Az utolsó török tea – Köszönjük Törökország!
Defektjavítással indítjuk a napot
A dzsámi mellett csak 8 körül sikerült kikászálódni az ágyból. Az indulás elvileg sikerülhetett volna gyorsan, mert az éjjel alig pakoltunk szét, így gyorsan el tudtunk volna készülni, ám pakoláskor azt vettük észre, hogy Zita első kereke sajnos lapos. Előkapartam a szerszámosládát a táskám aljáról,
és szétszedtem a gumit. Két nagy üvegszilánkot is találtam a külsőbe fúródva, amelyeket nem túl okosan még a szétszedés előtt kioperáltam az abroncsból, így amikor annak belső felületén kerestem a defektet okozó tárgyat, már nem találtam semmit. Viszont a lyukat a belsőn viszonylag hamar megtaláltuk egy lavór víz segítségével. Gyorsan ment a foltozás, és hibátlanul. A titok csak annyi, hogy várni kell 3 percet, miután rákentük az előzőleg megtisztított és megsmirglizett belsőre a vulkanizálószert. Emlékszem, ezt nagyon régen még nem tudtam, és mennyit szenvedtem emiatt a foltozásokkor. :) Egyébként miközben ezeket a műveleteket végeztem kb. 5 felnőtt és 10 gyerek volt körülöttem, érdeklődéssel figyelték, mit csinálok, és így utólag belegondolva valóban érdekes lehetett számukra az egész, mert valószínű semmi hasonlót nem láttak még, legalábbis a gyerekek biztosan nem. Olvass tovább…
Ennek mondanom sem kell, rettentő módon örvendtünk, főleg, hogy többszöri újraindítás után is ugyanezt produkálta. Nem volt mit tenni, hagytuk a bringákat a helyükön, és rövid internetes keresgélés után nekilódultunk a városnak, hogy találjunk valami szervizt a kamerának. Trabzon után erre egy darabig biztosan esélyünk sem lett volna, ezért úgy döntöttünk, nem indulunk tovább a rossz kamerával. Rövid mászkálással megleltük a Panasonic márkaboltot, ahol 20 perc várakozás után megjelent a szervizes fickó is. Nagy meglepetésünkre azt mondta, hogy jöjjünk vissza két óra múlva, addig megpróbálja megjavítani a fényképezőgépünket. Úgy látszik még nem jött el a fogyasztói társadalom legsötétebb kora, ha megpróbálnak megjavítani egy 70 ezer forintos apró kütyüt, ahelyett, hogy azzal köszöntenének, hogy sajnáljuk, még garancialeveled sincs, vegyél újat drágán, mert attól halad előre a köztársaság…:) 
Ezen a napon a Sümela kolostort vettük célba. Reggelire elkészítettük a négy tojást tükörtojásnak, majd kiálltunk az út szélére a hüvelykujjunkkal az ég felé mutatva. Eszünkbe se jutott bringával nekiindulni, mert Trabzontól még bő 60km lett volna a kolostor, Trabzon a sátrunktól meg volt még 30, tehát összesen 180km lett volna a csillagtúra, arról nem is beszélve, hogy a kolostor a hegyek között található, 1200m magasan. Többek között talán ettől is lett olyan híres és népszerű a turisták körében, hogy gyakorlatilag egy sziklafalba építették. 
Első nap 77km-t sikerült haladni. A nap végén egy táborhelyet kerestük a Fekete-tenger partján. A part persze végig lakott volt, a kertek mögött már csak egy vékony homokos partvonal húzodott, ami alkalmatlan volt sátrazásra (jön egy dagály, aztán elvisz minket sátrastul, bringástúl :) ). Mi ennek ellenére nagyon szerettünk volna a tengerpart közelségében táborozni, ezért megkérdeztünk egy társaságot, akik az utcán társasoztak és teáztak, szabad-e valakinek a kertjében sátraznunk. Az egyik öreg, aki a legjobban értette a kézjegyeinket, egyből intett, hogy kövessük. Körbevezetett a kertjében, ahol kiválaszthattuk a nekünk leginkább tetsző helyet. 
Amint állt a sátor, indultunk ki a partra, és egy nagyot fürödtünk a tengerben. Irtóra élveztük a nagy hullámokat, ahogy néha szinte egy méter magasba feldobáltak minket, majd vissza. Amikor aztán kifürödtük magunkat, letusoltunk a vízhordó táskából, majd átöltöztünk vacsorához. Úgy terveztük, hogy rántottát készítünk, de a háziak megelőztek minket. Ramadán révén csak sötétedés után esznek, viszont akkor nagyot lakomáznak. Ebből a lakomából most megkínáltak minket is, csorbát és dolmát kaptunk, annyit, hogy utána már nem is maradt étvágyunk a rántottánkhoz, így meghagytuk azt későbbre. 
Legutóbbi hozzászólások