre elinduljak és itt hagyjam ezt a civilizációnak nevezett förtelmet, de mondhatom, Te most még nagyobbat löktél rajtam ez irányban. Azt is jó olvasni itt, hogy mennyien vagyunk hasonló gondolatokkal teli, azt hiszem kellene alapítanunk egy Zita-Árpi Fan Club-ot :), és ott jól megtárgyalni az elvágyódásunkat és a szomorú okokat, hogy mégis itt vagyunk.
    Köszönöm nektek ezt a sok élményt amelyeket megosztotok velünk, és amelyekkel picit mi is elrugaszkodhatunk a hétköznapoktól.
    Sok kitartást és szeretetet kívánok nektek.
    Puszi, Szilvi

  17. EGergely / powee
    december 14th, 2011 18:06-nél | #17

    Én is naponta olvasom a blogot, és nagyon megszerettelek ám titeket. Örülök, hogy Zita is írt, szerintem ugyanolyan élvezetes, mint Árpiéi.

    Innen messziről szurkolok nektek, és kívánok sok kitartást és élvezetes utat!

    Üdv,
    Gergő

  18. R0fike
    december 14th, 2011 18:43-nél | #18

    Ma van a szülinapom. Ha kívánhatok egyet: reggel egy post Árpitól, délutánra Zitától!

    Na jó, a reggel – délután sorrendet döntsétek el ti…. :-)

  19. Szepi
    december 14th, 2011 18:59-nél | #19

    @Szilvi
    Én szívesen, leülök beszélgetni erről valamikor veled.:)) Csak írj egy elérhetőséget.:)) Engem is iszonyatosan foglalkoztatnak ezek a dolgok.

  20. december 14th, 2011 18:59-nél | #20

    Zita vagyok, csak Arpi neven belepve:

    ROfike, boldog szulinapot! Hat ennyi iras mar a biciklizes rovasara menne, de majd igyekszunk ;)

    Nagyon szepen koszonom a sok kedves hozzaszolast, nagyon jol esik es tenyleg biztatolag hat a tovabbi irashoz – bar meg kell valljam, en nem vagyok grafoman, mint Arpi, nekem hetekbe telik egy ilyen cikk megirasa… :)

    hvcsaba: kitartast es sok kegyelmet a zarandoklathoz! Sajat tapasztalat (gyalogos zarandoklat eseten, de a futoedzesbol itelve erre keszulsz), hogy kitunoen le lehet fogyni zarandoklat kozben, foleg ha a fizikai megterheleshez jo adag belso vivodas is jarul – szerintem csak erosodj es ne fogyj az edzessel, ha modod van ra. Gyalogolj sokat egyedul, melysegesen szep felfedezeseid lesznek:)

    Gregory: ilyen jellegu donteshelyzet ele meg nem kerultunk, hacsak az esetlegesen egyetlen es elkerulhetetlen modjat az uj utleveligenylesnek nem szamitjuk ide. (Ezt eleve elvetettuk Arpival) Ettol fuggetlenul rengeteg modon e formaban tor rank a honvagy… de inkabb csak kinoz minket, hogy megkeseritse a napjaink…

    Szilvi: koszonom kedves soraid, de a fan-club ellen mindketten tiltakozunk:)) Inkabb hozzunk letre egy “hogyan eljunk teljesebb eletet” klubbot, vagy ehhez hasonlot, ahova mi is belephetunk majd, mint tagok. :)

    Na, es Dani, ha nove valasi szandekaid komolyak, szivesen megszerzem a Knife Healer elerhetosegeit :)

  21. Szepi
    december 14th, 2011 19:07-nél | #21

    Köszi Zita ezt az írást, én is teljesen meghatódtam tőle. Nagyon jó lenne még olvasni tőled majd ismét. Eszméletlen mennyi hasonló érzés, gondolat van az emberekben. És pont úgy van ahogy írtad, mi szívósak vagyunk, és kitartóak. Erre akkor jövök rá mikor bringázunk. Egyenlőre még nem sikerült megfűzni a párom egy túrára, aggódik a nehézségek miatt, pedig szerintem pont ez a szép benne.:)) Agyalok rajta mégis, hogy lehetne.:)

  22. december 14th, 2011 20:26-nél | #22

    Zita, ez nagyon jó volt. Régóta tudom, Ti nem csak bicikliztek, ez az egész honeymoon történet már sokkal többről szól. Rengetegen, és egyre többen követünk benneteket, nekem például több ismerősöm olvas benneteket napi szinten, akik sosem kerékpároztak, vagy túráztak. Azt gondolom, az írásaitokkal felébresztitek az embereket, sokan kapnak valami teljesen új világszemléletet, rádöbbennek arra, hogy nemcsak az a világ létezik, amelyet ők élnek, amit a média ültet el a fejükben. Napról-napra éreznek rá arra, hogy a nyugati civilizáció valójában egy élhetetlen környezet, és a lelkük mélyén a legtöbbjük nem erre vágyik. Ma arra gondoltam, vajon hány hasonló gondolkodású embert köt már össze láthatatlan szálakkal ez a weboldal?
    Amit terjesztetek az egyértelműen jó, és hasznos dolog. Köszönjük, hogy ennyi energiát öltök az írásaitokba, és ezáltal mi is részesei lehetünk kalandjaitoknak. További sok sikert az úthoz.

  23. Zsóka
    december 14th, 2011 20:29-nél | #23

    Kedves Zita! Köszönöm, h megosztottad velünk eddigi élményeidet! :)
    Kívánok további szép utazást Nektek! :)
    Ézsaiás 40;31: ” De akik az Úrban bíznak, erejük megújul, szárnyra kelnek, mint a saskeselyűk, futnak és nem lankadnak meg, járnak és nem fáradnak el!”

  24. sonni
    december 14th, 2011 20:38-nél | #24

    Most akkor: “menzesz vagy nem menzesz”??? ez itt a kérdés!

  25. hvcsaba
    december 14th, 2011 20:40-nél | #25

    Sziasztok!

    Zita: bocsi, félreérthető voltam, én bringás zarándoklatra készülök a diákjaimmal és még pár összeverődött fiatallal. Csak most a holtszezonban jelenleg épp futással tartom karban magam. valahogy nem volt kedvem elővenni a bringát, edzés után meg takarítani. Mert bringát takarítani nagyon nem szeretek.

    Árpi: köszi szépen az infót. Megnéztem az oldalt, így első ránézésre elég kínai. Valószínűleg az informatikai alulképzettségem az egésznek az oka.

    Sziasztok,
    jó utat

    Csaba

  26. LTibor
    december 14th, 2011 21:28-nél | #26

    Nem kellene én is szaporítsam itt a hozzászólások számát, de annyira Jók vagytok. Zita, külön köszönet, hogy időt, s energiát szántál rá, hogy megoszd velünk is a gondolataidat, érzéseidet. Fentebb Zéta nagyon szépen megfogalmazta azt, amivel én is egyetértek.
    További erőt, kitartást, és Hitet kívánok Nektek!

  27. Rika
    december 14th, 2011 22:11-nél | #27

    …Megbogettel …annyira, hogy libababoros lett a borom es nyeltem nagyokat…
    Mar a nyar ota olvaslak titeket, amikor is Bumerang-ban hallottam rollatok…csak a szegyenlosebb fajtabol vagyok es nem mertem irni…nem is ez a lenyeg…
    Olvaslak ahogy csak lehetosegem van, meloban lopakodva, otthonrol egy forro tea kisereteben…sokszor huzogatom a szam es forgatom a szemeim, neha meg aggodom, aztan meg irigykedem…de tuttira csodalattal es buszkeseggel tolt el, hogy milyen ugyesek es batrak vagytok!
    Hajra, csak igy tovabb!
    Szoritok am, hogy tovabbra is ugyanilyen bejegyzeseket irjatok es hogy A JoIsten Kegyelme es aldasa legyen veletek!

    Udszi,
    Rika
    u.i.- bocsi az ekezetek hianya miatt, de nem Magyarfoldrol irok, es nincs magyar billentyuzet leosztasom.:-(

  28. Harkányi Lajos
    december 14th, 2011 22:50-nél | #28

    Kedves Zita és Árpi !
    Zita számomra nagyon érdekes volt ez a fajta leírása az élményeknek. Miért ? Azért mert a Te leírásodban a hangsúly az ilyen úton adódó problémáknál a lehető leghétköznapibb megoldásokat szinte ízeire bontott részletességgel adod át az olvasónak.
    Nekem azért is nagyon tetszett az írásod, mert ismét felelevenítetted ifjúkori élményeimet mikor tizenéves koromban közvetlen a II. világháború közben 1943-ban és a végén 1945- ben cserkésztáborba mentem, ahol többek között a tisztálkodás kérdését az akkori primitív körülmények miatt hasonló találékonysággal kellett kellett megoldani és persze az akkor beszerezhető, vagy a magunk által konstruált és előállított eszközökkel. A nehézségi kategóriánk ugyan teljesen más volt. Mi nem voltunk 4000 méteres magasságban a Csallóközben (1943- ban itt voltam 13 éves), de mocsárvidéken volt a táborhelyünk és a szúnyogok milliárdjai támadtak meg bennünket éjjelente az un. örsi sátrunkban aminek sem alja nem volt sem szúnyoghálós zárószerkezetű bejárati kapuja. Mit találtunk ki védekezésnek a nyakig beöltözés mellett? Azt, hogy egy megfelelő nagyságú és alakú többrétegű tüll lepedő darabbal bekötöttük a fejünket is. Valamennyi levegőt kaptunk csak igy de azért kibírtuk és öt nap után megedződtünk. Na és kifejlődött bennünk épen a nehézség elviselése következtében amit Zita Te is említesz ami az ilyen körülmények esetében a leglényegesebb nagybetűvel írom le a “SZÍVÓSSÁG”
    Na és felnőtt korunkban mikor a Lokós gyermektáborokat vezettük Éva mamával, ahol ő és Rozi néni (aki velem egyidős ) voltak a szakácsnők és kb 40 főre kellett naponta egyszer meleg kaját és kétszer hideget úgy, hogy sem villany sem gáz nem volt és a vizet is csak messziről forrásból hozták az erre beosztott gyerekek. Én mint mérnök kaptam a feladatot, hogy fürdőszobát építsek a táborozók részére egy düledező falakkal rendelkező valamikori istállóból. Itt ugyanolyan zuhanyozó berendezést csináltunk 5-7 literes öblítőszeres műanyag tartályokból a felső zárókupakokat sok sok lukkal ellátva. Majd fej felé egy billenthetőre eszkábált szerkezetet készítve és egy spárga madzag segítségével lehetett működtetni az igy megépített zuhanyszerkezetet
    Úgy látszik, hogy a világ körüli utazás nehézségei és ezek küzdelmekkel történő legyőzése végül is ugyanolyan boldogságot hoz az emberek életébe, mint amilyent a mi életünkben megélt nehézségek legyőzésének nagy kalandjai, és ezért mondjuk azt, hogy ilyenekért érdemes élni.

  29. Szilvi
    december 15th, 2011 08:04-nél | #29

    @Szepi
    Kedves Szepi, ha tényleg van kedved írj nekem a kesz.sz.a@gmail.com-ra. Mi a párommal sokat járunk bicaj túrákra, lehet, hogy közösen a Te párodat is rávesszük erre. Akár elmehetünk együtt is pár napra, aztán hátha megjön a kedve. Lehet, hogy párszor dumcsizunk róla így négyen, és aztán elindulunk Árpiék után :)) Esetleg szembe megyünk velük, hogy találkozzunk is :))

  30. Szepi
    december 15th, 2011 08:25-nél | #30

    @Szilvi
    :))) Mindenképp írni fogok. Köszi.

  31. tura77
    december 19th, 2011 21:48-nél | #31

    Szerintem sokunkban megfordult már, hogy a szurkolótábor szívesen megismerné egymást és együtt örülködnénk Nektek. Bennem régóta mocorog az ötlet, h. pl. majd az 1 éves úton léteteket megünnepelhetnénk egy nagy összeröffenéssel, persze aki csak tud bringával :-)) aki meg csak szívbéli pártoló bringa nélkül, de senkit nem hagynánk ki aki szívesen résztvenne.

  32. Arpi
    december 20th, 2011 08:02-nél | #32

    @tura77
    :))) Ez nagyszeru otlet, ez tetszik, ha minnel tobben bringara pattantok, es eltoltotok egy nagyszeru delutant egyutt! Ha ilyet szerveztek, szoljatok hogy mi is tudjunk csatlakozni – es orulni Nektek – ha nem is bringaval, de legalabb skype-on! :)

  33. benjami
    december 21st, 2011 09:15-nél | #33

    Az egy éves évfordulón el lehetne menni sátorozni egy napot Pusztavacsra az ország közepére. Ugyanoda ahol a Ti utatok is elkezdődött.

  34. Péter
    január 3rd, 2012 10:21-nél | #34

    Sziasztok!
    Kicsit hanyagoltam a blogotok olvasását, de most nagyon jól esik újra hallani felőletek!
    Végre Zita is írt, nagyon tetszik.
    További jó utat.

  35. Apex
    június 11th, 2014 09:42-nél | #35

    Lájk!

  1. Még nincsenek visszakövetések