Nászút a Föld körül

A karácsonyfánk – Egy virág a kertből

Mint már írtam, a Karácsony este előtti délelőtt végre sikerült elköltöznünk Rawalpindi-ből Iszlamabadba, ahol egyből otthon éreztük magunkat. A kis szobánkban szét- és összeforgattuk a három ágyat, hogy több helyünk legyen. Az éjjeliszekrény tetejére Zita szerzett egy nagyobb cserepes növényt a kertből, amit a még Rawalpindi-ben általa festett és kivágott, madzaggal ellátott karácsonyfadíszekkel együtt feldíszítettünk. Ha muszáj meglátni valami pozitívat a rawalpindi-i veszteglésünkben, akkor azok a karácsonyfadíszek. Ha előbb jövünk Iszlamabadba, valószínű nem nagyon maradt volna Zitának ideje elkészíteni a díszeket, mivel Iszlamabadban aztán kicsit felpörögtek velünk a dolgok. Na de erről majd később, most térjünk vissza a Karácsonyra!

Megrohanjuk a boltokat Karácsony előtt! :)

Miután teljes pompájában díszelgett a fa, kimentünk az F8 markazba (szektoroktól és markazokról szintén később…) karácsonyi ajándékot vásárolni egymásnak. Ekkora csatlakozott hozzánk Nazim és Frida. Nazim-ot Barbarán keresztül ismertük meg Karimabadban, és azóta folyamatosan hívogatott minket mindenhová, már akkor is, amikor még meg sem érkeztünk a fővárosba. És amikor végre megérkeztünk, tényleg nagyszerű programokat szervezett nekünk, sok jó arccal megismerkedtünk rajta keresztül és sokat lógtunk együtt a városban, szép időket töltöttünk együtt, szóval nagyon örültünk Nazimnak. Ő megér még egy külön bekezdést is, na de most nem akarok messze kanyarodni a Karácsonytól. :) Nem is olyan könnyű csak egy témáról írni, mint hittem… Annyi minden történt velünk Iszlamabadban és annyi nagyszerű emberrel találkoztunk, hogy még legalább 2-3 bejegyzést fogok írni róluk, előre szólok. :)

Szóval elmentünk vásárolni Nazimmal és Frida-val (Frida egy svéd lány, aki szintén Hunzában ismerkedett meg Nazimmal és velünk). Csak egy közeli kisebb élelmiszerboltba mentünk, ahová külön-külön tértünk be Zitával, hogy a „meglepetés ereje” megmaradjon. Összesen 4000 rupit költöttünk, ez kb. 4 napi büdzsénk, és az akkori pénzváltásaink árfolyama szerint valamivel több, mint 10 ezer forint volt. Nem beszéltünk össze, mégis közel azonos mennyiségben „költöttünk egymásra”, 2100 és 1900 rupit. A csomagba sok minden került, Nutella, kenyér, müzli, tej, különféle csokoládék, mogyoró és egyéb magok, kóla, chips, gumicukor és most jut eszembe, hogy Zita vásárolt egy antibakteriális kézfertőtlenítő gélt is. Tehát mégsem csak ehetőt vettünk, de ez majdnem ugyanaz, hiszen étkezések előtt használjuk a kezünkön. Az ajándékokat a szobánkban csomagoltuk be, egy-egy ágyon, egymástól elfordulva, hogy a másik ne lássa, mit fog kapni. :) Csomagolóanyagnak a szállásadóinktól kértünk újságpapírokat. Ezek aztán később terítőnek is igen jól szuperáltak.

Miközben a boltot jártuk, a netbook nyitva maradt, és karácsonyi dalokat töltött le. Merthogy volt internetünk is, méghozzá állandó. Vagyis annyira állandó, amennyire az elektromos hálózat volt az. :) Szóval estére készen állt minden, amit egy kisebbfajta csodának éltünk meg. Karácsony estére végül mégis minden rendbe jött, barátságos helyen voltunk, közel néhány jó baráthoz, közel a városhoz, internettel, saját szobával, ahová reggelente besütött a nap, és volt karácsonyfánk, feldíszítve, ajándékokkal körbepakolva. Ha ezt valaki kijelentette volna nekem előző éjjel kettőkor, amikor Shuaib hazaérkezett végre, nem hittem volna neki el.

Karácsony a fa körül és a skype előtt

Az internetre azért voltunk nagyon érzékenyek ekkortájt, mert csak az tette lehetővé, hogy legalább skype-on keresztül a családunkkal töltsük a Karácsony estét. Egy már előre megbeszélt időpontban – ami nálunk este hat volt, Náluk délután kettő – felhívtuk őket skype-on. Ekkor az otthoniak épp Lali papáéknál voltak vendégségben, így egész sokan együtt voltunk: Ildi (sógornőm), Kati néni (A világ legjobb anyósa), Éva mama, Lali papa, az én szüleim. Később még az unokatestvéreim is befutottak (természetesen csak a „képernyőre”, Kőbányára, nem Iszlamabadba…).

Mi ezelőtt utoljára talán Gilgitben skype-oltunk a családunkkal, és ez volt már jó néhány hete, ezért először nagy mesélések kezdődtek, majd amikor ez lecsendesedett, akkor álltunk neki az „ajándékozásnak”. Skype-on sajnos nem lehet ajándékot küldeni, így a családunknak csak egy Kati néni segítségével megszerzett könyvet (Baji Béla: Önfenntartó biogazdálkodás – Pelmakultúra) sikerült szerezni, illetve két héttel később egy csomagot hagyni nekik az Iszlamabadban állomásozó, Magyarországot képviselő katonai attasénál. Az ő szíves segítségével ingyen haza tudtunk juttatni egy csomagot, aminek nagyon örülünk, és amit ezúton is nagyon köszönünk. Bár a múlt idő nem helyes, mert a csomag csak valamikor április-május környékén fog hazaérkezni, de ez nem baj, nincs az ajándékok közt semmi romlandó! :) Szóval így ajándékoztunk haza, és majd mi is kapunk Delhi-be egy bankkártyát (mert a régi lejárt, és a bank az otthoni címre küldte az újat), és laminált fotókat Bálintról, családunk legfiatalabb tagjáról, bátyámék elsőszülött gyermekéről, aki valamikor e sorok írásakor tölti be a két hónapos kort. (és akinek a számára van valami a csomagban… :) )

Attól még, hogy skype-on nem küldtünk haza kézzel fogható ajándékot, volt bőven öröm, hiszen végre láttuk a családunkat otthon, és közben azért egymást megajándékoztuk Zitával. Felváltva bontogattuk ki a kisebb-nagyobb újságpapír csomagokat. Zita elsőnek a tejet találta meg, volt nagy nevetés, hogy mi az, hogy Karácsonyra egy liter tejet kap tőlem a kedvesem?!? :) Egyik kedves olvasónk írta egyszer, hogy ez a Karácsony olyan, lesz, amit soha nem felejtünk el – hát igaza lett! :)

Persze tudtuk, hogy ilyesmik lesznek a csomagokban, mert élelmiszeren kívül nem is lehetett nagyon mást kapni abban a boltban. Igaz, én megpróbáltam gyorsan valami szép ékszert is szerezni Zitának, amíg ő az élelmiszerboltban kutakodott az én ajándékaimért, de ezt a tervemet sajnos nem sikerült véghezvinni. Szóval maradt csak az étel, már ha ezeket a vágyva vágyott nyugati bolondságokat (chips, gumicukor, kóla) is annak lehet nevezni. Messze ez volt a legolcsóbb Karácsonyunk valaha, a 10 ezer Forint Karácsonykor kettőnkre igazán nem sok, és ha azt nézzük, ezeket a dolgokat utána még hosszú napokig fogyasztottuk, tehát a négynapi büdzsékeret szépen eloszlott. Volt olyan édesség, amit még Lahore felé menet is ettünk. Elsőre butaságnak tűnhet, hogy ennyi „nyugati szemetet” ajándékoztunk egymásnak, de szégyen, vagy sem, hónapokon keresztüli „wilderness” után erre vágytunk, és szűkös anyagi lehetőségeink mellett ez tett minket boldoggá, ettől éreztük egy kicsit otthon magunkat. Tudom, hogy ez kicsit szégyellni való, de ez van, ez az igazság! :)

A tárgyi ajándékokkal azért voltunk gondban, és azért nem is hozott semmi ilyesmit a Jézuska, mert nyomatékosan leleveleztük vele, hogy bármi, amit hoz, és nem ehető, vagy nem fogyóeszköz, azt utána sok ezer kilométert kell még cipelnünk – amit nem szeretnénk. Így történt, hogy idén nem kaptunk 2 méteres plazmatévét! :) A filmeket különben is sokkal jobb ágyból, a takaró alatt összebújva, az apró netbook képernyőjén nézni! :) Erre már csak azért is szükség van, mert az iszlamabadi szobánkban sem volt éppen hőség, reggelre 12 fokra hűlt le a szoba, és ez azonban mindig gyorsan emelkedni kezdett, amint a nap rásütött az ablakunkra.

Szóval a Karácsony este jól telt, a családunk skype-on keresztüli társaságában és egymás megajándékozásával, az igazán egyedi ajándékokkal, az igazán egyedi karácsonyfánk alatt.

Karácsonyi misén a Fatima templomban

Ám ezzel még koránt sem volt vége a Karácsonynak, mert este 9-kor kezdődött a mise. Nagy mázlink volt, mert a kevés iszlamabadi katolikus templomból az egyik épp a mi szektorunkban, az F8-ban van, sétáló távolságon belül. („within walking distance” – Ó, te jó ég, az nagyon gáz, ha angolul már könnyebben jutnak eszembe a kifejezések? Van erre egyáltalán magyar kifejezés – walking distance?) A templomba Nazim is velünk tartott, jót sétáltunk és közben beszélgettünk, megálltunk vacsorázni gyorsan egy utcai kifőzdében. A mise angolul volt a Fatima Church-ben, ahol belépés előtt le kellett vennünk a cipőnket. A templom egy viszonylag új, modern építmény, de ez nem is lehetne igen másképp, hiszen az egész főváros alig több mint 50 éves. Jó volt Karácsonykor katolikus misén lenni, annak ellenére is, hogy én nem vagyok az a misére járós, Zita előtt meg aztán végképp nem voltam az. Most mégis jó volt itt lenni, mert a mise még a pap pakisztáni angol beszédével is sokkal jobban hasonlított valami „hazaira”, valami megszokottra, mint bármi más a környezetünkben, és ennek különösen örültünk így Karácsony éjjelén. A mise végén megcsodáltuk a templom sarkában felépített igen szép, és aprólékosan kidolgozott Betlehem makettet (a kis kétpúpú teve különösen tetszett), majd kivonultunk a tömeggel együtt, és amíg a következő, urdu nyelvű misére vonult be a tömeg, mi még kicsit beszélgettünk néhány emberrel, így megismerkedtünk egy német apukával és lányával, akik kutatásokat végeznek Pakisztánban, és akik aztán nagyon kedvesen hazavittek mindannyiunkat az autójukkal. De előtte még összetalálkoztunk Joseph-fel is, aki építészmérnök, Iránból. Mivel jó iránihoz hűen Neki is az volt az első dolga, hogy meghívott bennünket vacsorázni, (egy későbbi, tetszőleges napon…) Vele, vagy családjával aztán még nem kevesebbszer, mint ötször összejöttünk az iszlamabadi napjaink alatt. De az Ő történetük és a velük töltött idő talán megérdemel egy teljes külön bejegyzést is. Ekkor, ott a mise után még le sem esett nekünk, hogy egy mit keres egy iráni egy katolikus templomnál…? :)

A Karácsony egyáltalán nem telt rosszul, de azért kicsit egyedül éreztük magunkat, mert mindkettőnknek ez volt az első olyan Karácsonya, amit távol töltöttünk a családunktól. Ezen a „magányosságon” valószínű sokat segített volna, ha előbb megtaláljuk a magyar barátainkat Iszlamabadban. Mert él itt néhány nagyon kedves magyar! :) Sajnos ez nem jutott eszünkbe időben, a már leírt körülmények miatt, örültünk, hogy egyáltalán lett egy rendes helyünk Karácsonyra, ahol úgy lehetünk, ahogy mi szeretnénk és ahol van internet.

Azért persze nem vagyunk keserűek emiatt, mert ettől még szépen telt a Karácsonyunk és aztán néhány ember híján sikerült megismerkedni minden itt élő/állomásozó magyarral, és rövidebb-hosszabb időt Velük tölteni. Na de ezekről az időkről majd a következőkben… Annyi mindent kell még mesélnem! :)