Bejárat > Ázsia, Törökország > Aksaray-ban – Köszönjük a TV-t Cihan!

Aksaray-ban – Köszönjük a TV-t Cihan!

Tovább a Tuz Gölü partján

Reggel persze nem sikerült korán kelnünk, és az ébredés után sem voltunk olyan gyorsak a táborbontással, volt már dél is, amikor az úton találtuk magunkat. 10 kilométer sem telt el, mikor megálltunk, hogy megmelegítsünk magunknak egy babkonzervet. Egy dolgot hagytak meg nekünk a benzinkút mögött, mégpedig azt, hogy ne gyújtsunk tüzet. Mi ezt betartottuk, ezért nem ott reggeliztünk. Pontosabban a reggelink az müzli volt a sátor mellett, ezt a babot pedig inkább már ebédnek mondanám. A vendéglős fickónak volt egy tréfás kiskakasa, kb. úgy viselkedett, mint egy háziállat, mindig emberek között volt, bőven volt minden, amin kapirgálhatott. Érdeklődő kiskakas volt, nem félt az embertől, amíg ott voltunk, körülöttünk mászkált.

Wifi a benzinkútnál – Lesz vendéglátónk Aksarayban

A következő megállónk 20km-el odébb volt, jó szokásunkhoz híven egy benzinkútnál álltunk meg 60 Forintos jégkrémet enni. Már szinte indultunk volna, amikor észrevettem, hogy van szabad wifi hálózat a kútnál, és a netet is el lehet érni rajta. Gyorsan felcsattantam a Couchsurfing-re, és örömmel láttam, hogy Cihan visszaírt Aksaray-ból, hogy vár minket. Igaz hogy úgy volt, hogy előző nap érkezünk, de azért visszaírtam neki, hogy mi lenne, ha ma érkeznénk, tud-e minket így is fogadni? Amíg feltöltöttem egy bejegyzést a honlapra, ő visszaírt, hogy rendben van, mehetünk, vár minket. Gyorsan leegyeztettük a találkát, aztán kitettük magunkat az útra, hogy még idejében megérkezzünk Aksarayba.
Innen kicsit felgyorsult az út, végre jobb minőségű lett az aszfalt és a tegnapi szembeszél is végleg alábbhagyott, így elég jól, helyenként 30 km/h felett is tudtunk hasítani a leállósávban. Ennek felettéb örültünk, főleg, hogy a nap elején még félig kész földúton haladtunk, mivel az utat építették és nem akartunk a félpályás útlezárás miatt az egy sáv szélén haladni, ezért az épülő utat választottuk.
Délután még egy helyen megálltunk, tréfás hely volt ez, egy vendéglő-bolt egység egy dzsámi alagsorában, az út mentén. Kertje is volt, és a kertjében fedett, árnyékos kiülők, aminek mi nagyon örültünk. Ide terítettük ki a kis konyhánkat, és sütöttük meg a maradék kolbászunkat olajban, jó sok hagymával. Ezt faltuk fel egy cipóval, mennyei eledel volt, amit helyi „Turka” kólával öblítettünk le. Ez egy fokkal jobban hasonlít a kőolajra, mint az „eredeti”. Cserébe még olcsóbb, ami nekünk jól jön, hiszen amíg meg lehet inni, addig nincs baj, mi csak a cukortartalmuk miatt fogyasztjuk néha ezeket a hideg szénsavas lónyálakat. Ezen a helyen mellettünk lebzselt egy kisebb teenager csoport, mindaddig tartották a megfelelő távolságot, amíg Zita el nem ment a mosdóba. Ahogy a félelmetes nő eltűnt a láthatárról, egyből körbevettek és kérdezősködtek, éppen csak annyira barátságosan, hogy az még pont nem volt terhes, különösen, hogy már indultunk tovább. Mindenesetre érdekes volt, hogy csak hozzám jöttek oda, és hozzám is csak akkor, amikor Zita már nem volt a közelben.

Egy éjszaka Cihan-nál, a Hasan Dagi alatt

Már nagyon közel voltunk Aksaray-hoz, és egyre jobban kirajzolódott annak a 3000 méter feletti vulkáni hegynek, a Hasan Dagi-nak a körvonala, ami a város mögötti látképet uralta. A városba könnyedén begurultunk, hamar megtaláltuk a főteret a dzsámival és az Ata Türk szoborral. Itt egy kedves bácsi azonnal meghívott minket teára, és fiatalabb barátai is felajánlották segítségüket. Mi ezzel éltünk is, mert nekünk nem sikerült felhívni a vendéglátónkat, Cihan-t, akiről nem tudtuk, hogy olvasta-e a legutolsó levelünket, vagy sem. Baj nem volt, 5 perc múlva megjelent Cihan, és a bringákat tolva átsétáltunk hozzá. A lakása csak pár sarokra volt a főtértől és csak az első emeleten lakott, ez rendkívüli könnyebbség volt nekünk. Pláne, hogy bőven volt hely a lakásában, így a bringáknak jutott egy külön szoba, és nekünk is egy jó nagy nappali, amiben bőven elfértünk, mert nem volt még benne semmi, csak egy nagy kanapé és egy tévé. Na meg a sarokban egy apró router, ami wifin szórta a netet. Ennek én jobban örültem mint a TV-nek és a kanapénak, pláne, hogy előbbit be se kapcsoltuk, és utóbbit se nagyon használtuk, hanem inkább a szőnyegre terített matracainkra ágyaztunk meg.
Cihan-nak mi voltunk az első Couchsurfing-el szerzett vendégei ezért kicsit meg volt szeppenve, de mi gyorsan megnyugtattuk, hogy lazítson, mert mi már annak is végtelenül örülünk, hogy négy fal van körülöttünk, meg egy plafon felettünk, és egy barát mellettünk. Gyorsan letusoltunk, majd bedobtunk a mosógépbe egy nagy adag szennyest. A vacsorához leugrottunk egy üveg ayranért és egy adag köftéért(fasírt), utóbbit a spagettihez használtuk hús gyanánt. A vacsora remekül sikerült. Mivel Cihan viszonylag új volt ebben a lakásban, még nem volt ebédlőasztala. Nagyon kétségbe nem estünk ezen, megterítettünk a nappaliban a földre, kurd barátaink után szabadon. Közben mellettünk a Zita által leleményesen kifeszített ruhaszárító kötélen száradtak a kimosott ruhák. Szóval pár óra alatt igazán belaktuk a nemrégiben üres nappalit, és azt hiszem, ez Cihan-nak is tetszett.

Thanks for the TV, Cihan!

Cihan első vendégeiért igazán mindent megtett. Bár egy éjszakára kértük a kanapét, ő úgy gondolta, hogy biztosan fáradtak leszünk, ezért másoltatott nekünk egyet a lakása kulcsából. (Figyelitek, micsoda bizalommal van a CS közösség felé már rögtön az elején, ez nagyon dícséretes!) A fáradtságban igaza volt, mert valóban ki voltunk merülve már, hatodik napja folyamatosan úton, pihenő nélkül. Reggel nem is sikerült vele együtt elhagyni a lakását, bár este még tervben volt a korai indulás, de reggelre ebből csak az édes álom maradt szinte egész délelőtt. Szóval végül mégiscsak jól jött az a pótkulcs. Lent a ház aljában találtunk egy nagyon olcsó kebab-ost, egy kisebb cipóban adták a csirkehúst, finom salátával 1,5 líráért.

Óriás csirkés szendvics ayrannal - 2TL-ért (240 Forintért)

E mellé még tetszés szerint nyakon is önthetted kecsappal, majonézzel, sőt ha dőzsölni akartál, vehettél mellé fél líráért egy ayrant. Szeretjük az ilyen helyeket nagyon, 180 Forintért egy hatalmas csirkés szendvics és 60 Forintért sós vizezett joghurt? Hát kell ennél jobb reggeli, ebéd, vacsora? Nem kell, úgyhogy itt ettünk reggelit, ebédet, és még elvitelre is kértünk egy-egy szendvicset, vacsorára. A végén már nagyon néztek, amikor a harmadik szendvicset kértük! :)
Indulás előtt még megfordult a fejünkben, hogy Cihan-t megtréfáljuk, de végül nem voltunk bátrak, nem biztos, hogy jól sült volna el. Este beszéltük, hogy tök jó, hogy ennyire megbízik bennünk, hogy még pótkulcsot is csináltattatott, és ennek kapcsán én viccelődtem, hogy nem fél-e csak így itt hagyni minket, amíg ő elmegy munkába, mi van, ha elvisszük a TV-t? Mire ő azt válaszolta, hogy csak kétszer kapcsolta be a TV-t, mióta itt van… :) Erre én is csak azt tudtam válaszolni, hogy mi sem nézünk nagyon TV-t, ezt a modellt meg különösen nehéz lenne kerékpáron szállítani. Szóval az fordult meg a fejünkben, hogy a TV-t a nappaliból átcipeljük az üres szobába, és a helyén hagyunk egy búcsúüzenetet, hogy „Thanks for the TV…” (Magyarul: Köszi a TV-t…), de végül nem léptük meg, csak annyit írtunk oda, hogy „We have left the TV here for you, it is too heavy for us…” – magyarul: Itt hagytuk Neked a TV-t, nekünk túl nehéz lenne. És persze a pótkulcsot is az asztalon hagytuk. Miután gondosan átvizsgáltuk a lakást, hogy nem hagyunk-e ott valamit, bezártuk magunk mögött az ajtót.

  1. Dezsőfi Rajz KAtalin
    július 16th, 2013 08:14-nél | #1

    Ahogy haladok előre a töréneteitekben, úgy körvonalazódik bennem, hogy te Árpi, irgalmatlanul sóher egy ember lehetsz.
    Persze, megértek mindent, hosszú az út, spórol az ember, de hogy minden második gondolatod a pénz körül forogjon…
    Még ha az életben is… azt mondom, oké.
    De még itt is… az élménybeszámolóidban.
    “…egy benzinkútnál álltunk meg 60 Forintos jégkrémet enni…”
    “…Cserébe még olcsóbb, ami nekünk jól jön…”
    “…Lent a ház aljában találtunk egy nagyon olcsó kebab-ost, egy kisebb cipóban adták a csirkehúst, finom salátával 1,5 líráért…”
    “…Szeretjük az ilyen helyeket nagyon, 180 Forintért egy hatalmas csirkés szendvics és 60 Forintért sós vizezett joghurt?”

    Csak ebben a cikkben.
    Mindegy egyébként… de azért remélem, én értek félre valamit.

  1. Még nincsenek visszakövetések