Bejárat > Ázsia, Thaiföld > Hat nap Bangkokban – Egy teljesen más világba csöppenünk

Hat nap Bangkokban – Egy teljesen más világba csöppenünk


A repülőtéren

Bangkok Suvarnabhumi repülőtérre az éjszaka közepén szállt le a gépünk. A bringástáskáinkat kihozta a futószalag, de az már kezdett gyanús lenni, hogy a hozzájuk kötözött sátorcövekes zsák külön jött. Szétbontották az előzőleg általunk összekötözött táskákat, és külön-külön utaztak. Szerencsére nem veszett el semmink. A bringákat egy külön helyen, a túlméretes csomagoknál kellett felvennünk. Ide Zita először simán besétált, úgy szóltam rá, hogy „Hé, ne menj be, ez már nem az a hely!” – Itt nem szabad mindent, új országban vagyunk, ahol új szokások vannak, ez már Thaiföld. Ez egyébként a csilivili, óriási repülőtéren is látszott, enni lehetett volna a padlóról és futószalagon vittek minket mindenhová. A bringákról is hiányzott egy-két papírdoboz, de hála az égnek nem esett bajuk. Persze erre már csak akkor jöttünk rá, amikor órákkal később a váróban összeraktuk őket. Sok meló volt ezzel, mert nem csak a táskákban kellett elrendezni a cuccainkat, azokra még a pántokat és akasztókat is vissza kellett szerelni. Mert azokat Dhakában leszereltük róluk, nehogy letörjenek a repülőút során. Nem is tört el egy sem, mert benne voltak a táskában. :) A biciklikkel a szokásos meló volt, a kormányt összecsavarozni és csavarragasztózni a villával, az üléseket, pedálokat visszaszerelni, kerekeket felfújni, fejtámlát visszarakni az ülés tetejére. Ez persze mind együtt hosszú órákig eltartott. Közben a bengáliaktól teljesen eltérő kinézetű muki odajött minket csodálni. Biztonsági őr volt, nem szólt egy szót sem, csak távolról nézett, majd mikor ránéztem, egy olyan hangot adott ki, mint amikor rálépünk egy macskára, majd nevetni kezdett. :-o Tényleg más országban vagyunk.

Én közben már nagyon fáradt, vagyis inkább álmos voltam, ugyanis egy percet nem hunytam az egész éjjel. De mivel még csak a reptéren voltunk, nem volt mit tenni, menni kellett. Levittük a bringákat a földszintre egy futószalagon, majd kitoltuk őket az óriási ajtón. Odakint soksávos utak kanyarogtak a felüljárókon, és a széles járdát keresztezve mi magunk is hat sáv aszfalton találtuk magunkat.


Biciklivel Bangkokban – Könnyű és egyszerű, vannak szabályok és be is tartják őket!

Makulátlan volt az út, és így kora reggel még üres. Köd volt, a táblákat csak közelről láttuk, érzésre mentünk, mert a GPS alapján nem mentünk semmire. Kilométereket hajtottunk csak mire kiértünk a repülőtér kihajtóján. Itt lekanyarodtunk egy alsóbbrendű útra, ez nem volt egyszerű, mert többször be kellett sorolnunk balra több sávot, de mivel a forgalom még enyhe volt, ezért sikerült. Utoljára a párizsi repülőtérre menet csináltunk ilyet a Dúdékkal, amikor kikísértem őket a repülőtérre. Persze akkor ott a jobb oldalt közlekedtünk, és jobbra kellett átsorolni vagy 5 sávot, hogy újra az út szélén tekerhessünk.

Az alsóbbrendű út is volt vagy négy sávos, és itt már találkoztuk forgalommal is. Teljesen valótlan volt az egész. Sávok voltak felfestve az útra, és mindenki a sávokban hajtott. Ráadásul senki sem dudált! Nekünk meg még külön helyünk is volt az út szélén. Hihetetlen… Ez egy teljesen más világ!

Én viszont rettentő álmos voltam, úgy éreztem, eldőlök a kerékpárral, mert mindjárt elalszom. Megálltunk egy benzinkútnál, ahol Zita kért, és kapott forró vizet, ebben feloldottunk egy-egy instant kávét, amitől valamennyire magamhoz tértem. Innentől már könnyebben ment a tekerés. Összesen közel 30km-t tekertünk, mire megérkeztünk a címünkre. Ezalatt alig hallottunk dudálást, senki nem kanyarodott ki, vagy vágott be elénk, és úgy általában, senki nem jött közel hozzánk, volt helyünk az úton, csak a piros lámpáknál mentünk közel az autókhoz, de azok álló autók voltak a sorban – kielőztük őket, még erre is volt helyünk, a pirosnál a legelejére osonni a sornak, a robogósok mellé! Micsoda oltári közlekedéskultúra, hát ez valami elképesztő! Az út nem csak, hogy könnyű volt, hanem egyenesen felüdülés.


Csak kiülünk az utcára egy shake-el nézni az életet, és élvezni, hogy…

>A helyünk a Touch Café felett volt James-ék Couchsurfing szállásán, a második emeleten. Ők egy muszlim család, akik egy kávézót üzemeltetnek, és a felett szívesen látják az utazókat is, az első este ingyenes, utána 100 Bhat, vagyis kb. 700 forint fejenként, de van ventilátor és wifi, az utcán pedig rengeteg utcai kajálda.

Nem messze tőlük van egy 7Eleven is, ez egy szupermarket, vagyis nem annyira szuper, inkább csak lánc, és sok kicsi van belőlük mindenütt, és persze mind ugyanolyan. Itt vettünk SIM kártyát 100 Bhat-ért, mert az internet az drága, és nincs olcsó csomagjuk, a 2G-t is órákban mérik, nem Kbyte-okban, úgyhogy úgy döntöttem, ez nekünk most nem kell. Mivel az ország fejlett, úgyis találunk majd itt-ott wifit, az meg elég lesz, nem baj, ha nincs a zsebünkben többé az a fránya internet. A 7Elevenben mindenféle jegeskávékat és Shake-eket is csapolhat magának az ember, amit aztán a pénztárnál kifizet. Ilyesmi nemhogy Bangladesben, de se az utunk során, se otthon Magyarországon nem volt még. Micsoda jólét, egy-kétszáz forintért kapsz finom, agyoncukrozott jeges löttyöket! Később felfedeztük, hogy ilyet utcai shake-eseknél is kapni, ahol az orrod előtt készítik el lefőzött kávéból, vagy különböző teákból a történetet, amit aztán ráöntenek a jégre és a turmixgéppel kásásítják. Igaz ezt csak nappal láthatjuk és élvezhetjük, mert ők éjszakára összepakolnak. A 7Eleven 7/24 nyitva van. Kiültünk Zitával az utcára, egy bolt lépcsőjére shake-ezni, és nézni az utcai életet. Elképesztően élveztük. Nem volt túl meleg, már este volt, a kezünkben egy jeges ital, és senki nem bámul ránk, nem állnak körbe, csak egy bringás mosolyog rám gurulás közben. Óriási! Végre, nem mi vagyunk a figyelem középpontja! Na meg aztán eleve nincs azaz őrület, senki nem dudál az utcán, a forgalom szépen halad a maga rendjében, a sávokban, aszfalton, rendes autók és robogók, semmi tákolmány, semmi kátyú, semmi por, jól szervezett minden, és civilizált, működő nagyváros ez, tele egyelőre a mi lelkünknek új és megnyugató élettel.

A thai rántott csirke hamar a kedvencünk lett, ahogy a leves is, amit tésztával és hússal adnak, na meg rengeteg ropogós zöldséggel és egy nagyon finom, szintén ropogós fehér csírafélével. Ilyenből szinte minden nap eszünk egy-két tányérral (30-40 Bhat, 210-280 Ft)


Ingyen tömegturistáskodunk – Bangkok neve, a thai nyelv, a Floating-, és a Train Market

James-ékről említettem már, hogy muszlimok. A déli szomszéd, Malajzia is muszlim, és ezt meglovagolva James nekik szervez Bangkok körül utakat, így történt, hogy ingyen beszállhattunk az egyik ilyen reggeli dupla mikrobuszos járatba. Szóval nem elég, hogy alvás nélküli éjszaka után érkeztünk meg, egy délutáni szunyókálás, és persze a rendes esti alvás után második nap már hajnali ötkor keltünk, és szálltunk be a James-ék kávézója előtt álló légkondicionált mikrobuszba. Az utasok egy Kuala Lumpur-i tanárcsapat voltak egy egyetemről, jót beszélgettünk velük az úton, ami beletartott vagy egy órába is, mert 100+ km-re mentünk DK-re a fővárostól.

Apropó, tudtátok, hogy Thaiföld fővárosa nem csak, hogy a világ egyik legnagyobb városa, 10-12 milliós lakossággal (attól függ, kit kérdezünk/hol nézzük), hanem a világ leghosszabb nevű városa is? A hivatalos nevén a várost thaiul így írják: กรุงเทพมหานคร อมรรัตนโกสินทร์ มหินทรายุธยามหาดิลก ภพนพรัตน์ ราชธานีบุรีรมย์ อุดมราชนิเวศน์ มหาสถาน อมรพิมาน อวตารสถิต สักกะทัตติยะ วิษณุกรรมประสิทธิ์ és így mondják, angolul fonetikusan pedig így írják: Krung Thep Mahanakhon Amon Rattanakosin Mahinthara Ayuthaya Mahadilok Phop Noppharat Ratchathani Burirom Udomratchaniwet Mahasathan Amon Piman Awatan Sathit Sakkathattiya Witsanukam Prasit. A jelentése pedig, bocsánat, de nem fordítom le: The city of angels, the great city, the residence of the Emerald Buddha, the impregnable city (of Ayutthaya) of God Indra, the grand capital of the world endowed with nine precious gems, the happy city, abounding in an enormous Royal Palace that resembles the heavenly abode where reigns the reincarnated god, a city given by Indra and built by Vishnukarn. :) Szóval vannak itt vicces dolgok, és most már azt is láttátok, hogy hogyan beszélnek itt az emberek. Még nem volt érkezésem elkezdeni thaiul tanulni, és lehet, hogy nem is lesz, lehet, hogy hosszú idő óta (Európa óta?) ez lesz az első ország, amelynek nyelvéből nem készül majd saját gyártási kisszótár. Van valami öt vagy hat „tónusuk”, amelyek között mi nem is nagyon halljuk a különbséget, de emiatt ugyanaz a szó jelenthet teljesen mást is, mint a mi fülünknek ugyanúgy hangzó társa. Meg eleve ezek a hangok, ez a hangképzés, valahogy sokkal távolabb áll tőlem, most jövök csak rá, milyen egyszerű volt a bangla, és mennyire szerettem. Meg úgy eleve Bangladest, minden nehézségével együtt már egy kicsit otthon éreztük magunkat ott két hónap után. Jó volt, hogy beszéltük kicsit a helyi nyelvet, hogy bárkinek az arcára tudtunk vele csalni egy mosolyt. Itt Thaiföldön, igaz, hogy a mosolycsalás az egy egyszerű mosollyal is megy bárhol, bármikor bárkinél (és ez azért önmagában nagyszerű, hívják is a „mosoly országának Thaiföldet), de mivel meg se tudunk nyikkani, és ha az illető nem beszél angolul, akkor marad a tiszta mutogatós ektiviti, ezért egy kicsit néha az elején elveszettnek, idegennek éreztük magunkat a helyen. Persze ehhez az is kellett, hogy mint már részleteztem, ez egy teljesen más világ, nem csak kultúrájában, hanem fejlettségében is. Már ha szabad azt fejlettségnek neveznek, hogy itt ketten ülnek a legtöbb 5 üléses taxiban, míg odaát hatan-nyolcan egy 125 köbcentis természetes földgázzal, elektromos árammal, vagy emberi erővel hajtott riksán.

Na, de teljesen elkanyarodtam mindenfelé, miközben mi csak nyílegyenesen száguldottunk az autópályán, olyan sebességgel, amellyel szárazföldön szerintem utoljára a saját céges autómban haladtam, még otthon a malmokat hajtva. A desztinációnk DK-re volt Bangkoktól, először a Floating Market-nél álltunk meg, vagyis az úszó piacnál. Itt fejenként 200 Bhat-ér befizettünk egy szűk egy órás hajókázásra a csatornákon, ahol mindenféle árusok árultak alapvető árúkat, na és persze rengetegen szuveníreket is. Az egyik ilyen szuvenírárús egy kampós végű bottal úgy húzott oda minket csónakostul a boltja elé, és kezdte a jól betanult mondatokat mosolyogva. „Just look”, „Good price for you”, „Give me a price, how much do you want”, de az egész a kampós behúzás ellenére nem volt számunkra nyomasztó, mert tényleg nem erőltette, és közben kedves volt és végig mosolygott, és a végén se volt mérges, amikor nem vettünk semmit. És ez aztán nem ismétlődött meg minden méteren és minden percben, na meg mivel teljesen újak voltunk az egész országban, még fel sem fogtuk igazán, hogy Thaiföldön vagyunk, csak úgy pislogtunk mindenre.

A második megálló a „Train Market” volt, na de nem ám vonatra szálltunk, hanem a síneken mászkáltunk, ami először fel sem tűnt. Direkt a vonat érkezésére időzítve érkeztünk meg erre a helyre, amiről Zita szerint egy jelenet is készült egy Indiana Jones filmben – igaz ezt nem sikerült megtalálni a Youtube-on, de ha Ti tudjátok, miről beszétek, akkor linkeljétek be, nekem nincs meg ez a jelenet. Szóval jött a vonat, és az árusokra ekkor már nagyban fütyült egy rendőrféle, mire ők az erre a célra kiépített síneken beljebb húzták a szekrényeiket, és beljebb rámolták a portékáikat, és felhajtották a mélyen az egyenes utcácska (vagyis a sinek) fölé nyúló árnyékolóikat. Aztán megérkezett a vonat, és távozott is:


Attilánál, hihetetlen nagy kényelemben és jólétben

Ezután sikerült elveszteni a csoportunkat egy pár percre, de aztán meglettünk és száguldottunk haza, délben már otthon is voltunk, és olvastuk a CS-n, hogy egy Attila nevű magyar meghívott magához. :O Ezen éppúgy meglepődtünk, mint ahogy örvendtünk is. A profilja üres volt, de magyarul szólt a telefonba, így aztán megbíztunk benne, és ezt nagyon jól tettük! :) Róla, és arról az elképesztő jólétről és kényelemről, amiben a következő napokban részesített minket, majd inkább Mianmar után szólok, merthogy a visszaérkezésünkkor is eltöltöttünk nála néhány napot, és az tartalmasabb volt, akkor sikerült több időt eltölteni vele. Most legyen elég annyi, hogy el sem akartuk nagyon hinni, hogy főznek ránk, és hogy bármikor lemehetünk úszni egy 20m-es medencébe, amikor akarunk. Azon kaptuk magunkat, hogy két napig ki se mozdultunk a házból és annak az udvarából, elképesztően tudtuk értékelni ezt a jólétet, ezt a tisztaságot és kényelmet, ami körülvett minket. Ezt ezúton is nagyon-nagyon köszönjük Attilának – Olyat kaptunk Tőled, amit amúgy kívánni sem mertünk volna! :) Ugyanakkor az is hozzátartozik az érzéshez, hogy ez a nagy kényelem szinte hihetetlen, vagy inkább valótlan volt azok után, amit Bangladesben láttunk és átéltünk. Persze értékelni és élvezni ettől még tudtuk, nagyon is. Szóval nagyon jó, és érdekes is volt ez a nagy váltás, na de erről mint már írtam, majd később bővebben! ;)


Közlekedés az aszfalton: busz, taxi

Indulás előtti nap elmentünk busszal egy közeli bevásárlóközpontba, ahol beruháztunk egy hátizsákra. A másikat Attilától kaptuk, egy pont ugyanolyat, mint amilyet vettünk is, csak más színben. A várost érdekes volt látni így, a felhőkarcolók között a kétszer sok sávos sugárúton a busznak még fapadlója volt, és odabent majdnem olyan koszos és kaotikus volt minden a buszban, mint egy bangladesi társában. Ugyanakkor a szabályok itt már működtek és az egész város is noha talán még zsúfoltabb, rohanóbb és hangosabb volt, mint mondjuk egy Chittagong, de ezért mégis élhetőbb, méghozzá sokkal élhetőbb volt számunkra. Büdösebb is máshogy volt, éreztük a szmogot, a benzingőzt, de a por az nem szállt, és nem volt akkora mocsok mindenütt. Sőt, kifejezetten tisztának mondjuk Bangkok-ot, persze minden csak viszonyítás kérdése. James-nél találkoztunk egy Tom nevű férfival, aki egyenesen Amerikából jött ide, hogy itt éljen egy kicsit és angolt tanítson. Ő szó szerint kifakadt nekünk, hogy mi ez az őrület, ez a káosz az utakon, hát majd meg lehet itt bolondulni. Mire mi elmondtuk, hogy honnan jöttünk és hogy ott mi van, és hogy azok után ez itt nekünk kész felüdülés, itt minden könnyű és egyszerű, itt szabálykövetőek az emberek, és könnyen átlátható, kellemes a forgalom. Ő ezt nem így látta, hanem épp ellenkezőleg! Mi lesz velünk Amerikában, ha eljutunk oda? Olyan egyszerű lesz és kiszámítható, hogy az innen nézve nekem most elöljáróban szinte unalmasnak tűnik már. Persze biztos nem lesz az…

Hajnalban nem járt se a vonat, se a busz a reptérre, ezért kénytelen voltunk egy taxit fogni, és autópálya nélkül, a hosszabb, lassabb, de olcsóbb után kimenni a repülőtérre, 221 Bhat-ért. Ez ahhoz képest, hogy fél órás menet volt még így hajnalban is, és a reptérre ment, nem volt drága, kétezer forintot sem hagytunk ott. Persze nekünk ez még mindig drága, így nem fogunk Bangkokban mostanában taxizgatni, legfeljebb, ha négyen vagyunk egy csapatban, mert úgy akár már olcsóbb is lehet a tömegközlekedésnél. A reptéren aztán becsekkoltunk, és ott már el is kezdődött Mianmar, mivel már összefutottunk jó pár arccal, akikkel aztán együtt repültünk az új országba

Bangkokba 2012. szeptember 16-án hajnalban érkeztünk, és 22-én reggel 7:15-kor szálltunk fel.

  1. Németh András
    november 5th, 2012 13:44-nél | #1

    Árpi, ahogy elolvastam a posztot megfogalmazódott bennem a kérdés. Szerinted képes lehet a nyugati világ gyermeke még fenntartható módon élni?

    Magadra ne vedd a dolgot, de azért keményen látszik hogy hiába élsz hónapok óta fenntartható(bb) módon, ha valahol belül (tudat alatt) azért zsigeri módon vágysz arra, hogy modern városi ember legyél. És ez tényleg nem személyesen neked szól (mivel te vagy az egyetlen példa akit ismerek (hacsak így online is), ezért csak itt tudom megfogalmazni) szerintem szinte mindenki így lenne ezzel. De ha ennyire nem vagyunk képesek átlépni saját magunkon akkor szerinted van-e esély arra hogy össztársadalmi szinten változzon valami? Hiszen abban azért megállapodhatunk hogy te/ti a nyugati társadalom “fenntarthatósági elitjéhez” próbáltok tartozni, és mégis ez van. Ráadásul nem kis változásra lenne szükség…

  2. Arpi
    november 5th, 2012 14:03-nél | #2

    @Németh András
    Hú, ezt nagyon jó hogy írtad, mert bele akartam írni eredetileg a bejegyzésbe, hogy igen, papolunk itt minden félét, de nagyon gyorsan rácuppantunk a jeges shake-re, meg a sültcsirkére, csak mert van, és olcsó.

    Hogy őszinte legyek, nem tudom, mi kéne, egyesek azt mondják, hogy ha elérünk egy bizonyos százalékot a társadalomban, akkor onnantól borul az egész, így lehet remény, de az is igaz, hogy a másik oldal erősebb, szóval nem tudom, tényleg nem. Nem tudom, mi kéne, hogy váltsunk gyökeresen. Keresem magamban, a világban, de nem találom. Pedig kénytelenek leszünk váltani, változni, mert így csúnya világnak nézünk elébe, legfeljebb néhány dekádon, de lehet néhány éven belül… Persze ez csak felfogás, érzéskelés kérdése, lehet már a kezdetektől az lesz a szebb világ. Egy biztos: ami most van, az nem fenntartható, ezért sokáig nem lesz így, ha mi nem, az anyatermészet majd gondoskodik erről. Nem is merek belegondolni, mi történne egy Bangkok “fejlettségű” és méretű városban 1 hét alatt áram nélkül…

  3. Arpi
    november 5th, 2012 14:13-nél | #3

    Nagyon, nagyon mély és erős elhatároz kell, és az, hogy legalább a közeli környezeted egy része is támogasson ebben és hasonlóan gondolkodjon, és cselekedjen. De ha el tudtunk idáig tekerni 10.800km-t, csak mert mi úgy gondoltuk, hogy a lassabb, nehezebb, keservesebb út, a kerékpározás szebb, jobb és ezt akarjuk annak ellenére, hogy a nálunk 10.000 nagyobb többség repülőn, autón, buszon és vonaton utazik, akkor szerintem el tud jönni az az idő is, amikor be nem teszem többé a lábam egy légkondicionált szupermarketben sem.

    De az az idő nem ezen az úton fog eljönni, viszont amint hazaértünk, akkor értelemszerűen az egy nagy váltás lesz, és abba az új életbe az elejétől kezdve bele akarom ezt építeni: piacon vásárlás, megtalálni a helyi termelőket és közvetlenül tőlük venni, vagy még jobb: magunk termelni, akár pesten, a kis kertben, az erkélyen, a szobában csírát, mittudomén, sörkollektort, napkollektort építeni, komposzt WC-t, házi szélerőműt, megtanulni gombászni, erdei cuccokat szedni, méhészkedni, a fák kérgéből a nedvet összegyűjteni, stb, stb, stb… lassan erről is listát kéne írnom, gyűlnek a fejemben ezek a dolgok.

    Szóval VAN ÚT! Én hiszem, hogy van, és nem jön el a geddon, ha majd nem lesz 7Eleven és nem vehetünk 180 forintért jeges shake-et. A bangladesi a világ egyik legboldogabb népe, lehet, hogy mi is azok leszünk, ha majd nem lesz trilliónyi választási lehetőségünk boldogtalannak lenni, csak összefogni, és tenni a dolgunkat – akár azért, hogy éhen ne haljunk és meg ne fagyjunk. Örményországban, a hegyi Karabahban, a háborús, nélkülözős időket úgy emlegetik, hogy “De szép volt…”, mert bár alig volt mit enniük, de azt a keveset mindenki igyekezett megosztani, összetartottak nagyon szorosan, és ez nagyszerű volt.

  4. Németh András
    november 5th, 2012 15:44-nél | #4

    @Arpi

    no így azért kerekebb lett a poszt :)

  5. Szántó Kati
    november 5th, 2012 16:56-nél | #5

    Árpi a gombászás, erdei cucc szedés csak egy pestinek kihívás ám.

    Engem apukám sokat vitt ki az erdőbe gombászni. Aztán amióta a párommal összeköltöztünk együtt járunk ki. Sokan eszik meg a vadon nőtt gombát, hisz a közhiedelemmel ellentétben alig akad olyan amelyik halálosan mérgező. Van jópár gomba amit 100% felismerünk és eszünk. Márciustól novemberig nőnek ezek. Néha olyan szerencsénk van, hogy le tudunk fagyasztani belőlünk télire is. Sajnos az elmúlt 2 évben nem nagyon nőtt gomba, mert kevés volt az eső. Az idén csak most az októberi szép időben sikerült 2-3 evésnyit gyűjteni. Sok ismerősöm van akik szedik és sok olyan, aki semmi pénzért meg nem enné.

    Erdei cucc szedésre ott van a csipkebogyó mint példa. Egy zacskónyi csipkét 2 ember egy óra alatt megszed, abból már egy családnak elég lekvár főzhető télire. A gyerekeknek is jó program ez, hisz futkározhatnak a réten-erdőben míg a felnőttek csipegetnek.

    Amikor Angliában éltem és a karácsonyt is ott szándékoztam tölteni, akkor kifutottam az erdőbe és almából (ott még volt decemberben is), tobozból, bogyókból olyan adventi koszorút csináltam ami majd-megszólalt. Persze a gyertyát azért vásároltam hozzá. Néztek is a háziak hogy ez meg mi.

  6. Zsíros B. Ödön
    november 5th, 2012 17:27-nél | #6

    @Arpi

    Ha majd eljuttok az USÁba, szerintem próbáljatok meg felkeresni egy amish közösséget. Ők pl. vallási alapon utasítják el az árammal működő dolgokat, nem tartanak autót sem, stb. Saját maguk termelik meg az élelmiszereiket bio módon. Az ottani többségi fogyasztói társadalommal szembemenve is fenn tudnak tartani egy alternatív életformat már vagy 200 éve. Tehát már az olajkorszak előtt is így éltek…

    Ezt láttátok már?:
    http://www.youtube.com/watch?v=o7rOl4SOQVc

  7. Arpi
    november 5th, 2012 20:43-nél | #7

    @Zsíros B. Ödön
    …és a többség totál hülyének és idiótának nézi őket érte! Gondolom… Főleg Amerikában… De inkább ne legyen igazam, és tévedjek nagyot! :) Majd betérünk hozzájuk is, ha eljutunk addig. ;) A linket most még nem nyitom meg, mert akkor soha nem megy ki az a fránya körlevél a naptárról.

  8. november 6th, 2012 06:15-nél | #8

    @Németh András
    Ami jó, az jó. A jeges kávé baromi jó. A jeges kávé Laoszban még jobb. Hogy a fenébe ne lenne rácuppanva az ember. Hogy fenntartható-e? Nehéz kérdés. Nyilván első blikkre a szalmakunyhóban földművelésből élés tűnik fenntarthatónak, de valójában nem az. Ha a Föld lakossága hirtelen ezt akarná csinálni, akkor nagyon gyorsan nagyon sokan éhen halnának.
    Inkább arra kéne törekedni, hogy ne pazaroljunk. Ne rakjunk mindent nylon szatyorba, és ne eldobható pohárból igyuk a jeges kávét, műanyag szívószállal. (Persze ezek apróságok, de ugyanezzel a mentalitással kéne az ipari termelést is folytatni. Ma egyre kevesebb műszaki cikk javítható például)

  9. Zita
    november 6th, 2012 09:10-nél | #9

    @Ahmet
    No hát ehhez csak annyit, hogy a megmaradt shakes pohár tetejét szívószálastul, plusz a poharat is, ha műanyagból van mindig elmosom és visszük újra meg újra, “újrahasznosítjuk”. :)
    De látnotok is kéne a boltos fiúk meg boltos lányok (néha lánynak kinéző fiúk) tekintetét, amikor előkapjuk a tetőt meg szívószálat a (pamut)szatyromból, hogy “hogy a fenébe van nálad olyan?”. Volt, hogy nem akarták hozzáírni a számlához a shaket, mondván, hogy azt biztos máshol vettük – hisz van nálunk tető. És csak nézett rám bután, amikor mondogattam neki mindenféle “green” meg “sustainability” meg “enviroment responsibility” zagyvaságokat.
    A másik oldala a dolognak, hogy itt is láttam műanyag-szemét szedő emberkéket. Lehet, hogy így teljes itt (is) a körforgás? Megveszem, eldobom, de más összegyűjti és újrahasznosítja, ezért pénzt kap.
    Hol az igazság? :)))

    @Németh András
    @Szántó Kati

    Ez így teljesen igaz! :) Ott a pont és egyet is értünk. Pesti vagyok, városban nőttem fel (még ha “csak” 2 milliós városkáról van is szó). De nekünk legalább voltak csirkéink (amíg be nem tiltották), szombati piacra jártam anyukámmal és rendszeresen kirándultunk. Szóval van remény. :D
    Árpi mindig mondogatja nagy lelkesedésében (kissé sarkítva írom), hogy akkor mi majd jól kiköltözünk egy szalmabála házba az erdő közepére és majd magunknak termelünk és csak biciklink lesz. Én meg mindig lehűtöm a nagy lelkesedését, hogy ne legyen ilyen szélsőséges, maradjunk csak a városban DE tanuljunk meg városi emberként környezettudatosan élni ÉS legyünk példaképei a szomszédainknak, lakókörnyezetünknek, családunknak. Mert a jó példa a legragadósabb, ha csak mondjuk, senki sem fog változtatni az életmódján. Na és ezt most jó könnyű volt leírni – meglátjuk, mi lesz belőle, mikor hazaérünk! Nekünk is sok segítségre lesz majd szükségünk olyanoktól, akik már előttünk járnak. :)

  10. Németh András
    november 6th, 2012 09:57-nél | #10

    @Ahmet Nagyjából igazad van. Az első mondat például a fejlett fogyasztói társadalom mintamondata is lehetne. És ezért áll szöges ellentétben a bejegyzésed utolsó zárójeles részével. Amíg a mentalitás nem változik addig nem változik meg a társadalom sem. Valahogy ezek összefüggnek (sőt). Ugyanis ugyanazok az emberek irányítják a ipari termelést akik isszák a jegeskávét az ami jó az jó életérzésben.
    Én is látom hogy korlátaink vannak, például látom a saját korlátaimat is, látom milyen messze vagyok attól hogy a gyerekeimnek/unokáimnak is legyen lehetősége jól élni ezen a bolygón, és sokat szoktam gondolkozni hogy jó-e egyáltalán hogy ezen gondolkozom sokat (ahelyett hogy élnék boldogan és majd lesz valahogy, hisz a világot nem tudom megváltoztatni (de ekkor mindig eszembe jut a hogy a világon él még pár milliárd ember aki azt hiszi hogy nem tudja megváltoztatni a világot, …)). A műanyagzacskók mellőzése (meg a többi zöldség amit én magam is művelek és hirdetek) jó cselekedet, de a problémát nem igazán oldja meg. Azt hogy a Földünk olyan irányba halad ami nem lesz túl jó. *
    Árpiéknak van már egy olyan tudása ami az én gondolkozásomat is más irányba terelheti. Azért szoktam őket néha fura kérdésekkel zaklatni. Irigylem anyámékat akik a múlt században abban a tudatban élték az életüket hogy a fejlődés révén a gyerekeiknek jobb lesz mint nekik, én már ebben nem tudok hinni (az ellentétében meg nem akarok, de…)

    * Itt én olyanokra is szoktam gondolni hogyha még meg is zöldül a társadalom és valahogy el is kerüljük a geddont (ahogy Árpi írta) akkor is valószínűleg olyan világban nőnek fel a gyerekeim/unokáim ahol nem lesz orángután, mert a szülők nagyszülők testápoló formájában magukra kenték, vagy hogy nem lesz csimpánz mert felették bozóthúsként vagy elbányászták őket hogy legyen mindenkinek okostelefon. Vagy van ezernyi hazai példa is, csak kevésbé látványos.

  11. Szántó Kati
    november 6th, 2012 12:00-nél | #11

    Zita én igaz hogy csak 100ezres lakosú városban élek, de város ez is, szóval van remény számotokra. Valamint remélem az egész emberiség számára is.
    Persze ahhoz az kell hogy a média ne rettentse el a népet. Hisz egy hírt leközölnek gombamérgezésről, már rögtön országos szintű botrány lesz belőle és mindenki hüledezik hogy hajjjajjj egy ember meghalt mert gyilkos galócát evett. Pedig az azért felismerhető, csak valószínűleg az illető nem ismerte.

  12. november 6th, 2012 18:41-nél | #12

    @Németh András
    Az se jó, ha minden terhet a vállunkra veszünk, mert úgy meg összeroppanunk. Persze meg kell próbálni felelősen és fenntarthatóan létezni, de azért azt se feledjük el, hogy “It’s just a ride” :)
    http://zenpencils.com/comic/91-bill-hicks-its-just-a-ride/
    Lehet ezt úgy is, hogy mindenben a jót igyekszünk meglátni és a lehetőséget keressük. Sőt, így könnyebb, és jobb.

  13. november 6th, 2012 18:50-nél | #13

    Zita: “Hiányzol!” – Árpi: “Tudom, Te is nekem…”
    Tegnap hajnali ötig dolgoztam. Ma nem fogok. Bocs srácok, ugye nem dől össze a világ, ha holnap nem lesz új bejegyzés? Talán csütörtökön. ;)

  14. Németh András
    november 8th, 2012 10:39-nél | #14

    @Arpi Részben pont az életfelfogásotok miatt olvaslak titeket hétről hétre. Vannak dolgok amiket úgy látom hogy nagyon jól csináltok és próbálja az ember ellesni, megtanulni.

    Egyébként meg vannak az elmélkedő percek (egy jó fröccs mellet személyesen, vagy épp az intereneten “beszélgetve”), meg van az élet. Az elmélkedésben néha sarkosabb szélsőségesebb véleményt fogalmaz meg az ember, hisz tudja hogy a való világ meg maga a kompromisszumok sorozata, de meg kell hogy legyen a szélsőségesebb cél elméletben, hisz akkor figyelhetjük a való világ kompromisszumait és a lehetőségekhez mérten tolhatjuk a dolgokat az elméleti cél irányába (a jónak vélt irányba).
    Csak néha ha túlságosan belejön az ember az élet kérdéseinek elméleti elemzésébe, akkor egy idő után már nehéz megismerni hogy a való világban mi az a kis lépés ami azon az úton visz ami helyes (hisz sokszor a helyesnek tűnő út jobban megvizsgálva zsákutcának látszik, de azt hogy zsákutca azt csak a végén látod meg, mert bármikor lehet hogy van egy kis ösvény amit még nem látsz az út elején).

    Hűűű, ezt azért abbahagyom mert már ez olyan elvont hogyha visszaolvasom lehet hogy én magam sem értem meg.

  15. november 8th, 2012 13:56-nél | #15

    @Németh András
    Mi értjük! ;)

  1. Még nincsenek visszakövetések