Bejárat > Ázsia, Vietnam > Dong Hoi és a 17th Parallel, avagy a DMZ*!

Dong Hoi és a 17th Parallel, avagy a DMZ*!

Dong Hoi-ba még délelőtt érkeztünk meg, a közkedvelt Nám Long Hotelben szálltunk meg, itt fordul meg minden külföldi, aki a városban éjszakázik. Mi ezt persze nem tudtuk, csak akkor, amikor már becsekkoltunk az egyetlen még szabad szobájukba, ami a földszinten volt és a tágas, asztalokkal teli hallba nyilt. Itt folyt az élet, délután és este nyüzsögtek az emberek, de különben nyugis volt, szépen tudtam naplót írni az egyik sarokban. Persze csak azután, hogy adtunk egy fülhallgatót a mellettünk youtube-on napi 8 órában supermario végigjátszás videókat bámuló kisfiúnak, aki amúgy a tulaj gyermeke volt.

Ekkor elkezdtem válaszolni Bo-nak az éves összefoglaló levelére. Ő az a Dél-Afrikai „mikulás”, akivel Lappföldön találkoztam, amikor ő kezdte, én meg befejeztem a kerékpártúrát. Velük azóta is tartjuk a kapcsolatot, és ők minden évben küldenek egy egy-két oldalas összefoglalót karácsony környékén, amiben részletezik, hogy mi történt velük abban az évben. Nos, hát ezt a szokást átvettük tőlük, és ez az angolul írt levél hamar sok oldalas terjedelmű lett. Végül itt Dong Hoi-ban fejeztem be, egy második, pihenőnapon, és képek nélkül csak a szöveg alcímekkel a word alapbeállításaival 21 oldal lett. Azóta már a 2011-es verziót is lelektorálták nekünk a kedves segítőink (ezúton is nagy-naaagy köszönet, mind a 2012-ért, mind a 2011-es lektorálásért!), így nagy örömünkre most már sok nem-magyar barátunk és minden magyarul nem beszélő érdeklődő is olvashat a kalandjainkról. Ez igaz, hogy csak egy „kivonat”, de azért ez is elég velős. :)

Szóval Dong Hoi-ban az idő ezzel telt, és bár nagyon unszolt minket a szállásadónk, hogy ha már itt vagyunk, meg kell nézni a közelben azokat a híres barlangokat, mi nem mentünk. Mentségére legyen mondva, bár kitartóan érvelt, hogy de hát most vagyunk itt, most kell látni, ha már idáig eljöttünk, nem szabad kihagyni, de végül megértette a magyarázatunkat, hogy ez is csak egy barlang, még akkor is, ha amúgy bazinagy, és szép becenevet (Paradise Cave) adtak neki, nekünk a fejenkénti fél millió dong kicsit sok egy egynapos programért. Ha mindenhová befizetnénk ami útba esik, már rég elfogyott volna a pénzünk, és inkább így “csövezzük” körbe az egész világot és csak a nagyon híres, vagy nekünk valamiért érdekes helyekre fizetünk belépőt. Kétszerennyiért már három teljes napot kaptunk a Ha Long öbölben, az már megérte, főleg, hogy az volt a Karácsonyunk. És mivel ott már láttunk barlangot és nem tudtuk elképzelni, ez mitől lehet annyival sokkal jobb és másabb, végül nem is tudtuk meg. :)

Viszont a városban körbenéztünk egy kicsit, láttunk ugyanolyan sárga műanyagkukákat, mint amilyenek otthon Magyarországon is vannak a buszmegállókban, és láttunk egy családi vállalkozásban (mint kb. minden itt Ázsiában) indított patikában felügyelet nélkül játszadozó gyermekeket. Felmentünk a szállónk legfelső emeletére is, ahol a „dorm”-ból, vagyis a tömegszállásból ki lehetett látni a folyó melletti parkra és a folyón átívelő hídra, ami egyébként az éjszaka változó színekben hullámzott. Itt Vietnamban nagyon szeretnek mindent színesen kivilágítani, legyen szó hídról, barlangról… :) A dormban egyébként csak azért nem laktunk, mert két ágy a közös szobában már többe került volna, mint a külön szobánk külön fürdőszobával.

Induláskor a part mentén nagyon érdekes, óriási hálókat láttunk kifeszítve a víz fölé. Mindegyik mellett volt egy kis kerek alakú csónak és egy cölöpökön, a víz fölött álló összetákolt kis kunyhó. Hogy pontosan a kunyónak milyen szerepe van, arra nem jöttünk rá, mint ahogy az egésznek a működési elvére sem. Igaz, nem is sokat gondolkodtunk rajta.

Kiérve a főútra újra összetalálkoztunk azzal a gyalogos vándorral, akivel még a Dong Hoi előtti napunk éjszakáján, 17km-el feljebb. Ennyit tett tehát meg másfél nap alatt. Az étteremnél élelemért koldult, de azok nem adtak neki, végül mi hívtuk meg egy Pho Bo-re. Zita most is ételt kínált neki, de végül azt most ő nem fogadta el, talán nem volt éhes és nem akarta cipelni. Nem tudjuk, de furcsa alak volt, az egyszer biztos. Csak sétál egy szál bottal a Highway 1-n, északról délre. Hát, biztos van ideje a gondolataira, az tuti! :)



A 17th Parallel, a demilitarizált zóna észak és dél között

A név csalóka, ugyanis minden volt itt, csak demilitarizálás nem. Ez volt az egyik legsűrűbben bombázott terület a háború alatt és a DMZ-től délre található területeken haltak meg a legtöbben. Anno ez volt a határ, ez a vékony sáv az ország észak és déli része között, a Ben Hai folyó környékén.

Mindez számunkra most azért fontos, mert Vinh Moc-nál, a
3 szinten elhelyezkedő föld alatti alagutakból 2,8km látogatható. Ezekben laktak az amerikaiak és így a nemzetközi média és a filmek által is „Viet Cong”-oknak nevezett csúúnya, gonosz kommunista katonák, akik a szabad Vietnamért és a hazájuk védelméért, meg a demokráciááért, meg még ki tudja milyen csuda szép eszmékért küzdő amerikai katonákat gyilkolászták. Irónia vége. Itt amerikai háborúnak hívják azt, amit mi vietnami háborúként ismerünk. Ami azért tört ki, mert Amerika nem nézte tétlenül, ahogyan a kommunisták terjeszkednek észak felöl, hogy visszafoglalják az egész országot, ami előzőleg a gyarmatosítók és egyéb szintén kívülről jött erők által ketté lesz osztva. Hidegháború volt ugye ekkor már több évtizede, és hát az a sok fegyver is gyűlt, ki kellett már lőni valahová a töltényeket, le kellett dobni a bombákat, hogy lehessen újakat gyártani. De a háborúnak nem lett olyan gyorsan és könnyen vége, mint azt kezdetben gondolták, és amikor már a nép sem komálta a dolgot, Amerika visszamenőt fújt. Vietnam pedig kommunista lett, teljes egészében. Amerika azóta is harcol a szabadságért, meg a békéért (?!?), csak már máshol. Tudom, ez szélsőséges, egyoldalú bemutatása volt a dolgoknak, elimerem. De akkor magyarázza el nekem valaki, miért volt szükség erre a háborúra és miért volt jó? Azon kívül, hogy tanultunk belőle és ennek kapcsán később nem lett még nagyobb balhé. Amúgy a vietnamiak már nem olyan mérgesek az amerikaiakra, mint én voltam most, pl. a Dong Hoi szállodásunk elmesélte, hogy sok amerikai barátja van, eleinte nehezen közeledett feléjük, de mostanra belátta, hogy ez butaság volt, ez már történelem, és amúgy akiket ő ismer, azok nagyon jó fej amerikaiak.

Dong Hoi-ból 82km-t kellett tekernünk egy An Hoa nevű tengerparti településre, itt éjszakáztunk és másnap reggel innen mentünk a közeli Vinh Moc-ba. Az úton láttunk egy katonai temetőt, egy nagy emlékműcsoporttal és több sorba rakott sírokkal teli mezővel. Mind ugyanolyan volt, sok síron még a felirat is ugyanaz volt. Vajon mit jelenthet? Ütközetben eltűnt? Ismeretlen katona? A hazájáért halt meg?

Este a vacsoránál megismerkedtünk két párossal, akik az „Easy Rider oda és akkor és Vietnam” nevű cég szolgáltatását igénybe véve, összesen három motoron, két vezetővel járták be Vietnam ezen részét. Ez az „Easy Rider” dolog nagyon népszerű egész Dél-Vietnam szerte, bérelhetsz motort és hozzá akár még vezetőt/pilótát is, így sokkal közelebbről láthatod az országot, sokkal nagyobb részleteiben, hisz ott állsz meg, ahol akarsz. Már majdnem olyan jó, mint a kerékpártúrázás, nem? Azoknak akik hasonló élményre vágynak, de kényelmesebbek vagy sietnek, mindenképpen jó alternatíva.

Visszatérve az alagutakra, reggel találkoztunk az új barátainkkal a bejáratnál, és együtt mentünk le velük, egy csoportként, így mindenkinek olcsóbb volt – és el is indítottak egy csoportot, csak mi voltunk és egy idegenvezető. Már a felszín is érdekes volt, láttunk csatornaszerű vájatokat, amelyek azért épültek, mert ezekben nehezebben vették észre a felszínen közlekedőket a repülőkből. Volt, akit még így is kiszúrtak, vagy csak úgy vaktában bombázták a környéket, mert nem egy hatalmas bombatölcsért is láttunk a terepen, a fiatal bamboszcsoportok között. Mielőtt lementünk volna a föld alá, láttuk néhány fel nem robbant bombának a héját kiállítva, valamint egy múzeumban is körbenézhettünk, ahol volt egy makett az alagutakról és egy légvédelmi géppuska (vagy mi a csuda), amivel a repülőket lőtték. Egyébként ez a hely azért is érdekes volt, mert a parttól pár kilométerre van egy stratégiailag akkor fontosnak vélt sziget, amit innen ellátmányoltak és védelmeztek – sikerrel, mert a déli csapatoknak soha nem sikerült bevenniük.

Az alagutakban három szint volt a föld alatt, a gyűlésterem akkora volt, mint egy normál épületben egy rövid, keskeny folyosórész, a lakórészekben pedig átlag négy fős családok laktak. Ezek apró lyukak voltak a folyosók oldalában, talán két négyzetméter mindegyik, és felállni azokban már a vietnamiak sem nagyon tudtak. A folyosók olyan alacsonyak voltak, hogy mi nemigen tudtuk kihúzni magunkat sehol, ez pedig elég fárasztó dolog lett a kb. 15 perces földalatti kaland végére. Hogy hogyan fértek el ekkorka helyeken négyfős családok, azt pedig végképp elképesztő! Ez mind hagyján, voltak olyan gyerekek, akik itt a föld alatt születtek! Persze azért nem úgy kell elképzelni, hogy 0-24, a hét és az évek minden napján itt volt lent mindenki. Amikor nem bombáztak, akkor kimentek a felszínre, mert valamiből élni is kellett, művelték a földeket és habár volt odalent WC-nek is üreg, de amikor csak tudták, a dolgukat is odakint végezték. De az otthonuk itt volt, a föld alatt, hosszú évekig.

A felszínt a tengerparton láttuk meg újra, innen sétáltunk vissza a kijárathoz, ahol mindenki felpattant a saját lovára és elbúcsúztunk a barátainktól. Mi Zitával először a szállóhoz mentünk vissza, lévén csak délben kell kicsekkolni, ott hagytuk a cuccunkat, mert az út tovább Hue felé is arra esett. Felmálháztunk, majd kifelé menet vissza a főútra még megálltunk egy pékségnél elemózsiát venni magunkhoz:

Hue-ig nem történt már semmi érdekes, megpakoltuk a pedálokat és legurultuk a hátralévő 118,5km-t. Vagyis ennyi volt az egész nap a reggeli csavargásokkal együtt.

Dong Hoi-ban 2013. január 12-én voltunk, az alagutakat 13-én néztük meg és még ugyanezen a napon eltekertünk Hue-ba.

* – A DMZ kifejezés mára az informatikában, azon belül pedig a hálózatbiztonságban is igen elterjedt. Így hívják azt a köztes tűzfalzónát a külvilág (internet) és a belső háló között, amely a két hálózat közötti biztonság szinten található. Nekem, ha azt mondják, DMZ, akkor ez a tűzfalzóna ugrik be elsőre. :)

  1. Szántó Kati
    március 6th, 2013 18:23-nél | #1

    A sírfelirat azt jelenti, hogy neve ismeretlen (a google fordító szerint :)).

  1. Még nincsenek visszakövetések