Archívum

‘Attila’ cimkével ellátott bejegyzés

Egy megkésett, hatalmas nagy köszönet az óriási PR-hátszelért!

január 27th, 2016 Nincsenek hozzászólások

Már nagyon régóta tartozunk egy nagy-nagy köszönettel, és ahogy elmaradunk vele, úgy lesz ez a köszönet egyre nagyobb. :) Sőt, jó eséllyel Ti is köszönettel tartoztok Liliéknek, ezért most már nem ködösítek, hanem elárulom, hogy a „PR-osainkról” van szó, vagyis Lilianról és Attiláról, a Produkciós Részleg nevű marketingkommunikációs ügynökség lelkéről, akik áldozatos munkájukkal önként vállalva támogatták az utunkat, illetve még mindig támogatják annak utóéletét.

Miért vagyunk nekik ennyire hálásak, hogy annak egy külön blogbejegyzést szentelek? Magam sem gondoltam volna, hogy a PR-nak ekkora szerepe és ereje van, de így utólag már ezzel is okosabbak lettünk. Ha ők nem segítenek nekünk az utazás utolsó másfél évében, könnyen lehet, hogy most nem olvasnád e sorokat, mert egyszerűen nem hallottál volna rólunk. Miért jó ez nekünk? Először is tök jó érzés, hogy ennyi sok emberrel sikerült megosztanunk azt a mérhetetlenül sok csodát, amit ez az út adott nekünk, hiszen ennyi élmény kettőnkre bőven sok lenne, és mi is úgy „kaptuk” az inspirációt és a motivációt mások történeteiből, így fontosnak tartottuk továbbadni azt. És ne legyünk álszentek, mi is rengeteget kaptunk tőletek, nem csak biztatást és rengeteg pozitív visszajelzést, hanem utazási tippeket, vendéglátást, sőt bevételt a naptárak által, hogy az adomány alapú képeslapokról ne is beszéljünk! Ezeket ezúton most még egyszer, Nektek, olvasóinknak is nagyon szépen köszönjük!

Az alábbi képen az Facebook-követőink számának alakulását láthatjátok a Produkciós Részleggel való együttműködésünk utáni időszakra levetítve:

A Facebook követőink alakulása a Produkciós Részleggel való együttműködésünktől kezdve a hazaérkezésünkig

Két és fél év után alig 4000-en követtetek minket (ha csak a közösségi hálót nézzük), majd másfél év alatt sikerült ezt a számot a hazaérkezésünkre 10 ezer fölé növelni, hirdetések nélkül, a kommunikációs ügynökségi munka segítségével. Velük írtuk meg, és ők küldték szét a legkülönbözőbb portáloknak, híroldalaknak és újságoknak az „1000 napja úton a földet megkerülő magyar házaspár” című sajtónyilatkozatot, amiből nem csak az derült ki, hogy napi 2735 forintból már időutazni is lehet, hanem azt vettük észre, hogy egyik hétről a másikra több mint ezerrel megnőtt a követőink száma, és sorra csörög a telefonunk. Tele lett a levelesládánk az újságírók kéréseitől, felfigyelt ránk a mainstream média is, és sorra születtek meg rólunk az ilyen riportok.

Kicsivel később azt is elmesélhettük ily módon, hol biztonságosabb az autópályákon biciklizni, mint más utakon, és hogy a tengereken kívül hol érdemes még búvárkodni. Az utazásunk utolsó egy évében – szintén a Produkciós Részleg közbenjárásával – felfigyelt ránk Bódy Gergő, a Klubrádió Ötös című műsor keddi műsorvezetője, aki ezután hónapról hónapra felhívott minket, így már a rádióban is állandóan mesélhettünk az aktuális élményeinkről.

A legkomolyabb figyelmet természetesen a hazaérkezésünkkor kaptuk, a Hősök terén Lili és Attila többek közt a két legnagyobb kereskedelmi tévé stábjával és kb. kétszáz minket köszöntő baráttal, ismerőssel, olvasóval várt minket, amikor már amúgy is vagy negyvened magunkkal gurultunk be a 4 éves utunk végállomására. :)

Liliannal és Attilával, a Produkciós Részleg kollégáival 2015. szeptember 6-án, a hazaérkezésünkkor a Hősök terén

Bevallom őszintén, nem számítottunk ilyen szép fogadtatásra! Köszönjük szépen, hogy velünk voltatok, ha csak pár rövid szóra és egy kézszorításra is, de remélem, mindenkivel sikerült találkoznunk! Itt találhatjátok meg az RTL Klub és a TV2 rólunk készült híreit.

Az ezt követő két hét újság-, tévé- és rádióinterjúkkal telt, reggeli műsorokba – például a Class FM-es a Morning Showba vagy a TV2-n futó Mokkába – hívtak minket, majd elkezdődtek az előadások. Már több mint 30 élménybeszámolón vagyunk túl, voltunk Szegeden, Debrecenben, Gyergyószentmiklóson, Csíkszeredán, Székelyudvarhelyen, Szekszárdon, Szombathelyen, Sárváron, Keszthelyen, Pécsett, Pétfürdőn, Egerben, Sárospatakon, Kecskeméten, kétszer Budakalászon és több alkalommal Budapesten is, sőt még Zürichbe is elhívtak minket az ott élő magyar közösségnek előadást tartani, és már le van szervezve Nyíregyháza, Porcsalma, újra Debrecen, Derecske, Berettyóújfalu, Budaörs, Csákvár és Császár is, valamint egy motivációs előadásra is felkérést kaptunk, hogy az „alternatív földrajzóráinkról” ne is beszéljek! :) Ezek után, mikor megkapjuk a kérdést, hogy „Milyenek most hazaérve a szürke hétköznapok?”, csak azt tudjuk válaszolni, hogy ez még nem aktuális. Még nem tudjuk, ugyanis bár fizikailag már lassan 5 hónapja hazaérkeztünk, de belül még tart az utazás, az élményeinkről mesélve, az előadásra készülve, és azokat tartva újra és újra átéljük őket, ahogy a naptár, a könyvünk készítése közben is. Most mennem is kell, mert ezen feladatok nagy része  továbbra is várnak ránk! Nagyon szépen köszönjük a Produkciós Részlegnek a hathatós segítséget! Veletek és az általatok ránk találó olvasókkal még kerekebb lett a világ körüli utazásunk, amelynek így még többen a részesei lehettünk! Ha pedig valamelyikőtöknek PR-hátszélre lenne szüksége, meleg szívvel tudjuk Liliéket ajánlani! :)

És ha már köszönet, köszönjük a családunknak, a barátaink, és Nektek, Kedves Olvasóknak, hogy akármilyen formában vagy módon velünk voltatok ezen a hosszú utazáson! Ez a Ti utazásotok is volt, mi “csak” a főszereplők voltunk, de nagyon-nagyon sok ember nélkül ez az utazás ebben a formában nem jöhetett volna létre, ezért nagyon sokan a részesei vagytok, amiért nagyon hálásak vagyunk! Köszönjük! :)

Tengerszem Túrafelszerelés

20 nap Bangkokban – #1 – Attilánál, Lórándéknál és Goyéknál

december 28th, 2012 5 hozzászólás

Megérkezünk Bangkokba – Gyár- vagy lakótelep?

Bangkokba a második alkalommal 20 teljes napot töltöttünk. Erre szükségünk volt, mert össze kellett szednünk a sorainkat, be kellett fejezni a naptárat, nyomdába kellett adni, és meg kellett terveznünk az elkövetkezendő hónapokat.

A repülőben még leszállás előtt ért minket az első élmény. Először azt hittük, gyár- vagy raktártelepet látunk, de aztán ahogy süllyedtünk, rájöttunk, hogy nem, nem gyár ez, vagy legalábbis nem olyan gyár, amilyenre én gondoltam. Ez egy lakótelep. Vagy több lakótelep, ahogy tetszik. Ugyanolyan házak végeláthatatlan sora, kultúránk gyümölcse, éljen a sokszínűség! :) Bár ez igazából szerintem borzasztó. Próbálom elképzelni az ott élő emberek életét, és beleborzadok abba a gondolatba, hogy valószínűleg hasonlóan egyforma az életük is, mint a házaik. Remélem, és kívánom nekik, hogy tévedjek. De talán még azzal sem lenne baj, ha hasonló életet élnek (munka, karrier, család) ezzel sem lenne sok baj, ha ez a kultúra nem pusztítani saját magát és vele a bolygót. Mondom ezt én, épp egy repülőn ülve, igaz? :( :)

Yangonban utolsó este a szállóban összetalálkoztunk azzal a francia házaspárral, akikkel Mianmarba menet még a bangkoki repülőtéren összehozott minket a sors. Most megint együtt repültünk – ők is maximálisan kihasználták a 28 napos vízumot és ők is ugyanazzal a két olcsó géppel repültek, amivel mi is – és így összeállhattunk egy költséghatékony taxizásra is. Ezt Bangkokban a reptértől megismételtük, mert kiderült, hogy a szállójuk, amit kinéztek maradásra, csupán pár sarokra van Attila otthonától. Én navigáltam a taxisofőrt, és a végén amikor dugóba kerültünk, és egy fél kerületet meg kellett volna kerülnünk a kocsival, hogy egy jobbra kanyart bevegyünk, félreállítottam egy 4 sávos út legbelső sávjából, hogy most állj, mi fizetünk, kiszállunk, átkelünk a gyalogos felüljárón, és sétálunk! Így Zitával a ránkeső rész nem volt több 100 bhatnál, vagyis 700 forintnál, pedig az egész városon áttaxiztunk! Aztán a francia barátainkat egészen a szállodájukig vezettem, az ugyanis rajta volt az OSM térképen. :) Olvass tovább…

Tengerszem Túrafelszerelés

Hat nap Bangkokban – Egy teljesen más világba csöppenünk

november 5th, 2012 15 hozzászólás

A repülőtéren

Bangkok Suvarnabhumi repülőtérre az éjszaka közepén szállt le a gépünk. A bringástáskáinkat kihozta a futószalag, de az már kezdett gyanús lenni, hogy a hozzájuk kötözött sátorcövekes zsák külön jött. Szétbontották az előzőleg általunk összekötözött táskákat, és külön-külön utaztak. Szerencsére nem veszett el semmink. A bringákat egy külön helyen, a túlméretes csomagoknál kellett felvennünk. Ide Zita először simán besétált, úgy szóltam rá, hogy „Hé, ne menj be, ez már nem az a hely!” – Itt nem szabad mindent, új országban vagyunk, ahol új szokások vannak, ez már Thaiföld. Ez egyébként a csilivili, óriási repülőtéren is látszott, enni lehetett volna a padlóról és futószalagon vittek minket mindenhová. A bringákról is hiányzott egy-két papírdoboz, de hála az égnek nem esett bajuk. Persze erre már csak akkor jöttünk rá, amikor órákkal később a váróban összeraktuk őket. Sok meló volt ezzel, mert nem csak a táskákban kellett elrendezni a cuccainkat, azokra még a pántokat és akasztókat is vissza kellett szerelni. Mert azokat Dhakában leszereltük róluk, nehogy letörjenek a repülőút során. Nem is tört el egy sem, mert benne voltak a táskában. :) A biciklikkel a szokásos meló volt, a kormányt összecsavarozni és csavarragasztózni a villával, az üléseket, pedálokat visszaszerelni, kerekeket felfújni, fejtámlát visszarakni az ülés tetejére. Ez persze mind együtt hosszú órákig eltartott. Közben a bengáliaktól teljesen eltérő kinézetű muki odajött minket csodálni. Biztonsági őr volt, nem szólt egy szót sem, csak távolról nézett, majd mikor ránéztem, egy olyan hangot adott ki, mint amikor rálépünk egy macskára, majd nevetni kezdett. :-o Tényleg más országban vagyunk.

Én közben már nagyon fáradt, vagyis inkább álmos voltam, ugyanis egy percet nem hunytam az egész éjjel. De mivel még csak a reptéren voltunk, nem volt mit tenni, menni kellett. Levittük a bringákat a földszintre egy futószalagon, majd kitoltuk őket az óriási ajtón. Odakint soksávos utak kanyarogtak a felüljárókon, és a széles járdát keresztezve mi magunk is hat sáv aszfalton találtuk magunkat.

Biciklivel Bangkokban – Könnyű és egyszerű, vannak szabályok és be is tartják őket!

Makulátlan volt az út, és így kora reggel még üres. Köd volt, a táblákat csak közelről láttuk, érzésre mentünk, mert a GPS alapján nem mentünk semmire. Kilométereket hajtottunk csak mire kiértünk a repülőtér kihajtóján. Itt lekanyarodtunk egy alsóbbrendű útra, ez nem volt egyszerű, mert többször be kellett sorolnunk balra több sávot, de mivel a forgalom még enyhe volt, ezért sikerült. Utoljára a párizsi repülőtérre menet csináltunk ilyet a Dúdékkal, amikor kikísértem őket a repülőtérre. Persze akkor ott a jobb oldalt közlekedtünk, és jobbra kellett átsorolni vagy 5 sávot, hogy újra az út szélén tekerhessünk.

Az alsóbbrendű út is volt vagy négy sávos, és itt már találkoztuk forgalommal is. Teljesen valótlan volt az egész. Sávok voltak felfestve az útra, és mindenki a sávokban hajtott. Olvass tovább…

Tengerszem Túrafelszerelés

Történetek Iszlámábádból – #1

január 18th, 2012 3 hozzászólás

Az 50 éves sakktábla város

Pakisztán fővárosa, Iszlámábád nagyon fiatal város, alig 50 éves, és ez jól látszik már a térképén is. A várost a tervezői szektorokra osztották, és a szektorokat mint a sakktáblán a mezőket, sorok szerint betűkkel, oszlopok szerint számokkal azonosítják.

Mi az F-8/1-ben laktunk. A per egy a subsector-t, vagyis az alszektort jelőli. Ebből minden szektorban négy van, a bal alsó, vagyis a délnyugati része a szektornak az egyes, majd így megy egészen körbe a jobb alsó negyedig, ami a négyes. Középen pedig egy markaz, vagyis központ található, ahol nem lakóházak, hanem irodák, hivatalok és boltok vannak. Minden szektornak van markaza, de azért persze megtalálhatóak máshol is közértek, mert előfordulhat, hogy ha egy szektor sarkán laksz, akkor a legközelebbi markaz több mint egy kilométerre van tőled. Így volt ez velünk is a G-8/1-ben, de szerencsénkre talán 200m-re se tőlünk volt egy minimarkaz, éppen csak néhány bolttal, talán két kifőzdével (itt étteremnek hívják, de a leglepukkantabb magyar főzelékfaló is Gundel étterem lenne ezek mellett, ezért nem írok éttermet), és egy fodrásszal.

A zöldségesnél és a fodrásznál

Szóval erre a kis térre jártunk ki reggelente megvásárolni az élelmiszereket, és tök jó érzés volt, hogy egy idő után megismertek az emberek, úgy köszönt ránk a zöldséges, mint egy törzsvásárlójára, és amikor nem bringával mentünk, hanem csak gyalog, rögtön kérdezték, hogy hol hagytuk a bicikliket. Ugyanitt még épp jókor, a TV interjúk előtti este beugrottunk a fodrászhoz levágatni a hajam. Előtte rutinosan megkérdeztük a zöldséges haverunkat, hogy mennyi egy hajvágás, így már a fodrászüzletbe belépéskor tudtuk, hogy nem szabad 80 rupinál (200 forint) többet adnunk. Mikor megkérdeztem, hogy mennyi a hajvágás, a fodrászunk azt mondta, 200 rupi. Én persze kinevettem, hogy miről beszél, hát a hajvágásnak errefelé 80 rupi az ára. Miért mond nekem 200-at, mert külföldi vagyok? A válasz egyszerű volt és őszinte: igen, azért! :) Olvass tovább…