Archívum

‘Delhi’ cimkével ellátott bejegyzés

Delhi – Hapur, újra a bringákon

május 15th, 2012 4 hozzászólás

Nehéz kezdet

Ahogy elhajtottunk Chandan lakása elől, úgy tűnt, mintha le sem álltunk volna két hónapra a bringázással. Újra fekve tekerve, újra itt vannak két oldalt a táskák, újra látom magam előtt a lábam pumpálni, és újra gurulunk. …és újra mindenki nagyon megnéz minket!

Az első kilométerek nehezen indultak, mert amíg rá nem értünk arra a nagy, kelet felé tartó útra, ami egyenest kivezetett minket a városból, néhány lámpás kereszteződésnél hatalmas feltorlódott autósor állta az utunkat. Néha 3-4 pirosat is végig kellett várnunk a benzingőzben, mert a járművek olyan sűrűn álltak az úttest egész széltében, hogy nem fértünk el mellettük.

Aztán végre kiértünk a nagy útra, ami keletre vitt minket egy-két másik nagyobb települést délről megívelve. Innen már valamivel gyorsabban haladtunk, de épp ez sem volt egy kellemes menet. A forgalom nagy volt, és volt köztük egy-két barom, akik sajnos belőlünk is kihozták a rosszat. Iszonyat közel jöttek hozzánk, és nagy tömegben idétlenül vihogtak rajtunk, na és persze kérdezés nélkül fényképeztek. Egyeseket nagyon csúnyán leordítottuk, volt hogy a riksa oldalát vertük, amiből ezek a csürhék örvendtek nekünk eszetlenül, és volt, hogy csak az illető reflexein múlt, hogy nem kaptam ki valakinek a kezéből a mobilját és hajítottam az út menti árokba. Mindennek Chandan is a tanúja volt, és szomorúan látta, hogy mit hoznak ki belőlünk honfitársai. Emellett némi megnyugvásra intett minket, mondván, hogy ennek rossz vége is lehet. Olvass tovább…

Medvék között Delhiben

május 11th, 2012 4 hozzászólás

Delhiben nem akartunk sokat időzni. Április 18-án este azzal a céllal érkeztünk meg, hogy 19-én és 20-án összekészülünk, 21-én találkozunk Ritával és 22-én vasárnap, hogy Chandan is velünk tudjon jönni, elindulunk Nepál felé, újra a bringákon!

Ez egy kicsit szoros terv volt, de végül sikerült. Chandant jó volt újra látni, és mesélni neki, illetve hallgatni az ő további történeteit, ezért aztán első este, ahogy arra előre számítottunk, egész késő estig fent voltunk. Reggel mégis sikerült felkelni nagyjából emberi időben, és a már ismert üzletekben, az ismert embereknél bevásárolni. Épp csak annyi volt most a különbség, hogy ezúttal már vadásztam a különböző érmékre. :) Reggeli után kölcsönkértem Chandan gyönyörű fehér bringáját (a neve: Viktória!), és elvágtattam vele a táskákkal a táskás céghez, és most is, mint ezelőtt, egyenesen a tulaj-igazgató irodájába kopogtam be. Most is azonnal fogadott, és miután megpróbált másik táskákkal traktálni, szívélyesen visszacseréltük a két nap alatt szétszakadt táskákat a pénzre. Ez rendes volt tőle. Kérdeztem, hogy sikerült-e Couchsurfereket fogadnia, de mondta, hogy nem, nem volt ilyesmire ideje. Próbáltam neki röviden előadni, hogy pénzt, akármennyit kereshet és költhet még az életében, de az ember ideje az véges, és ezért… és innen már nem is tudtam folytatni, mert ő is elkezdte a mondókáját és azt sokkal erősebben tolta már, mintsem hogy én megszólalhassak. De nem is akartam, mert látszott a helyzeten, hogy nem is vette volna a lapot. Na meg azt a kevés idejét sem akartam rabolni, azok után, hogy végül még a táskákat sem vettük meg tőle! :) Olvass tovább…

Categories: Ázsia, India Tags: , , , ,

Delhi nevezetességei – és egyéb történetek

március 9th, 2012 6 hozzászólás

Delhiben egy hétig is „vesztegeltünk” és ezalatt az idő alatt igaz ugyan, hogy nem élveztek prioritást a „must see” látnivalók, és azok végiglátogatása, de azért amikor tehettük és volt is hozzá kedvünk, akkor igyekeztünk ezt azt megnézni. Jöjjenek most ezek, a teljesség igénye nélkül. Előre leszögezem, hogy sok lesz a wikipedia link, és a kép, én viszont nem írok le semmi olyat, amihez akár egy pillanatra is ki kéne nyitnom az útikönyvet, mert nincs kedvem hozzá.

Red Fort – A Vörös Erőd, és a kis Canon lelke

Kezdjük talán a leghíresebb nevezetességgel, a „Red Fort”-al, vagyis a Vörös Erőddel. Ide nem mentünk be. :D Kívülről láttuk, és bár vonzó volt a kerten belüli csend és nyugalom a város őrült fogatagából nézve, csak ezért és hogy elmondhassuk, „voltunk bent a Red Fortban”, nem akartunk kifizetni több száz rupit. Igazából a környékére is csak azért mentünk, hogy megcsináltassuk a régi jó öreg Canon fényképezőgép vakuját. Najó, ez nem igaz, gondoltuk legalább kívülről megcsodáljuk azt a csuda erődöt, és ez meg is történt. A fényképezőgépnek viszont éppen jó napja volt, ritka az ilyen, de kb. 10 napból egyszer működik a vaku, ilyenkor képes úgy is vakuzni, hogy aztán rögtön utána lemerül, és néhány kép után már nem képes újra életre kelni a gép a két AA-s ceruzaaksiról. Máskor ugyanezen, éppen csutkára feltöltött aksikról pedig meg se nyikkan a vaku. Nyilvánvaló, hogy valami a kondival van, ami az aksik és a vaku között van, de én azon túl, hogy ezt sejtem, nincsen hozzá se tudásom, se szerszámaim, hogy megjavítsam, azért Gábor ötletére felkerestük a „Camera Bazaar”-t, ami történetesen a Red Fort szomszédságában volt. Olvass tovább…

Zita (és Árpi) bejegyzése Delhiről – A Nyomornegyedben

március 7th, 2012 12 hozzászólás

A bringák lepihennek két hónapra

India nagy és kaotikus, mi pedig a fehér-ufonauták vagyunk, akiknek mindig és minden helyzetben nagy figyelem jut, így nem csoda, ha úgy éreztük, szeretnénk kivenni az éves szabadságunkat a fárasztó kerékpártúrából és hátizsákra váltani. Ehhez két dolognak kell megvalósulnia: szereznünk kellett két hátizsákot a hírhedten rossz minőségű hátizsákokat gyártó Indiában, valamint egy biztonságos helyet találni egy megbízható embernél, ahol otthagyhatjuk a bicikliket. A kerékpármegőrzésre egyből akadt jelentkező: Chandan szívesen vállalta, hogy két hónapig megőrzi kamat és bérmentesen egy-egy szárítónak vagy virágállványnak a bringákat, a vízálló táskáink meg jók lesznek neki vizet hordani. (Na, csak viccelek…)A táska beszerzése már nem volt ilyen egyszerű dió. Árpi sokat keresgélt a neten, mire talált egy menőnek tűnő gyártót, egyből gurultunk is a címre, amelyet Delhi egyik leg-lepukkantabb negyedében találtunk meg. A „gettó” közepén volt a gyár – olcsó munkaerő, olcsó bérlés, ezekre gondoltunk. A cég tulaja kedves volt, teát is kaptunk, de arra a kérdésre, megszponzorálna-e minket, elutasítóan válaszolt és így utólag nem is bántuk meg. Vettünk tőle kedvezményesen 2 profi(nak tűnő) hátizsákot és boldogságunkban már a nepáli túrázásokat vizionáltuk magunk elé! Olvass tovább…

Chandan története

március 2nd, 2012 13 hozzászólás

Említettem már, hogy a vendéglátónk Delhiben egy Chandan nevű Couchsurfer volt, akivel több szempontból is nagyon nagy szerencsénk volt. Chandan az a fickó, aki általában olyan CS-ereket fogad be, akik nagyon nem találnak senkinél szállást. Foglalkozását tekintve jelenleg ügyvéd, és egy apró két szobás állami lakásban él a főváros déli részén, Ez a negyed Delhiben, kb. csak 10km-re van a központtól, ami itt közelinek számít. Chandan kaphatott volna egy sokkal nagyobb lakást, ahogy sok kollégája is, viszont azt csak jóval kintebb a központtól. De ő nem akart palotában lakni, fontosabbnak tartja, hogy fél óra alatt be tudjon jutni minden nap a munkába. Amúgy van egy gyönyörű fehér bringája, szép, nyugati fajta, váltóval, V-fékekkel, s mindennel, ami kell. Sokat jár ezzel is a munkába és túrázni is, előbbit általában 30-40-es átlaggal teszi, amit el tudok képzelni, mert a táv nem sok, a bringa talán nincs 14kg sem, Chandan pedig egy igazi őrült, sétálni is elképesztő gyorsan sétál, néha még mi sem tudtuk követni. :)

Az étel nem, de a tudás ingyenes

Az élettörténete pedig szerintem éppúgy filmbe illő, mint a „Slumdog Millionary” című amerikai film főszereplőjé, bár utóbbi azt hiszem csak valós történeteket is magába foglaló kitaláció. Szóval Chandan egy olyan faluba született, ahol a mai napig nincs elektromosság. Édesapja Filozófiát végzett egy híres egyetemen, már ekkor nagy ember volt, ám később “megbolondult”, ahogy Chandan mesélte, és hazaköltözött a faluba. Mivel nem keresett pénzt a családfő, így nagyon szegények voltak Chandanék, és a legszomorúbb, legironikusabb dolog az egészban az volt, hogy a tágabb család tehetősebb volt, ám mégsem segítették meg Chandanékat. Annyira szegények voltak, hogy nem hogy ruhára, még ételre is alig volt pénzük. Sokszor nem volt mit enniük, Chandan viselete pedig tizenéves koráig egy-egy rövidnadrág volt. Papucsot is valamikor ekkortájt kapott először, de azt gyorsan elhagyta, mert nem volt hozzászokva, hogy hordjon valamit a lábán. A családjában ő volt a legvéznább, legalacsonyabb gyerek, és ezt szóvá is tették neki, ami persze nem tetszett a kis Chandan-nak, ezért a kedvenc fáján mindig csimpaszkodva lógott percekig, hogy „megnyúljon”. Ezt a hosszan tartó, egész napos könyvolvasások között tette, mert imádott olvasni, világ életében úgy szívta magába a tudást a könyveken keresztül, mint a szivacs a vizet. Ezen a fán épített magának egy kisebb házikót is, ez volt az ő kuckója, ott töltötte olvasással ideje nagy részét gyerekként. Olvass tovább…

Categories: Ázsia, India Tags: , ,

Interjúk Kurukshetra-tól Panipat-ig – Érkezésünk Delhibe

február 29th, 2012 18 hozzászólás

Még a kurukshetrai ott tartózkodásunk alatt több telefont kaptam különböző riporterektől. Nem volt világos, hogy Satish-on keresztül jutottok el hozzánk, vagy a kurukshetrai riporteren keresztül, de nem is ez a lényeg.
Épp hogy visszataláltunk a GT Road-ra Kurukshetra-ból, amikor ismét csörgött a telefonom. Mondtam, hogy már kint vagyunk az úton, és jó lenne, ha ők igazodnának hozzánk, mert nekünk nem olyan könnyű mozognunk, véges a világos órák száma, stb… Ezt megértették, és megbeszéltük, hogy délután találkozunk, ebédidőben, egy Karnal nevű helyen. Ez ekkor még 40km-re volt tőlünk, de ismét könnyedén haladtunk, ezért szélsebesen közeledtünk ehhez a helyhez. Útközben azért még megállítottak párszor a telefonhívásaikkal, de ez mindig csak pár percet vett el tőlünk. Mivel a hangos úton nagyon rosszul hallottam a telefont, nem is nagyon tudtam, hogy kik és hányan akarnak velünk interjút készíteni, ahogy ezt sem, hogy tévétől, rádiótól vagy újságtól vannak. De ez sem zavart, mert mindenkivel meg lehetett beszélni ugyanoda és ugyanakkora az interjút. Volt egy vicces helyzet, amikor a telefonom pont ugyanakkor csörrent meg, amikor valaki megállt előttünk autóval, hogy aztán egy nagy tükörreflexes fényképezőgéppel megörökítse a látványunkat (vagy inkább a bringák látványát?). Mivel az út ekkor is zajos volt, Zita ötletére én voltam bátor, és bepattantam a telefonnal az autójuk hátsó ülésére, hogy ott viszonylagos csendben lefolytassam a telefonbeszélgetést. Ezen a legkevésbé sem lepődtek vagy akadtak le, mert ahogy már írtam, Indiában a privát tér fogalma nem létezik, minden és mindenki mindenkié. Mi történt volna, ha Magyarországon teszem meg ugyanezt? Ha otthon szállok be egy vadidegen autójába, kérdezés nélkül? Mondjuk hozzá kell tenni, hogy ők is kérdezés nélkül fényképeztek, de azon már egy pár napja túl voltunk, hogy ilyesmin leakadjunk. Olvass tovább…