Nászút a Föld körül

A Konából Los Angelesbe tartó repülőn nem sokat sikerült aludnunk. Bár a repülőút csak valami 6-7 órát tartott, de mivel ugye keletre haladtunk, ott pár órával korábban kelt fel a nap, mint ott ahonnan indultunk, így már fent is volt, mikor leszálltunk. Egy-két óránk volt az átszállásra, hamar megtaláltuk a kapunkat az oaklandi géphez, meglepő módon még sokat sétálni sem kellett, pedig azt vártam, hogy egy ekkora város repterén majd kilométereket kell sétálni a másik repülőhöz, de nem így volt. Sőt, még ingyenes wifijük is volt, így gyorsan eltelt az idő.

Los Angeles – Oakland – San Francisco az égen át

A Los Angelesből Oaklandbe tartó járat már egy jóval kisebb gép volt, és érdekes módon, itt már el tudtunk kicsit szundítani. Persze nem sokáig, mert alig értük el az utazómagasságot, már kezdtünk is ereszkedni.

Klikk a képre a nagyobb felbontáshoz és a teljes galériához!

Klikk a képre a nagyobb felbontáshoz és a teljes galériához!

A reptéren egy ilyen tábla fogadott minket, a közepén a jól látható “Üdvözlet” felirattal :)

A reptéren hamar megkaptuk a holmijainkat és helyet foglaltunk egy padnál odakint a kapuk mellett. Itt nekiálltunk nagy álmosan összeszerelni a bringákat. Ráértünk, mert még délelőtt volt, és Cyndi azt írta, hogy este 6 órától lesz otthon. De hogy húzzuk ki addig alvás nélkül..? Ilyen gondolatok jártak a fejemben, miközben olyan fáradt és álmos voltam, hogy legszívesebben ledőltem volna aludni pár órát egy padra. Ezzel Zita is hasonlóan volt, de végül nem léptük meg.

California az Egyesült Államok messze legjobb gazdaságával rendelkező állama

Amíg a bicikliket szereltük, odajött egy Sheriff, de most nem küldött el minket, sőt, megengedte, hogy készítsünk vele a fényképet. Megkérdeztem tőle, hogy mi a különbség egy rendőr és egy sheriff között, de már nem emlékszem a pontos válaszára, azt hiszen az, hogy az egyik az államnak dolgozik, a másik a megyének.

Klikk a képre a nagyobb felbontáshoz és a teljes galériához!

Miután a gumibelsőt is kicseréltük az egyik kerekemben, mert abból pumpáláskor kiszakadt a szelep, elindultunk végre.

Hamar találtunk egy bringautat…

…ami hamar véget ért és folytathattuk az épülő magasvasút mellett az autók között.

A szeptemberre elkészülő különága a vasútnak egyenesen a reptérig fog nyúlni, de addig is, kénytelenek voltunk bebiciklizni egy fővonal menti megállóhoz. Mivel ezen a szakaszon a vasút magasvasútként működött, a jegyeket csak automatákból lehetett megvenni, amihez Zitát kértem meg amíg én a bringákra vigyáztam, és többen is a “segítségére” siettek, értsd, pénzt várva megmutatták a jegykiadó autómata működését. Szóval itt már láttunk egy-két furcsa alakot, de Zita is, én is, és egy személyzetis is figyelt, nem történt semmi. Beszálltunk a liftbe, mert pont befértünk bringástul, és fent is olyan táblák fogadtak minket, hogy mindenki nagyon figyeljen az értékeire, és senkitől ne fogadjunk el ételt vagy italt. Mi ez, welcome back to India? :)

Klikk a képre a nagyobb felbontáshoz és a teljes galériához!

Klikk a képre a nagyobb felbontáshoz és a teljes galériához!

A kijelző pontosan kiírta, mikor jön a mi vonatunk, amire gond nélkül fel tudtunk szállni, ezekben a kora délutáni órákban szinte üres volt. Odabent volt egy ülések nélküli szakasz a vagonban, ahová pont elfért a két felmálházott biciklink, és végre leülhettünk kicsit pihenni. A San Francisco-öblöt egy alagúton kereszteztük és azután már lent is maradtunk a földalatt, a vonat metróként folytatta. A Civic Centernél szálltunk le, ahol volt egy kisebb kavarodásunk a lifttel, először ugyanis rossz emeleten szálltunk ki róla, egy másik peronra kerültünk. Tolhattuk vissza a gépeket egy keskeny folyosón a metróalagút oldalába, majd újra be a hugyszagú liftbe. Ekkor elgondolkodtam, hogy nem lett volna jobb biciklizni keresztül a hídon, vagy hajóval átjönni a San Francisco félszigetére, de mivel hullafáradtak voltunk, és ezekről az opciókról többen egymástól függetlenül is lebeszéltek minket, végül a tanácsukra a BART-ot használtuk.

San Francisco utcáin

Az aluljáróból végül csak egy mozgólépcsőn tudtunk feljönni, mert a legutolsó liftbe nem fértünk be.

Klikk a képre a nagyobb felbontáshoz és a teljes galériához!

Bicikliszállítás a városi buszon

A felszínre felérve elénk tárunk végre San Francisco, ráadásul rögtön a központja. Nagy épületek, hippi bringások, soks színes ember, rohanás… És hideg szél! Fel kellett öltöznünk, olyan hűvös volt. Az aluljáróban sikerült 180 fokkal megkavarodni, így teljesen rossz oldalt és irányban jöttünk fel. Fordulhattunk, de ezzel nem volt baj, egy zebrán megoldottuk, majd még bringasávunk is volt. Mivel még több mint három óránk volt hatig, pár sarok után visszafordultunk és egy patináns, kupolás épület felé vettük az irányt. Közelebb érve kiderült, hogy ez nem a helyi katedrális, hanem a városháza. :) Egy Lincoln szoborral is találkoztunk, meg sok szivárványos zászlóval, hiszen San Francisco híres a nyitottságáról és az itt élők szabad gondolkodásmódjáról, még azt is hallottuk, hogy ez a világ “meleg fővárosa”.

Itt a trolit Zero Emission Vehiclenek hívják :)

Klikk a képre a nagyobb felbontáshoz és a teljes galériához!

Klikk a képre a nagyobb felbontáshoz és a teljes galériához!

Klikk a képre a nagyobb felbontáshoz és a teljes galériához!

Klikk a képre a nagyobb felbontáshoz és a teljes galériához!

Úgy voltunk vele, hogy biztos Cyndihez menet is látunk majd még ezt azt, ezért elindultunk az otthona irányába. A bazilika, akarom mondani a városháza mögötti utcán találtunk egy bringasávot, ezen haladtunk fölfelé, és ezt azért is nagyon jó volt így, mert akárhányszor visszanéztünk, a kupola mindig ott volt pont mögöttünk az utcával szemben, és ez nem akármilyen látvány volt.

Klikk a képre a nagyobb felbontáshoz és a teljes galériához!

Közben nagyon érdekes házakat is láttunk, nem győztünk fényképezni, nagyon tetszett mindkettőnknek a város. Bár csak pár sarokba voltunk a belvárostól, de a széles utcán a forgalom szinte elhanyagolható volt. És ahogy haladtunk föfelé az emelkedőn, úgy lett sarokról sarokra egyre meredekebb az utca.

Klikk a képre a nagyobb felbontáshoz és a teljes galériához!

Klikk a képre a nagyobb felbontáshoz és a teljes galériához!

Klikk a képre a nagyobb felbontáshoz és a teljes galériához!

Klikk a képre a nagyobb felbontáshoz és a teljes galériához!

Klikk a képre a nagyobb felbontáshoz és a teljes galériához!

Klikk a képre a nagyobb felbontáshoz és a teljes galériához!

Mígnem felértünk a domb tetejére, ahol egy kétháztömbnyi parkot találtunk az utca bal oldalán. Ez volt a dombtetőn, és innen remek kilátás nyílt a felhőkarcolós belvárosra és a közeli házakra. Itt szusszantunk egy kicsit és persze tovább kattogott a fényképezőgép. Hát itt vagyunk San Franciscoban, ezt is megéltük! :) Észrevettem, hogy bármennyire is várom, vagy bármennyire is előre megálmodom, megtervezem előre a dolgokat, ez mind nem számít, úgy értem, hogy csak a jelen van, amit épp megélsz. Az idő pedig pörög, ha akarjuk, ha nem, ha várjuk, ha nem. Most itt vagyunk, hamarosan Mexikóban leszünk, aztán újabb országokban. És ez így van jól, de ezzel meg kell tanulni együtt élni. Jó ezt a naplót írni, és jó előre tervezni is, de a lényeg az mindig itt és most van, és hogy az adott pillanatban mennyire vagyunk jelen, abból mennyit tanulunk, mennyit élünk meg belőle. Ha erre tudatosan figyelünk, akkor azzal nagyon jó, értékes pillatokat kaphatunk. Hogy ne csak utólag értékeljük, milyen jó volt nekünk, vagy ne csak előre álmodozzunk, hogy majd milyen jó lesz, ha… vagy ott, vagy akkor… Aztán amikor ott vagyunk, akkor csak úgy hagyjuk, hogy átfolyjunk a pillanaton. Persze ez nekünk, nekem se sikerül mindig, ez valami olyasmi, amit egy életen át lehet tanulni és gyakorolni.

A parkból kikanyarodva egy nő hajtott el előttünk a kereszteződésben, egy hosszú, masszív kargó-biciklin, amin két gyerekülés volt. Ez baromira tetszett, és sikerült is lefényképeznem.

Klikk a képre a nagyobb felbontáshoz és a teljes galériához!

Klikk a képre a nagyobb felbontáshoz és a teljes galériához!

Klikk a képre a nagyobb felbontáshoz és a teljes galériához!

Klikk a képre a nagyobb felbontáshoz és a teljes galériához!

San Francisco egyből nagyon megtetszett nekünk, csak ennyi domb ne lett volna a városban. :) A park után azt hittük, hogy nincs már több mászás, de tévedtünk, hátravolt még egy utolsó nagy emelkedő, aminek a végéből már tényleg csak lefelé volt. Elkanyarodtunk jobbra a Golden Gate Park sarkánál és egy kis utcában megtaláltuk a keresett címet. 3 perc volt még hátra hatig, felhívtuk Cyndit, hogy merre jár, elmondta, hogy mindjárt itt van.

Klikk a képre a nagyobb felbontáshoz és a teljes galériához!

A ház színéhez választottak autószínt?

Cyndi megérkezett, és kinyitotta nekünk a mi kis külön bejáratú, alagsori, de nagyon fényes szobánk ajtaját. Külön kis lakosztájt kaptunk itt lent, egy szép színes szobát, ággyal és asztallal. Viva Warmshowers.org! Ez ám a kényelem, hú de jó érzés volt valakihez, valahová megérkezni. Már jó ideje talpon voltunk, és a repülés mind a kialvatlanság, mind a velejáró stressz (a bringák, csomagok épsége, szét- és összeszerelés), nagyon megviselt minket. Jó volt már csak a tudat is, hogy itt és most ennek végre vége, most már pihenhetünk. Ezt én annyira komolyan vettem, hogy amíg Zita zuhanyzott, addig én hozzá is láttam. És mivel még koszos voltam, nem akartam az ágyra feküdni, gondoltam eldőlök egy kicsit a földön, és szusszanok egy öt percet, amíg Zita fürdik. Közel lehettem ahhoz az állapothoz, amihez Zita is a Mauna Keára menet hajnalban. Ahogy ledőltem a puha padlószőnyegre, úgy ahogy voltam elaludtam, és arra se ébredtem fel, ahogy Zita kijött a fürdőszobából – se arra, hogy lefényképezett.

Klikk a képre a nagyobb felbontáshoz és a teljes galériához!

Tudom, ez nem éppen a legillendőn megérkezés egy ismeretlen-ismerős vendégségébe, de mivel Cyndi is kerékpártúrázik, ezt teljesen megértette, és később, mikor felkeltem, együtt nevettek rajtam Zitával, hogy mennyire kiütöttem magam. Aznap este Cyndi főzött, főtt kukoricát krumplipürével és steakkel.

Klikk a képre a nagyobb felbontáshoz és a teljes galériához!

Vacsora közben elmesélte, hogy nem csak kerékpártúrázik, hanem madarászkodik is, már ha ezt így mondják. És pár hét múlva indul egy madarász-kerékpártúrára a keleti partra, amihez már be is vásárolt egy-két fontos felszerelést. Amúgy Cyndi nővér egy kórházban, és ha jól emlékszem, a különböző májproblémával küzdő beteggel konzultál, és találják ki a diagnózis alapján, hogy kinek milyen kezelés és milyen gyógyszerek kellenek a gyógyuláshoz. Erről a munkájáról szenvedéllyel beszélt, és elmesélte, hogy milyen érdekes sok különböző emberrel találkozni odabent a kórházban is, és hogy mennyire nem egyszerű a gyorsan fejlödő egyészség- és gyógyszeriparral tartani a tempót, és mindig a legújabb, az adott esetre leghatásosabb gyógymódot kitalálni a betegnek. A vacsora alatt azt is megbeszéltük, hogy másnap mi főzünk, vagyis egész pontosan sütünk, méghozzá pizzát.

Klikk a képre a nagyobb felbontáshoz és a teljes galériához!

Klikk a képre a nagyobb felbontáshoz és a teljes galériához!

Klikk a képre a nagyobb felbontáshoz és a teljes galériához!

Másnap egész délelőtt aludtunk, mint a bunda, így gyorsan elment a nap, gyakorlatilag csak a közeli szupermarketbe mentünk ki vásárolni. Ez könnyűnek hangzik, de valójában nem az, mert minden országban másak a fogyasztói szokások, és minden boltban máshol vannak a termékek és máshogyan vannak a kedvezmények, akciók. Ebből mindig kitalálni a legolcsóbb megoldásokat, megtalálni a legolcsóbb, de még egészséges ételeket egy sok ismeretlenes egyenlet megoldásával ér fel. Ilyenkor mindig sok szempont szerint kell járni a polcokat, legyen minél inkább “eredetibb”, vagyis minél kevésbé feldolgozott és minél inkább olyan, mint ahogy azt a természet megteremti nekünk, de egyben legyen olcsó is, és ne kelljen egyszerre egy kartonnal megvenni belőle… Szóval nem egyszerű, pláne, hogy tudjuk, hogy itt USA-ban a GMO-s, vagyis génmódosított cuccok legálisak és elég szépen be is terítik a piacot. Amire pedig organic van írva, már az sem jelent semmit, mert persze nyilván erős lobbizással elérték, hogy ezt ráírhassak sok olyan zöldségre, ami valójában nem az. Pl. a lilahagyma itt olyan hatalmas, hogy azt már Ti is megjegyeztétek, és valóban, életünkben nem láttunk ekkora zöldségeket, és olyan gyanúsan olcsók, hogy nem is belegondolni, honnan, hogyan vannak. Itt a mainlanden vásárolni már tényleg alig drágább, mint Magyarországon, pláne, hogy mi ugye csak a három évvel ezelőtti árakra emlékszünk. Persze van ami drágább, például nincsenek olyan jó kenyerek, azok is már csak gyárban készülnek és mind csomagoltak, szóval ez pl. 2-3x drágább. És sok mindent kettes-hármas csomagokban árulnak, hogy egyből többet vegyél, de itt Kaliforniában törény kötelezi őket, hogy ha rá van írva valamire, hogy 2 db. három dollár, akkor kötelesek eladni neked 1 db-ot is másfél dollárért. :) És vannak termelői piacok is, ahol elméletben helyi, bio termékeket árulnak, csak hát nekünk azt mindig mindenütt megtalálni, megvárni és megfizetni… Az most kissé nehézkes lenne, de majd eljön ez az idő is, ha újra stationary-ak leszünk. :)

Egy nagyon vicces dolog történt a pénztárnál. Nem vittünk csak kézpénzt és nem gondoltunk rá, hogy most sok napra előre bevásárolunk, ezért végül nem tudtunk mindent megvenni, amit a futószalagra pakoltunk. A kakaópor ott maradt az amúgy rettentő kedves és segítőkész pénztárossrácnál. Aztán a blokkon az árakat ellenőrizve láttuk, hogy annak hátulján egy egydolláros kedvezményt adó kupon van, pont olyan Nesquick kakaóra, amire nekünk már nem maradt pénzünk. Összeszámoltuk az aprónkat és így a kuponnal még pont meg tudtuk venni, ha jól emlékszem, valami 30 cent se maradt a tárcánkban. :) Hát most ehhez szóljatok hozzá! :) Még a konszumerizmus szerencsecsillaga is ránkragyog :)

Hazafelé menet a sarkon láttunk egy kerékpárboltot, amely elé ki voltak pakolva azok a hosszúkás, több holmit, gyereket, vagy kutyát is szállítani képes kerékpárok az utcára, amelyekből egyet tegnap is láttunk. Nagyrészük elektromos hibrid volt, és ez a tény nagyon elgondolkodtatott. Azt hiszem, mi városlakók, főleg odahaza nagon konzervatívak vagyunk a városi közlekedést illetően. Vagy autó, vagy tömegközlekedés, vagy kerékpár. De ezeket nagyon kevesen kombináljuk. Pedig az összecsukható kerékpár és az elektromos kerékpár nagyon jó alternatívák erre. Jó tudom, tél is van nálunk, fagy meg jég meg eső. Szerintem – remélem – ezen eszközök térnyerésével át fog rendeződni a jövőben a városkép, Budapesten is. (Mikor indul már el végre a BuBi? :) )

Klikk a képre a nagyobb felbontáshoz és a teljes galériához!

Klikk a képre a nagyobb felbontáshoz és a teljes galériához!

A pizza nagyon jól sikerült az este, de annyi tésztát begyúrtam, hogy végül a felét elraktuk későbbre. A társaságot nem csak Cyndi és mi képeztük, hanem Cyndi egyik macskája, Thomas is, aki egyébként egy hatalmas, kövér macska.

Klikk a képre a nagyobb felbontáshoz és a teljes galériához!

Klikk a képre a nagyobb felbontáshoz és a teljes galériához!

Klikk a képre a nagyobb felbontáshoz és a teljes galériához!

Klikk a képre a nagyobb felbontáshoz és a teljes galériához!

Rokonlátogatás a Szilícium-völgyben

Mivel az IT-s innovációk melegágyának számító Szilícium-völgy angol neve Silicon Valley, sokan – ahogy kezdetben sokszor mi is – tévesen Szilikon-völgynek mondják magyarul, de ez nem helyes. Tehát a Szilícium-völgyről van szó. :) Anikó pár héttel a San Franciscoba való érkezésünk előtt vette fel velünk a kapcsolatot, mert szeretett volna velünk találkozni. A kedves vacsorameghívásra örömmel igent mondtuk, és ha jól emlékszem, ő csak ezután árulta el, hogy tulajdonképpen mi távoli rokonok is vagyunk. :) Anikó nagymamája unokatestvére volt Lali papának. :) Kicsi a világ… :) Anikó egy tűzpiros Ford Mustanggal jött értünk, és még beszélni nem képes, de már több mint 50 jelet megtanult kislányával. Anikó ugyanis otthon jeltolmács volt, itt Kaliforniában pedig kismamákat oktat babajelbeszédre. Erről már szó volt a Facebook oldalunkon egyszer, amikor Új-Zélandon találkoztunk egy pakisztáni-holland párossal, akik szintén így tanították kommunikációra a gyermeküket. Az apróságok számára megtanulni a kezükkel mutogatni egyszerűbb feladat, mint a beszéd elsajátítása, ezért ily módon hónapokkal, vagy akár egy évvel is előbb meg tudnak tanulni kommunikálni a szüleikkel. Pl. hogy vécére kell menniük, hogy éhesek, vagy álmosak, vagy csak egyszerű állatneveket, így ki tudják fejezni magukat, ami öröm, és könnyebbség mind a babának, mind pedig a szülőnek. Gondoljunk csak arra, mennyi bűzös pillanatot és pelenkát megspórolhatunk, ha ezáltal előbb lesz szobatiszta a gyermekünk? :) Anikó egyébként elmondta, hogy a legtöbb szülő ott követi el a hibát, hogy túl hamar feladja a tanítást. Mert eleinte ugyan azt láthatjuk, hogy a gyermek gyorsan tanulja meg a kézjeleket, de aztán a legtöbb esetben bekövetkezik egy két-három hetes, vagy hónapos szünet, amikor semmit nem mutogat vissza, de ez nem azt jelenti, hogy nem figyel és nem tanulja az általunk mutogatott jeleket. Ilyenkor nem szabad abbahagyni, mert a baba egyszer csak rá fog jönni, hogy ő is mutogathatja ezeket a jeleket, és elindul a kommunikáció. :) Pl. amikor Anikó kislánya végzett a fürdőszobában, nagyon ügyesen és aranyosan mutatta a kezével, hogy “készen vagyunk”. :)

Anikóék San Franciscotól kb. 15km-re délre, a Szilícium-völgy környékén élnek, ugyanis Anikó párja a VmWare-nél kapott munkát. Nem terveztek ideköltözni, de amikor a LinkedIn-en keresztül megjött a megkeresés és aztán a munkaajánlat, átgondolták a helyzetet, és döntöttek. Ez bátor lépés volt, úgyhogy aki most irigyli a szép piros autót tőlük, az gondoljon abba bele, hogy amikor kijöttek, Anikó még nem nagyon beszélt angolul, és otthagyták Magyarországon a családjukat, a barátaikat, az egész életüket, hogy itt új életet kezdjenek.

A vacsora, amelyre Anikó a kívánságunkra rántott csirkecombokat sütött ki tejfölös uborkasalátával, nagyon jó hangulatban telt és nagyon jólesett igazi magyar ételeket enni. Előételnek még zöldségleves is volt, és desszertnek előkerült egy-egy piros pöttyös eredeti túrórudi a fagyasztóból. Ilyet India óta nem ettünk, persze csak akkor, ha nem számoljuk a Gold Coasti barátainktól kapott szintén nagyon finom házi készítésű túró rudikat. :)

Klikk a képre a nagyobb felbontáshoz és a teljes galériához!

Klikk a képre a nagyobb felbontáshoz és a teljes galériához!

Klikk a képre a nagyobb felbontáshoz és a teljes galériához!

Klikk a képre a nagyobb felbontáshoz és a teljes galériához!

Valaki egyszer írta nekünk, hogy mi egyfajta nagykövetek vagyunk, hát ez valamilyen formában tényleg igaz, mert nagyon sok külföldön élő magyarral is találkozunk ezen az úton, és nagyon érdekes ennyi féle sorsot és élettörténetet megismerni. És ha ezeknek mindig a pozitív oldalára koncentrálunk inkább, akkor nagyon tisztán láthatjuk, hogy ez egy csodás világ, tele nagyszerű lehetőségekkel, milliónyi forrással a boldog élethez, bárhonnan is induljon és bárhol is éljen az ember.

Anikóékkal tölteni ezt az estét nagyon-nagyon jó volt, és ezúton is hálás köszönet érte. Egyúttal egy kérésem is lenne itt a szüleim felé. A szobámban lévő beépített szekrény bal alsó vagy bal felső részében van egy piros dosszié, amiben megtalálható a még Lali papa által készített családfánk. Ezt légyszi fotózzátok be és küldjétek át nekem, hogy el tudjam juttatni Anikóéknak! :) Köszönjük! :)

És nagyon köszönjük a szíves vendéglátást is, remélem egyszer viszonozhatjuk Budapesten! ;)

Történt 2014.06.10-11-12-én, bicikliztünk 12km-t, megírtam július 12-én.