Bejárat > Ázsia, Törökország > Egy elhibázott nap – Sose indulj el délután!

Egy elhibázott nap – Sose indulj el délután!

Mikor elhagytuk Cihan lakását délután,  hibát követtünk el. Na nem, nem hagytunk semmit Cihan lakásában, a hiba az volt, hogy délután 2 óra után keltünk útra egy 73km-es szakaszra, ami ráadásul nem volt síknak mondható. Persze ezt ekkor még nem tudtuk. Ideje lenne kicsit többet használni az eszünket az úton, ez utólag már mindig nagyon jól megy, de jó lenne idejében felismerni ezeket a dolgokat. Baj nem történt, csak éppen nem ez volt a legkellemesebb napunk az úton… Sőt, talán ez volt a legkeményebb.

Na de kezdjük az elején, szóval délután van, és elindultunk Aksarayból Nevsehirbe, Kappadókiába. A város végén egy kiadós kaptató várt ránk, rögtön felrángattuk magunkat 150 méterrel feljebb, 1200 méter magasra. Eszméletlen hőség volt, állt a levegő, teljes szélcsend volt, és 40 fok, mi ebben haladtunk kínkeservesen fölfelé, 6km/h-val. Szinte minden benzinkútnál megálltunk, frissíteni magunkon, bevizezni a fejünket, inni, és elfogyasztani egy félficcses jégkrémet. Még jó, hogy több márkának több íze van, különben már nagyon unnánk ezt a fagyizást.

Szétesik a Rohloff agyváltó

Az egyik ilyen benzinkúti pihenőről való elinduláskor Zita arra lett figyelmes, hogy hiába tekeri a Rohloff váltókart, az nem vált, sőt üresben mozog, nincs semmi ellenállása, mint ahogy eddig. Húha, ennek a fele sem tréfa, valami történt! Őrizzük meg a hidegvérünket ebben a forróságban, és gondolkodjunk, mert ilyenkor ez a legjobb, amit tehetünk. A bowdeneknek biztos nincs bajuk, hiszen kettő van belőlük, egyszerre mindkettő nem szakadt el, ha meg az egyik szakadt volna csak el, akkor legalább az egyik irányba lenne valami ellenállása a váltókarnak, nem csak üresben mozogna. A probléma forrását elég hamar megtaláltam, mert elég szembetűnő volt, egy csavar lógott ki abból a fekete kis dobozból, amibe a bowdenek futnak be az agyváltó mellé. Miután szétszedtem ezt a dobozt, összeállt bennem a kép: ez a csavar fogja össze a bowdenek álltal forgatott kis testet, ami összeköttetésben van a váltó főtengelyével, amit ezen keresztül tudunk csavargatni, ezáltal kapcsolunk a fokozatok között. Már csak meg kellett találni azt a fokozatot, amiben a csavar kilazult, abban a fokozatban visszahúzni a csavart (érdekes módon egy pénzérmével!), és máris minden működött rendben, ahogy kell neki. Nem volt komoly a probléma, csak meglazult az a kis csavar a 4000km alatt, mert már ennyit használtuk a bringákat, mióta megvannak. Ez a kis doboz amibe a bowenek futnak, eléggé lent van, a tengely alatt, és elég sok gempát kapott az útról, valószínű a sok gempa között olaj is volt, amitől meglazult.

Ezek után persze átnéztem még néhány csavart, nem csak Zita, hanem a saját gépemen is. Egyébként a Rohloff nagyon meg lett tervezve, élvezet egyre jobban felfedezni. Ezt a csavart pl. nem tudtuk volna elhagyni, mert úgy van kitalálva, hogy nem tud kiesni a helyéről. Ez csak egy gyorszáras csavar, ami arra való, hogy gyorsan és könnyedén ki tudjuk venni a kereket a bringából. Elég kilazítani ezt a csavart, na meg a kerék gyorszárát, és hopp, kint van a kerék. Szerencse, hogy ezt az utóbbi csavart elég nehéz megtalálni annak, aki nem ért a Rohloffhoz (a biciklitolvajok 100%-a?), és még jó, hogy a hátsókereket amúgy is mindig zárni szoktuk, mert Rohloff-ot egy életre vesz magának az ember.

Tekerés a tikkasztó napon

A kis ijedség és a gyors szerelés után sem volt könnyebb az út, sokáig kapaszkodtunk még fölfelé, és amikor azt hittük, felértünk, akkor is jöttek még újabb fölfelék, közben néhány lejtővel. De összességében még mindig jobban örültünk volna, ha sík a terep, mert a fölfelék most nagyon nem ízlettek nekünk, nehezen és nyögvenyelősen haladtunk, és persze lassan. Este fél 8-kor konstatáltuk, hogy buktuk a világosban való megérkezést. Leültünk egy benzinkút mellett, vettünk egy két literes lónyálat, és megittuk az Aksaray-ból hozott csirkés szendvicsek mellé. Közben a szemközti domb felett szépen lement a nap miután először gyönyörű aranysárgára festette körülöttünk a dombokat. Annyira nem örültünk most a naplementének, mint máskor, mert ez azt jelentette, hogy hamarosan sötétben kell folytatnunk.

Ránksötétedik Nevsehir előtt

Erőt vettünk magunkon, és elindultunk. Az út végre kilaposodott, így egy fokkal gyorsabban tudtunk haladni, mint eddig. Acigöl után már teljesen sötétben haladtunk, persze lámpákkal, elől és hátul, úgy világítottunk, mint egy karácsonyfa. Új magasságrekordot döntöttünk, Nevsehir előtt 1377m magas hágót másztunk meg, hogy aztán leguruljunk a városba, vissza 1200-ra.

Nevsehirben újra megtréfált a GPS, sajnos most sem voltam elég körültekintő, és nem ellenőriztem a logikus útvonalat a találkahelyünkre, egy kórházhoz. Felmentünk egy domb oldalába a város közepén, nem túl bizalomgerjesztő utcácskákba, és éppen már nagyon elgyötörve, egy meredek kis utcán mentünk fölfelé, amikor valahonnan előkerült egy csapat 8-10 éves forma visító hülyegyerek, akiknek első dolguk az volt, hogy megfogták Zita biciklijét hátulról és elkezdték visszahúzni. Erre persze egyből megálltunk, és olyan hangosan és mérgesen rájuk kiabáltunk, hogy rögvest elszaladtak.

A kórház, ahová a találkozót megbeszéltük a vendéglátónkkal, Mehmettel, természetesen egy domb tetején volt. Erre a dombra már csak tolni bírtuk a bringákat, olyan meredek volt a felvezető utca. És mikor felértünk, elővettem a telefonomat, és láttam, hogy Mehmet írt egy sms-t, mi szerint találkozzunk lent, a főút mellett, azon a sarkon, ahol fel kell kanyarodni a kórházhoz. Remek, potyára jöttünk fel, olvashattam volna előbb az sms-t… Lent persze rossz helyen vártunk, és nem is sikerült megtalálni azt a helyet, amire Mehmet gondolt, így végül csak egy óra sms-ezgetés és telefonálás után találtuk meg egymást. Mehmet autóval jött értünk, és még jó 2 km-t kellett bringáznunk az autóját követve, mire az otthonához értünk.

Kemény egy nap volt, de végül csak megérkeztünk Nevsehir-be. Ha egy kicsit gondolkodtam volna, és előre sejtettem volna, hogy ilyen kemény lesz, nem vágunk neki, mert nem érte meg ezt az egy nap „nyereséget” ez a kemény, kiborítóan fárasztó nap, a végén a sötétben bringázással. Vagy, ami talán még okosabb lett volna, ha legalább 3-4 órával előbb elindulunk.

Mehmet-nél aztán persze már minden jó volt, vacsoráztunk, beszélgettünk kicsit, majd eldőltünk a matracainkon. Mehmet egyébként valami agykutató, pszichológusféle, él-hal a szakmájáért, irigylem az ilyet: aki megtalálta a munkájában a szenvedélyét, szerencsés ember.

  1. Szilvi
    augusztus 12th, 2011 07:35-nél | #1

    Kedves Zita és Árpi!
    Még sosem írtam nektek, pedig már indulásotok előttől olvasgatom a honlapotokat. Szeretném megköszönni ezt a csodás élményt, amit az utazásotok leírásával okoztok, a legnagyobb álomom élem meg veletek miközben olvasom. Sajnos a saját megvalósításunk (férjemmel) még várat magára (gyerekek, hitel), de addig is rengeteget segítetek a tervezgetésben és megerősítetek a megvalósításban.

    Zita, téged nagyon csodállak. Egy nőnek mindig annyi nyűgje van – sokkal több mint a pasiknak – amelyek miatt nehéz ez a nomád életmód. Örülök, hogy bebizonyítod, hogy a nőknek is meg lehet oldani minden nehézséget.
    Árpi neked azt szeretném mondani, hogy ne húzd fel magad néhány gyerek vagy fiatal tolakodásán. Gondolj arra, hogy azért is indultatok el, hogy megismerjétek ennek a csodálatos földnek a sokoldalúságát, belekóstoljatok más-más kultúrákba, életfelfogásokba. Ami idegesít, az is sokszor ennek a megtapasztalásnak a része, és csak több leszel tőle. Próbáld meg inkább élvezni és tanulni abból is ami idegesít.

    Nagyon drukkolok nektek és folyamatosan olvasom a bejegyzésed Árpi.
    Puszi nektek, Szilvi

  2. Djagga
    augusztus 12th, 2011 18:15-nél | #2

    Először is gratulálok! Mindenhez! Zita neked különösen ahhoz, hogy Árpival találkoztál és összekötöttétek az életeteket. Árpi, ismeretlenül is, remek arc lehetsz! A türelmed bámulatos és jól teszed, ha ezer szenzorral ügyeled a rendet. Persze szereted az embereket, akikkel találkoztok, de azért ügyelj arra, hogy az érdeklődés és a pofátlanság között van egy finom határ. Ugyhogy légy résen, ahogy a cserkészéknél mondják, s ennek eredménye lesz a békesség és a nyugalom.
    Most még nem tudtam küldeni nektek egy kis pénzmagot, de majd megoldom és jelzem.
    Nem rég volt egy érdekes rész a napi evangéliumban, amikor a tanítványokat faggatják, hogy Jézus miért nem fizet templomadót. A többit majd keressétek meg. Máté evangéliumában . Olvaslak benneteket én is! Sok boldogságot !

  3. augusztus 13th, 2011 13:44-nél | #3

    Köszönjük a csodás kommenteket! :) Igyekszünk élvezni az út minden egyes pillanatát, még azokat is, melyeket amúgy az ellenségeinknek sem kívánnánk… :) Nem mintha lennének “ellenségein” :) Grúzia tényleg szeret minket, nekünk ma kicsit nehéz szeretni Őt, mert sok az autó az úton, és szinte mindegyik nagyon büdös… De azért megvagyunk, és jól vagyunk, és most feltöltök egy bejegyzést! :) Köszi a hozzászólásokat, jó volt őket olvasni, és örülünk, hogy tetszik a túránk és ez a hozzá tartozó kis oldal, amivel talán adunk valamit. Üdv Grúziából!

  4. Zita
    augusztus 13th, 2011 14:02-nél | #4

    @Szilvi
    Szia Szilvi! Koszonom szepen, hogy irtal, hogy biztatsz. Nonek lenni sem utkozben, sem otthon nem mindig konnyu. :D ;) Na de felreteve a viccet, van par dolog, ami mindenkepp segit, pl ha megfelelo higieniai cuccokkal veszi korbe magat az ember. :) Pl az Ortlieb zuhanyzsak ne tudd meg, hanyszor visszahozta mar az eletkedvem. Aztan az intimtolcser, amirol azt sem tudtam eddig, hogy letezik, millionyi szazalekkal megkonnyiti az eletem. ( http://ladycup.hu/ ) A Kinley konyvolvaso a lelkemet balzsamozza, amikor a sok torok szo utan Jokait olvashatok… Es persze egymassal lenni, ketten a ferjemmel, mindent megbeszelve, egyutt konnyu.
    Kivanom, hogy egyszer ti is nekiindulhassatok – akar lakoautoval, gyerekkel, mint ahogy az a magyar csalad, akikkel tegnap talalkoztunk a tengerpaton. Minden sokkal egyszerubb, ha az ember nekikezd, utkozben valahogy leegyszerusodnek a dolgok. Hajra nektek is!

  5. Zita
    augusztus 13th, 2011 14:05-nél | #5

    @Djagga
    Szia Djagga, de jo ujra itt, hogy irsz, orulok neked! Koszonjuk, hogy tamogatsz, biztato szavaid kulonosen jol esnek, azt a reszt meg majd kikeresem, elolvassuk. Veled remelem minden rendben, puszi innen a tavolbol is! :)

  6. Szilvi
    augusztus 15th, 2011 16:24-nél | #6

    @Zita
    Szia Zita, nagyon köszi az ötletet az intimtölcsérről. Elolvastam a honlapot amit írtál és nagyon tetszik. Még megbeszélem az orvosommal, hogy spirál mellett lehet-e használni és megpróbálom. Nagyon fog segíteni a rövidebb bringatúráknál is. Hihetetlen, hogy így távolról, utazás közben is segítettél.
    Gyönyörű helyeken jártok, és Árpi leírásaiból nagyon sokat lehet tanulni. Nemcsak az idegen tájakról, hanem a túrázásról,a kalandokról, megoldásokról, az emberek jóságáról, a párok (Ti) összecsiszolódásáról. Köszönöm a biztatást is, biztos, hogy egyszer el fogunk indulni és biztos, hogy bringával. Nem biztos, hogy világ körül, de minél több helyre szeretnénk eljutni a paripákkal. Addig is minden szabinkat a bringákon töltjük, és próbálunk mindig új tájakat felfedezni.
    Nagyon sok-sok kitartást, hitet, türelmet, és sok-sok szép élményt kívánok nektek. Folyamatosan nyomon fogom követni az utatokat. Puszi nektek, Szilvi

  1. Még nincsenek visszakövetések