Bejárat > Ázsia, Vietnam > Centrírozás és Citadeljárás Hue-ben

Centrírozás és Citadeljárás Hue-ben

Hue-ban összesen öt napot töltöttünk, ezek a napok gyorsan elrepültek. Krisz írta meg nekünk a „66 Le Hoi” nevű kis zsákutcát a Perfume folyó mellett, és igaza volt, tényleg itt találtuk a legolcsóbb szállásokat, a „legalja” 6 dollár volt, egy apró szoba egy ággyal egy elég lepukkant kis szállóban. Mi mégsem ezt választottuk, hanem ennél az egy dollárral drágább szomszédos szállót, ahol ezért a kicsit több pénzért már sokkal jobb helyet találtunk, egy nagyobb szobát, és ami a lényeg, az udvaron egy gyönyörű, feszített víztükrös kis medencét! És nem hiszitek el, de ahogy megérkeztünk, másnap végre kisütött a Nap! Vagy egy hónapja nem láttunk már ekkor Napot, talán csak az első vietnami napjainkon és a Ha Long öbölben sütött egy-egy percre a délután a Nap, de egyébként már-már nyomasztó volt ez az állandó szürkeség. Azért a medencének volt némi „szépséghibája”, a vize olyan hideg volt, hogy én ugyan egyszer megpróbáltam, de különben nem bírtunk belemenni. Zita azért így is nagyon élvezte a vízparton való olvasgatást, és a kert különben nagyon kellemes volt, tele növényekkel, és az egyik erre a célra kialakított kis medencéből néha-néha még egy kis teknős is előmászott. Nagyon élveztünk itt lenni, én sok naplót írtam, Zita kiolvasott néhány könyvet és nagyokat pihentünk. Nem vagyunk büszkék rá, de egyik nap még a BigC nevű „szupermarket”-be is elmentünk és bevásároltunk sajtból, fokhagymás felvágottból és kockakenyérből. Ezekből aztán este nagyon finom melegszendvicseket csináltunk, vásároltunk hozzá újhagymát, és a vacsora mellé megnéztünk egy filmet. Szóval így pihentünk, de gondolom ez annyira nem érdekes Nektek, úgyhogy térjünk most rá a városra magára, lássuk Hue-t.

Ahogy valamelyikőtök írta is FB-on, a városban van egy Google Hotel nevű szálloda, azonos karakterszínekkel és típussal, mint az óriáscég logójában. Ez itt tök normális, az ilyesmi a kutyát sem érdekli, láttunk már iPhone feliratú papucsokat is, és Hanoi-ban van egy háztömb, ahol ugyanolyan nevű hotelből három különböző is van, és nincs köztük ezen túl kapcsolat, csak kettő másik lemásolta az eredetinek a nevét, mert az sok dícséretet kapott a TripAdvisor-on és a Lonely Planetben. Így megy ez itt Ázsiában! :)

Hue amúgy egy kellemes hely, a Perfume folyó szeli ketté a várost, és ezen a vizen hajókázni is lehet. A hajók sárkány díszitésűek, és el lehet velük menni a város környéki pagodákat meglátogatni. Nekünk ez annyira nem volt vonzó, habár 10-20 dollárból már meg lehetett járni egy egynapos körtúrát fejenként, mi végül úgy döntöttünk, hogy csak sétálunk a folyóparton a szép parkban, ahol megcsodáljuk a konnektorokkal is ellátott köztéri szobrokat és ezen felül még meglátogatunk néhány ingyenes helyi pagodát biciklivel. Ezek nem érdemelnek sok szót: szép udvar, bent szentély (vagyis annak a buddhista megfelelője), kedves monkik (buddhista szerzetesek), díszes kapuk.

A folyó északi részén viszont található egy „Citadel”, vagyis inkább A Citadel, egy hatalmas, talán 2×2km-es városfallal és árokkal körülvett terület. Ezt sétálva és biciklivel is felfedeztük, először a várost nézve, gyalog, másodszor csak én, kerékpárszervízt keresve. Centrírállványra volt ugyanis szükségem, mert a zuhanást követően ugyan nagyjából kihúztam a nyolcast a hátsóból és az azóta sem növekedett, viszont (meglepő, de) megmaradt benne. Ez az 1-2mm már túl kevés volt ahhoz, hogy az én tudásommal centrírállvány nélkül kihúzzam, ezért elidultam csomagok nélkül oda, ahol előzőleg láttunk egy srácot az utcán kerekeket építeni. Őt sajnos nem találtam meg, így kellett tennem egy nagyobb kört a Citadel belső utcáiban. A királyi enklávé mögött találtam egy boltot, nagyon kedvesen fogadtak, még a beragadni készülő elsőfékbowdenemet is kicserélte a tulaj, és a kérdésemre, hogy hol lehet BB7-es fékhez fékpofákat kapni, elmondta, hogy itt Hue-ban nem is érdemes próbálkoznunk, csak Da Nang-ban. A csomagok nélküli fekvőbringázás egyébként nagy élmény volt Hue utcáin: csak úgy suhantam a sok motoros között, sokszor legyorsultam őket, pehelykönnyűnek éreztem magam, a forgatagot pedig egy legyőzhető, élvezhető akadálynak. Így is volt, a szervizhez és az onnan hazafelé tartó gurulás tiszta élvezet volt, jó érzés volt ilyen könnyedén repülni az utak felett és utálni, átérezni azt a fajta forgalmat ami errefelé megy. Ehhez persze figyelni kellett nagyon, de mostanra már megtanultuk a helyi szabályokat, és nem volt gond ezzel.

Na és akkor jöjjön a Citadel. Nem puskázok, ezért nézzétek el, ha nem térek ki a pontos dolgokra, hogy mit hogy hívnak, hány éves és ki építette őket. Ezek le vannak írva az útikönyvben, és bár tudom, hogy valamennyire itt lenne a helyük, de egyszerűen nem visz rá a lélek, hogy kinyissam a PDF-et és ezzel megszakítsam az írást, ha egyszer végre ilyen szépen elindult kifelé belőlem.

Ez a hely már fizetős volt. A déli kapun, a híresen nagy zászlórúd mellett lehet bemenni, ez azért fontos információ, mert megpróbáltunk keletről is bejutni, ám onnan az őrök átirányítottak minket a déli kapuhoz. Bejutás tehát csak itt, és elöljáróban azt is elárulom, hogy a délután hat órás zárást követően kijutni viszont már csak a keleti kapun lehet. Aminek egyébként érdemes elidőzni a látványán, a belső oldalon Zita nagyon ügyesen (és jellemzően őrá) kiszúrta, hogy bizonyos szoborrészletek törött teáscsészék díszes porcelándarabjaiból vannak összerakva.

A déli kapun, belépés után két nagy medence között találtuk magunkat. Itt Zita megetette a halakat, én pedig kiszaladtam a közeli mezőre, és csináltam néhány fotót az ott legelésző lóról. Ez az egész enklávé amúgy egy ilyen udvarok az udvarban típusú történet, rengeteg épülettel, kerttel, tavakkal. Szemben a déli bejárattal egy épületben megcsodálhattuk a király trónját, a trón mögött pedig egy nagyon ügyes, angolul beszélő animáción elmondták és megmutatták, hogyan is nézett ki ez az egész a háború előtt. Merthogy az amerikai háború alatt ezt is, mint szinte mindent az országban, elég szépen szétbombáztak.

Tovább sétálva egy nagy térre jutottunk ki, ahol buddhista szerzetesi ruhába öltözött turistákkal találkoztunk. Vagy talán turistáskodó buddhista szerzetesekkel…? :) A kettő ugyan az. Balra egy helyiségben egy igen érdekes és népszerű szolgáltatásnak lehettünk szemtanúi. A kellő pénzmag megfizetése után a látogatók trandícionális ruhákba öltözhettek és fényképezkedhettek. Számunkra ez elég furcsa volt, de az éppen itt tobzodó ázsiai turisták körében elképesztően népszerű volt, sorban ültek és nevetve figyelték a társaikat a ruhákban, kb. mint valami vicces és abszurd divatbemutatón.

Hátrébb sétálva felfedeztük a színházat és a kert többi részét, körbesétáltunk megannyi kisebb udvaron és díszes épületen. Ezek szépek voltak, de semmi különös. :) Kifelé menet az eltévedést a hosszú egyenes sétányokon és a keleti kapun lévő porcelánedényekből készült szobrokat jobban élveztük.

Hazafelé menet betévedtünk a „General Museum”-ba, vagyis mint utólag az útikönyvből megtudtuk, annak csak az udvarába, mert az még éppen nyitva volt. Itt helikopterek, vadászképek, tankok és egyéb harci járművek voltak kiállítva, és az érdekességük az volt, hogy ezek javarészt amerikai, tehát „ellenséges” harceszközök voltak. Vagy hát a franc tudja, hiszen Hue elviekben már Dél-Vietnamhoz tartozik, tehát ez talán mégsem igaz, ezeket csak úgy itt hagyta az amerikai hadsereg a kivonuláskor. Érdekes volt testközelből megcsodálni ezeket az óriási vasdögöket, belenézni egy vadászgép hajtóművébe, belesni egy tankba és annak az ágyúcsövébe. Vietnamban még nincs 40 éve, hogy végetért a háború, de azt kell mondjam, ezalatt elég rendesen pofába rázták az országot. Eddig mindenütt jó utakon közlekedtünk, az infrastruktúra fejlett, a városok élnek és pezsegnek, ezernyi üzlet és étterem mindenütt, az út is tele van. Persze nyilván nem láttunk mindent, de amit láttunk, abból ezt szűrtük le.

Úgy terveztem, hogy ebben az egy bejegyzésben megírom Hue-t, Da Nang-ot, és Hoi An-t, beleértve azt is, ami ezen városok közben történt, de ez már megint nem sikerült. De igyekszem folytatni, hogy hétfőn is legyen bejegyzés.

Hue-ban 2013. január 15-től 19-ig időztünk.

Még képek itt.

Categories: Ázsia, Vietnam Tags: , ,
  1. Olivér
    március 8th, 2013 12:44-nél | #1

    Sziasztok!

    Hát a 13000-es fotón úgy láttam mintha Árpinak kicsit ferdülne / keletiesedne a szeme, most meg Zitán is látom ezt. ;)
    Ez a környezet hatása?

    Jó utat, örök hátszelet!
    /Állandó lejtőt nem írok, mert az elvileg sem lehetséges, de állandó hátszél elvileg (első közelítésben legalábbis) igen./

  2. Tamás
    március 10th, 2013 09:30-nél | #2

    Szervíz Ázsiában hogyan történik? Sok szegény országon átmentetek.

  1. Még nincsenek visszakövetések