Nászút a Föld körül

Két napot azzal töltöttünk, hogy autóstoppal felfedeztük Kappadókiát. Első nap Mehmet munkába menet eldobott minket az autójával a közeli főútig, ahol először ettünk egy-egy lahmacun-t (az eddigi legolcsóbb, másfél lírás áron!), majd kiálltunk stoppolni az út szélére.

Azért választottuk a stoppolást Kappadókia felfedezésére, mert elég fáradtak voltunk 7 nap folyamatos bringázás után, Kappadókiába pedig nem csak körbenézni, hanem pihenni is jöttünk, az itt eltöltött néhány nap alatt nem csak a látnivalókat szándékoztunk megtekinteni, hanem fel is szerettünk volna töltődni. Ha pedig bringával indultunk volna útra ezeken a napokon is, bizonyosan tovább fáradtunk volna, és nem is fért volna bele az időbe ennyi minden.

A Sakli Kilise

Stoppolni egyszerű volt és nagyszerű: Két perc nem telt el, felvett minket egy tanár, aki Avanos-ba tartott gyerekeket nyári táboroztatni. Ez pont kapóra jött nekünk Göreme-ig, hiszen arra igyekeztünk. Először Uchisar mellett száguldottunk el, ez a hely arról híres, hogy gyakorlatilag egy nagy sziklatorony, ami telis-tele van barlanglakásokkal. Fel lehet menni a tetejére – belépő ellenében – és körbe lehet nézni odafentről, ahonnan állítólag gyönyörű kilátás nyílik egész Göreme völgyére. Mi ezt most kihagytuk, mert úgy gondoltuk, ha Göreme után még lesz  kedvünk, de előbb irány a fő látnivaló, a Göreme Open Air Museum! Fuvarosunk írtó rendes fickó volt, egyszer még meg is állt a kedvünkért, kiszálltunk és elsétáltunk együtt egy kilátóhelyig. Gyönyörű kilátás tárult elénk az Uchisarhoz legközelebbi sziklás mellékvölgyre. Sziklatornyokat láttunk mindenfelé és elképesztő sziklaalakzatokat, amíg a szem ellát. Újjongtunk Zitával örömünkben! Végre eljutottunk hát ide, itt vagyunk Kappadókiában, utazásunk 48-adik napján, túl 2400 kerékpárral megtett kilométeren.

Emberünk elvitt minket egészen az elágazásig, ahonnan már csak 500m-t kellett sétálnunk a szabadtéri múzeum bejáratáig. Séta közben egy nagy sárga táblára lettünk figyelmesek: „Sakli Kilise”. Tudtuk, hogy a Kilise templomot jelent, ezért a szemközti vendéglőben rákérdeztünk a dologra. Nagyon segítőkészek voltak, elmondták, hogy csak pár száz métert kell másznunk fel a vendéglő mögötti dombra, és felérünk egy gyönyörű helyre, ahonnan pazar a kilátás a környékre, és ha  szemfülesek vagyunk, észrevesszük az ösvényről jobboldalt lefelé vezető kis lépcsősort ami a Sakli templomhoz vezet. A sziklába vájt templom ugyan le van zárva, de a bejáratából látni mindent. Mindez még a múzeumon kívüli területen található, így teljesen ingyenes. Persze, hogy kapva kaptunk az alkalmon, és megmásztuk a dombot. Szandálban kicsit nehézkes volt, de bőven megérte az élményért, útközben még barlanglakásokat is láttunk, és a látvány tényleg csodás volt odafentről, a kistemplom a hegy gyomrában pedig egészen elképesztő. Ami furcsa volt, hogy a nyugatra lévő völgy oldalában található szállodából hangosan bömböltették a rádiót, ami nem igazán illet a hely szelleméhez… :)

Mikor visszaértünk a dombról a vendéglőnkhöz, én elrohantam fotózni gyermekkorom kedvenc rajzfilmjének a Dalton fivéreknek a lovardáját, és mire visszaértem a vargabetűből, azt láttam, hogy Zita már össze is barátkozott a vendéglősökkel, akik még az üres vendéglőben várták a vendégsereget – ugyanis ekkor még kora délelőtt volt. Leültünk hát vendéglős barátaink köré, a főkolomposuk egy nagyon jó arc srác volt, kiderült persze, hogy kurd, mit is várhatnánk kurd barátainktól, mint határtalan nyitottságot és jófejséget. Na meg teát és pogácsát, és egy kellemesen eltöltött órát, internettel. Miután kellemesen kipihentük magunkat a vendéglő feletti sziklák árnyékában, gondolkodás nélkül megkértük kurd barátunkat, hogy had dugjuk fel a netbookunkat tölteni a pult mögött, amíg bemegyünk a szabadtéri múzeumba. Érdekes, hogy pár perc beszélgetés után kialakult feléjük egy olyan bizalom részünkről, hogy tényleg minden félelem nélkül otthagytuk náluk a netbookunkat, a legfontosabb informatikai eszközünket, rajta minden fényképünkkel és egyéb fontos információkkal. Még csak fel se merült bennünk a bizalmatlanság.

Marco-val és Mike-al a Göreme Open Air Museum-ban

A múzeum bejárata előtt összefutottunk Marco-val, a holland sráccal, aki egy bérelt bringával járta Göreme-t, hamar csatlakozott hozzánk, így már hármasban jártuk tovább a sziklákat. Miután kicsengettük fejenként a 15 lírás belépőt, egy térképhez szerettünk volna hozzájutni. Zita egy fickónál látott egyet, leszólította és a dolog vége az lett, hogy nem csak térképünk lett, hanem egy negyedik „csapattársunk” is. Mike Chicago-ból való, és Marco-hoz hasonlóan, egy esküvő miatt indult útra, csak ha már erre járt, a lagzi előtt jól körbe is nézett a környéken. Micsoda véletlenek… Hiszen végül is, mi is egy esküvő miatt keltünk útra! :) Így történt, hogy végül négyen mászkáltunk körbe a múzeum sziklavermeit és sziklába vájt templomait. Idegenvezetőnk nem csak Mike Lonely Planet útikönyve volt, hanem a Kindle-n megtekinthető angol wikipedia is. Bent a múzeumban egy kört lehetett végigjárni, meg tudtunk nézni néhány érdekes barlanglakást, de ami a fő attrakció volt, azok a sziklába vájt keresztény templomok. Anno itt nagy keresztény élet lehetett, itt tudtak elmélkedni az akkoriak, az biztos. Ezen a vidéken el lehet gondolkodni az élet dolgairól, főleg anno, micsoda érzés lehetett itt élni, sziklákba vájt lakásokban élni. Vagy mit érezhettek azok az emberek, akik 1500, vagy talán még több éve kivájtak egy sziklafalból egy hatalmas, oszlopos csarnokot, majd gyönyörű freskókkal festették ki a falait és a mennyezetet – templomot alkottak a természetből. A csodás az, hogy ezekből néha csak egy apró kis ajtó látszik a szikla oldalában, ám azonban, ha azon belépsz, belül elámulsz, olyan a látvány. Persze azóta, hogy ezeket valóban templomnak használták, fordult párat a világ, és mielőtt még restaurálták volna, volt, hogy a törökök pl. galambtárolónak használták ezeket a templomokat. :)

Göreme-ről visszafele menet két stoppal jutottunk vissza Nevsehir-be, először egy friss házaspár vett fel minket, ők is nászúton voltak. Ma mindenki esküvőről jön, vagy esküvőre igyekszik, akikkel összefutunk. Este Mehmetnél Zita nagyon finom gulyáslevest főzött, én pedig végre befejeztem egy 10 perces kis zenész slideshow-t a videószerkesztőn. Amíg 3 órán keresztül rendszerezte a videót a kis netbook, addig Mehmettel megnéztünk egy animációs filmet, aranyos volt, szórakoztató, és felejthető – ezért már nem is emlékszünk a nevére. :)