Archívum

‘repülés’ cimkével ellátott bejegyzés

Sao Paulo – Casablanca – Párizs; metróval, taxival, repülővel, busszal és biciklivel

augusztus 5th, 2015 1 hozzászólás

Előre szólok, hogy ennek a bejegyzésnek se füle, se farka nem lesz, mert három külöböző kontinensen és országban játszódik, miközben mi totál fáradtak és kialvatlanak voltunk, és olyan gyorsan teleportáltunk egyik helyről a másikra, ahogyan nagyon ritkán szoktunk, ezért felfogni sem volt időnk a dolgokat.

Miután hajnalben leszálltunk a Belo Horizontéból Sao Pauloba érkező buszunkról, hosszú sort kellett végigállnunk a jegyvásárláshoz. A kb. 10 pénztárból csak kettő volt nyitva… Ezután viszont már minden simán ment, felszálltunk a metróra, amin, amint látjátok, kerékpárt is lehet szállítani! Ez igen! :)

Sao Paulo metróhálózata. Ahol fehér vonallal vannak összekötve a megállók, ott ugyanazon jeggyel át lehet szállni. Ahol szürkével, ott csak bizonyos időszakokban van így.

Az egyik központi megállóban hatalmas mélységből kell feljönni.

Őrzött(!!!) kerékpártároló a Magyar Házhoz legközelebbi, felszíni városi vasút megállójában. Ez a vonal is teljes egészében beletarozott a metróhálózatba, rajta volt az előbbi térképen is, és ugyanazon jeggyel használható volt.

Nemigen látszik a lényeg, ami egy POS-terminál akar lenni. Bankkártyával is lehetett fizetni a metrómegálló melletti utcai árusoknál! :o Mindez még mindig hajnali sötétségben.

Visszaérve a Magyar Házba muszáj volt ledőlnünk 3 órát aludni, mert teljesen zombik voltunk, hiába buszoztuk körbe fél Dél-Brazíliát, ehhez képtelenség hozzászokni, ehhez Dél-Amerikába kellett volna születnünk, és anyáinknak hordkendőben kellett volna végig hordoznia az elképesztő zajos utcákon és piacokon. De hát mi valószínű legfeljebb csak nyugodt európai játszóterekhez és parkokhoz voltunk kihordva. :) Aztán, miután felébredtünk, elmentünk Zita elsőkerekéért az Ciclo Urbanohoz, akik épp akkor szerelték össze, mikor megérkeztünk. Ismét jót beszélgettünk velük, és még zsírt is kaptam tőlük arra az esetre, ha úgy döntenék, hogy még az első villát is kikapom és esetleg szétesne a csapágyazás, össze tudjam újra rakni legalább a La Pazban tanult módon az új csapágygolyókkal. De erre végül nem került sor, az első villák a helyükön maradtak. Kb. csak ez, meg a váltókarok, fékkarok és váltókarok és a bowdenek maradtak a bringán, minden mást szétszedtünk. A dobozok ekkor még nem voltak lezárva, úgyhogy egy újabb alapos bevásárlást követően ez jött. Mivel az alkatrészek, a vázdarabok és a kerekek már önmagukban elfoglaltak a megengedett 158cm összélhossznál valamivel nagyobb dobozokat, ezért az összes többi holminket, ami a fejenként 4×20 literes + 2×7 literes vízálló Ortlieb táskáinkban voltak, bele kellett gyömöszölnünk ezen kerékpárdarabok mellé és közé, beleértve magukat az Ortlieb táskákat is. Ez nem volt olyan könnyű, mint hittük, először én, majd Zita is elcsüggedt a feladat kezdeti lehetetlenségét látva, de aztán erőt vettünk magunkat, és tovább gyömöszültük a holmijainkat, így végül, ha nehezen is, minden helyet kapott a dobozokban, amiket aztán a nálunk lévő vastag ragasztószalaggal ügyesen le is zártunk. Olvass tovább…

San Francisco #1 – Utcák, házak, biciklik

július 17th, 2014 2 hozzászólás

A Konából Los Angelesbe tartó repülőn nem sokat sikerült aludnunk. Bár a repülőút csak valami 6-7 órát tartott, de mivel ugye keletre haladtunk, ott pár órával korábban kelt fel a nap, mint ott ahonnan indultunk, így már fent is volt, mikor leszálltunk. Egy-két óránk volt az átszállásra, hamar megtaláltuk a kapunkat az oaklandi géphez, meglepő módon még sokat sétálni sem kellett, pedig azt vártam, hogy egy ekkora város repterén majd kilométereket kell sétálni a másik repülőhöz, de nem így volt. Sőt, még ingyenes wifijük is volt, így gyorsan eltelt az idő.

Los Angeles – Oakland – San Francisco az égen át

A Los Angelesből Oaklandbe tartó járat már egy jóval kisebb gép volt, és érdekes módon, itt már el tudtunk kicsit szundítani. Persze nem sokáig, mert alig értük el az utazómagasságot, már kezdtünk is ereszkedni.

Klikk a képre a nagyobb felbontáshoz és a teljes galériához!

Klikk a képre a nagyobb felbontáshoz és a teljes galériához!

A reptéren egy ilyen tábla fogadott minket, a közepén a jól látható “Üdvözlet” felirattal :)

A reptéren hamar megkaptuk a holmijainkat és helyet foglaltunk egy padnál odakint a kapuk mellett. Itt nekiálltunk nagy álmosan összeszerelni a bringákat. Ráértünk, mert még délelőtt volt, és Cyndi azt írta, hogy este 6 órától lesz otthon. De hogy húzzuk ki addig alvás nélkül..? Ilyen gondolatok jártak a fejemben, miközben olyan fáradt és álmos voltam, hogy legszívesebben ledőltem volna aludni pár órát egy padra. Ezzel Zita is hasonlóan volt, de végül nem léptük meg. Olvass tovább…

Alan-el és repülővel, keresztül egész Új-Zélandon és a fél világon

május 23rd, 2014 3 hozzászólás

“Csak úgy tudhatod meg, mekkora nagy mázlista vagy, ha elindulsz kipróbálni a szerencséd! :)”

A twizel-i kempingben reggel nagy hidegre ébredtünk. Nem volt olyan szörnyű, mint anno egyszer Kínában, de azért éreztük, hogy fázunk néha. Jó néhány réteg ruha rajtunk volt, és a hálózsákok belsejében még a Zita által varrt betétekbe is belebújtunk. Talán ennek köszönhető, hogy most kisebb kellemetlenségekkel, de átvészeltük a reggeli fagyot. A mechanikus hőmérőnk Kína óta már tönkrement, de a hideget az nagyon jól mutatta, hogy amikor kinyitottuk a sátorajtónkat, azt úgy tudtuk kihajtani, akárcsak egy merev faajtót egy házban, ugyanis mindkét oldalt vékony jégréteg fedte.

Kívül-belül vékony jégréteg borította a sátrunkat

Így volt ez az egész sátorral is, a lebontása alatt majd szétfagytak az ujjaink és rengeteg jeget leráztunk róla. Sajnos azóta sem volt igazán alkalmunk kiszárítani, de ezt remélhetőleg hamarosan meg tudjuk tenni. Az összepakolás után bevettük magunkat a konyhába, ahol felmelegedtünk és megreggeliztünk, illetve elintéztünk néhány gyors e-mailt.

You must be really optimistic!

Csak kibiciklizni a főútig, már ez is gyönyörű volt, csodaszép hófödte hegycsúcsok tarkították a látóhatárt, és végre kezdett felszakadozni a tájon a köd, és újra a napfény vette át felette az uralmat.

Erre a képre rámondhatnátok, hogy Na, ezek is csak pár száz métert bicikliztek, hogy meglegyen a fotó, aztán… Nana, nem lövöm le előre a poénokat! :)

Így ismét napsütésben állhattunk az út szélén. Alig hogy megrajzoltuk a tegnapi CH/CH (vagyis Christchurch) mellé a N, vagyis North nyilas táblánkat, megállt egy autó. Így az „Auckland”-et már nem sikerült megfesteni, pedig nagyon gondolkodtunk rajta, hiszen ezen biztos mosolyogtak volna az autósok, legalábbis mi poénnak véltük elkészíteni a táblát, ami végül nem történt meg. Auckland Twizel-től talán még légvonalban is legalább 1000km-re van…

Embereink jólelkű hippik voltak, de sajnos túl kicsi autóval ahhoz, hogy a bringákat is be tudjuk szuszakolni, így egy nagy hálálkodás után elköszöntünk tőlük, és én újabb csacsacsa leckéket vettem Zitától. Olvass tovább…