Egy hét Puerto Vallartában
Puerto Vallartába eredetileg azért tettünk kitérőt, mert Pitt és az internet is azt mondta, hogy szép hely és hogy nagy eséllyel itt tudunk majd úszkálni rájákkal és delfinekkel. Hát nem tudtunk, mert az idő nagyrészében haragos volt a tenger, amikor meg nem, akkor egy kisebb csapattal túráztunk a tengerparton és haladni kellett, ráadásul beázott a fényképezőgépünk “vízálló” tokja…
Közben pedig még egy felkérés is befutott hozzánk négy utazási cikk megírására. Ilyen nem történt még a történelem során, ezért ezt természetesen nagyon komolyan vettük és ezért hosszabb megállónk volt Puerto Vallartába, mert én napokon át írtam ezeket a cikkeket. Ami egyébként élmény volt és egy kis bevételhez is hozzájuttatott minket, ami mindig jól jön, pláne ha új gumikülsőt is kell venni Zita biciklijére, amin nem sokkal az enyém után szintén bemondta az unalmast a felfüggesztés (azóta már úton van az új). 30 ezer kilométer, keresztül Ázsián, a táv 99%-ában súlyosan túlterhelve a biciklit, sokszor botrányosan rossz utakon – ennyit bírt a gyári felfüggesztés, szóval nem hibáztatunk senkit, hanem örülünk nagyon, hogy a felfüggesztés gyártója (DNM) ismét gyorsan válaszolt és ismét küldenek egy az eredetinél erősebb, de azzal pontosan azonos méretű felfüggesztést. Ezekkel már tuti simán kibírjuk hazáig, főleg hogy bizonytalan ideig megszabadultunk a holmink egy részétől.
Na de jöjjenek a részletek, ismét képekben mesélve, és néha azok között.
Ez történik, ha ütközünk. Egy a forgalmi helyzetből adódó hirtelen fékezésemkor Zita hátulról belémtrafált. Se az én bicikimen, se az övén nem tört el se lámpa, se semmi, csak elgörbült a láncvédője Zitának. De most kiegyenesítettük! :)
Láncot is mostunk, fékeket állítottunk, bowdent cseréltünk, és persze Zita hátsókerekén a külsőt – Egy olcsó Kenda gumit találtam az általunk használt 26×1.75-ös méretben, mondván, hogy ez majd megteszi, amíg meg nem érkezik a Schwalbe ebayről.
Bocsánat, de a puerto vallartai képek nincsenek kronológiai sorrendben, ugyanis több fényképezőgéppel készültek, ráadásul az egyiken ekkor fordult körbe a 10000-es számláló. Szóval ez a kép bár nem az első a sorban, de az első reggelünkön készült. Teljesen véletlenül azonnal megtaláltuk a város legjobb tortázóját, ami a lakhelyünktől csak 2 perc sétányira volt az Universo és a Prisciliano Sanchéz sarkán
Ez a Torta Cubana, kétféle sajttal, sonkával, enyhén csípős szószos hússal és hagymával, zöldséggel és majonézzel :) 27 pesoért nagyon megérte :)
Nagyipari üzemben ment a tortagyártás, mindig sor állt a kis bodé körül, amiben három férfi sürgött-forgott egész nap elképesztő hatékonysággal – másoknak csípős jalapenót és paradicsomot is tettek a szendvicsbe, én egyiket se kértem bele, Zita csak jalapenót nem
Manninak (Emmanuelnek) az egyik szállásadónknak is nagy kedvence volt a sarki Torta Cubana! :) Vele és Rodrigoval laktunk.
Újabb apró gyönyszem a mindenütt megtalálható nyelvkönyvből: Vigyázat! Gyerekek játszanak!
Egyik nap buszra szálltunk, hogy elkísérjük Mannit a kikötő melletti munkahelyére. Látjátok a kapaszkodóra akasztott kis papucsot? A sofőrök itt is valamiféle babona miatt cipőket, papucsokat akasztanak a járgányukra, akárcsak Indiában, a világ másik felén. Nem is akartunk hinni a szemünknek először, de aztán több helyen is láttuk…
A kikötőben
Puerto Vallarta is közkedvelt az amerikaiak között (ők laknak a kikötő környéki luxusapartmanokban), de ide sokan csak telente jönnek, amikor odafent északon nagyon hideg van. Éppen ezért van Walmart és Costco is a városban, ám ezek a téli csúcsszezonhoz képest most szinte üresen pangtak
A kikötőben Manni kollégája – aki nagy bringás – körbetelefonált néhány bringaboltot Puerto Vallartában és Guadalajarában, de senkinek nem volt Schwalbe Marathon Plus 26×1.75-ös külsője. Én is elvégeztem a magam kutakodását az internetet, de én is nemlegest választ kaptam mindenütt az e-maileimre. Még a Schwalbe Mexico-t is felhívtam, de ők sem tudtak segíteni. Ekkor végül egy helyi bringabolt és egy olcsó, ideiglenes külső mellett döntöttünk, és később megvettük a Kendát. Ami azóta egyébként jól szuperál, nem kapott még az sem defektet, pedig beleraktunk már közel 1000km-t… És vicces, hogy miközben én írom ezeket a sorokat, Zita épp fél Mexikót körbetelefonálja, mert az ebay-en rendelt Schwalbék az ígért 5-7 nap helyett 22 munkanap után érkeztek meg, és mi ekkora már rég eljöttünk arról a címről, az ott lakó vendéglátónk meg holnapután utazik Európába. Brutális logisztikát igényel ez a nászút! :)
Hazafelé a buszon: fa érmetartó és Máriás szőnyeg a tetőablakon! :)
A Los Archos nevű szikláknál Puerto Vallartától délre Mannival
Zita talált egy kis csigaházba fészkelt rákocskát, a pici lény iszonyú erővel próbált szabadulni a fogásából – persze végül sikerrel, hiszen szemrevételezés után szabadjára engedtük :)
Úszni sajnos nem mertünk bemenni, egy helyi halászt is úgy dobált a tenger, hogy csak sokadjára sikerült bátorságot vennem a vízbemenetelhez, de a köves part olyan durva volt, hogy végül azt mondtam, hogy nem éri az élmény a kockázatot, és a parton maradtam. Zita és Manni meg sem próbált bemenni ezek után. Később is szeles, hullámos maradt az idő, így a delfines, rájás élmények elmaradtak Puerto Vallartában
Talán most úgy tűnik, de ennek ellenére abszolút nem voltak rossz napjaink a városban, és csalódásérzet nélkül hagytuk el a helyet. Remek napjaink voltak itt, de megtanultuk ismét, hogy nem szabad nagyon konkrét, erős igényekkel, vágyakkal igyekezni valahová, mert az élet nem mindig alakul úgy, ahogy szeretnénk. :) Várni, reménykedni, törekedni lehet, de ha ráják és delfinek helyett végül kisrákok, gyíkok, barátok és bicikliszerelés jut ki, akkor sem kell szomorkodni. :)
Manni a parton egyszercsak felkapta ezt a kis gyíkot. Nagy hüllőőrült egyébként a srác, a kígyókat is imádja.
Mi is jól szemügyre vettük, aztán mielőtt még megharapott volna, elengedtük
Hazafelé – Minden busz egy egyedi műalkotás! :)
Puerto Vallarta központjában, egy mozaik falnál
Titeket is emlékeztet ez valamire? Pedig ez mexikói…
Egy vicces szobor, még mindig a városközpontból
A város partvonala
Ehhez jó volt az idő… :) Úszkálni a halakkal nem, ahhoz valószínű a láthatóság is szörnyű lett volna odalent
Szobor a parton – Bezzeg a pasit nem festették le! :)
Ez a boltívsor a város egyik jelképe
A templom belülről
Vizicsikó lovas :)
Egy béka beköltözött a WC-be :) Manni önként és örömmel kimenekítette, aztán még mutogatta is nekünk, mire az állat “rámtámadt” vagyis rámugrott, nem kis ijedelmemre :)
Puerto Vallartában az a különös dolog történt, hogy csak egy embernek írtunk CS-Requestot, de ő soha nem válaszolt. Viszont bepipáltam az “Open CouchRequest”-t mezőt, így minden ottlakó CSer láthatta, hogy majd érkezünk a városba. Így hívott meg magához Rodrigo, és Veronica, és mivel Rodrigo volt a gyorsabb, neki mondtunk igent, de végül egy tengerparti kirándulás erejéig Veronicával is találkoztunk.
Menet az ő házához jól eltévedtünk a domboldal sikátoraiban… De legalább láttunk közben szépeket :)
Pl. ezt az utcát :)
…és a templom kupoláit hátulról! Szemből a hátsót nem is látni, szűkek az utcák és magasak az épületek.
Ilyen helyeken sétáltunk végig a parton
Később szépen belevesztünk a dzsungelbe – ezen a képen Zita Veronicával és Mannival látható
Első megállónk ezen a gyönyörű kis rejtett parton volt :) – de csak gyalog vagy csónakkal lehet eljutni, nem is volt tömeg :)
Egy közeli étterem tengeri kiülője, függőággyal :)
Benéztünk a víz alá, delfint, ráját persze nem találtunk, de most végre csendes volt a tenger, és azért voltak benne szép színes élőlények
Az utolsó fotója a Canon Powershot SX160-as kompakt kameránknak, mielőtt még beázott volna a vízálló tokja :( Ezt a fényképezőgépet még az első naptár hasznából vettük, és egyszer már hazaküldtük garanciálisan egy baráttal és meg is javították, vissza is kaptuk Új-Zélandon. Azóta nagy örömmel használtuk és nagyon megszerettük. A baleset után nagyon furcsa dolgokat produkált, ezért azonnal kivettem belőle az elemeket. Később próbáltuk száraz rizs mellé tenni, napon és hajszárítóval szárítani, még szét is szedtem, de hiába… Bár még működik, de néha a gombjai nem engedelmeskednek, vagy saját életre kelnek, és maguktól “benyomódnak”, ami igen idegesítő, ráadásul a zoom sem működik.
Még nem szántuk rá magunkat az új fényképezőgép megvételére, de valószínű hamarosan be kell következnie. Ezen a tengerparti túrán így már nem tudtunk több fotót készíteni, pedig jártunk még néhány szép helyen, amíg el nem eredt az eső kora délután.
Másnaptól már a timelapsehez, apró, kevesebb mint 20 ezer forintból vett, de szintén 16Mpixeles másik kis Canont kezdtük el használni, reménykedve, hogy a nagytestvére hamarosan kiszárad és újra teljesen működőképes lesz.
…és összepakoltuk papírdobozvakét Ortlieb táskánkat, benne a sátorral, az egyik hálózsákkal, a teljes konyhaszettel, és a Szibériába való ruházatunkkal (télisapka, kesztyű, garbo, meg ilyenek…), hiszen bár néha talán felmászunk majd 2-3 ezer méteres magasságokba, de valószínű e trópusi égöv alatt egy darabig ezekre a holmikre nem lesz szükségünk. Ennek ellenkezőjéről figyelmeztettetek minket néhányan Facebookon (köszönet!), amitől először megijedtünk, de azóta eltelt már pár hét, jártuk 2500m-en is, és egyelőre úgy tűnik, jól döntöttünk. Egyelőre :) Hát majd meglátjuk, mit hoz még ez az út… :) A holmikat a doboz bármely dél-amerikai országba való eljuttatásához szükséges postaköltségével együtt Rodrigonál hagytuk, aki kérésünkre majd utánunk küldi a dobozt, ha úgy érezzük, hogy hamarosan szükségünk lesz rá.
A 8. nap reggelén pedig elindultunk egy 5 napos, igen kemény mászásokkal tarkított biciklis szakaszra Guanajuatoba…
Történt 2014. augusztus 20. és 26. között, megírva szeptember 28-án.
Szuper látni, hogy végre PV-ban vagytok, imádtam ezt a helyet, bár én még télen voltam, amikor tele volt a város sok-sok amerikai és kanadai nyugdíjas turistával. Nuevo Vallarta-ban van egy hely, ahol lehet delfinekkel úszni, bár elég borsos áron, ha jól emlékszem 100 USA dollár volt fejenként. Ettől mégis sokkal jobb a bálna nézés, bár nem tudom, hogy most van e erre lehetőség. San Sebastiant is ajánlom, bájos kis falu, ott láttam először kávécserjét és kávészárítást és minden mást, ami még a kávéval kapcsolatos. Érdemes még bemenni visszaúton az egyik helyi tequila üzembe. Bár én nem szeretem az alkoholt, mégis nagyon élveztem, isteni volt az agave :)