Nászút a Föld körül

A Sümela kolostor – 1200m magasan a Trabzon mögötti hegyekben

Ezen a napon a Sümela kolostort vettük célba. Reggelire elkészítettük a négy tojást tükörtojásnak, majd kiálltunk az út szélére a hüvelykujjunkkal az ég felé mutatva. Eszünkbe se jutott bringával nekiindulni, mert Trabzontól még bő 60km lett volna a kolostor, Trabzon a sátrunktól meg volt még 30, tehát összesen 180km lett volna a csillagtúra, arról nem is beszélve, hogy a kolostor a hegyek között található, 1200m magasan. Többek között talán ettől is lett olyan híres és népszerű a turisták körében, hogy gyakorlatilag egy sziklafalba építették.

Trabzonba hamar eljutottunk két stoppal. Megkerestük az Ata Türk tér melletti turistainformációt, amit a wikipedia is említett. Remek útbaigazítást, és térképeket kaptunk, gyorsan átsétáltunk a dolmus állomásra (a dolmus egy kisbusz, ilyenek viszik-hozzák errefelé az embereket, ez a helyi tömegközlekedés), és felpattantunk egy Trabzon-Macka-Sümela járatra. Vicces, hogy Macka-ig (ejtsd: Macska!:)), az első 45km-ig 3 lírát kérnek, viszont ha fel szeretnél még menni 16km-t a kolostorig is, az már 20 líra. Szegény szerencsétlen turistákat le akarják húzni. Hát mi ezt természetesen nem hagytuk, és csak a macskáig vettünk jegyet, azt is csak oda, hiszen ki tudja, mi lesz visszafelé. Macka-tól egy család vett fel minket, apa, anya, két kis csöppség, és egy nagy takarmányos zsák a hátsó ülésen, utóbbi mellé fértünk be mi is Zitával. Mindezt egy öreg, kb. 30 éves merciben, pont olyanban, mint amilyen Bandernak is volt régen. A kolostor előtt 1km-el tettek ki minket.

Nagyon örültem, hogy végre zöldben vagyunk, igazi, nagy erdőben, hegyek között. Teljesen más volt itt a levegő, és minden csupa-csupa zöld volt, ami nagyon tetszett nekem. Hiányzott már az erdő, különösen a sok száraz, kopár,  közép-törökországi táj után. Igazából a tájfutás az, ami nagyon hiányzik, az erdő már csak természetes velejárója, de most annak is nagyon örültem, hogy csak az erdő itt volt, térkép, tájoló és a barátok nélkül. Jó volt felsétálni ezt az 1 km-t a parkolóig. Nem számítottunk rá, hogy az igazi túra még csak innentől kezdődik. Az alsó parkolóból természetesen éttermek és árusok hadán át találtuk meg a kikövezett ösvényt, ami egy szerpentinen vezetett fel az erdőn át, még 200m-el feljebb a kolostorhoz. Na ezt aztán végképp nagyon élveztük, végig gyönyörű, sűrű lombkoronás, vad erdőben sétáltunk fölfelé. Sajnos kilátás az nem nagyon volt, mert gyakorlatilag egy felhőben gyalogoltunk, de az már talán túl szép is lett volna, ha még a környező hegyeket és a lent zubogó patakot is látjuk.

A kolostor maga persze már belépős volt, 8 lírát fizettünk fejenként a beugróért. Ami nekem az erdőt jelentette, az a játszótér Zitának a keresztény templom, a freskókkal, ikonokkal. Itt amit ebben a kolostorban láthattunk, igazán egyedi templom volt. Félig a sziklafalba volt építve, de ez még önmagában nem kápráztatott volna el minket Kappadókia után, viszont a falfestések igazán szépek voltak. Gyakorlatilag a fél biblia rá volt festve a templom oldalára. Ez persze annak érdekes, aki ismeri ezeket a történeteket, és Zita hivatásból fújja ezeket, végig is mutogatta nekem a teremtést, és néhány másik képet is. Én persze ilyenkor mindig leakadok, hogy „De hát egyszer már láttunk egy filmet, és ott Mária egy erdőben volt, amikor megjelent neki az angyal, itt meg a képen valami épület előtt vannak…”, és ilyenkor Zita mindig kioktat, hogy „Itt nem az a lényeg, hogy pontosan hogyan történt, hanem hogy ez történt.”. :) A templom mellett egyébként rengeteg kis szerzetes lakás is volt, de olyan hidegek voltak, hogy el se tudjuk képzelni, hogyan tudtak itt anno élni. Igaz, nekünk mondjuk nem volt befűtve, holott szinte minden helyiségben láttunk kandalló helyet.

St. Maria katolikus templom Trabzonban

Lefelé menet is stoppoltunk, és négy azerbajdzsáni vitt le minket egészen Trabzon-ig. Zita eleinte oldalt ült az ölemben, úgy, hogy az oldalsó ablakon nézett ki. Valószínű ez nem volt túl jó ötlet egy szerpentinen, mert mire leértünk Trabzonba, annyira nagyon rosszul lett, hogy rögtön le kellett ülnie, hogy el ne hányja magát. Nagy nehezen visszakászálódtunk egy BIM-ig, hogy bevásároljunk magunknak a következő napokra, de itt is le kellett ülnie Zitának egy padkára. Ekkor vett észre egy kis táblát a szemközti ház sarkán: „St Marie’s Church” jobbra! Templom, itt lent a városban? Megnéztem a GPS-en, és valóban, ott volt tőlünk két sarokra egy katolikus templom. Ettől Zita egyből jobban lett és fel is kerekedtünk megnézni a templomot. Éppen egy nagyobb turistacsoport távozott a helyről, ahol Nico fogadott minket, a plébánia és a hozzá tartozó vendégházak vezetője. Nico egész jól beszélt angolul, így elmondta, hogy következő nap, vasárnap lesz mise, 11 órától. Mivel Zita már Isztambul óta nem volt misén, és mivel ez fontos neki, egyértelmű volt, hogy következő nap itt leszünk 11-kor. Nico még megvendégelt minket a templom melletti kertben egy kis teára és süteményre is, ekkor ismerkedtünk meg a feleségével, Elenával, és a keresztfiával, Constantine-al is.

Amikor távozáskor mondtuk, hogy autóstoppal megyünk haza a sátrunkhoz, ami innen 30km-re Samsum felé található a főút mellett, Nico azonnal a sluszkulcsért rohant, és mutatta, hogy kövessük, mert elvisz minket. Zavarunkban elfelejtettük visszautasítani a nagylelkű ajánlatát. Mert kicsit átgondolva arra jutottam aztán, hogy jobb lent volna stoppolni, egyrészt megspóroltuk volna Nico idejét, másrészt ő így csak miattunk oda-vissza megtette ezt az utat autóval, tehát összesen 60km-t, és ez nem túl környezettudatos dolog, pláne amikor nagy zöld kerékpártúrázóknak mondjuk magunkat. Ezen persze valahogy azért sikerült túltenni magunkat, már csak azért is, mert út közben így tudtunk még beszélgetni Nico-val, aki egyébként nagyon invitált minket, hogy jöjjünk át hozzájuk ezen az estén a vendégházba, és aludjunk ott, így reggel már ott ébrednénk, ahol a délelőtti mise is lesz. Mi azonban nem szerettünk volna egy ilyen hosszú nap után így futtában költözködni, pláne, hogy Mehmetéktől még el sem búcsúztunk rendesen, és lehet, hogy félreértenének egy ilyen rohanva való távozást. Viszont azt sikerült ekkor az autóút alatt kitalálni, hogy ha ezen az estén nem is, de a mise után egész nap, és az utána lévő éjjel szívesen ott maradnánk Nico-éknál Trabzonba, úgyis van egy csomó elintéznivaló dolgunk, amelyek várost kívánnak, és erre Trabzon tökéletesen alkalmas lesz.

Így este még volt időnk elbúcsúzni Mehmetéktől, aranyosak voltak nagyon, a Mehmet által fogott halat vacsoráztuk sültkrumplival – nagyon-nagyon finom volt – aztán még címet cseréltünk és készítettünk néhány közös fényképet. Mehmet felesége, Sibel google translate-el elmondta nekünk, hogy szeretné, ha még maradnánk, mert ha elmegyünk, hiányozni fogunk neki. :) Tényleg így érezhette, mert Zitával egész hosszasan búcsúzkodtak.

Reggel aztán gyorsan összekaptuk a táborunkat a kertjükből, és az utolsó pillanatban, éppen indulás előtt még megjelent Sibel az ajtóban, kezében tartva a Hungary-s melegítőmet. A szívem szakadt volna meg, ha itt elhagyom ezt a számomra oly kedves ruhadarabot. Trabzonba gyorsan átértünk, és még a mise előtt el tudtuk foglalni a szálláshelyünket. Ágy, asztal, szék, konnektor, internet, zuhany, melegvíz, egy hangulatos kis kert három aranyos nyuszival és egy csapatnyi katolikus jóbaráttal, akik hárman házigazdák innen valók, a többiek hozzánk hasonló turisták szerte a nagyvilágból. Hát kell ennél több? :) Zita teljesen odavolt a nyulaktól, este melléjük ült ki olvasni egy székkel és egy bögre kávéval. Nagyon jól éreztük magunkat Nico-éknál, jókat beszélgettünk a kertben a lugas alatt üldögélve.