Nászút a Föld körül

Angkorvat, a „fővárosi templom”

Bizony, így írja a magyar Wiki, Angkorvat. Ez nekem kicsit meredek, úgyhogy én maradok továbbra is az Angkor Wat-nál. Ugye nem zavar senkit?! :) E két szó egyébként annyit jelent, hogy „fővárosi templom”. Élt itt egy II. Survayarnam nevű istenkirály, mert a 12. században ez volt a divat, az istenkirályság, vagyis hogy a királyok valamiféle félistennek képzelték magukat, vagy legalábbis valakinek, aki olyan magasságos, hogy a halála után majd egyesülni fog valamelyik istennel, esetünkben Visnuval. Merthogy ők kezdetben hinduk voltak, erre utal az egész Angkor Wat építészete és szobrai, amelyek egyébként mind az előbb írt célt szolgálják, a templom a földi és az égi lét közötti kapcsolatot testesíti meg.

Az okokról megoszlanak a vélemények, de a Wiki azt írja és én neki hiszek, hogy anno az itt élő khmer népek olyan ügyesen elterelték a Siem Reap folyót ezekbe a négyzet alakú csatornákba és hatalmas téglalap alakú víztározókba, hogy ezzel a hosszú száraz évszak alatt is tudtak földművelni a parasztok, így egy évben háromszor is arattak. Ez okozta ennek a birodalomnak az ideig-óráig tartó virágzását, amely állítólag akkora volt, hogy Ázsiában csak a kínai császárság ért fel vele. A 14. században VII. Jayavarnam új fővárost épített az Angkor Wat-tól nem messze északra. Ez az Angkor Thom, ennek a közepén található a Bayon templom, és innentől számítva már a Buddhizmust követték az angkoriak. De persze mint mindig, ide is beköszöntöttek aztán a csúnya idők.

A 15. században sziámi betöréseknek és fosztogatásoknak köszönhetően a birodalom gyors hanyatlásnak indult, a főváros kiüresedett, de teljesen soha nem volt elhagyatott, igaz a dzsungel nagyon szépen körbenőtte.

A 20. században felfedezte a nyugat Angkor Wat-ot, és ma már több nemzetközi szervezet is ügyeskedik a megóvásán és a felújításán, mialatt ez lett Kambodzsa messze legnagyobb turistalátványossága és egyben az ország nagy büszkesége és jelképe is. Ezt mi sem mutatja jobban, mint hogy még a kambodzsai nemzeti zászlón és a címeren is az Angkor Wat díszeleg. Egyébként az Angkor Wat csak a legnagyobb, és egyben az egyik legrégibb és legjobban megmaradt templom, de mivel ez a leghíresebb, így az egész környék megörökölte tőle ezt a nevet. Helyi idegenvezetők szokták az „Angkor Area” kifejezést használni, de én nem fogom, mert mindenütt a világban így ismert a környék, hogy Angkor Wat. Ha ezt írom, akkor vagy magára A Templomra gondolok, vagy az egész környékre, de ezt majd mindig igyekszem tisztázni.

Templomról templomra fogunk járni, pont úgy, ahogy a valóságban is. Ahhoz, hogy követni tudjatok, itt van egy remek térkép, ha ráklikkeltek, megnyílik nagyobban is, a széleivel, a jelmagyarázattal együtt.

Három napot csavarogtunk az Angkor Wat környékén, ebből az első két nap megcsináltuk a kis- majd a nagykört, harmadik nap pedig csak visszamentünk néhány helyre a kedvenceink közül (31km). A térképen a piros kör a kiskört, a zöld kör a nagykört jelenti. Ezek nekünk 38 és 42km-es tekergések lettek, de ebben csak a bringázás van benne, a gyaloglás nincs. A távok az előző bejegyzésben megmutatott szállástól és –ig értendők, tehát ebben benne van egy 6-7km-es odaút és egy ugyanekkora visszaút is. A bicikliket általában az egyes templomok bejáratánál, a jegyszedő őr közelében láncoltuk le. Ide bizony már sportcipőt húztunk, és jól tettük, mert gyalog is nagyon nagy távokat tettünk meg, és második nap, amikor kora reggeltől és egész estig maradtunk a romok között, mind a ketten borzasztóan elfáradtunk. Az egy nagyon hosszú nap volt, amelynek eredetileg a délutánján vissza akartunk volna térni a szállásunkra, de végül magába szippantottak minket a romok, és maradtunk, amíg ránk nem sötétedett. Nem tudom, mikor voltunk annyira fáradtak utoljára, mint annak a napnak a végén, de megérte, mert csodaszép volt, azzal együtt is, hogy a végére már mind a ketten kicsit nyűgösek voltunk.

Na, és akkor jöjjenek a képek és a személyes élmények. Mást, semmit nem ígérek, ezért aki az egyes romok történeti és vallási hátterére kíváncsi, az bújja tovább a Wikit, én most már többet nem puskázok onnan! ;)

A belépés és a Prasat Kavan

Első reggel nagy izgatottan keltünk, és már alig vártuk, hogy láthassuk a romokat. Menet, a hosszú egyenes úton az Angkor Wat felé, betereltek minket egy határátkelő állomásszerű terminálhoz, ahol meg tudtuk venni 40 dollárért a 3 napos jegyeinket, amelyek összesen egy hétig érvényesek, tehát nem muszáj zsinórban elhasználni a három napot, közben pihenhetünk is. Mondanom sem kell, ezt mi kihasználtuk, és jól is jött nagyon. Ezen kívül van még 1 napos és 7 napos jegy is, de nekünk ez a három nap éppen elég volt. A 7 napost csak azoknak ajánljuk, akik teljesen odavannak a fotózásért és vagy az egész Angkor Wat-ért, az egy naposat pedig azoknak, akik idő- vagy pénzszűkében vannak. Igazából egy nap alatt is be lehet járni mindent, de előtte alaposan pihenjünk rá, és szánjunk rá egy egész teljes napot, hajnaltól sötétedésig. Így szerintem még biciklivel is teljesíthető a dolog, de motorizált járgánnyal aztán végképp. És egy kis vigasztalás, azoknak, akik csak egy napot voltak, vagy lesznek: Második nap elmúlik már az Angkor igazi varázsa! :) Szép-szép, de tegnap már láttam ugyanezt, csak kicsit másképp… :) Azt nem mondom, hogy nem élveztük rettenetesen a többi napot, de már nem varázsolt el minket az a sok új rom úgy, mint akkor, legelőször. Szóval ne búslakodjunk, ha csak egy napunk volt az Angkornál, örüljünk, hogy egyáltalán láthattuk ezt a csodát – és élvezzük, amíg ott vagyunk! :)

Még meg sem érkeztünk a zöld körön elsőnek jelölt helyhez, a Prasat Kavan-hoz, de már meg kellett állnunk fotózni, mert az út szélén majmok voltak. Egy másik bringás srác egészen bemászott közéjük az erdőbe. Egy anya volt a kicsinyével, nagyon aranyosak voltak. Később még több majmot is láttunk, és bár “majomtámadást” nem láttunk itt, de azt már tudjuk, milyen kis sunyik tudnak lenni, ezért mindig figyeltünk a holmijainkra, különösen a fényképezőgépekre, nehogy valamelyik majom kikapja a kezünkből. Merthogy nálunk volt mind a három, még a jó öreg kis Canon is, ami itt is megmutatta újra és újra, hogy fel tud támadni a hamvaiból, és képes még nagy dolgokra. Lelke van ennek a kis gépnek, hiszen már vagy öt éves, és szerintem túl van már vagy 50 ezer exponáláson legalább, és vagy 10 óra videó felvételen is.

És hogy végre kitérjek az alcímben jelzett templomra is, érkezzünk meg végre arra a pofás kis tisztásra, ahol ezek az éppen restauráció alatt található romok vannak. Az egész már nem is hasonlít templomra, se semmilyen épületre, csak egy kis része maradt meg, egy kis szobákkal teli fal, ide viszont ha bekukucskálunk, gyönyörű téglából fájt domborműveket láthatunk a falakban. Ez tényleg szép volt és ez volt az első kis csodája az Angkor Wat-i felfedezőtúránknak. Egyébként a hely nem érdemel többet 5-10 percnél, de annyit megér, mert tényleg szép.

Az óriás fa a Banteay Kdei-ben

Na, ez a hely már izgalmasabb volt. Ez volt az első olyan épületegyüttes, amit rendesen falak vettek körbe egy téglalap alakban, és ennek a téglalapnak az egyik rövidebb oldalán volt a bejárat, majd odabent hosszában végigsétálhattunk az épületeken, tereken, folyosókon, egészen a túl végéig az egésznek. Itt már kint kellett hagynunk a bringákat. A hely egyébként a két nagy víztározóhoz képest „kisebb”, de még így hatalmas, a Sras Srang a víztározó szemben található.

Már a kapu is impozáns volt, amin keresztül beléptünk a téglalapba, de bent még meg sem láttuk először, mit kell nézni, mert ahhoz még pár száz métert sétálnunk kellett egy széles, egyenes, fás sétányon. Ennek a végén aztán elénk tárult a látvány a templom épületéről, és ez egyből lenyűgözött minket. A romok között szabadon mászkálhattunk, folyosók, kisebb terek, ablakok, mindenütt volt mit nézni és a legszebb az volt, hogy a hely még élt is emellett, a helyiek füstölőket gyújtottak odabent, igaz erre minket is bíztatott néhány füstölőárus nő, de nem nyomultak túlságosan, így ez nem zavart sokat minket.

A legszebb dolog egyértelműen a templomépület túlsó oldalán fogadott minket, ahol ráláttunk a legnagyobb kúpos tornyokra, az előtérben egy fantasztikus, óriási fával. Ez engem teljesen lenyűgözött, a fa gyökerei sok tíz méterre elkanyarogtak a hatalmas kövek között, és az egész együtt a romokkal a háttérben igen pofásan nézett ki. Ez a Banteay Kdei nevű hely rendesen elvarázsolt minket, így várakozással teli indultunk tovább a többi templom felé. Ekkor még nem sejtettük, hogy mások is…

A Ta Phrom, ahol a dzsungel szó szerint körbenőtte az épületeket

Mások is vannak itt, nem is kevesen. Ezzel először a Ta Phrom templomnál szembesültünk. A keleti kapun léptünk be a téglalap alakú elkerített területre, mint utólag kiderült, „hátulról”, mert bár a templomok ugyan nagyjából szimmetrikusak, de a turisták számára a „főbejárat”, az a nyugati oldalon van. Szóval odabent először csak azt láttuk, hogy itt sokkal többen vannak, mint eddig bárhol, és igazán nem is értettük, hogy miért? Azt tudtuk, hogy miért különleges ez a templom, de azt nem gondoltuk, hogy ezért rögtön ekkora tömeg lesz itt. Az emberek mind egy rámpás sétányon jöttek-mentek, és mindenki nagyon izgatottan igyekezett át egy kapun, amin aztán mi is átmentünk, és megértettünk mindent.

Odabent (0:13-0:19) egy az előzőhöz hasonló óriása fa nőtt ki szinte az épületből. Azt körbenőve, a gyökereivel itt is messze elkapaszkodva, és feltörve a tetőre, a magasba tört. Körbenőtt ablakokat, ágai (vagy gyökerei? vagy a kettő nála ugyanaz is lehet?) a tető hatalmas kövei között vízszintesen utat törtek, és az egész fa úgy néz ki, mintha valójában az épületből törne elő, persze igazából csupán csak gyönyörűen körbenőtte azt, ki tudja, hány évtized, vagy talán évszázad alatt.

Később még több ilyet is láttunk, a sétányt követve először átkerültünk egy turistákkal elképesztően zsúfolt térre(0:20-0:29), itt már többször feltaláltam magam, és új szórakozást találtunk ki, ha már képtelenség volt olyan fényképeket készítenünk, amelyeken nincsenek turisták, akkor bele vettük őket is a buliba. Ennek a térnek az oldalában volt egy másik falra nőtt óriási fa, de ebből a tér közepén is volt egy másik. Igaz, ennek már lombjai nem voltak, és nem nőtt rá semmilyen épületre, csak egymagában állt, de ez is épp elég gyönyörű volt, mert így megcsodálhattuk, hogy terpeszkedik szét a gyökereivel, ha azoknak szabad útja van.

Bevackoltam magam az egész tér sarkába, ez egy remek hely volt, meg tudtam támasztani magam, és nem volt tömeg a közvetlen közelemben, viszont én mindenre és mindenkire nagyon jól ráláttam. Az emberek mint valami futószalagon, jöttek, odaálltak a fa gyökere elé a falhoz, fényképezkedtek, aztán mentek tovább. Senki nem maradt a placcon 5 percnél tovább, legfeljebb csak azok, akik pihenni álltak meg itt, de a tömeg javarésze csak jött, fotózott és ment, de nem sokat nézet és nem sokat érezhetett, csak csinálták a fotókat, ez is megvolt, ez is láttuk, ezzel is van egy fényképünk, most már megmutathatjuk mindenkinek, hogy itt is voltunk. Nem mindenki volt ilyen, és én nem akarok ezzel ítélkezni, mert mi magunk is, ha úgy nézzük, csak egy apró hajszálnyival különbözünk tőlük, de ezt akkor is érdekes volt látni. Mi legalább 2 órát eltöltöttünk ezen helyen, az érdekesebb, szebb helyeken leültünk, és akkor még nem tudtuk, de ekkor nagyon nagy szerencsénk volt, mert néha akár percekig is teljes csöndben és nyugalomban tudtunk ülni, és csak nézni a közel ezer éves épületeket és a köréjük nőtt természet csodáit. Ez nagyon jó volt és nagyon élveztük, és ezt milyen jól tettük, utólag kétszeresen örülök, hogy ekkor nem rohantunk tovább, hogy még „többet” lássunk, mert így láttunk igazán sokat. Harmadik nap visszajöttünk ide, akkor is jó volt, de akkor soha nem volt, hogy egyedül lettünk volna.

Az egyik legszebb épületre nőtt gyökér (0:35-0:43), ami egy folyosószerű épületrész mindkét oldalára átér, már ismerős volt nekem képről, és azon a képen a gyökerek között egy ablakon két buddhista szerzetes kukucskált ki. Ezek után alig akartam elhinni, hogy nekünk is megjelentek a szerzetesek! :) Bizonyára nem ugyanazok a szerzetesek, mint akiket én láttam, de ez akkor is nagyon nagy volt, mert emlékszem, hogy meglátva a képet még hetekkel ezelőtt egyből (és nagyon helytelenül!) irigykedtem is a készítőjére, hogy nekünk majd biztos nem lesz ilyen szerencsénk. Hát lett, nem is kellett keresni a témát, besétált a képbe – Na őrá nem haragudtam ezért! :) Igaz, a többiekre sem, vagy legalábbis próbáltam nem, hiszen én is e tömeg része vagyok, türelemmel kell lennünk egymással is. Különben is, én már kitaláltam magunknak egy játékot, amibe külön jó ha belesétálnak, na meg én amúgy is jobb, ha csöndben maradok, most volt pár perc teljes nyugalmunk csak kettesben, teljes csöndben ezen az elképesztően gyönyörű helyen. Csakhogy ezt akkor még nem tudtam, hogy ehhez mekkora nagy szerencse kellett, azt hittem ilyen majd lesz még. Hát nem nagyon lett… Milyen jó, hogy nem szaladtunk el a pillanat elől. :)

Hátul (vagyis elől), egy kapuval tovább megtaláltuk ugyanennek a fának a túloldali szárait, ezekhez még egy dobogó is oda volt építve az „én és az óriási százéves fa az ezer éves templomra nőve” című képek szenvedélyes gyűjtői számára. :) Ezen a téren hátul a sarokban találtunk nagyon jó helyet magunknak, ahonnan ráláttunk a kő és fatornyokra és az alattunk mászkáló emberekre. (0:44-0:47) Itt is elüldögéltünk legalább negyed órát, nagyon szép volt.

Innen továbbmenve már a templom túloldali bejáratához jutottunk ki, ide oldalról másztunk be egy félig már összedőlt kapun. Emellől gyönyörű kilátás nyílt az épület elejére és az odavezető korlátos, emelt kősétányra. (0:48-0:49) Itt eszméltünk, hogy a végére értünk ennek a valóban gyönyörű épületnek, amit tényleg nagyon különlegessé tett ez a rengeteg körénőtt óriási fa. Őszintén szólva, azt hiszem, számunkra ez volt a legélvezetesebb templom az összes közül, beleértve az Angkor Wat-ot is. Persze kár ilyen kijelentéseket tenni, hiszen a többi helyen is rengeteg szép dolgot láttunk és sok érdekes történt velünk.

Ta Keo, az öttornyú piramis

Ekkor már a délután második felében jártunk, és „hazafelé” tartottunk, vagyis fordultunk nyugatnak a kiskörön, vissza az Angkor Thom felé, hogy majd annak közepén délnek fordulva hazatérjünk Siem Reap-be.

Persze annyira nem siettünk, hogy ne álltunk volna meg az egyik derékszögű kanyar belsejében található Ta Keo-nál. Ez a templom más volt, mint az eddigiek, leginkább egy hatalmas, több tornyos, lépcsős piramisra hasonlított. Lent letettük az őr mellett a bringákat, és a nyilakat követve elindultunk, hogy megmásszuk ezt a piramist. :) Ekkor már elmúlt öt óra, és mint utólag megtudtuk, ennek, illetve annak köszönhetően, hogy itt nem nőttek rá fák az épületre, itt nem volt senki, csak mi voltunk ketten Zitával.

A nyilak az épület túloldalára vezettek, ahol megtaláltuk a lépcsőt, ami szépen egyben volt, és itt szabadott volt felmásznunk. Igaz, ekkor már egy középső peremen fent voltunk, innen egy az előzőnél még hosszabb és meredekebb lépcső vitt fel a legfelső szintre (0:50-0:56), ahol öt kis díszes, toronyszerű épületet találtunk. A középsőhöz még egy újabb lépcsősor vezetett fel, odabent füstölő égett, és egy kis szobor figyelt.

Innen Bayon felé az út jobb oldalán, egy veteményes előtt az erdő szélén egy nagyon érdekes fát találtunk. Ez is egy romra nőtt rá, de ez már szó szerint a rom tetejére, így gyakorlatilag át lehetett sétálni a fa alatt. :)

Rövid megálló a Bayon-nál

Az Angkor Thomba a gyönyörű keleti kapun keresztül hajtottunk be, ekkor láttunk először ilyen óriási kaput. Félelmetes volt belegondolni, miközben áthajtottunk alatta, hogy ez a rengeteg kő ugyanígy itt áll már közel ezer éve, talán teljesen érintetlenül – és még mindig áll! :) Mi mit építettünk az elmúlt században, ami olyan, hogy ezer év múlva is állni fog?

Bent az Angkor Thom közepén vettünk egy balost és délnek fordultunk. Amikor ezt a videót indítottam, azt se tudtam igazán, pontosan hol is vagyunk. Persze nem sokkal később leesett, hogy a Bayon-nál vagyunk. A felvétel alatt megérkezünk a központi templomépület északi kapujához, és ott körbenézünk kicsit:

Hazafelé menet az Angkor Wat felé megálltunk a hosszú egyesen úton, mert egy malajziai család majmokat etetett. A kis állatok nem zavartatták magunkat, és nem féltek az emberektől, nyugalomban ettek a közelükben, sőt még fel is ugráltak az egyik autóra. A maláj családfő szóba elegyedett velem, és teljesen kiakadt a halottakon, mert hát megkérdezte, honnan jöttük és hogyan, én meg elmondttam neki. De értelmes volt és nagyon jó fej, jókat kérdezett, és tökéletesen angolsággal megválaszolta a Malájziával kapcsolatos kérdéseimet. Ha ilyen lesz majd az ország is, mint amilyen ők voltak, akkor szeretni fogjuk.

Besötétedett már, mire visszaértünk Siem Reap-be, ráadásul elkeveredtem a folyó melletti poros kis utcákban, így már egészen elgyötörten érkeztünk meg a kedvenc éttermünkbe vacsorázni. (0:57-0:58)

Este korán lefeküdtünk, mert másnap úgy terveztük, hogy hajnalban kelünk, és megnézzük a napfelkeltét az Angkor Wat-nál…