Bejárat > Ázsia, Törökország > Dzs vitaminnal az eső ellen – A Fekete-tenger partján

Dzs vitaminnal az eső ellen – A Fekete-tenger partján

Törökország leghosszabb alagútján át

Innentől kicsit összefolyik a következő négy nap Trabzonig, mert maga az út elég egyforma volt mindenütt, balra tengerpart, jobbra hegyek, városok jönnek-mennek, ahogy haladunk a széles, makulátlan minőségű út leállósávjában. A 4 napból két és fél nap esett az eső, amit eleinte még jól viseltünk, aztán kevésbé, és végül nagyon örvendtünk, amikor elállt.

Első nap 77km-t sikerült haladni. A nap végén egy táborhelyet kerestük a Fekete-tenger partján. A part persze végig lakott volt, a kertek mögött már csak egy vékony homokos partvonal húzodott, ami alkalmatlan volt sátrazásra (jön egy dagály, aztán elvisz minket sátrastul, bringástúl :) ). Mi ennek ellenére nagyon szerettünk volna a tengerpart közelségében táborozni, ezért megkérdeztünk egy társaságot, akik az utcán társasoztak és teáztak, szabad-e valakinek a kertjében sátraznunk. Az egyik öreg, aki a legjobban értette a kézjegyeinket, egyből intett, hogy kövessük. Körbevezetett a kertjében, ahol kiválaszthattuk a nekünk leginkább tetsző helyet. Amint állt a sátor, indultunk ki a partra, és egy nagyot fürödtünk a tengerben. Irtóra élveztük a nagy hullámokat, ahogy néha szinte egy méter magasba feldobáltak minket, majd vissza. Amikor aztán kifürödtük magunkat, letusoltunk a vízhordó táskából, majd átöltöztünk vacsorához. Úgy terveztük, hogy rántottát készítünk, de a háziak megelőztek minket. Ramadán révén csak sötétedés után esznek, viszont akkor nagyot lakomáznak. Ebből a lakomából most megkínáltak minket is, csorbát és dolmát kaptunk, annyit, hogy utána már nem is maradt étvágyunk a rántottánkhoz, így meghagytuk azt későbbre.

Már csak néhány nap volt hátra a Turista Magazin lapzártájáig, ezért nagyon megörültem, amikor a lugas mellett találtam egy kerti konnektort. Volt asztalom, volt áramom (kértem hozzá engedélyt), így a csillagok alatt tudtam megírni az első 50 napunk kalandjait összefoglaló cikket az újságnak – Budapesttől Kappadókiáig. Ha tudtok még újságokat, akik szívesen lehoznák a nekik küldött cikkeket az utunkkal kapcsolatban, ajánljatok be náluk. Nem titkolt célunk ilyen cikkírásokból is finanszírozni az alacsony költségvetésű utazásunkat. Egy cikkért nem adnak sokat az újságok, de nekünk az a kevés is nagyon jól jön, több napi élelmünkre elég. :)

Éjjel ránk szakadt az ég, és ezt reggel is folytatta, így esőben indultunk neki a következő napunknak. Az út mentén az első fedett helyen, ahol asztalt és székeket is találtunk, megsütöttük a rántottánkat. A 6 tojásból még egy-egy szendvicsbe is jutott, ezek a szendvicsek nagyon jól jöttek később.

Délután arra lettem figyelmes, hogy ütemesen üt egy kicsit a bringám. Először azt hittem, hogy az út nincsen jól elhengerelve, de aztán egy kilométer után sem múlt a dolog, ezért megálltam, és megvizsgáltam a kerekeimet. Az első kerék abroncsában egy nagyobb darab, fémszálas valamit találtam belefúródva. Csoda, hogy nem kaptam defektet, szegény Schwalbe Maraton Plus mi mindent kap ezen az úton – és mi mindent él túl defekt nélkül. Merthogy eddig még egy defektet sem kaptunk.

Ezen a napon egy helyen ahol egy kisebb félsziget nyúlt be a Fekete-tengerbe, a főút nem a parton folytatta körbe, hanem átvágott a félszigeten. Itt fel kellett másznunk egy közel 200m magas hágóba, aminek a tetején egy 3820m-es alagút várt ránk. Ez az alagút egyébként Törökország leghosszabb alagútja. Miután lámpákkal és fényvisszaverő felületekkel feldíszítve áthajtottunk rajta végre az eső is alábbhagyott egy darabig, ujjongva suhantunk lefelé, vissza a tengerszintre, jó érzés volt hosszú-hosszú kilométereken keresztül hagyni, hogy csak guruljon a gép 30-40-el magától. A parton sem volt sokkal nehezebb a haladás, de annak nem nagyon örültünk, hogy az eső újra rákezdett.

Ordu-ban, Irem-éknél

Ordu városába beérve bevásároltunk vacsorának valót egy BIM-ben, elintéztük a folyóügyeinket egy benzinkúton, majd esti menedékhely után indultunk. Letértünk a főútról egy a parthoz közelebb haladó alsóbbrendű útra a városon belül, hogy nagyobb eséllyel találjunk valami fedelet a fejünk fölé, mert semmiképpen nem akartunk kint maradni éjszakára az esőben, sátor ide, vagy oda.

Egy félkész, épülő házat néztünk ki magunknak. Szerkezetkész volt, épp csak nem voltak fent rajta a nyílászárók, de a falak már le voltak vakolva. A szomszédban láttuk, hogy van élet, ezért bekopogtunk vízért, és megkérdeztük, hogy szerintük szabad-e a szomszéd házban sátraznunk egy éjszakát. Kiderült hogy az épülő szomszéd ház az övék, és persze megengedték, hogy ott maradjunk éjszakára. Nem csak hogy vizet kaptunk tőlük, hanem komplett vacsorát. Apuka-anyuka építészek, legnagyobb lányuk, a 15 éves Irem gyönyörű kis képeslapot készített nekünk, amíg vacsoráztunk a szüleivel, szép angol leírással a családjáról, névre szólóan ezzel köszöntött minket, miután befejeztük a vacsorát, aranyos és szép gesztus volt tőle, nagyon örültünk neki. Irem családja elképesztő kedves volt velünk, miután segítettek bepakolni a bringákat és a cuccainkat az üres épülő házva, az apukájuk felajánlott valami helyiséget a saját házukban, de ez már igazán túlzás lett volna, így is zavarban éreztük magunkat, mert annyi mindent kaptunk tőlük, és nem is akartunk a házukba „betüremkedni”, ezért ezt illedelmesen elutasítottuk. Bent a „mi házunkban” aztán kisepertünk egy üres szobát, és feldobtuk a sátor hálófülkéjét. Nem csak mi, hanem valószínű a bringák is örültek neki, hogy nem kell kint lenniük az esőben. Bár be tudjuk őket tenni a sátor előterébe, de akkor meg a Rohloff agyváltónak nem tesz jót, hogy fektetve van.

Reggel Irem reggelit készített nekünk, teljesen meghatódtunk a kolbászos tojástól, ami egyébként nagyon finom is volt. Pedig a török kolbász először nem igazán ízlett a jó kis hazai után, de mostanra már nagyjából megszoktuk, egészen ehetőnek találjuk, főleg, ha ilyen jól a van elkészítve valamilyen ételhez.

Dzs vitaminnal az eső ellen

Ezen a napon egész nap esett, nem is igazán emlékszem semmilyen konkrétumra abból a 70km-ből, amit sikerült megtennünk a Fekete-tenger partján, viszont az este megint a határtalan török vendégszeretet jegyében telt. Mivel egész nap áztunk, ismét egy fedél alatt szerettük volna tölteni az éjszakát, és erre ismét egy épülő házat néztünk ki, ám ezúttal faluhelyen, a főút mellett. Mikor megálltunk a ház mellett gondolkodni, hogy mi is legyen, tetszik-e nekünk egyáltalán ez a hely, egy autó állt meg mellettünk. Na, hát a ház tulaja volt az. :) Elmutogattuk neki, hogy tető, meg hogy alvás, meg hogy bisiklet, és egykettőre azon kaptunk magunkat, hogy a bringákat pakoljuk be a hajókészítő műhelyébe. A lépcsőházat kezdtük mutogatni, hogy itt nekünk már nagyon jó lesz, mire felhívott az emeletre minket, a műhely fölé (az épülő ház a műhely mellett volt), ahol végül a nappali padlójában találtuk meg a kompromisszumot, de ha tovább engedünk, valószínű ágyat és ágyneműt is kaptunk volna, de akkor már végképp kellemetlenül éreztük volna magunkat. Nem szoktuk mi rideg, nyugat európai népek ezt a nagy vendégszeretet, ami itt lépten-nyomon fogad minket Törökországban… :) Itt volt a családban egy végtelenül aranyos két éves kisfiú, akivel nagyon könnyen meg tudtam találni a közös nyelvet (játék!), így sok időt töltöttünk együtt. :) Miután lezuhanyoztunk, a konyhába is beinvitáltak, mivel már besötétedett (ramadán), következhetett a vacsora. Most is nagy hasznát  vettük a szótárnak, sikerült sok minden érdekeset megtudni a családról, például, hogy a családfő a hajókészítő mester, az egyik fiú halász, a másiknak pedig már van felesége, ők egy külön helyen, egy emelettel feljebb élnek. A legkisebb fiúcska pedig a két éves barátom. :) Mint akit lelőttek, úgy aludtunk a nappali padlóján kiterített matracon, reggel pedig hiába próbáltunk volna lelépni reggeli nélkül, ők ezt nem hagyták, bőséges eledelt kaptunk reggelire, amiből még csomagolt is az anyuka, így nagyon el voltunk látva. Miközben ő pakolt nekünk, Zita remek ötletére kifacsartunk néhány citromot, és a levüket kiöntöttük egy-egy palackba, amibe került még otthonról hozott aszkorbinsav cukor, és persze az egészet felöntöttük vízzel, ez volt a c vitamin bombánk az esős napok ellen. Házigazdaasszonyunk is végignézte a műveletet, és amikor leesett neki, hogy mindezt a vitamin utánpótlásunkért tesszük, örömittasan kiáltott fel: Áááá, Dzs vitamin! :) Merthogy a török barátaink a c-t dzs-nek ejtik, ezért náluk úgy mondják a c vitamint, hogy dzsé vitamin. Ezen kb. egész nap nevettünk… :)

Induláskor egy kisebb férfinép sereg köszönt el tőlünk a ház előtt, a nők és gyermekek pedig az ablakból integettek. Szinte már fizikailag éreztem azt a szeretetet, ami áradt belőlük. Pakoláskor elszakadt egy indulás óta nyúzott gumipókom, és persze esélyem se volt előtúrni egyet a tartalékok közül, mert még ki se nyitottam a táskámat, az egyikőjük már adott egy vadi új gumipókot az autójából… Hát ilyen élmények után indultunk neki az esőnek, immár harmadnap.

  1. PetyaKmet
    augusztus 18th, 2011 17:21-nél | #1

    Sziasztok!

    Majd, ha tudjátok, jelezzétek már be a térképen merrefelé tartotok!
    Az is élmény nézegetni nekünk itthon maradottaknak! :-)
    Nagyon jók a leírások.
    Már az athéni utadat is elolvastam.

    Én is kedvet kaptam a bicajozáshoz.
    Peti

  2. Isuka001
    augusztus 18th, 2011 18:01-nél | #2

    Sziasztok!

    Kezdetek óta olvaslak benneteket és Pusztavacsig kisértelek is. Valószínűleg csak elírás, hogy egy 200m-es szintet hágónak nevezel:) Legyen inkább 2000m. Az jobban hangzik.
    Hétfőn indulunk utánatok!
    Valszeg nem fogunk talizni, mert csak Turnu-Severin-ig megyünk.
    Gratulálok a 3000.-ik kilométeretekhez.
    Már alig várom, hogy Iránba érkezzetek, na onnan lesz számomra érdekfeszítő az útleírásotok.
    További sikeres rekus földkerülést!

    Isu

    • Zita
      augusztus 29th, 2011 15:19-nél | #3

      Jó utat kívánunk!!! Sok sok hátszéllel :)

  3. Borsika
    augusztus 18th, 2011 22:24-nél | #4

    Sziasztok!
    Minden nap várom a beszámolótokat. Nagyon sok új dolgot tudok meg belőle. További jó utat kívánok! Borsika

  1. Még nincsenek visszakövetések