Archívum

‘Grand Trunk Road’ cimkével ellátott bejegyzés

Interjúk Kurukshetra-tól Panipat-ig – Érkezésünk Delhibe

február 29th, 2012 18 hozzászólás

Még a kurukshetrai ott tartózkodásunk alatt több telefont kaptam különböző riporterektől. Nem volt világos, hogy Satish-on keresztül jutottok el hozzánk, vagy a kurukshetrai riporteren keresztül, de nem is ez a lényeg.
Épp hogy visszataláltunk a GT Road-ra Kurukshetra-ból, amikor ismét csörgött a telefonom. Mondtam, hogy már kint vagyunk az úton, és jó lenne, ha ők igazodnának hozzánk, mert nekünk nem olyan könnyű mozognunk, véges a világos órák száma, stb… Ezt megértették, és megbeszéltük, hogy délután találkozunk, ebédidőben, egy Karnal nevű helyen. Ez ekkor még 40km-re volt tőlünk, de ismét könnyedén haladtunk, ezért szélsebesen közeledtünk ehhez a helyhez. Útközben azért még megállítottak párszor a telefonhívásaikkal, de ez mindig csak pár percet vett el tőlünk. Mivel a hangos úton nagyon rosszul hallottam a telefont, nem is nagyon tudtam, hogy kik és hányan akarnak velünk interjút készíteni, ahogy ezt sem, hogy tévétől, rádiótól vagy újságtól vannak. De ez sem zavart, mert mindenkivel meg lehetett beszélni ugyanoda és ugyanakkora az interjút. Volt egy vicces helyzet, amikor a telefonom pont ugyanakkor csörrent meg, amikor valaki megállt előttünk autóval, hogy aztán egy nagy tükörreflexes fényképezőgéppel megörökítse a látványunkat (vagy inkább a bringák látványát?). Mivel az út ekkor is zajos volt, Zita ötletére én voltam bátor, és bepattantam a telefonnal az autójuk hátsó ülésére, hogy ott viszonylagos csendben lefolytassam a telefonbeszélgetést. Ezen a legkevésbé sem lepődtek vagy akadtak le, mert ahogy már írtam, Indiában a privát tér fogalma nem létezik, minden és mindenki mindenkié. Mi történt volna, ha Magyarországon teszem meg ugyanezt? Ha otthon szállok be egy vadidegen autójába, kérdezés nélkül? Mondjuk hozzá kell tenni, hogy ők is kérdezés nélkül fényképeztek, de azon már egy pár napja túl voltunk, hogy ilyesmin leakadjunk. Olvass tovább…

Chandigarh-tól az Univerzum közepéig

február 27th, 2012 7 hozzászólás

Chandigarh-ból már reggel 9 környékén el tudtunk startolni, ami egy szép hosszú napot ígért. Útvonalunknak tovább Delhi felé a GT Road-ot választottuk. Otthonról ugyan mondták, hogy nagyon zsúfolt lesz, de amikor Satish-t kérdeztük, azt mondta, hogy mindenképpen arra menjünk, mert ez az út India elsőszámú autóútja, a minősége kiváló, soksávos, és a forgalom nem olyan szörnyű rajta. Így hát bevállaltuk, lesz ami lesz! Rögtön az lett, hogy kicsit eltévedtünk, elfelejtettünk felhajtani egy nagy felüljáróra, fordulhattunk, és mehettünk vissza. Persze szembe a forgalommal, itt már csak így megy, ez India, itt minden lehetséges. Miután megtaláltuk a helyes utat, végre rátértünk a Grand Trunk Roadra, és örömmel tapasztaltuk, hogy Satish-nak igaza volt. Az út széles, vadiúj, jó minőségű, és a forgalom nem zavar minket a bal szélen. Szóval örömteli volt a tekerés, és abszolút nem volt unalmas sem. Olvass tovább…

Iszlámábád – Lahore #3 – Hóvarjúfalvától Noor Ali-ékig

január 31st, 2012 19 hozzászólás

Gujranwala-ból szemerkélő esőben indultunk el, talpig vízállóba öltözve. Az eső hamar elállt, de az idő maradt nedves és az út sem száradt fel, ezért maradt rajtunk a szerkó. Aftabékat megkérdeztük, hogy merre menjünk tovább, a Gujranwala-t elkerülő úton körbe, vagy keresztül a városon a nyílegyenes GT Road-on. Egyértelmű volt a válasz: amerre rövidebb, tehát át egyenesen a városon. Ekkora városban nem jártunk Iszlámábád óta, jó fél órába telt, mire átverekedtünk magunkat rajta. Olyan nagy volt a forgalom, hogy már átestünk a ló túloldalára. Sírás helyett nevettünk, és belementünk a nagy káoszba, átverekedtünk magunkat rajta, majd amikor végre kicsit csillapodott a dolog, merészeltem elővenni a fényképezőgépet és rögzíteni egy kis videót:

Nézzétek az első fickón a pokrócot! Hát nem óriási? „Hóvarjú? I’m fine…” :) Ó te jó ég, mennyit nevetünk ezen a videón még mindig. Szerintetek értette a pokrócos napszemüveges fickó a Hungary-t, vagy azt hitte, éhesek vagyunk? :)

 

Szamárral benzineskannákat szállítani... Hát nem abszurd? :)

A motorosokkal szemben elkezdtük azt a taktikát alkalmazni, hogy még mielőtt ők odajöttek volna hozzánk, mi köszöntünk rájuk. Már annyira untuk, hogy félpercenként odajött hozzánk valaki hóvarjúzni, hogy inkább mi cselekedtünk. Muszáj volt humorosan felfognunk a dolgot, és valami színt vinni bele, máskülönben megőrültünk volna attól, hogy egy nap vagy százan lelassítanak mellettünk, és megkérdezik ugyanazokat. Olvass tovább…

Iszlámábád – Lahore #1 – kalandjaink a Grand Trunk Road-on

január 27th, 2012 1 hozzászólás

Ráhajtunk a GT Road-ra!

Na végre, elindulunk Iszlámábádból! :) Ezt a naplóírásban is nagyon vártam már, és a valóságban is, amikor már órák óta beszélgettünk Veronikával és Matthias-al, dél körül végre sikerült „elszabadulnunk”, és nekivágni újra az országútnak. A nyílegyenes Islamabad Highway-en hajtottunk kifelé, el Rawalpindi mögött, hogy aztán rátérjünk a GT Road-ra, vagyis a Grand Trunk Road-ra. Ez a több száz éves „történelmi” út Iszlámábád és New Delhi között vezet, illetve egyes források szerint Kabul és New Delhi között. A gyakorlatban egy széles, osztott pályás út, amin szekerek, kerékpárosok, riksások, buszok, teherautók, autók, motorbiciklik, gyalogosok közlekednek. Plusz akiket nem említettem… Egyszóval van itt minden, ami szem szájnak ingere, vagy ha a rossz oldalról közelítjük meg, akkor minden, ami bosszúságot okozhat egy magunkfajta kerékpártúrázónak. Na de mi nem erre koncentráltunk, hiszen épp csak elindultunk az eddigi leghosszabb, maratoni pihenőnőnkből, szóval minden szép és jó volt.

Épp, ahol becsatlakoztunk a Grund Trunk Road-ba, megálltunk ebédelni, mert már nagyon korgott a gyomrunk. Itt rájöttem, hogy már nem vonzz többé különösen a dáll, se a csápáti. Vagy csak az előtte fertőtlenítőnek benyelt néhány korty vodkától ment el az étvágyam talán. Nem tudom, de az étel nem esett túl jól, ez a lényeg. Mindenesetre azért letoltam, amennyit bírtam, hiszen üzemanyagra szükségünk volt.

Közlekedés a Grand Trunk Road-on

A GT Road egyébként nem volt olyan rossz, mint vártuk. Tény, hogy a városokban nagyon zsúfolt volt, és sokan fülsüketítően hangos dudát használnak, vagy kikanyarodnak elénk, de ezekhez már hozzászoktunk. Az út mindig volt olyan széles, hogy megállás nélkül ki tudtuk kerülni a néha a külső két sávot is elfoglaló, utasra váró tuktuk-osokat. Vagy nem is tudom, minek hívják őket itt Pakisztánban. Telük van vele az út a városok környékén, elöl motorbicikli, hátul egy doboz két keréken, benne utasokkal, akik vagy a egy zárt dobozban ülnek, vagy egy nyitottban, a menetiránynak háttal, vagyis éppen ránk néznek, bámulnak, mosolyognak, integetnek, köszönnek… :) Olvass tovább…