Bejárat > Ázsia, India > Medvék között Delhiben

Medvék között Delhiben

Delhiben nem akartunk sokat időzni. Április 18-án este azzal a céllal érkeztünk meg, hogy 19-én és 20-án összekészülünk, 21-én találkozunk Ritával és 22-én vasárnap, hogy Chandan is velünk tudjon jönni, elindulunk Nepál felé, újra a bringákon!

Ez egy kicsit szoros terv volt, de végül sikerült. Chandant jó volt újra látni, és mesélni neki, illetve hallgatni az ő további történeteit, ezért aztán első este, ahogy arra előre számítottunk, egész késő estig fent voltunk. Reggel mégis sikerült felkelni nagyjából emberi időben, és a már ismert üzletekben, az ismert embereknél bevásárolni. Épp csak annyi volt most a különbség, hogy ezúttal már vadásztam a különböző érmékre. :) Reggeli után kölcsönkértem Chandan gyönyörű fehér bringáját (a neve: Viktória!), és elvágtattam vele a táskákkal a táskás céghez, és most is, mint ezelőtt, egyenesen a tulaj-igazgató irodájába kopogtam be. Most is azonnal fogadott, és miután megpróbált másik táskákkal traktálni, szívélyesen visszacseréltük a két nap alatt szétszakadt táskákat a pénzre. Ez rendes volt tőle. Kérdeztem, hogy sikerült-e Couchsurfereket fogadnia, de mondta, hogy nem, nem volt ilyesmire ideje. Próbáltam neki röviden előadni, hogy pénzt, akármennyit kereshet és költhet még az életében, de az ember ideje az véges, és ezért… és innen már nem is tudtam folytatni, mert ő is elkezdte a mondókáját és azt sokkal erősebben tolta már, mintsem hogy én megszólalhassak. De nem is akartam, mert látszott a helyzeten, hogy nem is vette volna a lapot. Na meg azt a kevés idejét sem akartam rabolni, azok után, hogy végül még a táskákat sem vettük meg tőle! :) Elkezdte mondani, hogy ő már túl van azon, amit mi most a feleségemmel mi csinálunk, és most komoly cége van, amivel 30 családot tart el, és ez nagy felelősség és nem lazíthat, ezért nincs ideje ilyen dolgokra. De a drága almás notebook, a márkás karóra, a szemüveg, a mese az olaszországi nyaralásról arról árulkodtak, hogy mindezt azért csinálja, hogy fenntarthassa azt a „magas életszínvonalat”, amit kialakított magának, és amihez hozzászokott. És ha a szívére tenné a kezét, valójában kiderülne, hogy nem a 30 családért csinálja, még ha ez olyan jól is hangzik. Hanem egyetlen egy dologért, amit úgy hívunk: profit! Félre ne értsetek, nem vetem meg a fickót, még csak nem is sajnálom, rendes volt, és tényleg munkát teremt ennek az óriási putrinak a közepén, amit azalatt a két hónap alatt, mióta legutóbb itt jártam, félig leaszfaltoztak, de én nem hiszem, hogy ez lenne a jó irány egy jobb jövőért mindenkinek, beleértve a 30 családot és a cég igazgatóját is.

Visszafelé megint elnéztem egy felüljárót, így sikerült egy kilométeres vargabetűt tennem, mire hazaértem Zitához. Másnap a Magyar Nagykövetségre voltunk „hivatalosak”, no persze nem hivatalos ügyben, hanem ebédre, és beszélgetésre. Ezúttal Bognár Lajosék is csatlakoztak, így egy nagyot jót beszélgettünk nagyon-nagyon finom magyar ételek mellett. Rántott hús… Galuska… :) A 10 hónap alatt nem sokszor ehettünk ilyesmiket, ezért most is nagyon értékeltük ezt. Lajos és Sándor nemrég jártak Kathmanduban, így tudtak mesélni az élményeikről, és el tudták mondani, mi az, amit nem érdemes majd kihagynunk, ha oda érünk. Persze ez nekünk nem lesz olyan gyors menet, mint Nekik volt repülővel, bele fog telni néhány hétbe, pláne, hogy megállunk Pokharában és felnézünk kicsit az Annapurna oldalára. :) Ezúton is nagy-nagy köszönet minden segítségért és finomságért, amit Tőletek kaptunk, ismét nagyon jól éreztük magunkat! Ezúttal a finomságokból, Zita bátor kérdése után haza is vittünk, így néhányat a magyar konyha remekeiből Chandan és a testvére is megkóstolhattak.

És akkor még nem is említettem az újabb szeretetcsomagot, amit Rita hozott el nekünk, kb. egy hónappal ezelőtt. Ő a bátyámék szomszédja, a Barackos utca első lakója Nadapon. Nepálba látogatását egy kis Indiai kitérővel, Delhivel (Chandannal), Taj Mahallal, Varanasival fűszerezte. Ahogy elkezdtünk levelezni a csomagról, meg az átvételről, Chandan bekerült a képbe, mint kézbesítő, illetve mint hűtőszekrénnyel rendelkező személy (Indiában ez Unicumnak számít!), így a vége az lett, hogy amikor márciusban érkezett Rita repülője Delhibe, találkoztak Chandannal, sőt mi több, Chandan el is szállásolta Ritát, majd fel is rakta pontosan ugyanarra Agrába tartó vonatra, amire anno minket is. Mindez alatt Rita átadta Chandannak a nekünk küldött csomagot, amelyet ezúttal leginkább a magyar finomságok tettek ki, és amikért ezúton is nagy-nagy köszönet! Chandan ezeket megőrizte nekünk az érkezésünkig, amit egyébként azért időzítettünk ekkora, hogy találkozhassunk Ritával, amikor hazafelé utazik Nepálból Delhin keresztül. Ez meg is történt április 21-én, szombaton. Delhi főterén találkoztunk, amit ekkor elleptek a medvék. Valami „United Buddy Bears” néven futó kampány alatt minden nemzetnek készítettek egy medvét, amit a nemzet egy vagy több művésze kipingálhatott az adott országra jellemző színekkel, témákkal, motívumokkal. Megtaláltuk az örmény medvét! :) …és aztán persze a magyart is, de le kell hogy írjam őszintén, a magyar medve csalódás volt számunkra. Piros alapon, fehér-szürke szellemszerű nők voltak ráfestve, amit egyáltalán nem értettünk. Később a medve háta közepén találtunk egy „Liszt F.”-et felfestve egy zongorázó szellem mellé, de számunkra még ez sem magyarázott meg semmit, miért nem lehetett volt erősebb, tarkább, többfélébb és sokszínűbb magyar motívumokkal ezt a szerencsétlen magyar medvénket. Más országoknál olyan szép, kreatív, vagy épp vicces medvéket láttunk, de a miénk olyan semmilyen volt. Ráadásul ahogy elolvastuk, a művész, aki készítette, az se magyar volt. És hogy mi köze a szellemalakoknak Liszt Ferenchez, azt nem tudom, de mondjuk lehet, hogy e téren bennem van a hiba. :) Mindegy, azért medve volt a miénk is, ráadásul közvetlenül az Indiai barátja mellett állt, így ez okot adott egy közös fényképre.

Ezek után már nem is mentünk nagyon sehová, beültünk Ritával beszélgetni egy kávézóba, amíg Chandan végzett a munkahelyén, majd hazarobogtunk mindannyian Chandanhoz. Itt még pár órát együtt voltunk Ritával, amíg ki nem kellett mennie a repülőhöz, és ezalatt sikerült elfogyasztanunk a finom magyar étel maradékot, amit a nagykövetségről kaptunk, valamint néhány túrórudit, és még abba a nagyon finom pálinkába is belenyaltunk, amit Rita Chandannak, illetve nekünk hozott. Jó volt ez az este és jó volt Ritával beszélgetni. Rita rengeteg hasznos és megnyugató (nincs őrült tömeg, az utakon szinte nincs autó – elképzelni sem lehet India után!) infóval szolgált nekünk Nepálról, Pokharáról és az Annapurnáról, ráadásul az egész szitu nagyon izgalmas volt. Ritával ezelőtt még soha nem találkoztunk személyesen, viszont ő egy utcában (A legendás Barackos utcában!) lakik a bátyámékkal. Ahol most született az első kisfiú, az első unoka (vagy, ha úgy tetszik, Lali papáéknak dédunoka!) a családban, akit mi még nem láthattunk, ahogy a bátyámék új életét sem a Barackos utcában, mivel most költöztek oda. Rita elmesélte, hogy az utóbbi években sokan költöztek oda a falu szélére, ezért egyszer gondolt egyet, és szervezett egy kerti partit, hogy megismerjék egymást az emberek az utcában. Szólt a juhásznak, hogy vágjon le egy bárányt, és délután már készült is a pörkölt! :) A buli olyan jóra sikeredett, hogy azóta szinte minden héten (vagy minden nap?) összejárnak, ráadásul az egész utca nagyon mozgékony, sportos közösség, futóversenyekre járnak, kijárnak együtt futni… Szóval még kicsit irigy is lettem az ilyen történetektől! :) Az is furcsa érzés volt, hogy tudtuk, Rita holnap hazamegy, és találkozhat a bátyámékkal. Később megtudtuk, hogy még a szüleimmel is összefutott, pontosan másnap! :) Ez érdekes érzés volt, és hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem mentünk volna kicsit mi is haza, de az is biztos, hogy azt néhány hét után nagyon megbántuk volna. Erről már csak a néha-néha visszatérő álmaim is árulkodnak. Néha azt álmodom, hogy otthon vagyok. Ilyenkor már az álomban is általában tervezgetek valami nagy utazást. Aztán elkezd derengeni, hogy valami nem stimmel, valahogy nekünk nem otthon kéne lenni… Nekünk úton kéne lenni, hisz már útra keltünk! Aztán felébredek, és megnyugtatóan tudomásul veszem, hogy már rég elindultunk, benne vagyunk a nagy álomutazásban, és fogalmam sincs, mi ez a sötét helyiség, ahol éppen alszom Zita mellett. :)

No meg aztán nem is hazafelé koncentráltunk ekkor tájt, hanem a ránk váró újabb kalandokra, végre újra kerékpáron! Én már nagyon vártam ezt a pillanatot, hogy visszaüljünk a bringákra, mert hiányzott a kerékpártúrázós életérzés, annak ellenére, hogy tudtam, az itt Indiában sok stresszel, és az otthon nem megszokott nehézségekkel jár. Este még kicsit rendbe raktam a bringákat, igazgattam a fékeken, és megjavítottam a töltő elszakadt kábelét. Még este összepakoltunk, így reggel már viszonylag hamar el tudtunk készülni. Én vállaltam a reggeli elkészítését, felkeltem a többiek előtt és kisütöttem jó sok pirítóst, azt ettük foghagymával, teával. Amikor már a bringák is készen voltak, újra felmálházva két hónap után, még egy kis pumpálást kaptak a kerekek, aztán végre elindultunk Chandannal hármasban! Igen, a következő bejegyzésben újra bringás élmények lesznek!!! :)

Categories: Ázsia, India Tags: , , , ,
  1. vajkovics Mária Szalai János
    május 11th, 2012 17:13-nél | #1

    Kedves Zita Árpi
    Alig várjuk már a kerekezős beszámolókat.
    A medvére való rajzról:szerintünk Liszt azért van odafestve mert az UNESCO a születésének 200. évfordulóját/2011/Liszt-évvé nyilvánította.A körülötte táncoló alakok pedig “A manók tánca”cimű koncertetűdre utal.Igaz 2012-öt írunk.de így is büszkék lehetünk nagy zeneszerzőnkre és zongoraművészünkre.Ha időtök engedi halgassátok meg Liszt:Szerelmi álmok:cimű zongoradarabját.
    csak hátszelet

  2. május 11th, 2012 22:42-nél | #2

    indiana have so sightseengs
    its greate

    yaser pourshadlou
    Tabriz_e Azarbaijan

  3. Reku Papa
    május 12th, 2012 07:12-nél | #3

    Egyszer egy főcserkész megkérdezte a kiscserkészt, hogy aznap milyen jó cselekedetet hajtott végre.
    – Hárman átkísértünk egy vak nénit a forgalmas úttesten.
    – Miért kellettetek ehhez hárman?
    – Mert egy istennek se akart átmenni.

  4. Bander
    május 14th, 2012 21:55-nél | #4

    mindenki arra szánja az idejét, amire szeretné…
    Ő szar táskákat ad el, Ti meg kerékpároztok az ismeretlenben :)

  1. Még nincsenek visszakövetések